2017. december 12.

"A szegények nem fogynak el a földről"



"A szegények nem fogynak el a földről"
(5. Mózes 15:11)

Mennyire igaznak bizonyultak ezek a szavak Izrael korai történelméből! És jól tesszük, ha azokra az utasításokra is figyelünk, amelyek ezzel az előrejelzéssel érkeztek. Izrael népének segítőkésznek kellett lennie a föld szegényei és rászorultjai felé. Amikor az emberek bőkezűen és vonakodás nélkül adnak a szükségben levőknek, Isten az ígéri, hogy megáldja munkájukat, és mindazt, amire kezüket teszik. Ez az ígéret nem lett érvénytelen. Egy olyan világban, amelyben nagy a szegénység, azoknak, akik segítségül hívják a Krisztus nevét, és közben megáldattak e világ javaival, kötelességük a szegényeknek segíteni.
Segíts rajtuk jelenlegi szükségeikben, és segíts nekik kijönni a szegénység csapdájából, hogy amikor  rájuk kerül  a sor, ők is segíthessenek másokon.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. december 1.

"Ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által"


"Ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által"
(Efézus 2:13) 
 
Csak miután Isten szeretete felolvasztja jéghideg szívedet, leszel képes valamelyest felmérni, mennyire messzire voltál az Úrtól, aki eljött, hogy megkeressen és megmentsen. "Elidegenedett" és "gonosz cselekedetek miatt ellenségek" így jellemzi a Biblia a meg nem tért bűnöst. Fogadd a kegyelem útját, és aztán ismerd fel a megváltás fundamentumát, amikor rajta állsz. Nem a pénzünk vagy érdemünk vittek vissza Istenhez, hanem a hitből való megigazulás Jézus vére által, amely azért lett kiontva, hogy engesztelést szerezzen a bűnösöknek. Ez elégséges és teljes tisztulást ad, amikor a bűnös irgalomért kiált, és felnéz Krisztusra,hogy megváltsa őt.
Amikor hit által megtisztulunk Jézus vérében, azonnal felhatalmazást kapunk arra, hogy Isten gyermekeinek neveztessünk.
 
Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó