"Amikor az a mezőn volt."
(Birák 13: 9)
Ne lepődj meg azon, hogy milyen helyeken jelenik meg neked Isten. Sámson anyja éppen a mezőn volt mindennapi feladatait végezve, amikor Isten angyala másodszorra is megjelent neki. Nem egy szent helyen tartózkodott, nem is a térdein fohászkodott. Mindennapi tevékenységét végezte - és az Úr megjelent. Gyakran azt várjuk az Úrtól, hogy általunk meghatározott időben és helyen jelenjen meg nekünk, így aztán könnyen elszalasztjuk azokat a hétköznapi helyzeteket, amikor Istennel találkozhatnánk.

Akárcsak Jézus, aki munka közben kereste fel a tanítványait,
hétköznap, úgy akar Isten találkozni velünk is munkánk közben,
otthonainkban, vagy kint az utcán. Nem az a kérdés, hogy feltűnik-e az
Úr vagy sem, inkább az, hogy nyitva van-e lelki szemünk és fülünk, hogy
felismerjük Őt.
ITM Kiadó