2012. november 27.

Szünet



Decemberig szünetelek!

Mindenkinek áldott ünnepeket kívánok
testi-lelki jó egészséggel 
és minden jót felülről jövően !!!!

2012. november 25.

"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk."



"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk."
 (Jób 2 : 10)

Csakúgy, mint Jób barátai , mi is levonhatunk rossz következtetéseket, miszerint a nehézségek valamilyen korábban elkövetett rossz cselekedet eredményei. Bizonyos esetekben ez valóban igaz lehet, de időnként maga Isten engedi meg, sőt hoz életünkbe nehézségeket valamilyen okból kifolyólag. Ez nem csupán az életnek része, hanem Isten útjainak is, csiszolódásunk és formálódásunk záloga. Pál fegyelmezési módszerként beszél erről, az apa-gyermek viszonyt hozva példának. Péter finomítási folyamatként említi, és azt mondja, hogy a hitelesség érdekében próbáltatik meg a hitünk. Jakab szerint ez része annak a folyamatnak, amely tökéletessé tesz bennünket Krisztusban.
Mindegyik személyes megtapasztalásai alapján beszélt. A metszés nem egy kellemes megtapasztalás, de maradandó gyümölcstermést eredményez, Isten dicsőségére.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 23.

"Aki engem követ, nem jár sötétségben."



"Aki engem követ, nem jár sötétségben."
 (János 8: 12)

Miközben milliók bolyongnak, Jézus követőivel más a helyzet. Sokan tudják, hova szeretnének eljutni, de fogalmuk sincs arról, hogy valaha is elérkeznek-e oda.
Jézus visszament a mennybe. Az Atya Isten felmagasztalta őt. Azt is megígérte követőinek a Megváltó, hogy helyet készít nekik a mennyben. Fel sem tudjuk fogni, milyen csodálatos hely vár ránk. Jézus a világ világossága. Most ő a mennyekben van, de ez a világosság a Szentlélek által az egész világon szétterjedt. Jézus igaz követői elfordultak saját útjaiktól, megtértek bűneikből és ismerik a megbocsátás örömét. Semmiképp sem mondható, hogy ők még mindig sötétségben járnak.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 22.

"Ezt a becses értéket, amire engem becsültek ... a harminc ezüstöt."



"Ezt a becses értéket, amire engem becsültek ... a harminc ezüstöt."
 (Zakariás 11 : 13)

Zakariás arról az időszakról prófétál, amikor Iskóriátes Júdás harminc ezüstpénzért elárulja majd Jézust.
Sokan ma sem becsülik őt többre. Hogyan is kezelhetnéd megfelelően egy személy értéket, ha nem ismered és nem hiszel benne?
Jézus keresztrefeszítése óta van a történelem minden lapjának a főhelyén, de ma is feltehetjük Jeremiás kérdését: "Ez nem jelent nektek semmit? Nézzetek szét, szenved-e még így valaki, mint én?"
A harminc ezüstpénzt visszavitték és a földre dobták. Akik Istent szeretik és szolgálják, azoknak a jutalma soha nem fog ilyen módon elveszni.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 21.

"Engem sújtson az átok."



"Engem sújtson az átok."
 (1. Mózes 27 : 13)

Rebeka becsülte férjét, mint Isten szószólóját, mégis azt kereste, hogyan csaphatná be, hogy az áldást Jákob örökölje, ne pedig Ézsau. Mintha nem bízna abban, hogy Isten az ő segítsége nélkül is be tudja teljesíti az ígéretet, hogy "a nagyobbik szolgál a kisebbnek." S szörnyű bűnt követ el, csakhogy tervét bebizonyítsa. Anya és kisebb fia becsapja Izsákot, a csalásra való hajlam pedig továbbszáll Jákóbra.
Rebeka tudatában volt, hogy csalás átkot von maga után. Vajon nem csengett vissza később Jákób fülében a kijelentés : "Engem sújtson az átok", miközben testvére haragja elől menekült?
Istennek nincs szüksége segítségre ahhoz, hogy teveit megvalósítsa. Tegyük magunkévá ma ezt a leckét!

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 20.

"Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem."



"Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem."
 (Apostolok Cselekedetei 4 : 34)

Az első gyülekezetben nem voltak szükségben levők, s ennek titka inkább abban rejlett, ami ők tettek, s nem abban, akik voltak. Ez jellemezte a gyülekezet helyzetét hajdan: a tagok szabadon megosztották egymással javaikat. Azért olyan nagy a ma a nyomor és a szükség a világ különböző részein, mert nem vagyunk készségesek adni, abból, amink van.
A barátainknak adni nem nehéz, de a szükségben levőkkel osztozni már nem olyan népszerű. Amíg ez nem változik meg, mindig lesznek szükségben levők a földön.
Bárcsak ne ez jellemezné a családtagokat és a Krisztus testét. Igaz, talán az egész települést nem tudod rendben hozni, de legalább egy ember életét megkönnyitheted, ha alkalmazod Jézusnak ezt az alapelvét.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 19.

"Azért, hogy beteljesedjék az Úrnak, Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét."



"Azért, hogy beteljesedjék az Úrnak, Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét." 
(Ezsdrás 1: 1)

Nem Jeremiás, hanem az Úr Lelke tette érthetővé  Círus király előtt Isten üzenetét. Talán a király fel sem fogta, hogy Isten terve teljesedik be, amikor elrendelte Jeruzsálem templomának félépítését. Lapozd át a történelem könyveket, lépj hátrább és tekintsd meg a nagyobb képet ! Tedd ugyanezt a saját életeddel is. Lásd, hogyan vezetett Isten. Vedd észre azokat az eseményeket, amelyeket különleges módon neked készített és az áldásokat, amelyek ezekből származtak; csak az Úr tudja, hogy mennyi volt még, amiről nem is tudsz. Jeremiás és  Círus, Perzsia királya különböző egyéniségek voltak, Isten mégis mindkettőjük életében munkálkodott. Ez azt tükrözi, hogy az Úr mindent az uralma alatt tartott. Isten ma is uralkodik, ő téged is fel tud és fel fog használni.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 17.

"Maga a békesség Ura adjon nektek minden körülmények között békességet."




"Maga a békesség Ura adjon nektek minden körülmények között békességet." 
( 2. Thessz. 3 : 16)

Népszerű ígérete ez Isten Igéjének. Odakint vihar, bent békesség. Ez nem olyasmi, amit másodkézből kapsz, hiszen maga az Úr adja. Járj ma az Úr mellett engedelmességben, bízz benne, és elhozza a megígért békességet.
A mély békesség, amely a bűnbocsánatból és az  Istennel való közösségből fakad, soha sem kell megszakadjon. Pál olvasóinak írt imádsága szerint ez egy folyamatos békesség. Dühönghet a vihar a felszínen, de a mélyben a vizet soha sem kavarhatja fel.
Isten békességére "minden körülmények között" számíthatunk. Isten nagyon sokféle forrásából juttatja el neked is a békességet.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 13.

"Vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára."



"Vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára."
 (Máté 27 :24)

Pilátus gesztusa a felelősségtől való menekülés szimbólumává vált. Vajon Pilátus tényleg úgy gondolta, hogy a kézmosás bármit is megváltoztat vagy felmentheti rossz indítékainak terhe alól?
Sokszor mi is a kifogásokat keressük, ahelyett, hogy szembenéznénk a tényekkel. Sokkal egyszerűbb valaki vagy valami mást hibáztatni. Pedig ott legbelül jól tudjuk, hogy nem a kezünkkel kell mosnunk, hanem a szívünket.
 S erre nemcsak akkor van szükség, amikor először jövünk Krisztushoz üdvösségért (megigazulásért), hanem ez a bennünk lakozó Szentlélek mindennapos munkája (megszentelése). Nem is baj, ha kifogyunk a kifogásokból, ugyanis ha Krisztus Úr életünkben, már nem lesz szükségünk a kifogásokra. A tiszta szív tiszta kezeket eredményez.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 12.

"Meddig késtek még elmenni és birtokba venni a azt a földet?"



"Meddig késtek még elmenni és birtokba venni a azt a földet?" 
(Józsué 18 : 3)

Hét törzs még nem kapta meg az örökségét, így Józsuénak cselekvésre kellett ösztönöznie őket. Valószínűleg gyakran mondogatták, hogy "majd holnap teszünk ennek érdekében valamit", de a holnap mindig a jövő zenéje. Józsué törzsenként három embert jelöltetett ki velük, és elküldte őket, hogy szemügyre vegyék a földet. Nekünk is szükségünk van valakire, aki időnként kiküld bennünket számbavenni a területet, hogy aztán birtokba vehessük azt az Úrért. Szorítsd vissza az ellenség erődítményének a korlátait. Ragyogd be az evangélium világosságával azokat a sötét sarkokat, amelyekről még hallani is szégyen. A "Meddig?" kérdést magaddal hordozhatod életed hátralevő napjain, vagy akár már holnapra megszabadulhatsz tőle.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 10.

"Megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket."



"Megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket."
 (Apostolok Cselekedetei 16 : 23)

Az elöljárók talán nem is mérték fel a börtönőrnek adott utasításuk következményeit. Az evangélium Európába jött, és nem az elöljárók, sem az ütések nem állíthattak meg. Először a börtönőr tért meg, majd az egész háznépe, és még valószínűleg számos fogoly. Filippiben és a környező városokban gyülekezetek alakultak.
A börtönőr biztonságba helyezte őket, de olyan biztonság volt ez, amelyre az elöljárók nem számítottak. Az evangélium igazsága fellángolt a bizonyságtevők tanúk által.
A "gondos őrizet" éveken át lehetővé tette az evangélium biztonságos hirdetését, s ezért ma hálásak lehetünk Istennek.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 7.

"Nem volt neki sem apja sem anyja."



"Nem volt neki sem apja sem anyja."
 (Eszter 2 : 7)

Mielőtt csodálkoznál az árva Eszter nevelésén, először az Úr  előtt kell csodálkozva megállnod, aki az Ő életén tartotta a kezét. Először is, hála Istennek a nagybácsi Mordokajért, aki istenfélelemben nevelte őt. Másodsorban, hála azért, mert Eszter magáévá tette a tanítást és bátran a király elé állt, közbenjárva népért.
Mindezek mellett látnod kell Isten kezét, amely oly sok, Eszter hatókörén kívül eső dologban megmutatkozott: abban, hogy rendkívüli természetes szépséggel rendelkezett, abban, hogy királynővé vált, vagy abban, amilyen méltóságba került.
Hála Istennek mindazokért, akik gondoskodnak az árvákról, és hála Istennek a zsoltár igazságáért: " Amikor apám és anyám elhagynak, az Úr magához fogad engem."

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 6.

"A nép ott állt és nézte."



"A nép ott állt és nézte."
 (Lukács 23 : 35)

Az emberek ma is csak állnak és néznek. Jól tudják, mi történt a Kálvárián, de annak jelentőségét nem mérik fel. Sokan azért nem, mert vakok, csakhogy mikor az ítélőszék előtt állnak, nem mondhatják majd, hogy nem tudták vagy nem láttak semmit.
Több festmény készült a golgotai jelenetről, mint bármilyen más jelenetről, a drámaírók megpróbálták párbeszédbe önteni, a prózaírók szemléletes leírást adtak róla.
Volt valaki, aki nemcsak szemlélte az akkori eseményeket, hanem tett is valamit. Ő pedig nem más, mint a megtérő bűnös, aki látott és hitt.
Mindezek láttán ne légy csak "nézelődő", hanem légy "mélyen megrendülő". A mennybe vezető út a Kálváriától indul.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 5.

"Az Úr akaratát nem kérdezték meg."



"Az Úr akaratát nem kérdezték meg." 
( Józsué 9 : 14)

Talán azt gondolták, hogy nem érdekli Istent ez az ügy? Istent azonban minden érdekli, amit teszünk. Mindig mi járunk pórul, ha nélküle igazgatjuk életünket.
Gibeon lakói egyezsége jutottak a területükre betörő izráeliekkel, csak azért, mert Izráel gyermekei nem kérdezték meg az Urat. Elhitték a gibeoniak történetét a hosszú utazásról - miközben ennek ellenkezője volt igaz, hisz a közelben laktak -, és békét kötöttek velük. Tudjuk, hogy semmi sem túl nehéz az Úrnak, így azt se felejtsük el, hogy semmi sem túl apró a számára.
Izráel népe zúgolódni kezdett vezetői ellen, amikor nemsok idő múlva Gibseon városához érkeztek, de ezzel együtt megtartották ígéretüket. Ennek következtében favágókká és vízhordókká tették őket.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 3.

"Hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától."



"Hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától." 
(Zsid. 3:13)

A pusztában folytatott küzdelmek között Izráel népének a szíve megkeményedett Istennel szemben. Fel is lázadtak az Úr ellen, és szenvedniük kellett ennek következményeit. A Sátán mestere a megtévesztésnek, a megtévesztés pedig veszélyes, mert úgy tűnik, mintha igaz is lenne.
A mai keresztényeket sok veszély fenyegeti, különösen azokat, akik jómódú társadalomban élnek. Ha nem vigyázunk, a világ úgy rászed ígéreteivel és vonzerejével, hogy szívünk keménnyé és érzéketlenné válik a Szentlélek hangja iránt. Ezért van szükségünk egymásra, nem azért, hogy legyen kire ujjal mutogatnunk, hanem hogy kezet nyújtsunk és buzdítsuk egymást a keskeny, de  helyes úton való előrehaladásra. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 2.

"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat."



"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat." 
(Lukács 22 : 42)

Jézusnak az Atyához intézett kérése az előtte álló szenvedések szörnyűségére utal. A sötétség óráiban elmondott imája és az azt követő események tükrözi azt, hogy az emberiség megváltása és szabadulása nem valósulhatott meg szenvedés és halál nélkül.
Ez nem egy átlagos haláleset volt - a világ bűne került a vállaira. Ő hordozta a mi vétkeinket, ahogy mindazokét is, akik hozzá térnek. Az egész világ vétke volt a vállain, de csak a megtérő bűnösöknek van haszna ebből, azoknak, akik segítségül hívják őt, mint Megváltót, és Úrrá teszik életük felett.
Nem az Atya akarata volt, hogy Krisztus szenvedjen, ám ez volt az egyedüli út az örök életre. Ezért tisztelettel állunk az Atya akarata előtt, aki hagyta, hogy Fia szenvedjen, és Jézus előtt, aki irántunk való szeretetből meghalt a bűneinkért. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 31.

"Látta, hogy minden áron vele akar menni."



"Látta, hogy minden áron vele akar menni."
 (Ruth 1 :18)

Ruth anyósa iránt tanúsított szeretetében és hűségében ott volt az elszántság. Naomi kezdetben azon volt, hogy lebeszéli Ruthot az utazásról, de hamar rájött, hogy ez reménytelen próbálkozás.
Egyik alkalommal - miután néhányan feladták az ő követését - Jézus megadta a tanítványainak a lehetőséget a választásra: "Ti is el akartok menni?" El kell határoznunk azt, hogy a jövőben is bízunk az Úrban és vele megyünk tovább. Döntsd el, hogy követed az Urat és légy ebben annyira elkötelezett, amennyire csak lehet. Soha nem tudod, mikor lesz erre szükséged. Kötelezd el magad, hogy követed Őt, bármibe kerül is. Döntsd el, hogy kész vagy az üldözés szenvedéseit is vállalni, ha úgy adódik. csak ez az elszántság tehet téged jobb tanítvánnyá.
Naomi tudta, hogy Ruth vele marad. Az Úr tudja, hogy mindig mellette maradsz?

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 29.

"Mindent láttak, ami csak a palotámban van."



"Mindent láttak, ami csak a palotámban van."
 (2. Királyok 20 : 15)

Ezékiás jobb esetben naivnak, rosszabb esetben pedig ostobának tűnhetett. Babilon királyának fia levelet és ajándékot küldött neki, kifejezve együttérzését betegsége miatt. Ezékiás különös figyelmet tanúsított az idegen küldöttséggel szemben, és végig vezette őket házában és kincstárában.
Ezzel akaratán kívül több információt átadott az ellenségnek. Isten indíttatásra Ézsaiás próféta megüzente a királynak, hogy a felhalmozott kincseket mind elviszik majd Babilóniába.
Vannak olyan értékek, amelyeket nem oszthatsz meg biztonságosan másokkal. A lélek ellensége keresi az Istenben bízók szívében azt a talpalatnyi helyet, ahol megvetheti a lábát.
Tartsd nagy becsben a Krisztus által nyert áldást ! Kincseidet ne dobd a disznók elé !

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 28.

"Áldjad, lelkem az Urat !"



"Áldjad, lelkem az Urat !"
 (Zsoltárok 103 :22)

A zsoltáríró dicséretre szólítja az Isten parancsát teljesítő angyalokat, a mennyei seregeket, uralma  alatt álló teremtményeit, végül az emberi lelkeket mind ! Azok, akik segítségül  hívják az Urat, átélték a megváltást, így istendicsőítésük is egyedi.
A menny angyalai soha nem vétkeztek, ezért nem is tapasztalhattak meg semmit a megváltásból. Csak az embernek van lelke, az istentudat központja, amely átélheti Isten megváltó és megtartó erejét, amelyet Krisztus hozott el.
Mindannyian képesek vagyunk a választásra. Azok dicsérete, akik Jézus követését választották, magasabb hangfekvésű. Szóljon a megváltottak dicsérete az Úrnak : "Áldjad, lelkem az Urat !"

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 26.

"Amit a sötétben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el."



"Amit a sötétben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el." 
(Máté 10:27)

A sötét időkben átélt dolgokat hirdessük a napvilágnál. Bizonyosodj meg arról, hogy a tegnap igazságai a mában folytatódnak. Egy éjszakai pihenés megváltoztatja a hangulatot, de nem szabad megváltoztassa az üzenetet.
Az evangélium igazságának lényegét a szív csendjében , a sötétben lehet elvetni mélyen a lelkünkben. Lehet, hogy a tanítvány titokban tanul, de gyakorta a közösség előtt zajlik.
Mindezeken túl a tanítványnak el kell mondania az igazságot és az üzenetet alátámasztó életet kell élnie. A "Menjetek el a széles világra " parancs, nem opció. Beszéded valószínű a szomszédok és a közeli családtagok felé fog szólni először.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 25.

"Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: Ő ki tud minket szabadítani."



"Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: Ő ki tud minket szabadítani." 
(Dániel 3:17)

A három zsidó fiatalember gyakorlatba is ültette, amit mondott. Úgy gondolták, nem nekik kell megvédeniük magukat a királytól - azt megteszi helyettük az ő Istenük. S ha a tüzes kemencében kötnek ki, hát legyen. Isten imádata elsődleges fontossággal bírt az életükben. 
Álljon itt három kérdés, miközben kijelentésüket fontolgatjuk: Képes Isten téged megmenteni? Meg akarja-e ezt tenni? Hiszed, hogy meg is teszi? 
Állítsd fel minden nap mellé ezt a mércét! Ma is sokféle problémával kell szembenézned, látható és láthatatlan veszélyek leselkednek rád, minden irányban kelepcék vannak. A hajótörések sem váratlanok, bukások mindig lesznek. Ha csak őt szolgálod és senki mást, akkor bátran kijelentheted, hogy a te Istened kiszabadít téged. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 24.

"Az asszony pedig fogott egy terítőt, letakarta vele a kút száját."



"Az asszony pedig fogott egy terítőt, letakarta vele a kút száját."
 (2. Sámuel 17:19)

Ráhábhoz hasonlóan ennek az asszonynak is gyorsan kellett gondolkodnia. S a ránehezedő nyomás a legjobbat hozta ki belőle. A terítőre szórt gabona mesteri elterelő művelet volt. Az üldöző katonák előtt természetes szokványos otthoni kép volt a napon száradó gabona. Viszont épp aprócska részlet mentette meg Dávid életét és Isten tervét. 
Életünkben is gyakran a legkisebb dolgok idézik elő a legnagyobb változást - jó vagy rossz irányba. Gondolj arra, milyen áldást jelent egy bátorító szó, vagy kedves cselekedet, egy türelmes barát. De ne hagyjuk figyelmen kívül az esetenkénti hazugságot, a munkahelyi "kölcsönvételt", a hiábavaló pletykálkodást, és sok más "jelentéktelen" részletet. Életünk apró részletei ugyanúgy, mint a fontos megnyilvánulások, Istent kell tiszteljék.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 23.

"Nagy sokaság követte őt."



"Nagy sokaság követte őt." 
(János 6 : 2)

Jézus vonzotta a tömeget, s tanításának még mindig nagy a vonzereje, ugyanis az emberi szív legmélyebb szükségeire válaszol. Túllép minden faji vagy hitbeli különbségen.
Mégsem az őt követő tömeg a fontos, hanem az egyén, aki hisz Benne, a bűnös, aki megtér és megtalálja a Megváltót. Ez a személyes találkozás az, ami alapvetően megváltoztatja az ember életének a státuszát.
Aki üdvösséget nyer, csak személyesen nyerheti ezt el. Talán te is ott voltál a tömegben, de mégis személyesen jöttél hozzá.
A tömeg nem nyújthat búvóhelyet, amikor a lelkünk üdvösségéről van szó. Valóban, bizonyos értelemben ez kiválást jelent a tömegből, hogy részt vegyél azon a mindennél fontosabb meghallgatáson Jézusnál. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 22.

"De Dán fiai elvesztették területüket."



"De Dán fiai elvesztették területüket."
 (Józsué 19 : 47)

Isten Józsuéra és a törzsek vezetőire bízta a tizenkét törzsnek járó földterület kiosztását. Dán törzse meglehetősen nehéznek találta a ráeső feladatot. Az akadályok viszont azért vannak, hogy túltegyük magunkat rajtuk és a nehézségek azért, hogy megoldást keressünk rájuk. Ezért Dán fiai felvonultak, megtámadták Lesemet és Dánnak nevezték el. (Józsué 19 : 47)
Ha nehézségekkel találkozol - és furcsa lenne, ha nem így lenne -, keresd a kivezető utat. Nincs olyan hegy, ami túl magas lenne, olyan megbízatás, amit lehetetlen lenne  teljesíteni, bár időnként ez alkalmazkodást igényel.
Ne a tanítványi megbízatásod nehézségeire nézz, tekints az Úrra !
A dániak harcos természetűek voltak:  amikor erős ellenállásba ütköztek nem mentek haza, hanem egy másik területre vonultak.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 21.

"A hirtelen haragú bolondságot követ el."



"A hirtelen haragú bolondságot követ el."
(Példabeszédek 14: 17)

Sok okunk lehet a mérgelődésre, különösen, ha keresve keressünk ezeket. Ma is, ugyanúgy mint bármely más napon, adódhatnak meglepetésszerű helyzetek, amelyről nem tehetsz és amiket nem tudsz megváltoztatni. Egyedül a magatartásod az, amin változtatni tudsz. Talán olyasmi miatt háborodsz fel a legkönnyebben, amiről úgy gondolod, hogy jár neked, ezért meg is kell védened, ha kell, felháborodás árán is. Ha így van, döntsd el, hogy nem ragaszkodsz tovább a jogaidhoz. Lehet, hogy éppen a problémáid tartják egyensúlyban az életedet, hogy ne boruljon fel életed csónakja. Kapaszkodj erősen, amikor himbálódzol !
Gondolkodj mielőtt szólsz, mérlegelj, mielőtt ugrasz, végy nagy levegőt, és állítsd le a motort egy pillanatra ! A hirtelen haragosságod nyugodt természetre válthatod.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 19.

"Miért kételkedtél?"



"Miért kételkedtél?" 
( Máté 14 : 31 )

Ez a kérdés nem feltétlenül dorgálásként hangzott, hanem inkább bátorításul szolgált Péternek, hogy tanuljon tapasztalataiból. Egészen jól mentek a dolgok, hisz Péter felfedezte, hogy a Krisztus szavába vetett hit képessé teszi, hogy a viharos tengeren járjon. Aztán hirtelen rosszra fordult minden!
Ami Krisztussal való járásunk is lehet ilyen. Jól kezdődik, aztán idővel inkább a nehézségekre és a kihívásokra összpontosítunk, így benne vetett hitünk meginog. Miközben Péter süllyedni kezdett, volt annyi bölcsessége, hogy segítségért kiáltson, és Jézus válaszolt. Mindannyiunknak bátorítás ez.
Bármilyen nagyok a hullámok, bármilyen régóta süllyedünk, itt az ideje, hogy segítségül hívjuk az Urat, és újra megtaláljuk benne a hitünket!

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó


2012. október 17.

"De Vasti királyné nem volt hajlandó bemenni."



"De Vasti királyné nem volt hajlandó bemenni."
 (Eszter 1 :12)

Egyik nő visszautasító magatartása lehetőséget jelentett a másik készségességének kibontakozására. Isten felhasználta a király és a királyné közti "családi összetűzést" annak érdekében, hogy népére vonatkozó tervét és célját megvalósítsa. Azzal, hogy Eszter kész volt részt venni a szépségversenyen, a Szentírás egyik legdrámaibb történetének lett a főszereplője.
A szolgálati lehetőségek néha egészen váratlan irányból érkeznek, és Krisztus sokkal inkább a szolgálatra való készséget keresi, mint a tapasztalatot. Néha úgy tűnik, hogy Isten távol van és nincs tudatában annak, ami körülötte történik. Pedig éppen ennek az ellenkezője az igaz: mindezek bizonyítják, hogy  nagyon is részt vesz az eseményekben. Amikor tehát szolgálati lehetőségek adódik, élj vele !

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 16.

"Amíg én megyek, más lép be előttem."



"Amíg én megyek, más lép be előttem." 
(János 5 : 7)

"Más lép be előttem", panaszolta a Betesda medencéjénél  gyógyulásra váró beteg. Harmincnyolc év várakozás hosszú idő, de nem is volt más választása. A reménységének szintje nagyon alacsony lehetett,vagy talán teljesen megszűnt reménykedni, hiszen elég hosszú időt töltött ott ahhoz, hogy rájöjjön : valaki mindig előtte lép be a vízbe.
Jézus azonban éppen az ilyen embereként jött. Az általa nyújtott segítség teljes gyógyulást hozott. Nincs félmunka nála - a betesdai beteg felállt, összeszedte az ágyát és járt. Az ő testi gyógyulása szellemi/lelki gyógyulásának is jelképe. Senki sem kell megelőzzön téged ebben a vonatkozásban. Az evangélium üzenete egy szóban: "Jöjj !" , és aki hallja, el is tud indulni.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 15.

"Jósiás álruhába öltözött."



"Jósiás álruhába öltözött."
 ( 2. Krón. 35 : 22 )

Jósiás, mint sok más uralkodó Izráelben és Júdában, királysága vége felé eltávolodott az Úrtól. Ebben az állapotban álruhába öltözve indult el egy olyan háborúba, amelynek felvállalásától óva intették. Amikor nyolcévesen elfoglalta a trónt, még azt tette, ami Isten szemében is kedves volt, csakúgy, mint Dávid király. Éppen az itt tanulmányozott esett előtt tartották meg Jósiás vezetésével a Páska-ünnepet a helyreállított templomban.
Nékó, Egyiptom királya hadba vonult, Jósiás pedig útját állta. Bár korábban figyelmeztetést kapott, hogy ne kontárkodjon bele ebbe a konfliktusba, nem fogadta meg a tanácsot. Halálosan megsebesült, szolgái pedig elvitték Jeruzsálembe, ahol meghalt. Úgy gondolta, hogy álruhája biztonságot nyújt neki. Nincs olyan álruha, ami elrejthetne téged az Istennek való engedetlenség következményei elől.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 14.

"Ha meghal a bűnös ember odalesz a reménysége."



"Ha meghal a bűnös ember odalesz a reménysége." 
(Példabeszédek 11 : 7)

Amikor a bűnös meghal, minden várakozása semmivé lesz : gonoszsága megakadályozta ugyanis abban, hogy várakozásai folytatódjanak. A gonosz sokmindent tervezhet és megvalósíthat, de számára a halál olyan, mint egy ajtó bezáródása.
A jó hír viszont az, hogy a bűnös megtérhet, bocsánatot kérhet és elnyerheti a neki tulajdonított igazságot és reménysége kiterjedhet az örökkévalóság felé.
Az igaz embernek vannak tervei a jövőre nézve, kincseket gyűjt a mennyben. Számára a halál olyan mint egy vékony függöny, amelyen átlép és elveszi az élete jutalmát.


Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 13.

" Kiválasztott titeket az Isten ... az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája ... által. "



" Kiválasztott titeket az Isten ... az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája ... által. "
 ( 2. Thessz. 2 : 13 )

Nagy áldás, amikor visszatudsz tekinteni arra a napra, amikor az Urat választottad: az odaszánás felejthetetlen lépése volt ez.
Mióta az Úr kiválasztott, minden bizonnyal felismerted, hogy ez a Szentlélek munkája volt, ő mutatott rá arra, hogy szükséged van a megváltásra. Te elhitted, megtértél bűneidből és segítségül hívtad az Urat, de mindezt a Szentlélek által. Hogyan is nyerhetne másképpen életet a halott? Ha üdvösséget nyertél, megváltásod nem emberi döntésen alapszik, hanem Isten munkáján és az Ő Igéjén. Ő mentett meg minket. Nem olyan ez, mint amikor leemelünk valamit a polcról. Krisztus szeretett engem, életét adta értem és a Lélek megértette velem mindezeket és felébresztette lelkem, hogy elfogadjam ezt és bízzak az Úrban !

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 12.

" Hát ti kinek mondotok engem? "



" Hát ti kinek mondotok engem? " 
( Máté 16 : 15 )

Először azt kérdezi meg Jézus a tanítványoktól, hogy miként vélekednek róla az emberek: "Kinek mondják az emberek az Emberfiát?"  A tanítványok boldogan osztják meg azokat a véleményeket, amelyeket másoktól hallottak. Könnyű valakinek a megjegyzését reprodukálni. Ez azt jelenti, hogy közel vagyunk az embertársainkhoz, személyes kapcsolataink által tisztában vagyunk a körülöttünk élők gondolkodásával, a különféle irányzatokkal.
Ha azonban csupán mások véleményét hangoztatjuk, ez meggátolhat bennünket abban, hogy személyes meggyőződésünk legyen. Jézus a lényegre tapint. Arra késztet, hogy lépjünk elő mások vélekedésének az árnyékából és valljuk meg, amit mi hiszünk róla. Hirtelen minden személyessé válik. Szemtől szembe találjuk magunkat vele. Viszont ez a legjobb, ahogyan Jézussal találkozhattunk. Csak miután elfogadtuk őt Krisztusnak, lehet ő életünk Urává. S micsoda változást hoz ez létre!

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 11.

"Nem jött el az idő".



"Nem jött el az idő". 
( Haggeus 1 : 2 - Károli )

Ha azt mondod: ez most nem a megfelelő alkalom, azzal csak a semmitevést táplálod. A gyakran hangoztatott "majd" a lusta ember refrénje. Isten minden napra elkészített valamit az ő gyermekei részére. Ő kész ezt ki is nyilatkoztatni azoknak, akik akár belső meggyőződésből, akár a körülöttük levő nyilvánvaló szükségek miatt keresik az ő akaratát. Haggeus próféta azon bánkódott, hogy a nép nem látja még elérkezettnek az Úr háza megépítésének idejét, ők azonban továbbra is szépen megépített házaikban laknak, miközben a templom romokban áll. 
 Ma különösen nagy szükség van a lelki építkezésre: védelmet nyújtani a sebezhetőnek, ételt biztosítani az éhezőknek. Ideje, hogy felálljunk és cselekedjünk: hirdessük az igazság üzenetét, éljük Krisztus életét, mentsünk meg az embereket a kárhozattól.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 10.

"Így mentek az úton visszatérőben Júda földjére."



"Így mentek az úton visszatérőben Júda földjére."
 ( Rúth 1 : 7 )

Olykor a visszatérés valahová sok tépelődés után történik meg. Így volt ez Naomi esetében is. Férjével és két fiával érkezett Móáb földjére, és most egyetlen menyével tért vissza. A valamikor jobbnak képzelt élet keserűvé változott.
Hála az Úrnak, hogy van visszavezető út akkor is, amikor rossz útra térünk vagy rossz döntést hozunk. Naomi úgy gondolta, hogy a visszatérés nem lehet rosszabb, mint a helyben maradás.
Néha mi azon tűnődtünk, meddig haladhatunk még lefele a rossz irányba, vagy meddig maradhatunk a rossz helyen. A válasz az, hogy azonnal irányt kell változtatnunk és vissza kell térnünk az Úrhoz és az ő áldásaihoz, ha az Úr az, akitől elfordultunk.
Az Úrhoz visszatérni nem jelent mást, mint egyenesen az áldások felé fordulni.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 8.

" Menjetek és kérdezzétek meg Baalzebúbot."



" Menjetek  és kérdezzétek meg Baalzebúbot."
 ( 2. Királyok 1 :3)

Kihez fordulsz tanácsért? Ahazjá, Izráel királya leesett felső szobája ablakából és azon tépelődött, hogy halálos-e a sérülése. Követeket küldött, hogy Baalzebúbot, Ekron istenét megkérdezze, valóban meghal-e. A követeket Illés próféta tartóztatta fel, aki azt kérdezte tőlük, hogy nincs-e Izráelben Isten, miért kell Ekron istenéhez fordulni ?
A kérdés ma is érvényes. Kételyeink közepette megkérdezzük az Urat? Ő az, akihez először fordulunk? Vagy mi is a világ trendjét követjük, hogy minden tanács jöhet, kivéve az Istené? Ahazjá és és népe elsodródtak az Úrtól. Ám ha társadalmi szinten ma ez is a helyzet, személyes életünkben nem kell így lennie. 
Kérdezd az Urat először, ha vele jársz.


Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 7.

" A hitet megtartottam."



" A hitet megtartottam." 
( 2. Tim. 4:7 )

Pál élete végéhez közeledve tett így bizonyságot Timóteusnak. Jézus minden követőjének az kellene legyen a célja, hogy ezt el tudja mondani. Mit fedezhetünk fel Pál életében, ami képessé tette erre a következtetésre jutni ? Hogyan tudnánk ezt átültetni a saját életünkbe ?
Először is, jó volt az elindulása a hit útján. Meggyőző és alapos megtérése volt a damaszkuszi úton. 
Másodszor, küldetéstudata volt: tudni akarta, mi Jézus terve az életével. 
Harmadszor, Jézusra és a tőle kapott célra tekintett, és semmi sem tántoríthatta őt el ettől. 
Amikor ez a három elem a helyén van, biztos a győzelem.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 5.

"Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."



"Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa."
 (Máté 4 : 17) 

Ez volt Jézus üzenete már szolgálatának kezdetétől. Átvette Keresztelő (Bemerítő)  Jánostól, aki ugyanazt prédikálta.
Olyan üzenet volt ez, amelynek hirdetéséhez hűséges maradt. Minden ember felé ugyanaz a felszólítás. Amint a próféta mondja: "nincsen egy igaz ember sem". Mindannyian rossz irányba tartunk, szükségünk van egy fordulatra ! A mennybe vezető úton nem lehet tolatni.
Jézus később azt mondta: "Isten országa bennetek van". Azaz amikor a király szívünk trónját elfoglalja, felépíti bennünk uralmát. 
Hidd a szívedben, tégy róla vallást a száddal és az ő királysága máris benned van, az a királyság, amelynek hit által lehetsz az állampolgára. Ilyen közel jött hozzánk Isten országa !

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 4.

"Az Úr a mi igazságunk."



"Az Úr a mi igazságunk." 
(Jeremiás 33 : 16)

Jehovah Tsidkenu - Az Úr a mi igazságunk. Ez az ige Isten győzelmes Fiára mutat, aki széttörte rabláncainkat és kiragadott a gonosz karmai közül. Ezt tette ugyanis, amikor magára vállalta hamisságunkat. Kifizette megváltásunk árát és most hirdeti a győzelmes igazságot, hogy mindenki megszabadulhat.
Csalárdságunk rongyai egyre szakadtabbak lettek a történelem folyamán, de ezeket befedezte a mi igazságunk Urának engesztelő áldozata. Aki megtér, hisz benne és befogadta, azt az igazság öltönyébe öltözteti. A sátán nem vádolhatja őt többé. Az Atya Isten Jézus kereszten folyt vérén keresztül tekint a benne hívőkre. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. október 3.

"Amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek."



"Amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek."
 (Márk 5 : 27)

Nem is az a fontos, hogyan jutott el hozzá az információ, hanem az, hogy egyáltalán eljutott. Ennek az asszonynak a története, úgy kezdődött, hogy hallott, bár még nem látott. Mekkora jelentősége volt annak, hogy valahol, valaki szólt neki. Milyen fontos lenne, hogy mindenki, aki ismeri az Urat továbbítsa az örömhírt mások felé is. Amikor aztán Jézus fizikailag is megjelent ott, ez a beteg asszony készen állt a vele való találkozásra. Erőfeszítéseket tett, mert már hallott róla.
Az emberek kialakítanak egy véleményt arról, hogy mekkora erővel bírnak a szavaid és a tetteid. Talán nem látsz azonnal változást, de szóljon Jézusról az életed. Beszélj ma róla, és napok, hetek, hónapok múltán az, akinek tanúskodtál kész lesz félretolni az akadályokat és megérinti Jézus ruhájának szegélyét, mint ez az asszony.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó