2013. szeptember 28.

"Az ÚR parancsa szerint maradtak a táborban ... "



"Az ÚR parancsa szerint maradtak a táborban, és az ÚR parancsa szerint indultak el. Megtartották az ÚR rendelkezését, az ÚR Mózesnek adott parancsa szerint." 
4.Mózes 9 : 23 )

A felhő- és tűzoszlop nem a szent sátorból jött elő és nem céltalanul vándorolt. Isten két céllal adta ezt a rendkívüli jelet: először is, hogy mindenki számára látható legyen Isten szentsége, másodszor arra használta, hogy jelt adjon az elindulásra és a megállásra. Erről beszél Mózes, amikor ezt írja: „Az Úrparancsa szerint indultak el Izráel fiai, és az Úr parancsa szerint ütöttek tábort".(18.v.). A felhő- és tűzoszlop Isten szavát testesíti meg, és ebben az értelemben is két jelentése van. 
Először is: A Isten szentségét az igében és az ige által láthatjuk meg. Nincs szentség, nincs megbocsátás, nincs igazi imádás az ige nélkül. 
Másodszor: Az ige az, ami által az Úr vezeti népét, ami által indulást parancsol vagy nyugalmat rendel el. Ahogy a zsidók sem tudták soha, hogy az oszlop másnap vagy csak egy hónap múlva jelzi az indulást, úgy mi sem tudhatjuk soha, hogy Istennek mi a következő lépése velünk. Isten nem kiszámítható.Az élet izgalmas marad...

Elgondolkodtató: 
Maradjunk mindig szorosan az Úr mellett!

Ajánlott igeszakasz: 
2.Tim. 3,14-17.

Forrás:
Fénysugarak - 2009

2013. szeptember 27.

"Istennek minden szava színigaz."



"Istennek minden szava színigaz." 
( Példabeszédek 30:5/a )

Isten sohasem hazudik. Ő nem lódít, nem beszél mellé, kegyes hazugságai sincsenek, hiszen ezek nem illenek hozzá. Személyétől ezek idegen dolgok. Minden szava színigaz. Ezért kell minden szavára odafigyelni. Nemcsak a Biblia bizonyos tanításai igazak, hanem a teljes egésze. Elfogadjuk-e az Úrtól származó keményebb beszédeket is? Ha megfedd, vagy int az Ige, akkor megsértődünk, vagy úgy teszünk, mintha nem is nekünk szólna? Magunk miatt is fontos lenne, ha Isten Igéjét teljes egészében komolyan vennénk. Ellenkező esetben eltévelyedünk. Keresd, olvasd, hallgasd az Úr szavát, mert Ő mindig igazat szól, ezért bízz Benne töretlenül!
(Katona Béla)

2013. szeptember 26.

"El ne hajoljatok Isten kegyelmétől..."



"El ne hajoljatok Isten kegyelmétől,
 hogy a keserűség gyökere felnövekedvén kárt ne okozzon." 
(Zsidókhoz 12:15)

Számomra a hit mindig valami bátor döntést jelentett az egyszerű dolgokban. Például ránézni a gyerekre, amikor csak azt a szót tudja kimondani, hogy nem, és megtalálni valami jó kérdést, azt a szót, amit éppen most kell mondanom. Ugyanígy, mint amikor a mobiltelefon itt van a kezemben, és ezt kell intézni, meg azt kell intézni. Együtt ülünk a kocsiban, jaj, most az jut az eszembe, és már nyomom is a gombokat, egymásra nézünk és kikapcsolom a telefont. 

Sokszor előfordult már életemben, hogy elhatároztam, minden tettem előtt megkérdezem: fontos? Biztos, hogy itt és most ezt nekem kell megtennem? És a legtöbb mozdulatomról kiderül, hogy kapkodás, fölösleges, hogy ráér, hogy nyugodtan átadhatom valakinek. 

Voltaképpen mi hajszoljuk ösztönösen magunkat a rohanásba. Ebből az ideges és állandó ténykedésből adódik, hogy az élet szép színei egybeolvadnak, és szürkévé változnak. Megkeseredik a gyökér és az élet. A keserűség gyökerének a hatását az istenképűség tudja lerombolni. Gyermekek vagyunk. Isten szeretetében lennünk érdemes. Ő csak jót ad, Benne édessé lesz a keserű. Ezt adja meg Isten. 

 (Fekete Ágnes)

Forrás: 
Napi Ige és Gondolat - 2011.

2013. szeptember 24.

"Hű az (az Isten),... és ő meg is cselekszi azt"



Amiben bízhatunk

"Hű az (az Isten),... és ő meg is cselekszi azt"
( 1. Thesszalonikaiak 5: 24 )

Sokszor vigasztalt már meg ez a mondat: "Hű az (az Isten),... és ő meg is cselekszi azt" (1. Thessz. 5: 24). Néha kételkedem önmagamban, és azt kérdezem, egyáltalán hogyan is tarthat ki Isten mellettem? Gyakran követem el újra ugyanazokat a hibákat, és bosszankodom, hogy még mindig képtelen vagyok győzni ezen vagy azon a területén az életemnek. Olyan régóta vagyok keresztyén, nem kellene már másképp mennie a dolgoknak? Honnan tudhatom biztosan, hogy Isten elfogad?

Pál Isten áldásának ígéretével fejezi be a thesszalonikaiakhoz írt levelét. Azt kéri, hogy egész valójukat (testüket, lelküket, szellemüket) őrizze meg Jézus visszajöveteléig Isten. És Pál maga is tisztában van azzal, hogy mások közbenjárására van utalva. "Imádkozzatok értünk", mondja az, aki senki máshoz nem foghatóan terjesztette az evangéliumot az egész akkori világban. Még ő is tudja, hogy mindez nem csak az ő képességein és erején múlik. Hiszen Isten az, aki elhívja az Ő követésére az embereket. Ezt én magam is átéltem. Még ma is rácsodálkozom, hogyan kezdődött el az Istennel való életem. Mennyire türelmes volt velem, míg végre rájöttem, hogy szükségem van Jézusra. Most pedig Vele élhetek napról-napra, és még mindig érvényes, hogy Ő az, aki segít célba érnem. Tehetek Érte valamit, ugyanakkor Isten hűsége az, amire hagyatkozhatom, és ez olyan jó! Leveszi a terhet a vállamról, és bátorságot ad ahhoz, hogy továbbra is Vele és Érte éljek.


Forrás: 
LÉLEKFRISSÍTŐ - 2010.

2013. szeptember 22.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál."



"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, 
azoknak minden javukra szolgál." 
(Rm 8:28)

Isten a rosszból is tud jót kihozni – vallja a hívő ember. Csakhogy, amikor benne vagyunk valami nem kívánt rosszban (már pedig életünk minden szomorú, fájdalmas, keserű pillanata ilyen), akkor nem ezt érezzük. Utólag viszont szabad erre rácsodálkozni. A legfrissebb történet ezzel kapcsolatban, mely bejárta a világot a chilei bányászoké, akik fél napra indultak a föld alá dolgozni és 70 nap lett belőle. Nem önszántukból, és nem azért, mert sokkal több volt a munka, mint azt előre elgondolták. De megszabadultak, és íme, egy újságcikk néhány sora erről: Könnyek, imádságok, örömujjongás, nemzeti zászlók, a himnusz eléneklése. „Viva Chile” táblák, megható jelenetek kísérték az eseményt. Mindegyik bányásznak külön története van, mindegyiknek megvolt a maga szerepe, hogy a kéthónapos megpróbáltatást egymás segítésével túléljék. „A történet tragédiával kezdődött és áldással végződött. Biztos vagyok abban, hogy nemcsak a bányászok, de az egész ország életét is megváltoztatta. Mi, chileiek nem leszünk ugyanazok, akik a szerencsétlenség előtt voltunk. A csapásból megtanulhattuk, hogy csak hittel és reménnyel érhetjük el céljainkat. - mondta Sebastian Pinera  elnök. Minden a javunkra van – írja Pál. Hidd el ezt Te is, akkor is, ha nehéz, mert minden nyomorúságtól nagyobb és hatalmasabb Istenünk van, aki még a rosszból is tud jót kihozni!

(Katona Béla)
Forrás: 
Napi Ige és Gondolat - 2010.

2013. szeptember 18.

"És most így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott..."



"És most így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott..." 
(Ésa. 49,5)

Miután tudatára ébredünk annak, hogy Isten Krisztus Jézusban kiválasztott minket magának, először leromboljuk előítéleteinket, szűklátókörű véleményünket, a hozzátartozóink és hazánk iránti elfogultságot és azután szolgálni kezdünk Istennek. Csak ezért jött létre az emberi nemzetség, hogy Istent dicsőítse és örökre benne örüljön, de a bűn az emberiséget más vágányra kapcsolta át. Ezzel azonban semmit se változott Isten célja, és amikor újonnan születünk, minket is belevon nagy tervének a megvalósításába: "Isten önmagának teremtett." "Ő alkotott engem." Isten kiválasztásának ez a meg valósulása a legörömteljesebb valóság a földön. Meg kell tanulnunk ráhagyatkozni Isten roppant nagy teremtő céljaira. Az első, amit Isten tesz velünk az, hogy beleplántálja szívünkbe az egész világ iránti érdeklődését. Megkapjuk Isten szeretetét, Isten igazi természetét. A Mindenható Isten természetét János 3,16 fejezi ki: "Úgy szerette Isten a világot..."
Tartsuk nyitva lelkünket Isten teremtő céljai előtt, ne keverjük össze saját céljainkkal. Ő úgyis félretolja ezeket, bármennyire fáj is nekünk. A szolgáló testvér azért van teremtve, hogy Istennek olyan szolgája legyen, akiben Ő megdicsőül. Amikor megértettük, hogy Jézus Krisztus váltsága által Isten szolgálatára tökéletesen alkalmassá lettünk, akkor azt is megértjük, miért olyan könyörtelenül következetesek Jézus Krisztus követelései. Szolgáitól feltétlen egyenességet kíván, mert Isten természetét oltotta beléjük. 
Vigyázz, ne felejtsd el, mi Isten célja veled!

Forrás
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvébõl


2013. szeptember 17.

"Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság."



"Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." 
(2.Ko.r 3,17b)


A hívő élet, a Jézus Krisztus követése mindig kényszer nélküli élet. Ahol kényszerek vannak, ott már nincs az Úr lelke.
Szabad vagy-e már a kívánságok rabságától? Ne kívánd azt, ami a másé! Nem csak anyagi dolgokra gondolok. Lehet kívánni a másik ember szolgálatát, kegyelmi ajándékát. Nem annyit jelent, hogy nem kívánom, tudom kívánni, de van lehetőségem arra, hogy ne kívánjam, mert szabad vagyok. Sokféle formája van a kívánság bűnének. A testem szolgasága is bűnre kötelez. A has szeretete, a lustaság kívánsága, a kényelemszeretet. Olyan jó, amit a Római levél mond, hogy nem vagyunk adósai a testnek.
Sok hívő embernek "törvényszaga" van. Kellemetlen levegő: ezt nem szabad, azt nem szabad. Akit még ez leng körül, nem szabadult meg a törvény szolgasága alól. Sok minden, amit törvényből teszek, nem jó másra, csak a test hízlalására. Ez a test dicsekedése, és rögtön a másik ember ítélése is. Ahogy törvénnyé tettem, már ítélem a másik embert, ha nem úgy csinálja, mint én.
Rettenetes, ha Isten hívő gyermekei újra alákerülnek a törvénynek, holott egyszer már megszabadultak. A törvény a személyes kapcsolat helyettesítője. Neked nem törvényre van szükséged, hanem Krisztusra. Szabadulj fel az elvek alól. Amit neked mond az Úr, azt ne vonatkoztasd másokra. Amíg ez az elvszerű levegő vesz körül, addig a körülötted élők nem Jézussal, hanem egy hívő szabállyal találkoznak. Jézus egy Vele kapcsolatban levő, Vele járó, szabad, boldog emberré akar tenni. Olyanná, aki Ura irányítása alatt teljes szabadságban él.

Forrás:
Trausch Liza 
"...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

2013. szeptember 11.

"...'Sötétségből világosság ragyogjon fel', ő gyújtott világosságot szívünkben ..."



" Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt. Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangéliumvilágosságát, aki az Isten képmása. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak." 
(2 Korinthus 4,1-7)

Az evangélium mint Isten kegyelmes cselekedetének híre felszabadító erejű üzenetet hordoz. Tájékoztatja az embert egyéni esélyeiről, azaz éppen arról, hogy emberi érdemei alapján nincs esélye az üdvösségre. Ugyanakkor érthetővé teszi azt is, hogy Krisztus közbenjáró áldozata árán Isten megengesztelődött a bűnös ember iránt, aminek eredményeként mégis van esélye, van hatalmas lehetősége lelke üdvösségére. Az evangéliumnak ez a munkája világosságot hoz a szívbe, egyszersmind átformálja az emberi gondolkodást, a gondolkodás megváltozásával megváltoztatja a jelenvalókhoz és az isteni dolgokhoz való viszonyulást is. Olyanná tesz, mint a reflektor fényében álló előadó. Másként viselkedik az az ember, aki sötétségben van, és másként az, akire fényszórók kévéje vetődik. Az ilyen ember tudja, hogy állandóan látható minden mozdulata. Még a gondolatát is elveti annak, hogy titkos bűnöket kövessen el. Elveti a képmutatást és a felszínes értékek hajszolását. Ez a "világosságban járás" lelki éberségben tart, és ránevel arra, hogy minden gondolatunk hozzá méltó legyen, és minden tettünket Isten tetszésére tegyük, mert tudjuk: "körülragyog és szívünkbe világít" az evangélium. 

( Lukács Tamás )

2013. szeptember 10.

"Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? "



"Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? 
Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék?"
( Zsolt. 27: 1 )

Kicsoda, vagy micsoda számodra Isten? Dávid számára, aki ezt a szoltárt írta, Isten védelmet és erőt jelent.Az élete során már meg kellett tapasztalnia.Talán olyan helyzetekben tapasztalta meg Isten segítségét, amik kilátástalannak tűntek.Csak az beszélhet így, akinek Isten az életének szerves részét képezi.Dávid megtapasztalásai megerősítették Istenben vetett bizalmát. Te kiben bízol- és meddig? Képzelj magad elé egy gyermeket aki egy kőfalon áll. Lent áll az édesapja, vagy az édesanyja, kinyújtja karját a gyermek felé és ezt mondja: "Ugorj, bízz bennem, elkaplak.!" Mit tesz a gyermek? Leugrik szülője karjába? Valószínűleg igen, hiszen azt tapasztalta korábban, hogy megbízhat szüleiben. Isten is megbízható. Nemcsak nagyjából, hanem minden helyzetben. Ezt azonban csak az tapasztalja meg, aki ezt kipróbálja.Hogyan kell ezt csinálni? 
Csak aki az Isten szavával, a Bibliával foglalkozik, az ismerheti meg Istent közelebbről.

Elgondolkodtató:
Csak aki bevonja Istent az életének kisebb és nagyobb döntéseibe, az fogja átélni, hogy Isten átveszi az irányítást. Bízd rá magad és bízz benne!

2013. szeptember 8.

„De keressétek először az ő országát és igazságát ..."



„De keressétek először az ő országát és igazságát, 
és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.”
(Máté evangéliuma 6 : 33)

Mai igénk önmagában is megállná a helyét, mert egy rendkívül fontos dologra világít rá. Mégsem szabad elfeledni, hogy Jézus az aggodalmaskodásról beszél, mikor Isten országára és igazságára irányítja figyelmünket. Nem is az a kérdés, hogy aggódunk-e vagy sem, hanem az, hogy miért?

Először is, az élet kemény. Rossz dolgok történnek jó emberekkel, rossz emberekkel és mindenkivel aki valahol a két csoport között van. Nem kivétel sem az egészséges sem a mélyen depressziós.
Másodsorban, az élet bizonytalan. Ez is egy nyilvánvaló dolog, de gondoljuk végig. Szeretünk felkészülni az előttünk álló eseményekre amennyire csak lehetséges. De mit érünk vele?
- Odafigyelhetünk az étkezésünkre és rendszeresen tornázhatunk, hogy megelőzzük a szív-infarktust. Felhalmozhatunk élelmiszert és vizet, hogy felkészüljünk esetleges katasztrófákra. De a lényeg mégis az, hogy a jövőt nem ismerjük. Mennyire vágyunk a megnyugvásra ebben a bizonytalan világban?
Aggódásunk, harmadik fő oka, hogy nem nálunk van az irányítás. Legalábbis amennyire mi tudjuk irányítani a dolgokat, az egyáltalán nem megnyugtató.
Az orvosok is megbetegszenek. Pénzügyi szakértő is elveszíti pénzét a tőzsdén. A rendőrt is kirabolják. Az ügyvédet is megvádolhatják. Rendes, szerető, felelősségteljes szülőket is elutasíthatják a tini vagy felnőtt gyermekei. Dolgozunk és dolgozunk, de semmi sem védi meg igazán a pénzünket és életünket.
Étkezetünk tisztán, élhetünk jó környezetben, a legjobb iskolába küldhetjük gyermekünket, megtehetünk mindent… de úgy tűnik ez sem elég. Minden erőfeszítésünk ellenére kerülhetünk bajba, lehetünk nyomasztó állapotban.


Mi lehet a megoldás?
1. Ismerjük fel, hogy az aggodalom nem old meg semmit. (27.v.)
 Az aggodalom nemhogy nem segít, de gyakran ront a helyzeten.
 „Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja.”
(Péld. 12:25).
2. Értsük meg, hogy Isten gondoskodik rólunk. (26, 28-30.v.)
Isten velünk van, értünk van. Nemcsak megteremtett és hátradőlt – mint ahogy egyesek gondolják, hanem köztünk él, és aktívan cselekszik. 
3. Tegyük helyére az értékrendünket. Túl sokat aggódunk, mert rossz dolgok miatt aggódunk. Például amíg egy tinédzser a pattanásaival van elfoglalva, addig a szüleit egész más dolgok aggasztják. 

Hogyan ad megoldást Isten országa és igazsága aggasztó problémáinkra?
Miről van itt szó? Ha Istent keressük, ő majd hitünkért, hűségünkért cserébe biztosítja megélhetésünket? Miközben olvassuk a Bibliát, valaki tele pakolja a hűtőszekrényt? Imádkozunk és ki lesz fizetve a  villanyszámlánk? Erről beszélne Jézus? Vagy arról, hogy mi az életünk súlypontja? Merre vesszük az irányt? Mire koncentrálunk?

Sokat időztem már gondolatban Isten országáról. Főleg a jövőbeni dicsőségesről (Jelenések 21-22. fejezet). Ezekre gondolva minden itteni átértékelődik. Minden hiábavalóság. Bármilyen tartalmas az életünk, ha nem leszünk Isten országában – múló pára az egész. Ezért kell vágyódni Isten országára. Isten országa, királysága – Isten uralma. A világban és életünk felett. Nagy Istenünk van. Hatalmas és mindenható. Isten országra gondolva – semmi aggodalomra nincs okunk.

2013. szeptember 2.

"Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám ..."



"Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, 
akkor meghallgatlak benneteket."
(Jeremiás könyve 29:12)

Olyan Isten teremtette a világot és benne minket, Aki szeretne minden jóval állandóan ellátni. Ez valóra is vált volna, ha az ember nem választja a bűnt - ami szabadságnak látszott kívülről, de a rabszolgaság legrosszabb formája belülről.

A bűn miatt Isten nem változott meg - Ő azóta is szeretne folyamatosan megajándékozni minden jóval. Mi emberek viszont megváltoztunk: egy torz szemüvegen keresztül nézünk Istenre. Ez a torzítás abban áll, hogy Istent olyannak tartjuk, Aki vagy nem hallgat meg, bármit teszünk, vagy azt gondoljuk, hogy valami nagyot kell produkálni a vágyott eredmény elérése érdekében.

Pedig Istennek nem azért van szüksége az imákra, hogy megnézze, van-e bármi a befektetés oldalon, hogy a nyereség serpenyőbe odadobhasson valamit.

Isten Maga is egy hatalmas küzdelem Egyik - bár a Leghatalmasabb és Legyőzhetetlen szereplője. Ebben a küzdelemben Istennek egy Lucifer nevű teremtménye azt állította magáról, hogy az "Isten" feliratú trónon tulajdonképpen neki kellene ülnie. Azóta az egész világegyetemnek próbálja bebizonyítani, hogy a szabadság és öntörvényűség jobb Isten törvényeinél. Még Jézust is kivégezte a Golgota keresztjén - az emberek közül megnyert támogatói segítségével. Mindent kifogásol, amit Isten a bűnösök megmentése érdekében tesz, és az igazság zászlaját lobogtatva kritizál és hibát keres mindenben, amikor Isten a segítségével avatkozik bele a történelem és az egyes emberek életébe.

Az imádság megvédi Istent a lázadó kritizáló kérdéseitől. Isten nem önkényesen avatkozik az imádkozó életébe, hanem kérésre cselekszik, ezzel nem vonható felelősségre a jókért, a segítségért, amit a gyermekei érdekében tesz. "Megkért, és én megtettem, mert szeretem". Ebbe még az ellenség sem tud belekötni.

Ennek tudatában egyet tehetünk: legyen szenvedélyünk az imádkozás! Istent nem fárasztjuk ki vele, nekünk pedig mindig szükségünk van rá! Egyébként pedig Isten azt ígérte, hogy meg fog hallgatni!

(Zoboki Nóra)

Forrás:
Reggeli dicséret-ből 
2011.