A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 5. Mózes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 5. Mózes. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 3.

"Féljétek az Urat!"


 


 "Féljétek az Urat!"
(5. Mózes 6:2)

 ".... Semmi kétségem sincs afelől, hogy az, amit a Biblia tanít az igaz! De az már más kérdés, hogy miként értelmezem Isten kijelentett igazságát! És az, hogy az Úr velünk van, és megvéd minden bajtól, számomra még nem jelenti azt, hogy nem is kerülhetek soha bajba! Isten védelme nem azt jelenti, hogy meg sem érinthet semmi, ami gonosz! Nem jelenti azt, hogy sebezhetetlenné lettem! Isten védelme sokkal inkább azt jelenti, legalábbis az én látásom szerint, hogy az az Úr, aki egyszer megragadta az életemet, semmilyen körülmények között nem engedi azt, hogy elvesszek. Hívő emberként továbbra is ember vagyok. A magam összes sebezhetőségével és kísérthetőségével, és az életemben ott van szüntelenül a bukás, az összetöretés lehetősége . De a nem hívő emberekkel szemben elmondhatom: „Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom. Viselnem kell az Úr haragját, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában.” (Mikeás 7,8-9) 
Sohasem szabad elfelejtenünk azt, hogy az Úr az, aki kegyelmesen és irgalmasan megtartja a mi törékeny, sebezhető és kísérthető hívő életünket is! Sokszor mondták már nekem ezt: jó neked, mert olyan erős a hited. De az igazság az, hogy nem az én hitem az erős, hanem erős az az Isten, akiben hiszek! A hitem attól erős, és annyira erős, amennyire az Isten erején nyugodhat (2Korinthus 2,5)! " 

(Szabó J. Róbert - Litéri református lelkipásztor)

2018. június 9.

"Légy erős és bátor!"



"Légy erős és bátor!"
 (5. Mózes 31: 23)

Mózes jól ismert szavai ezek, amikor továbbította Józsué felé a megbízatást. Légy erős és bátor, és az Úr majd gondoskodik arról, hogy mindened meglegyen, amire szükséged van ennek megvalósításához.
A felszerelés adott: csak fel kell venni és használni kell. Megvannak a keresztyén fegyverzetek (Efézus 6.) , de lényeges, hogy magunkra öltsük azokat.
A hitnek nem sok haszna van addig, amíg nem ültetjük gyakorlatba. A pajzs nem oltja ki az ellenség tüzes nyilait, amíg nem viseljük. Nincs okod a félelmre, amíg az Úr a te oldaladon áll. Jelenlétének bizonyossága, amely a Szentlélek közbenjárása által él a szívünkben, olyan erőt és bátorságot ad, amiről addig nem is tudtunk.
Egyikünk sem tudja, mivel kell még szembenéznie, de mindannyian tudhatjuk, hogy az Úr képessé tesz a győzelemre!

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2017. december 12.

"A szegények nem fogynak el a földről"



"A szegények nem fogynak el a földről"
(5. Mózes 15:11)

Mennyire igaznak bizonyultak ezek a szavak Izrael korai történelméből! És jól tesszük, ha azokra az utasításokra is figyelünk, amelyek ezzel az előrejelzéssel érkeztek. Izrael népének segítőkésznek kellett lennie a föld szegényei és rászorultjai felé. Amikor az emberek bőkezűen és vonakodás nélkül adnak a szükségben levőknek, Isten az ígéri, hogy megáldja munkájukat, és mindazt, amire kezüket teszik. Ez az ígéret nem lett érvénytelen. Egy olyan világban, amelyben nagy a szegénység, azoknak, akik segítségül hívják a Krisztus nevét, és közben megáldattak e világ javaival, kötelességük a szegényeknek segíteni.
Segíts rajtuk jelenlegi szükségeikben, és segíts nekik kijönni a szegénység csapdájából, hogy amikor  rájuk kerül  a sor, ők is segíthessenek másokon.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2014. október 13.

"Bizony tereld vissza azokat a te atyádfiához."



"Bizony tereld vissza azokat a te atyádfiához."
(5. Mózes 22:1)
 


Mások javainak gondatlan kezelése olyan hiba, amely kiigazítra szorul. Felelőséggel tartozunk mások iránt. Az ószövetségi időben felelőtlenségnek és hibának számított az, ha láttad, hogy testvéred ökre vagy báránya elkóborol, és nem tettél semmit. Nem szeretnéd, hogy hasonló helyzetben neked is segítségedre legyen valaki?
Miután Kain megölte testvérét, így tiltakozott: "Őrizője vagyok-e atyámfiának?" - ezzel jelezte a szívében levő gonoszságot és ellenszenvet. Ehhez hasonló az is, amikor elhanyagolod testvéred megsegítését, a róla való gondoskodást vagy egy elveszett dolog visszaadását.
Isten keresi életünkben a megbékélést, a békességszerzésre és a helyreállításra való hajlandóságot.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2012. szeptember 19.

"Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be."



"Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be." 
(5. Mózes 32:52)

Mivel - bár nem erre kérte Isten - Mózes elhamarkodottan beszélt és ütötte meg a sziklát, meg kellett elégednie azzal, hogy csak távolról látja meg az Ígéret földjét, amely felé Izrael gyermekeit már 40 év óta vezette. Ennek ellenére nem lett kevésbé valóságos ez a föld. A menny felé tartó generációk megszámlálhatatlan sokasága is csak távolról láthatta a célját.
Hitben haltak meg, anélkül, hogy részesültek volna az ígéret beteljesedésében. Ha csak a hit szemeivel látjuk, a menny nem lesz kevésbé valóságos. Egy fiatal hívőnek hosszúnak tűnik az út, mégis nagyon közel van, egy szívdobbanásnyi távolságra. Az éneksor szavaival élve:" Édes remény tölti be lelkem, tudom, egy nap meglátom Jézust".

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó