"Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt."
(Préd. 3,1)
Így az év vége felé óhatatlanul gondolkozunk az időről. Mi
az, mennyi van belőle, mire kapjuk, kapunk-e még és mennyit? Az a
határ, amelyet az évek közt vonunk, mesterséges, de ha kiértékelünk egy
ilyen szakaszt, segíthet abban, hogy a következőt - ha még kapunk -
helyesebben töltsük el.
A Biblia azt tanítja, hogy az idő Istené. Ő ajándékoz
nekünk mindennap újabb 24 órát. Kérdés, hogy arra használjuk-e, amire
adta! Mulasztás akkor történik, ha nem arra használjuk. Időzavarba az
kerül, aki tanulás helyett cseverészik, alvás helyett szórakozik stb.
Az idő helytelen felhasználása vagy eltékozlása vezet a
sietéshez és a siettetéshez - amikor nincs türelmünk kivárni a dolgok
természetes menetét. A kapkodás pedig felszínessé tesz, az ilyen ember
több hibát vét, selejtet termel, balesetet okozhat. Feleslegesen
kimeríti magát, és veszélyeztet másokat is. Aztán néha az igazán fontos
dolgokat hagyjuk el, hogy elintézzük azt, ami sürget. Így károsodik az
Istennel és az egymással való közösségünk.
A hívő ember hálásan látja, hogy Isten milyen bölcsen
időzíti életünkben az eseményeket. Aki figyelmesen ügyel őrá, nem
hamarkodik el semmit, és nem késik le semmiről. Jézus földi élete
gyönyörű példa erre.
Mivel valóban ő szabja meg mindennek az idejét, ezért Isten
nélkül rohanás, kapkodás, mulasztások vádja és folyamatos
elégedetlenség kísér, Istenre figyelve pedig ugyanannyi idő alatt sokkal
többet el lehet végezni, így is kell dolgozni keményen, de marad ereje
az embernek, öröme lesz közben, a végén pedig hála és békesség van a
szívében.
(Cseri Kálmán)



























