A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megpróbáltatások. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megpróbáltatások. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 1.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál ..."



"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál,
 azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." 
 (Róm 8,28)

Szeretetpróba

Életünket vagy akár csak annak egy-egy időszakát aszerint mérjük, hogy mennyire volt jó a számunkra. Az egész nyarunk értékelését meghatározhatja néhány hét időjárása. Nagy kánikulában a munkahelyünkön dolgozni legalább olyan keserves számunkra, mint vízparton nyaralni zuhogó esőben. Életünk pedig tele van rajtunk kívül álló, előre nem látható, nem kiszámítható eseményekkel. Még apróságok is le tudnak sújtani bennünket, még kisebb bosszúságok miatt is felkiáltunk az Úrhoz, hogy miért történt ez velünk, miért kell szomorkodnunk!
Pál apostol azonban valami különleges dolgot állít: hogy "akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál". Ha csupán jó vagy semleges eseményekről lenne szó, például hogy egy nagy lottónyeremény hull az ölünkbe, előléptetnek minket vagy lecseréljük a régi autót, az a végső értékelésnél negatív is lehet: felfuvalkodottá tehet a nagy vagyon, dölyfössé a hatalom, vagy éppen elégedetlenné, ha úgy éljük meg, hogy több járna nekünk. Természetesen a külső események áldássá is lehetnek a számunkra, ha Isten igéje szerint élünk velük.
De hogyan válhat javunkra a bosszúság, bántás, betegség, vereség, baleset vagy gyász? A mindenen győzedelmeskedő szeretet által. Ahogyan Jézus Krisztus kereste és szeretetből lázadozás nélkül elfogadta Isten akaratát. Szeresd az Urat teljes szívedből, lelkedből és elmédből, és megérzed szeretete fényét életed legsötétebb órájában is! Fordulj őhozzá, nézz őreá életed minden napján, akár nagy szerencsének, akár nagy csapásnak tűnnek a körülményeid. Isten, aki idő és tér felett is úr, kivezet a tiszta fény és boldogság felé, és áldássá teheti életed legkeserűbb kínjait is. Krisztus kiállta a szeretetpróbát, az õ fájdalmas keresztje így lehet mindannyiunk számára az öröm forrása. Ez álljon előttünk, ebből merítsünk minden időben.


Forrás
Lelki útravaló a mai napra

2025. október 3.

"Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram ..."



"Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, 
gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim!"
 (Zsoltárok 6: 3)

Meddig tart még?

Vannak olyan napok, amikor látszólag már nem bírjuk tovább. Minden szürke, a temérdek gond és probléma miatt úgy érezzük, mintha összecsapnának fejünk felett a hullámok. Ennek különböző okai lehetnek: egy sikertelen vizsga, egy tönkre ment barátság, vagy akár a saját magunkban való csalódás is. Felmerülhet bennünk ugyanez a kérdés a híreket nézve: meddig tart még? Meddig kínoznak még, és ölnek meg gyermekeket? Meddig lesz még ennyi igazságtalanság és szenvedés a világban? Úgy tűnik, a zsoltárírónak is hasonló gondolatai voltak. Még ha pontosan nem is tudjuk, hogy milyen szenvedéseken kellett keresztülmennie (talán betegség, harc vagy éppen elkeseredés a saját bűnei miatt), azt láthatjuk, hogy ereje végén jár. Gondjait Isten haragjának következményeiként értékeli, melyet "a mennyből nyilatkoztat ki a emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen" (Róm. 1,18). Istenbe veti bizalmát, aki a gyengék, az elesettek és az erejük végén járók megsegítője. A tehetetlenségből és reménytelenségből bizalom lesz. 

Elgondolkodtató: 
Isten megvigasztal és felsegít. Jézusban a legjobb barátot adja mellénk, az Üdvözítőt, aki valóban képes meggyógyítani.

"Azért jelent meg az Isten Fia,
hogy az ördög munkáit lerontsa."
(1.János 3,8b)


Ajánlott igeszakasz:
2.Kor. 1, 3-11.

Forrás
Fénysugarak - 2009.

2025. március 11.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál."



"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, 
azoknak minden javukra szolgál."
 (Róm 8:28)

Isten a rosszból is tud jót kihozni – vallja a hívő ember. Csakhogy, amikor benne vagyunk valami nem kívánt rosszban (már pedig életünk minden szomorú, fájdalmas, keserű pillanata ilyen), akkor nem ezt érezzük. Utólag viszont szabad erre rácsodálkozni. A legfrissebb történet ezzel kapcsolatban, mely bejárta a világot a chilei bányászoké, akik fél napra indultak a föld alá dolgozni és 70 nap lett belőle. Nem önszántukból, és nem azért, mert sokkal több volt a munka, mint azt előre elgondolták. De megszabadultak, és íme, egy újságcikk néhány sora erről: Könnyek, imádságok, örömujjongás, nemzeti zászlók, a himnusz eléneklése. „Viva Chile” táblák, megható jelenetek kísérték az eseményt. Mindegyik bányásznak külön története van, mindegyiknek megvolt a maga szerepe, hogy a kéthónapos megpróbáltatást egymás segítésével túléljék. „A történet tragédiával kezdődött és áldással végződött. Biztos vagyok abban, hogy nemcsak a bányászok, de az egész ország életét is megváltoztatta. Mi, chileiek nem leszünk ugyanazok, akik a szerencsétlenség előtt voltunk. A csapásból megtanulhattuk, hogy csak hittel és reménnyel érhetjük el céljainkat. - mondta Sebastian Pinera  elnök. Minden a javunkra van – írja Pál. Hidd el ezt Te is, akkor is, ha nehéz, mert minden nyomorúságtól nagyobb és hatalmasabb Istenünk van, aki még a rosszból is tud jót kihozni!

2022. szeptember 1.

"Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték ..."



"Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének. Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez, és így szóltak… "
( Ap.Csel. 4:23-24 )
Az apostoloknak lehetnének nagy emberi elhatározásaik, bízhatnának a közösség erejében, saját akaraterejükben. De érzik talán, hogy itt az emberi bölcsesség, és erő kevés. Nyílván nem akarom elvitatni az emberi kitartás fontosságát a nehéz helyzetekben. Hadd beszéljek erről az emberi oldalról kicsit. Egyszer olvastam a kitartás fontosságáról egy idézetet, amelyben Kurt Dimberger, a híres hegymászó nyilatkozott, aki a K2-t mászta meg mondja: "nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében." Igen. Sokat jelenthet a mindennapokban, hogy tanuljunk meg küzdeni. Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy ne adják fel a küzdelmet, legyen kitartásuk, ha nehezen megy a lecke megoldása, ha problémákba ütköznek, ne lombozódjanak le, hanem újult erővel folytassák, és mi magunk is bíztassuk egymást arra, hogy tarts ki, légy erős és próbáld az akadályokat legyőzni. Milyen szükség van ma, sok erőtlen élet számára a bátorító szóra, a családban, a gyülekezetben. Igen is bátorítsuk egymást! Tegyük ezt egyre gyakrabban, mert a bátorító szó hiányzik ma, mint egy falat kenyér!
 (Berencsi Balázs)
"A körülmények nem határozhatják meg, milyen jellemet formál az ember. Gyakran éppen a próbák a jellemfejlesztés hatékony eszközei."

Forrás 
Napi Ige és Gondolat 
 2011.

2021. április 15.

"Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart ..."


 
"Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek." 
(Jak 1,12) 
 
Veszélyben vagy! 
 
Kísértés minden, ami el akar szakítani az Úr Jézustól. Kísértés minden, ami más utat, más igazságot, más életet kínál, mint az Úr. A kísértő pontosan tudja, melyek a gyenge pontjaim, mikor, hogyan és mivel lehet a tekintetemet elszakítani Jézusról, és más irányba vezetni. Az ige azokat nevezi boldognak, akik kitartanak a kísértés idején. Ennek első feltétele, hogy észrevegyem a veszélyt. Még ha kifinomult, látszólag szelíd és ártalmatlan álruhában is közelít.  
Segítsen a jobb megértésben egy hétköznapi példa: az anyós és a meny a legjobbat akarja a fiának, illetve a férjének. Mégis mennyi konfliktus, harag, emelt hang, veszekedés, gyakran gyűlölködés támad abból, hogy mindketten szeretik és javát akarják a szívükhöz közel álló férfinak. Csak éppen más-más módon. Természetesen számtalan más helyzetben is támad a kísértő, hogy eltakarja a hit útját előlünk. Otthon, a családban, iskolában, munkahelyen és az utcán, a gyülekezetben és a barátok között, mindenütt ott az alkalom, amit a kísértő kihasznál.
 Időben felismerni a veszélyt, időben segítségért fordulni ahhoz, aki könyörülni tud, akinek a szavára lehet visszahúzódni, a rosszat jóval leküzdeni. Boldog ember az, akinek ez sikerül. De az is lényeges, hogy ez ne csak egyszer történjen meg, hanem állandó feladat legyen. Sikerüljön egyszer, sikerüljön hétszer, még hetvenszer hétszer is, legyen ez egy életen át valóság. Aki mindvégig kitart, az örökli az Isten országát.
Sajnos nekem nem sikerül mindig, örülök, ha csak néha nem sétálok bele gyanútlanul ördögi helyzetekbe. De tudom, hogy akinek kegyelme nagy, veszni engem se hagy. Talpra állít, megsegít. Szavával, igéjével világosságot gyújt. Így lehet még időben felismerni a már rám leselkedő veszélyt. És aki napról napra az igével él, annak - ha kudarcokkal is - sikerül mindvégig kitartania.  
Az az örökség, amit elnyerünk, az élet koronája. "Megéri" a küzdelmet. Amikor Jézus a mennyországról beszél, örömről, kimondhatatlan boldogságról szól. Részleteket nem mond, de ez is elég a hívőnek. 
 
Szerző: Sztojanovics András
 
Forrás:
 Lelki útravaló a mai napra
 

2020. április 6.

"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással ..."


"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk."
 (2.Tim 1,9)

A megváltás Isten ajándéka Krisztusban


Timóteus, akinek a levél szólt, ebben az időben Efezusban vagy környékén lehetett, Pál pedig fogságban volt. Már nem reménykedett a szabadulásban, mint a Filippi levél írásakor, hanem várta a mártírhalált. Az volt a kívánsága, hogy kedves tanítványát, Timóteust még egyszer láthassa, ezért kérte, hogy jöjjön el hozzá hamarosan. A levél célja, hogy Pál bátorságot adjon Timóteusnak, aki megfáradt a szolgálatban, és akit az előre látható szenvedések is félelemmel töltöttek el. Ezért fontos, hogy Isten szabadító munkáját Timóteus is megértse, mert ha Isten elhív bennünket az ő szolgálatára, akkor mindig ad annyi erőt ahhoz, hogy feladatunkat el tudjuk végezni az ő akarata szerint.
A "szent hívás" az Úrtól jön, nem az igazság cselekedeteiből. Ez az, amit meg kell értenünk, ha komolyan akarjuk venni a Krisztushoz tartozásunkat. Pál ezt akarta Timóteussal is megértetni. Pál Isten kegyelmi kiválasztásának az eredményeiről beszél. Jézus legnagyobb cselekedete, hogy eltörölte és megsemmisítette az örök halált. Pál a kereszt prédikátoraként húsvét felől nézi Jézust, és a keresztet is így hirdeti, mert Jézus az élet fejedelme, akiben van az élet. Ő az élet világossága. Az élet és a világosság összetartozik. Pál Krisztusról tesz bizonyságot ebben az igeszakaszban. Ez a bizonyságtétel a tetteinken, cselekedeteinken keresztül is meg kell hogy mutatkozzék.
Arra kell törekednünk keresztyén emberként, hogy a nehézségek ellenére is ragaszkodjunk Krisztustól kapott elhívásunkhoz. A hétköznapi gondok közepette ugyanis mindig voltak, vannak és lesznek olyan nehézségek, amelyekkel meg kell küzdenünk. Ebben a küzdelemben segít bennünket a Jézus Krisztusban való hitünk. Kísértések között élünk, ezért van szükségünk arra a Krisztusra, aki mint a világ Világossága megvilágítja számunkra is azt az utat, amelyen járnunk szükséges.

Forrás

2019. március 15.

"Egészen idáig."



"Egészen idáig."
(1. Sámuel 7:12)

Erről a kifejezésről a múlt, a jelen és a jövő jut eszünkbe. Amikor Sámuel felállította az "Eben-Háézer"-rel jelölt emlékoszlopot, tudta, hogy még hosszú utat kell megtenniük.
Minden új év, új vállalkozás vagy új fordulat kezdete lépcsőfokot jelöl az utunkon, olyan lépcsőfokot, amelyre Isten segít minket fellépni, amikor hozzá fordulunk.
Még több próba és öröm, kísértés és győzelem, több küzdelem és meglepetés, fáradalom és megpróbáltatás és aztán valószínűleg betegség, idős kor, súlyos betegség és halál. De a keresztény számára ez nem jelenti a véget. Van felébredés Jézussal, arcának meglátása, trónok, zsoltárok, a menny világossága és Isten dicsősége. A szentek közössége, a megváltottak társasága és örök boldogság. "Egészen idáig" azt jelenti: "Gyerünk! Menjünk előre!"

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2018. május 26.

"Megerősítlek..."



"Megerősítlek..." 
(Ézs 41,10). 

Ha szolgálnunk vagy szenvednünk kell, összeszedjük minden erőnket, mégis úgy találjuk, hogy ez kevesebb, mint gondoltuk, és kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne. De amíg olyan ígéretünk van, mint ez a fenti Ige, amelyre valóban építhetünk, ne csüggedjünk, mert ez biztosít minket arról, hogy megkapjuk mindazt, amire szükségünk van. Isten ereje kimeríthetetlen; és ezt az erőt velünk is közölheti; és megígérte, hogy közölni is fogja. Lelkünk tápláléka, szívünk gyógyítója szeretne lenni, és így akar erőt adni nekünk. Kimondhatatlan, mennyi erőt tud adni Isten az embernek. Ha megkapjuk ezt az erőt, emberi gyöngeségünk nem akadály többé.

Emlékszünk még életünknek munkákkal és próbatételekkel terhes időszakaira, amikor olyan rendkívüli erőt nyertünk, hogy magunk is álmélkodtunk rajta? Veszély közepette tudtunk nyugodtak lenni, gyászban elcsöndesedni, rágalmazások tüzében is megállni, betegséget békén tűrni. Valóban úgy van az, hogy amikor váratlan próbatételek érnek bennünket, Isten különösen nagy erőt ad elhordozásához. Szinte kilépünk gyarló önmagunkból. A gyávák bátrak lesznek, a balgáknak bölcsesség adatik, a hallgatagok abban az órában megkapják, hogy mit kell mondjanak. Tulajdon gyöngeségem megrémít, de Isten ígérete felbátorít.

"Uram, erősíts meg engem a te ígéreted szerint!"
 (Zsolt. 119,25)

2015. május 21.

"Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok."



"Ne rejtsd el előlem orcádat, ha szorult helyzetben vagyok."
(Zsoltárok 102:3)

A zsoltáros biztos akart lenni, hogy az Úr ott lesz mellette, amikor szüksége lesz rá. A valóság az, hogy mindig szükségünk van rá, ezért kell Lélekben járnunk. Többnek kell lennie hitünknek, mint időnkénti elismerésnek. És ha hitünk olyan valami, amihez csak akkor fordulunk, amikor nagyon szorulttá válik a helyzet, fennáll a gyanúja annak, hogy nem születtünk Lélektől.
Ha azt gondoljuk, hogy Isten magunkra hagyhat a legnagyobb szükségben, akkor nem értettük meg, mit jelent Istennel járni, vagy milyen tulajdonságai vannak a mennyei Atyánknak.
Amikor különleges segítséget kiáltunk a bajterhelt napokon, szemünkre Istenre kell tekintenie, és nem a bajra. Ha pedig a bajok közelebb vonnak az Úrhoz, akkor adj hálát Istennek értük!

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2013. szeptember 22.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál."



"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, 
azoknak minden javukra szolgál." 
(Rm 8:28)

Isten a rosszból is tud jót kihozni – vallja a hívő ember. Csakhogy, amikor benne vagyunk valami nem kívánt rosszban (már pedig életünk minden szomorú, fájdalmas, keserű pillanata ilyen), akkor nem ezt érezzük. Utólag viszont szabad erre rácsodálkozni. A legfrissebb történet ezzel kapcsolatban, mely bejárta a világot a chilei bányászoké, akik fél napra indultak a föld alá dolgozni és 70 nap lett belőle. Nem önszántukból, és nem azért, mert sokkal több volt a munka, mint azt előre elgondolták. De megszabadultak, és íme, egy újságcikk néhány sora erről: Könnyek, imádságok, örömujjongás, nemzeti zászlók, a himnusz eléneklése. „Viva Chile” táblák, megható jelenetek kísérték az eseményt. Mindegyik bányásznak külön története van, mindegyiknek megvolt a maga szerepe, hogy a kéthónapos megpróbáltatást egymás segítésével túléljék. „A történet tragédiával kezdődött és áldással végződött. Biztos vagyok abban, hogy nemcsak a bányászok, de az egész ország életét is megváltoztatta. Mi, chileiek nem leszünk ugyanazok, akik a szerencsétlenség előtt voltunk. A csapásból megtanulhattuk, hogy csak hittel és reménnyel érhetjük el céljainkat. - mondta Sebastian Pinera  elnök. Minden a javunkra van – írja Pál. Hidd el ezt Te is, akkor is, ha nehéz, mert minden nyomorúságtól nagyobb és hatalmasabb Istenünk van, aki még a rosszból is tud jót kihozni!

(Katona Béla)
Forrás: 
Napi Ige és Gondolat - 2010.