2024. december 12.

"Hozzád imádkozom."



"Hozzád imádkozom."
 (Zsoltárok 5:3)

Imáinkat az Úr felé kell irányítsunk. A nyilvános imádságban megkísérthet minket az a vágy, hogy az emberek lássanak és halljanak bennünket imádkozni. Az is ott motoszkálhat bennünk ilyenkor, hogy hátha olyasvalaki hallja meg az imáinkat, aki segíteni is tud. 
Egy fiatal fiú hangosan kiáltotta imában:"Uram, kérlek, adj nekem egy biciklit karácsonyra!" Testvére így szólt hozzá: "Miért kiáltasz így? Isten nem siket." A fiú azt válaszolta: "Nem, de a nagymama az."
Az ima Isten felé történő irányítása annak élesítését is magában foglalja.
Tesszük ez azáltal, hogy megtisztítjuk életünket Isten előtt, megvizsgáljuk szívünket és motivációnkat, várunk Isten akaratára és tervének kinyilatkoztatására.
 Jó irányt adhatunk az imának éles szemek, szilárd kezek és megfelelő összpontosítás által. 

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2024. december 4.

"Semmiért se aggódjatok..."



"Semmiért se aggódjatok..."
 (Filippi 4:6) 

Könnyű azt mondani! Mikor tele van az életünk megoldásra váró gondokkal, megvannak a magunk feladatai, hordozzuk keresztünket és akkor így szól az ige: semmiért se aggódjatok! Nem túlzás ez egy kicsit? Hiszen vannak aggasztó dolgok mind életünkben, mind a világban! Legalább egy kicsi aggódást engedhetne az ige... 

Semmi nem ér annyit, hogy aggódjunk érte? Nem ebből az irányból kell nézni a dolgainkat. Hanem Isten felől. Ha csak önmagunkra tekintünk, akkor bizony elfog az aggódás, a nyugtalankodás akár a feladataink, akár a szenvedések, akár a jövőnk kapcsán. De pontosan ezért kell önmagunk helyett Istenünkre nézni! Mert aggódásával senki sem tudja meghosszabbítani életét még egy arasznyival sem! Az aggódás, idegeskedés nem más, mint megfeledkezés az Úr hatalmáról! Arról, hogy Ő erős Isten, hogy tudta és akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejünkről! 

Vizsgáld meg: mennyire vagy aggódós, nyugtalan, ideges típus? Aggódásunk és Istenbe vetett bizalmunk fordítottan arányos. Minél nagyobb az aggódás bennünk, annál kevésbé bízunk Urunkban, és minél inkább bízunk Istenünk jóságában, kegyelmében, annál kevésbé jellemez az aggódás! Isten bizalmat kér önmaga iránt, hogy megszüntesse aggodalmainkat! Bízzatok az Úrban örökké! 

(Katona Béla)


2024. november 18.

„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle."



„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle." 
( Máté  6: 8 )

„Mikor válaszolsz, Uram?" – tesszük föl a kérdést Istennek. Sokszor türelmetlenül várjuk közbelépését és problémáink azonnali megoldását. Mi van akkor, ha nem lényegtelen dolgot kérünk Tőle, hanem olyat, ami igazi boldogságot adhat, de még mindig nem kaptuk meg? Akár válaszokért, akár kézzelfogható dolgokért imádkozunk, Isten meghallgat. Sőt nem csak odafigyel ránk: már a mi gondolatunk előtt tudja, hogy mire lesz szükségünk. Hiszen a jó apa tudja, mit adjon a gyermekének és mikor. Mert ha a gyerek biciklit kér, amikor még nem tud járni, nem tudna rajta tekerni. A jó apa azután ad neki kerékpárt, miután a gyermeke megtanulta használni a lábait. Sőt, az egyensúlyozásban is segít.

Az advent szólhat az Úr imádságban való eljöveteléről is. Amikor megmutatkozik az ima végeredménye, az Ő tettét látjuk meg benne. És miért lehetsz annyira biztos ebben a beteljesülésben és eljövetelben? Egyedül azért, mert Isten már cselekedett a te életedben is. Megőrzött a bajban, megsegített a nehézségben vagy akár felemelt onnan, ahonnan magadtól nem tudtál kijönni. Már legalább egyszer megmutatta neked jelenlétét és szabadítását, és ha erre emlékszel, rádöbbensz, hogy Ő előbb cselekedett, mint te. Ebből az Igéből is lehet meríteni: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja".

Légy kitartó az imádkozásban, és ne csüggedj el, ha a gondok közül nem látsz ki, mert Isten látja sorsodat, gondot visel rólad, akkor is, ha még ennek nincsenek látható jelei. Az bír igazán felemelő erővel, ha abban a pillanatban, mikor megadja Isten a kérést, rácsodálkozunk váratlan kegyelmére és gondosan eltervezett szeretetére, és életünk addigi titkos háttere megvilágosodik előttünk. Akkor pedig a könyörgés hálaadásba fog fordulni. Jézus Krisztus mondja: „Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik".

( Nagy Dávid )

Forrás

2024. november 4.

"...nem szunnyad őriződ"



"...nem szunnyad őriződ" 
(Zsolt. 121: 3)

 Mennyei Atyád figyelme egy pillanatra sem hagy ki. Akkor is csak az ő kegyelme tart meg, amikor kezelni tudod a problémákat, és akkor is megtart, amikor kicsúsznak a kezedből az események. Figyel rád, ha te épp nem gondolsz is rá. Nem hagy el álmodban, váratlan események sodrában, kiszolgáltatottságodban, de még a halálban sem. Karjában visz át. Nem kellene kezébe tenned végre az életedet? Csak nála vagy biztonságban.

Forrás
Református Bibliaolvasó Kalauz

Zsoltárok 121.

1 Zarándokének. Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
2 Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta.
3 Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ.
4 Bizony nem szunnyad, nem alszik Izráel őrizője! 
5 Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől.
6 Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold.
7 Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.
8 Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.

Forrás
MAGYAR BIBLIATÁRSULAT ÚJFORDÍTÁSÚ BIBLIÁJA

2024. október 2.

"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…" 2.



"Aki hiszi, hogy Jézus Krisztus, Istentől született…
legyőzi a világot, és az a győzelem, 
ami legyőzte a világot, az a mi hitünk! "
(1. János  5.1.4)
A hit szerteágazó fogalommá lett. Használja az egyház, de ugyanúgy használják sportolók, akik a győzelembe vetett hittel küzdenek, spirituális gondolkodók, akiknek könyveivel telve vannak az könyvesboltok ezoterikus irodalmának polcai. Beszélnek a hitről gyógyíthatatlan betegek, akik gyógyulásukat attól remélik, hogy még erősebben hisznek, hátha jobbra fordul sorsuk. 
A hit mindenkiben munkál. Miért? Mert a hit az embernek Istentől kapott képessége. A hit, mint eszköz arra szolgál, hogy meg tudjunk ragadni olyan dolgokat, akik még nincsenek jelen. A kezünk még nem foghatja meg, de a hitünk már megragadhatja és magához ölelheti az eljövendő valóságot. Ha mondjak erre egy példát: Egy tanár a tanítványainak akarta megtanítani, mi igazából a hit. A tanári asztalnál ülve elővette sokak által csodált, régi, értékes zsebóráját és azt mondta: „Aki idejön és elveszi a kezemből ezt az órát, annak neki ajándékozom.” A társaság nevetgélni kezdett, s ilyeneket mondogattak: „Ó, csak viccelődik a tanár úr, próbára akar minket tenni, mennyire vagyunk nagyravágyóak”. Miközben ilyenek hangzottak el, a hátsó padoktól lassan, de csendes magabiztossággal egy diák sétált előre, a katedrához. Kinyújtotta a kezét és elvette az órát. A tanár mosolygott és azt mondta: „Jól van, fiam, mától a tied.” Döbbent csend lett a teremben. A tanárember aztán ezzel mutatott rá arra, hogy a legtöbben nem hitték el, amit mond, ezért kinevették, legyintettek. De az a fiú már akkor elvette az órát, amikor elhitte beszédemet. A Te hited erős hit? 
(Berencsi Balázs)  

2011.

2024. szeptember 5.

"Aki szeret minket és vére által megszabadított bűneinkből."



"Aki szeret minket és vére által megszabadított bűneinkből."
 (Jelenések könyve 1:5)

Az Ótestamentum tele van a mózesi törvény által megkövetelt áldozatokra vonatkozó leírásokkal. Sok állat vérét ontották, ez azonban csak előképe volt a Szabadítónak, akinek el kellett jönnie, hogy a Golgotán kiontott vérével megszabadíthassa bűneiktől mindazokat, akik őt segítségül hívják. Ennél nagyobb szeretetet nem lehet találni. Áldozattá lett Ő, és ezért is nagyobb volt az áldozatokat bemutató főpapnál. Nincs okod megkérdőjelezni a megtisztulásod, ha Jézust hívtad segítségül. A vérben elég erő van ahhoz, hogy minden bűntől megtisztítson és az új életedet tisztán tartsa. Felöltöztet a megigazulás öltönyével és ígérete szerint folt nélkül állít majd a Krisztus ítélőszéke elé. 

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2024. augusztus 3.

"Féljétek az Urat!"


 


 "Féljétek az Urat!"
(5. Mózes 6:2)

 ".... Semmi kétségem sincs afelől, hogy az, amit a Biblia tanít az igaz! De az már más kérdés, hogy miként értelmezem Isten kijelentett igazságát! És az, hogy az Úr velünk van, és megvéd minden bajtól, számomra még nem jelenti azt, hogy nem is kerülhetek soha bajba! Isten védelme nem azt jelenti, hogy meg sem érinthet semmi, ami gonosz! Nem jelenti azt, hogy sebezhetetlenné lettem! Isten védelme sokkal inkább azt jelenti, legalábbis az én látásom szerint, hogy az az Úr, aki egyszer megragadta az életemet, semmilyen körülmények között nem engedi azt, hogy elvesszek. Hívő emberként továbbra is ember vagyok. A magam összes sebezhetőségével és kísérthetőségével, és az életemben ott van szüntelenül a bukás, az összetöretés lehetősége . De a nem hívő emberekkel szemben elmondhatom: „Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom. Viselnem kell az Úr haragját, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” (Mikeás 7,8-9) 
Sohasem szabad elfelejtenünk azt, hogy az Úr az, aki kegyelmesen és irgalmasan megtartja a mi törékeny, sebezhető és kísérthető hívő életünket is! Sokszor mondták már nekem ezt: jó neked, mert olyan erős a hited. De az igazság az, hogy nem az én hitem az erős, hanem erős az az Isten, akiben hiszek! A hitem attól erős, és annyira erős, amennyire az Isten erején nyugodhat (2Korinthus 2,5)! " 

(Szabó J. Róbert - Litéri református lelkipásztor)

2024. július 2.

" ... tegyünk le minden ránk nehezedő terhet ..."



„…mi is, akiket a bizonyságtevőknek 
 akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező  bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk pályát” 
(Zsid12,1)

A versenypályán vannak akadályok, amelyek megterhelnek bennünket. Valójában ártatlannak látszanak, mégis gátolnak az előrejutásban.
Ilyenek lehetnek:
– az anyagi javak hajszolása egy sokkal jobb életmód megteremtéséért;
– a rendezetlen családi kötelékek, amelyek akadályozhatnak az Úrért végzett munkában;
– a kényelemszeretet, amely megakadályoz abban, hogy nehéz feladatokat vállaljunk;
– a készség hiánya, amit azzal akarunk megmagyarázni, hogy a kapott feladathoz nincs elég tehetségünk, elhivatásunk;
– a nagyravágyás, a siker túlzó értékelése,
– vagy jöhet az akadály éppen „jó barát”-ként, aki csupán segítő szándékból eltereli a lényegről a figyelmet.
Jó példa erre az az eset, amikor az Úr Jézus arról beszélt, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat szenvednie, és meg fogják ölni, de harmadnap fel fog támadni. Ekkor Péter magához vonta Őt, és feddeni kezdte: 
„Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” 
(Máté 16,22)

Forrás
Vetés és Aratás

2024. június 18.

"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak."



"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, 
akik a Krisztus Jézusban vannak." 
(Róm.8:1)

 A Biblia úgy írja le a nem újjászületett embert, mint aki egész életében fogságban van, s a szabadságért folyamatosan harcol.
Jézus mondja, hogy aki nem hisz , az már ítélet alatt van, mivel nem hit az Isten Egyszülött Fiában. Tulajdonképpen ez az ítélet, hogy a világosság a világba jött, de az emberek inkább szerették a sötétséget.
Micsoda változást eredményez az, amikor meglátod Krisztus világosságát és hiszel ! A Biblia azt mondja : elrendelt dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak és utána az ítélet következik, de már nincs kárhoztatás, ha Krisztusban vagy. Jézus vére megtisztít minden bűntől és az ő igazságának palástja és dicséret lelki öltönye lesz.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2024. május 24.

"Sokaknak lett pártfogója."



"Sokaknak lett pártfogója."
 (Rómabeliekhez 16: 2)

Pál készül aláírni a római gyülekezethez intézet levelét, elótte viszont említést tesz néhány személyről. Érdekes megfigyelni, hogy Pálra számos nő tett jó benyomást. Fébé az egyik ezek közül, aki "sokaknak lett pártfogója". A "pártfogó" kifejezés görög megfelelője a másokról való gondviselés felvigyázását jelenti. Több ez az alkalomszerű segítségnyújtásnál. Úgy tűnik, hogy Fébé valamilyen karitatív szolgálatot vezetett, amelynek keretében másokon segített, és Pál megkéri a római gyülekezetet, hogy álljanak mellé minden erőforrással, hogy változást eredményezhessenek a szükségben levők életében. maga Pál is részesült Fébé szolgálatából, és említése nekünk is bátorítás, hogy mások javára használjuk fel minden képességünket. Ez pedig nem marad észrevétlen.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2024. május 23.

"Lelkemet felüdíti."



"Lelkemet felüdíti."
 (Zsoltárok 23:3)


Milyen rendkívüli ez a felüdítés: helyreállítást jelent!
A világ restaurátorai végezhetnek ugyan jó munkát, de egy szakképzett szem meglátja a javítás helyét. Jézus helyreállítása tökéletes, mert új szívet ad. Ez a helyreállítás teljes, mert ő teljesen elvégezte a munkát.
Bármilyen fáradságos is az élet, a lélek fáradtságát a legnehezebb leküzdeni. Az egyetlen biztos módja ennek, hogy Jézushoz vigyük a viharvert, kiábrándult, szorongatott lelket.
Ne feledd, hogy micsoda gyógyítása volt a fizikai érintésének, amikor a földön járt. Gyakorold a hitet, és fordulj Jézushoz még ma. Ő mindig törődik, és csakis a javunk érdekében cselekszik. Az ő helyreállító munkájának nincsen párja és az tartós és nem romlik el. Add neki a lelked, ha szeretnéd, hogy felüdítsen és helyreállítson.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2024. május 2.

"És vezérel téged az Úr szüntelen ..."



"És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, 
és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, 
és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy."
 ( Ésaiás 58,11 )

Olyan sokszor halljuk és mondjuk egymásnak, hogy "Az Úr áldjon meg".

Mit kívánunk ilyenkor?

A Biblia tanítása szerint az áldás minden testi és lelki jó, amit Isten az embernek adhat. Minden áldás forrása maga Isten. Az Ő végtelen szeretetéből nekünk mindenféle jót akar ajándékozni. Tehát nem mi adjuk az áldást, mi csak hirdetjük, hogy Isten áldást akar adni. Mi csak kívánhatjuk egymásnak, hogy Isten áldja meg, és kérhetjük az áldást a magunk számára, de az áldást mindig Isten adja.

A ma reggeli igénkben nincs benne az áldás szó, de amikor elolvassuk szinte látjuk, hogy Isten felemeli a kezét és megáld bennünket. Ő ezen az augusztusi napon bátorít, erősít Téged. Egy olyan képet használ, ami így nyár végén elég gyakori. Valamennyien tapasztaltuk már, hogy eső nélkül minden kiszárad, a föld kicserepesedik, a növények, még a fű is megsárgul. 

Én is átélem ezt gyakran a hétköznapokban. Néha úgy érzem semmihez nincs kedvem, teljesen kiszáradtam. Úgy érzem, mintha minden ellenem fordult volna. Ilyenkor Isten az Igén keresztül szól hozzám, mint ma is. Olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízfolyás, melynek vize el nem fogy. Magamat nem tudom kihúzni a gödörből. Ekkor a figyelmem az ige első szavára irányul. 
„És” – mintha folytatna valamit. Vajon mit üzen az előtte lévő igében Isten? 

A 10. versben ezt találjuk:
"Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És ..."

Így már teljes fényében ragyog előttem a mai ige
Megyek keresek valakit, aki még inkább "kiszáradt", akit erősíteni, vigasztalni kell. Keresek valakit akinek bátorításra van szüksége, és tudom azt, hogy jön a frissítő zápor.

2024. április 7.

"Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni."



"Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni."
 (Préd. 1 : 15)

Talán te is erre gondolsz, amikor makacs problémákkal kell szembenézned. Még azt is hozzá tehetnéd, hogy nem lehet meg nem történtté tenni azt, ami már megesett, nem nevezheted sajátodnak, ami nem a tiéd.
A Prédikátor könyvének ebben a részében emberi szemszögből beszél az életről az író. Nem kell sokáig olvasnod a könyvet ahhoz, hogy felmérd, milyen nagy az üresség és hiábavaló az élet Isten nélkül.
Jézus Krisztus evangéliumának az üzenete: a meggörbült kiegyenesedhet, a rossz megjavulhat, a kiábrándult reményt találhat. Jézus meghalt és feltámadt. Mint Élő Megváltó lép be a legelgörbültebb életébe, körülményekbe és egyenessé teszi. Az ilyen élet áldott lesz és Isten dicsőségét szolgálja.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2024. március 25.

"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét."



"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét."
 (Lukács 1,68)

A remény beteljesedése

A remény beteljesedésének igéje ez a mondat Zakariás szájából. Majd´ egy évnyi némaság után ezek az első szavai, amelyek a reményvesztettek reményét élesztik fel ismét.
Él az Isten! Mikor a választott nép, Izrael megadja magát a sorsának, beletörődik a reménytelenségbe, a szolgaságba, akkor nyúl bele Isten keze. Kiutat a kilátástalanságból: többé már nem törvényeket ad, nem újabb próféciákat, messiási jövendöléseket, hanem maga jön el hozzánk, hogy egyszer és mindenkorra jelenvalóvá tegye magát a világban, az emberek között. Ezzel felforgat minden korábbi emberi elképzelést és gondolkodást. Ő maga teszi meg azt az utat, amelyet addig az ember próbált megtenni. Maga Isten lép kapcsolatba az emberrel, teremtményeivel, és nem az ember lép kapcsolatba Istennel. Az első karácsony óta már nem nekünk kell felkapaszkodnunk Istenhez, mert ő közénk jött Jézus Krisztusban. Többé nem a bűnös erőlködik, hogy feljusson a mennybe, mert a bűntelen szállt le, hogy magára vegyen minden bűnt, minden terhet. Ez a közeledés annyival tökéletesebb minden előzőnél, amennyivel tökéletesebbet cselekedhet Isten az embernél.
Ezt nem mi cselekedtük, nem mi érdemeltük ki, nem mi értük el Istent, nem mi jutottunk fel hozzá, mindent ő cselekedett. Jézus Krisztus áttörte azt a határt, amelyen az ember nem volt képes és soha nem is tudna átlépni - maradéktalanul megvalósította Isten és ember találkozását.
Isten földre jötte azért is vált ki Zakariásból hatalmas örömet, mert Isten olyat cselekszik, amire már régóta készül, amire az ember vágyott, s ami örök időkre érvényes.
Zakariás hálaadó éneke tölthet el bennünket, mert az Úr meglátogatta és megváltotta népét. A megváltás műve pedig húsvéttal, húsvétkor vált teljessé.

Szerző: Gombor Krisztián

Forrás
Lelki útravaló a mai napra

2024. március 4.

"Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás."



"Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás."
(Hóseás 6:3)

Az Úr pontosan tudja, mit hoz a nap, még mielőtt a hajnal felhasadna, vagy megébrednél éjjeli pihenésedből. Ő gondoskodik, hogy a Nap, amely most a földteke másik oldalán süt, hamarosan neked is világosságot gyújtson. Aztán te döntöd el, mit kezdesz azzal a nappal.
A próféta kérése Izráel népéhez az volt, hogy térjenek meg az Úrhoz, "mert ő sebez, de meg is gyógyít".
Használd arra a napot, hogy előre haladj az életben. legyen úgy, hogy "egy nappal idősebb - egy nappal hozzá közelebb". A próféta Izráel népének tett ígérete minden bizonnyal Isten nekünk tett ígérete is. Ő úgy jön el hozzánk, mint záporeső, mint ahogyan a tavaszi eső megöntözi a talajt.
Nem hiábavaló, amit az Úért teszel ezen a napon. A biztos hajnalhasadás különleges ígéretet hordoz, amelyet az Úr készített el neked mára.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2024. február 11.

"Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá."



"Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá." 
(Jakab 1:17)

Vágyaink sokszor arra irányulnak, amit szeretnénk megszerezni, amink még nincs, de csak idő (és pénz) kérdése és birtokolni fogjuk! Talán ritkán szoktunk arra gondolni, hogy mennyi mindenünk van! Pedig nekünk hívő embereknek szükséges végig gondolni időnként azt is, hogy kinek köszönhetjük azt, amit a sajátunknak mondunk. A mai napod szóljon az Isten előtti elégedettségről. Akkor történhet ez meg, ha elkezdesz hálát adni életed felülről jövő ajándékaiért. Hogy mik ezek? Az életed, a szeretteid, a munkád, a lelki békéd, megváltottságod... Szükséges még sorolni? Gondold végig, hogy bár az elégedetlenség jó hajtóerő, de bűnös dolog hálátlannak lenni! Pál apostol is azt kérdezi egyik levelében: "Mid van, amit ne úgy kaptál volna?" (1 Kor 4:7) Ha pedig mindent kaptál - már pedig így van - akkor adj hálát érte! Adj hálát, mert Valakitől kaptad!

(Katona Béla)

2024. január 15.

"Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük."



"Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük."
( Lukács 24: 15 )

"Jézus", nem pedig egy képviselője vagy helyettese. Senki sem hasonlíthat áldott személyéhez. Egy másodkézből kapott, múló megtapasztalás kevés támogatást és védelmet biztosít. Jézus békét és örömet hoz, a benne található biztonságot és megelégedést senki más nem adhatja meg.
"Meléjük szegődött." S ez egy nagyon valóságos megtapasztalás. Nem elég hinni abban, hogy Jézus valahol létezik. Közeledben akarod tudni az Urat - az ő jelenléte és ereje az, amit érezned kell.
"Együtt ment velük." Jézus veled megy: ez a legjobb dolog, amire valaha is számíthatsz. Jézus messzemenően többet nyújt, mint egy szerelő vagy  közvetítő futó látogatása. Közeledj felé hittel, hívd őt és figyelj rá, fogadd el és őrizd meg a szavát, növekedj abban a kegyelemben és ismeretben, hogy ő benned van.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2024. január 3.

"Lélekben és igazságban kell imádniuk."



"Lélekben és igazságban kell imádniuk."
 (János 4:24)

A samáriai asszony arról szeretett volna beszélgetni, hogy hol van Isten imádásának helye: Jézus megmutatta neki az Isten-imádás hogyanjának fontosságát. Felszentelhetünk egy épületet, elnevezhetjük az imádás házának, és mindazokat, akik oda bemennek, Istent imádóinak tekinthetjük. Mégsem az teszi igazivá az istentiszteletet, ahol vagyunk, hanem az, hogy ahogyan vagyunk. A bűnös - és mind azok vagyunk -, aki megtalálja a Megváltót, imádja az Egyetlent, aki megmentette. Azok a szívek, amelyek átélik a bűnbocsánatot és az Istennel való békességet, imádni fogják az Urat, aki megváltotta őket, és megbocsátott nekik. Azok, akik nagy megpróbáltatásból és nehézségből jönnek, imádják az Egyetlent, aki megszabadította őket minden ellenségükből. És azok, akik tudják, hogy el voltak veszve, de Jézus megtalálta őket, imádják a jó Pásztort.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó
 
ÁLDOTT ÚJÉVET KEDVES OLVASÓIM!