2015. július 16.

"Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége!..."


 
"Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! 
 Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai!"
 (Róm 11,33)

Isten az Úr mindenek felett!
 
Az őszinte rácsodálkozás és hálaadás hangja ez. Amikor az ember szinte nem is tudja szavakba önteni mindazt az örömöt, békességet és a biztos oltalom érzetét, amit Istenben megél, amit megtapasztal, ami utat és biztos jövőt ad számára. Noha még nem tudom, hogy miként és hogyan oldódnak meg a problémák, sokszorozódnak meg az örömök az ő kezében, de biztos hitem és bizalmam van afelől, hogy fontos vagyok számára, hogy az Úr hordoz engem!
Jó dolog így élni az Istennel. Így számolni az ő jelenlétével, így venni át az ő kezéből mind az ajándékait, mind a próbákat. Hisz valódi életet élni csak vele lehet! Fél szívvel, fél akarattal, egy megosztott élettel is eltengődhet az ember, de nem érdemes, úgymond nem "kifizetődő". Hisz ő már minket teljes egészében kiváltott, megváltott ennek a világnak a nyomorúságából; akkor mi miért csak a felét akarjuk mindannak, amit ő szabadításként kínál számunkra?
Éljünk inkább vele! A vele való biztos élet felkínált csodájával! Feltétel nélküli teljes ráhagyatkozással! Hisz csak általa, vele tudjuk elhordozni a szolgálatunk, a munkánk, a családunk, az életünk felelősségét! Csak így tudjuk teljességében megélni a tőle való örömöket is!
Testvér! A mindenható Isten valóban Úr mindenek felett. Ura lehet a jövődnek is, hisz ő mindenek felett való!
Noha Isten az értelmünkkel meg nem érthető, a logikánkkal ki nem számolható, de mégis, mindezek ellenére valóságosan élő és mindannyiunkat szerető hatalmas Úr! Isten, aki még a legfontosabbat, a saját Fiát is képes volt odaadni értünk! Értünk, érted, a te életedért!

Forrás
Lelki útravaló a mai napra
 

2015. július 11.

"...ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával ..."



"...ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." 
(Róm. 12,2)

Változzatok!

Élni annyi, mint változni. A leghibásabb mondataink egyike: én ilyen vagyok, és ilyen is maradok! Mert aki meg akarja tartani önmagát, elveszíti. Aki pedig a változások sodrában elveszíti a tegnapi, a mai önmagát - az fog valójában magára találni. Változzatok meg, forduljatok meg, írja Pál apostol egy sorsfordító történelmi korban. Van más lehetőség is: Istennek tetsző élet, okos istentisztelet, értelmes munkavégzés. Változzatok meg az Isten logikája szerint való életre, amelyben együtt van napi munkavégzés és istentisztelet.
Odaszánás, áldozat. Nincs itt szó vérről és halálról, késhegyig menő küzdelemről bűnnel és gonosszal, "csak" szolgálatról. A test, a munka odaszánásáról. Nem a füst, a látvány, hanem a tettek mögött meghúzódó szándék a fontos - az indítóok, a motiváció.
Kinek akarok tetszeni, kinek akarok megfelelni, kinek akarok hűséget igazolni? Milyen utasítást hajtok végre? Kinek használ? A megváltozás, áldozathozatal sohasem cél, hanem eszköz, amely az értelmes munkához, okos istentisztelethez segít. Isten élő szíveket akar, és nem áldozatokat.
Ábrahám a hit példája. "Menj ki a te földedről, indulj el az ismeretlenbe, kezdj újat" - hangzott az isteni szózat. Ábrahám hitének titka a belátás volt: akárhová küldi is őt Isten, nem akar neki rosszat. Ezért indult el.
A megújulás nem visszakanyarodás a régi mintákhoz, visszatérés egykori jobb önmagamhoz, nem valami új fazon, hanem minőségi változás az életemben.

Forrás
Lelki útravaló a mai napra

2015. július 9.

"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."



"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."
 (Efézus 1:7)

Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség lapjain, és egészen napjainkig, az élet küzdelem, bánat és kapzsiság terhe alatt sínylődik, ami meghiúsítja mindazok erőfeszítéseit, akik helyre akarják rakni a dolgokat. Természetéből adódóan az ember elhagyta Istent.A Sátán megvetette a lábát mindenkinek az életében. Megváltóra van szükségünk, hogy szabadok lehessünk.
AZ Ószövetség egy képet mutat a bűnért való engesztelésről a feláldozott állatok vérében.
Ezek csupán előremutattak arra az Egy Nagy Áldozatra, amikor Jézus meghalt a kereszten.
Nincsen megváltás senki másban. Az Ő vére engesztelést szerez, amikor a bűnös megvallja bűneit, és arra kéri Jézust, hogy szabadítsa meg. Mi semmit sem tehetünk: csak az Ő vérében van megváltásunk.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó
 

2015. július 2.

"Íme az én Uram, az Úr megsegít engem."



"Íme az én Uram, az Úr megsegít engem."
(Ézsaiás 50: 9) 
 
Annak, hogy "íme", azt kell jelentenie, hogy a segítség meg fog érkezni.Isten ígéretei "igenek" és "ámenek" Krisztusban, és amikor az Urat hívod segítségül, ő teljesíti az ígéretét, és segítségedre siet.
"Íme" azt is jelenti, hogy egy hatékony és megbízható válasz lesz - éppen az a segítség, amire szükséged van. Isten segítsége éppen megfelelőnek fog bizonyulni.
Fontos megjegyezni, hogy az Úristen az, aki megsegít. A segítség érkezhet egy-egy küldötte által, de az ő segítsége lesz. Ő gondoskodik a részletekről, ő ellenőrzi a megfelelő alkalmazását, és azt, hogy hatékony legyen.
Vesd gondjaidat az Úrra, ha még sohasem tetted. Vagy térj vissza a bizalom helyére, ha eltávolodtál onnan. Ismerjenek úgy téged, mint azt , akit az Úr megsegített.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó