"...aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog
szabadítani.
Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít..."
(2. Kor. 1,10)
"Ezután is megszabadít"
Az apostol a rászakadt nagy veszedelemben már-már lemondott életéről.
Amikor a levélírás közben visszatekint, rájön arra, hogy azért volt
szükség erre az erőn felüli megterhelésre, hogy megtanulja: nem
önmagában kell bíznia.
Isten időről időre minket is kihív jól
megépített erődítményeinkből: stabilnak hitt emberi kapcsolatainkból,
anyagi biztonságunkból, hogy találkozhasson velünk. Hogy
megtapasztaljuk, milyen az, amikor teljes szívvel ráhagyatkozunk, mert a
mi erőnk véges, és valójában nem is tehetünk mást. Szétporlad
körülöttünk minden, amit addig stabilnak hittünk, hogy tisztán lássuk,
mi az, ami sziklaszilárdan képes megtartani minket: Isten kegyelme és
szabadítása.
Ez az újra és újra megtapasztalt szabadulás segíti az
Isten iránti bizalom és kötődés kialakulását életünkben mint a legelső
és legfontosabb kötődést.
Ez a tapasztalat már az Ószövetség népében
is erősen élt. Évezredes viszontagságok, veszélyek és vándorlások
közepette időről időre átélték Isten szabadítását. Ilyenkor
emlékoszlopokat állítottak, bizonyságul és kapaszkodóul önmaguknak és
utódaiknak: Eben-Háézer, ahogy Sámuel nevezte, azaz "mindeddig
megsegített az Úr".
A Krisztusban hívő mai embernek is bőven vannak
ilyen emlékoszlopai. Annak jut legtöbb Krisztus szenvedéseiből, aki
Krisztushoz hasonló körülmények között vállalja küzdelmeit. Tekintsünk
vissza és keressük meg személyes életünk emlékköveit! Rá fogunk
döbbenni, hogy Isten valóban számtalanszor megszabadított, és kételkedés
nélkül bízzunk benne: ezután is meg fog tartani. Hiszen a legstabilabb
emlékoszlop Jézus Krisztus keresztje. Tökéletes áldozata a halálból is
megment. Építsünk bátran rá, ne csak a földi, hanem a mennyei élet
távlatában is, hiszen mindeddig megszabadított és ezután is megszabadít.
Forrás
Lelki útravaló a mai napra