A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus szenvedése. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus szenvedése. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 11.

"Hallgass meg, Uram, jóságos szeretettel, nagy irgalmaddal fordulj hozzám! "




"Hallgass meg, Uram, jóságos szeretettel, 
nagy irgalmaddal fordulj hozzám! "
( Zsolt. 69: 17 )

Két, egymással ellentétes megnyilvánulással találkozunk ebben a zsoltárban. A zsoltár írója először nyomorúságos helyzetéről panaszkodik Istennek. Ellenségei felülkerekednek rajta, elborítja a gyalázat, és nincs számára segítség. Nem tud mást tenni, mint arra kérni Istent, hogy haragjával sújtson le rosszakaróira. De nem egyszerűen bosszúvágyról van itt szó, inkább azt kívánja, hogy Isten, mint Úr és bíró mutassa meg hatalmát. Aztán meglepő fordulat következik, és a 31. verstől dicsőítő énekbe kezd a zsoltáros. Magasztalja Istent segítségéért.

Hogy fér meg egymás mellett az elkeseredett panasz és a dicsőítés? Bármennyire furcsának is tűnik, elválaszthatatlanul összetartoznak, remélhetőleg a mi életünkben is. Ugyanis ha bajban vagyunk, legjobb, ha Istennél keresünk menedéket.

Hova máshova mehetnénk? Ha az ember Istennel találkozik, újra és újra csodálat és hála tölti el. Olyan megnyilvánulások is felbukkannak a zsoltárban, amelyek Jézus halálára emlékeztetnek (21-22.v.). Így ez a zsoltár is azokhoz a titokzatos ószövetségi részekhez tartozik, amelyek segítenek megértenünk Jézus Krisztus szenvedésének és megmentő munkájának titkát, aki magára vett mindent: nyomorúságot, kínt és halált. Ugyanakkor Ő az élet Fejedelme, akinek hatalma van mindezek fölött, ezért méltó, hogy dicsérjük.

Elgondolkodtató: 
Te kihez fordulsz életed kilátástalan helyzeteiben?

Ajánlott igeszakasz: 
Filippi 2,5-11.

Forrás
Fénysugarak - 2009.

2015. július 9.

"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."



"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."
 (Efézus 1:7)

Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség lapjain, és egészen napjainkig, az élet küzdelem, bánat és kapzsiság terhe alatt sínylődik, ami meghiúsítja mindazok erőfeszítéseit, akik helyre akarják rakni a dolgokat. Természetéből adódóan az ember elhagyta Istent.A Sátán megvetette a lábát mindenkinek az életében. Megváltóra van szükségünk, hogy szabadok lehessünk.
AZ Ószövetség egy képet mutat a bűnért való engesztelésről a feláldozott állatok vérében.
Ezek csupán előremutattak arra az Egy Nagy Áldozatra, amikor Jézus meghalt a kereszten.
Nincsen megváltás senki másban. Az Ő vére engesztelést szerez, amikor a bűnös megvallja bűneit, és arra kéri Jézust, hogy szabadítsa meg. Mi semmit sem tehetünk: csak az Ő vérében van megváltásunk.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó
 

2015. május 4.

"...képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység ..."



"...képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok." 
(Efézus 3,18-19)

A szeretet dimenziói

Kétségtelenül magasztosak ezek az apostoli szavak. Fenséges élmény megismerni Isten titokzatos igazságait, az igazi dimenziókat! Képesek lehetünk felfogni az isteni szélességet, hosszúságot, magasságot és mélységet? Felfogóképességünkkel, értelmünkkel teljességgel lehetetlen. Ilyen ismeretekre nem tudunk tanulmányok útján eljutni - még a teológia tudománya sem képes ezt megadni, csak a Mindenható.
Pált az indította az Istent magasztaló sorokra, hogy azokra a szenvedésekre gondolt, amelyeken keresztül kellett mennie - személy szerint az efezusiakért, végső soron az egész egyházért, az evangélium terjedéséért, azaz Krisztusért. Nem kevesebbet üzen Pál, mint azt, hogy akkor fogod felfogni Isten dimenzióit, szeretetét, ha magad is részesülsz Fia szenvedésében: szeretetének, golgotai halálának áldásában.
A szenvedéssel is a teljességhez juthatunk közelebb! Nehéz ezt elfogadni, és bizony nem is lehet másképpen, csak ha Krisztus lakik szívünkben. Értelmünk soha nem nőhet fel ehhez - ám Szentlélek elvezet a teljes igazságra (János 16,13).
Ezért akik Isten akaratából szenvednek, azok bizalommal kapaszkodhatnak Atyjukba, és megérthetik Isten szeretetének kiterjedését. Isten szeretete ugyanis olyan, mint egy szélesre tárt atyai kar (Lukács 15,20). Isten szeretete hosszan tart és hosszan tűr (2Pt 3,15). Isten szeretete lehajol utánunk a bűn mélységébe (Zsolt 40,1-2). Isten szeretete felemel minket a menny magasságába - ahogyan az Emberfia felemeltetett a keresztre (János 3,14). Így juthatunk a teljességre, Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetére. Ne csüggedjünk hát, mert Isten sokkal bőségesebben megajándékozhat minket szeretetének különféle jeleivel, mint mi azt el tudnánk képzelni!

Forrás
 Lelki útravaló a mai napra

2012. november 2.

"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat."



"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat." 
(Lukács 22 : 42)

Jézusnak az Atyához intézett kérése az előtte álló szenvedések szörnyűségére utal. A sötétség óráiban elmondott imája és az azt követő események tükrözi azt, hogy az emberiség megváltása és szabadulása nem valósulhatott meg szenvedés és halál nélkül.
Ez nem egy átlagos haláleset volt - a világ bűne került a vállaira. Ő hordozta a mi vétkeinket, ahogy mindazokét is, akik hozzá térnek. Az egész világ vétke volt a vállain, de csak a megtérő bűnösöknek van haszna ebből, azoknak, akik segítségül hívják őt, mint Megváltót, és Úrrá teszik életük felett.
Nem az Atya akarata volt, hogy Krisztus szenvedjen, ám ez volt az egyedüli út az örök életre. Ezért tisztelettel állunk az Atya akarata előtt, aki hagyta, hogy Fia szenvedjen, és Jézus előtt, aki irántunk való szeretetből meghalt a bűneinkért. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. július 20.

"Halálra ítélik"



"Halálra ítélik"
 (Máté 20 : 18)


A tanítványok nem értették Jézusnak ezen szavait. És amikor kezdték felfogni, hogy Jézus mire gondolt, Péter, aki a tanítványok szószólója volt, azt mondta: ez nem történhet meg vele soha.
Meglepő, hogy azok, akikhez jött Jézus, hogy megváltsa őket, ilyet kiálthatnak: "El vele!" De ez benne volt Isten tervében, hogy mi az Ő halálában életet nyerünk. Meg volt jövendölve, hogy testét megverik, megtörik: az öt sebhely örök jelként mutatja szeretetét mindazok iránt, akik hisznek benne.
Amint egy földbe esett mag elhal, hogy új élet származzon belőle, hasonlóképpen Jézus is csodás feltámadása által örök életre kelt. Biztos lehetsz abban, hogy Jézus halála életet hoz!


Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
 ITM Kiadó

2012. július 6.

"Nézzétek meg a kezemet és a lábamat."



"Nézzétek meg a kezemet és a lábamat."
 (Lukács 24:39)

Jézusnak a feltámadás napján mondott ezen szavai nem csupán a tanítványaihoz szóltak, hanem mindazokhoz, akik hozzá jönnek, keresve az ő áldását. A szegek helye az ő kezén és lábán az Ő szenvedéseinek a bizonyítékai, és ezek a szenvedések beszélnek az Ő nagy szeretetéről ás áldozatáról.
Ezek a szavak - "Nézzétek meg a kezemet és lábamat" - szólnak mindazokhoz, akik úgy érzik, hogy Isten nem érti meg őket és nem törődik velük.
Amikor arra gondolsz, hogy ezek azok a kezek, amelyek megáldották a gyermekeket, amelyek érintése sokakat meggyógyított, akkor jusson eszedbe, hogy ezek ugyanannak a személynek a kezei, aki közbenjár értünk a mennyben. Ezért érdemes hosszan elidőzni és emlékezni arra, amit Ő szenvedett, aztán pedig imádni, mint Urat és Üdvözítőt.

Forrás:
Igazgyöngyök -Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.