2012. július 30.

"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg."




"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg." 
(1. János 1:8)

Sok minden van, amiben nem szeretnénk hinni és nagyon sok igazság, amit az elménk visszautasít. Ezek viszont nem változtatnak a tényeken. A bűn Isten törvényének áthágása. A Biblia, Isten szava, világosan kijelenti, hogy mindannyian vétkeztünk. Ezzel a kijelentéssel figyelmeztet bennünket, hogy a bűn következménye a halál, ami mintegy büntetésként volt Ádámon és mindazokon, akik azóta valaha is éltek.
A Biblia gondokoskodásáról, a Megváltóról is részletes leírást ad. Jézus, Isten egyszülött Fia, testet öltött, majd meghalt, hogy megváltsa mindazokat, akik hisznek benne. Ha megvalljuk bűneinket, Isten hű és igaz, megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden hamisságtól.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár 
ITM Kiadó

2012. július 29.

"Nincs annál megfelelőbb. Add ide"




"Nincs annál megfelelőbb. Add ide"
(1. Sámuel 21:10)

Dávidnak különös emlékei voltak Góliát kardjával kapcsolatban, és most ezt emléktárgyként őrizte Ahimelek Nób városában.
Dávid a felbőszült és megkeseredett Saul elül futott el: életét mentve menekült, étel és fegyver nélkül. Így lett aztán a trófeaként őrzött kard Dávid arzenáljának legfontosabb darabja, amint a hozzá csatlakozó férfiak csapatát vezette az üldözés évei alatt.
Isten Igéjében az emléktárgyak nem kapnak nagy figyelmet. Nem úgy, mint azok az ősrégi tárgyak, amelyeket ma nagyra becsülnek bizonyos körökben. Viszonylag kevés olyan emléktárgy maradt ránk, ami emlékeztet bennünket Isten tetteire.
A Lélek kardja az Isten beszéde és nem a kirakatba vagy a múzeumba való. Ez a mi életünk és megváltásunk a gonosz ellen. Nincs semmi ehhez fogható.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár 
 ITM Kiadó

2012. július 27.

"Aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok."



"Aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok." 
(Máté 20:27)

A csúcsra vezető út a hegy lábánál kezdődik. Ebben Jézus a mi nagyszerű példaképünk. Vitathatatlanul és kétségtelenül ő a legnagyobb, mégis a legalacsonyabb helyre ereszkedett le.
Szükséges felismernünk, majd igyekeznünk kell, hogy magatartásunkban leutánozzuk azt, ahogyan lejött a földre, otthagyva a menny dicsőségét, majd megalázta magát és meghalt a mi bűneinkért. A te nagyságod is abban mutatkozhat meg igazén, ha lehajolsz a legalacsonyabban lévőkhöz.
Azok, akik Isten királyságában a legnagyobbak, az Úr által lettek felemelve. Ott nincs önelőléptetés, minden kegyelemből van. Érdemtelenek vagyunk az Úr bármilyen szívességére, mégis Krisztusban királyokká és papokká tett minket a mi Istenünknek.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2012. július 20.

"Halálra ítélik"



"Halálra ítélik"
 (Máté 20 : 18)


A tanítványok nem értették Jézusnak ezen szavait. És amikor kezdték felfogni, hogy Jézus mire gondolt, Péter, aki a tanítványok szószólója volt, azt mondta: ez nem történhet meg vele soha.
Meglepő, hogy azok, akikhez jött Jézus, hogy megváltsa őket, ilyet kiálthatnak: "El vele!" De ez benne volt Isten tervében, hogy mi az Ő halálában életet nyerünk. Meg volt jövendölve, hogy testét megverik, megtörik: az öt sebhely örök jelként mutatja szeretetét mindazok iránt, akik hisznek benne.
Amint egy földbe esett mag elhal, hogy új élet származzon belőle, hasonlóképpen Jézus is csodás feltámadása által örök életre kelt. Biztos lehetsz abban, hogy Jézus halála életet hoz!


Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
 ITM Kiadó

2012. július 19.

"Föl is akasztották Hámánt arra a fára, amelyet ő állított."



"Föl is akasztották Hámánt arra a fára, amelyet ő állított." 
(Eszter 7 : 10)

Van egy mondás: "Adj az embernek egy elég hosszú kötelet és ő fel fogja rá akasztani magát". Ezt tette Hámán.
A szív büszkesége nem ismer hatért és Hámán hagyta magát elragadtatni saját nagyképűségéből és büszkeségéből. Az egyetlen nemtetszését Eszter királyné nagybátyja, Mordokáj váltotta ki, amikor az nem hajtott térdet előtte.
Ezért végül építtetett egy akasztófát, amire Mordokájt akarta felakasztatni. De Isten munkálkodott a zsidó nép érdekében és megsemmisítette Hámán tervét. A király elrendelte, hogy Mordokáj jutalmat kapjon egy régebbi hűséges cselekedetéért, Hámánt pedig felakasztatta.
Ne építs akasztófákat, inkább a mások iránti szeretetre összpontosíts: ezért soha nem fog kelleni szégyenkezned!

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 18.

"Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?"



"Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" 
(Apostolok Csel. 16:30)

Nem valószínű, hogy komolyan felteszed ezt a kérdést mindaddig, amíg fel nem ismered, hogy el vagy vesztve. Aztán azért kérdezed, mert szeretnél üdvözülni - lehet, hogy láttál valakit, vagy hallottad olyannak a bizonyságtételét, akivel ez már megtörtént.
Ez történt a Filippiben élő börtönőrrel: olyasmit látott meg Pál és Szilász életében, amivel ő nem rendelkezett, és hallotta őket beszélni arról, hogy minden embernek szüksége van új életre Krisztusban, és arra, hogy megbizonyosodjon bűnei bocsánata felől. Amikor a börtönt egy földrengés rázta meg és az ajtók kinyíltak, de a rabok helyben maradtak, mert lenyűgözte őket az apostolok, mint ahogyan őt is, akkor tette fel a börtönőr ezt a kérdést. Amikor kérdésére azt a választ kapta, hogy higgyen az Úr Jézus Krisztusban, akkor ő azonnal meg is tette.
Ha te is akarsz üdvözülni, akkor neked is ezt kell tenned!!!!

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 17.

"Kétségbeestem minden szerzeményem miatt, amiért fáradoztam."



"Kétségbeestem minden szerzeményem miatt, amiért fáradoztam."
 (Prédikátor könyve 2:20)

A kétségbeesés az utolsó sorban. Amikor valaki ebbe a helyzetbe kerül, eljött az ideje a radikális cselekvésnek. És minél keményebben és hosszabb ideig dolgoztál valamiért, annál nagyobb lehet a kétségbeesés. Ebben a részben a Salamon úgy véli, hogy Isten nélkül, és egy örök, mennyei életcél nélkül, a munka nagyon fárasztóvá válhat. Ha nem ismered fel, hogy az Úr mit tesz, megkérdőjelezed a célt és azt, hogy megéri-e a fáradságot.
Tehát, tegyél valamit, mielőtt jelentkeznének a kétségbeesés első jelei. Keresd az Urat és az ő tervét az életedre nézve! Fedezd fel, mit tesz az Úr és csatlakozz hozzá! Azok, akik vele együtt munkálkodnak az élet nagy aratási mezején, elfáradnak ugyan, de soha nem eshetnek kétségbe.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 16.

"Milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön."



"Milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön." 
(Efézus 1:19)

A Jézusban való hit összeköt bennünket a legnagyobb erő forrásával, amit ez a világ valaha megismerhet. 
Az Atya Isten elküldte Fiát, hogy az ő helyettesítő halála által megváltsa mindazokat, akik csak hisznek benne. Amikor Jézus visszament a mennybe, az Atya az ő jobbjára ültette. Azóta biztosítja a hívőknek azt az erőt, ami szükséges az istenfélő, kegyes élethez.
Sok hívő bizonyságot tud tenni arról, hogy milyen mélységben volt, mielőtt Krisztus megváltotta volna: mások arról tanúskodnak, hogy milyen hatalmas az az erő, ami megóvja őket a botlástól és az eséstől. Mindezek arról a hatalmas Megváltóról szólnak, aki elég erős arra, hogy megtartson, és arról a dicsőséges Úrról, aki minden szükségletüket betölti. Ez egy olyan kapcsolat, amit soha nem szabad megszakítani !!!


Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 14.

"Ismerd be, mit csináltál"



"Ismerd be, mit csináltál" 
(Jeremiás 2: 23)

Ezt nem mindig könnyű megtenni, de egyik fontos része az életnek a múlt kiértékelése, különösen Isten előtt. Ez nem munkahelyi sikerről vagy kudarcról szól, vagy arról, hogy milyen magasra értünk a ranglétrán, hanem sokkal inkább arról, hogy milyen a mi mindennapi kapcsolatunk Istennel. Az izrealitákkal sok minden történt. Évszázadokkal korábban Isten kiszabadította, letelepítette és megáldotta őket. De egy idő után önelégültté váltak és elsodródtak Istentől. Ez fokozatosan ment végbe, de egyszer elérkezett az idő, amikor szembe kellett nézniük azzal, amit tettek. Ez a helyzet ránk is érvényes lehet. Rendszeres visszapillantás és kiértékelés nélkül leengedjük a pajzsot, belemegyünk kompromisszumokba és a világ befolyása alá kerülhetünk. Talán most jött az alkalmas idő neked és nekem, hogy végezzünk ilyen kiértékelést és változtassunk ott, ahol szükséges.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

"Vagy mást várjunk? "



"Vagy mást várjunk? " 
(Máté 11:3)

Mialatt Keresztelő János a börtönben ült, azon gondolkodott, nem tévedett-e , amikor Jézusra, mint Isten Bárányára mutatott, aki elveszi a világ bűneit. Kétezer év távlatából választ tudunk adni János kérdésére. A válasz minden kétségen felül áll: azóta számtalan ember ismerte fel, hogy szüksége van bűnei bocsánatára, segítségül hívta Krisztust és részesült a megváltásban. 
Amikor az evangélium üzenete a világ legeldugottabb sarkába is eljut, és mindenhol vannak emberek, akik bizalommal jönnek Krisztushoz, akkor a tények magukért beszélnek. Nincs senki másra szükség. Jézus csodálatosan képes megmenteni azokat, akik segítségül hívják. Az Ő vére minden bűntől megtisztít. 
Nem, senki másra ne várunk.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 13.

"És azonnal elengedi azokat"



"És azonnal elengedi azokat" 
(Máté 21: 3)

Jézus tudta, hogy a gazda azonnal átengedi szamarát és annak csikóját, amint megtudta, hogy Jézusnak van szüksége rájuk. Vajon tudja ezt minden olyan válasszal kapcsolatban, ami mi fogunk neki adni?
Az evangélium terjesztése Jézus követőire lett bízva. A  megváltás csodálatos tervét az Úr szolgái hirdetik.
E munkában mindenkire szükség van, aki csak Krisztus testének a tagja !
Senki sem felesleges ebben a szolgálatban. A szamár gazdája, amin Jézus bevonult Jeruzsálembe, már korábban értesülhetett erről a kérésről. Attól az időtől fogva várta a hívást. A kérdés nem az, hogy Isten tud-e téged használni, hanem sokkal inkább az, hogy meg van-e tisztítva az edényed és készen állsz-e arra, hogy az ÚR használja?
Az, hogy ez a szamár és csikója kész volt a szolgálatra, tanit bennünket valamire.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

"A piros fonálból font kötelet arra az ablakra."



"A piros fonálból font kötelet arra az ablakra." 
(Józsué 2: 18)

A Biblián végig halad a vörös fonal. Kezdve az Éden-kerttől, ahol Isten egy állatot áldozott fel, hogy Ádám mezítelenséget elfedezze, át a véren, amely kifolyt, amikor a katona a kereszten függő Jézus oldalát átszúrta, egészen a Jelenések könyvének feljegyzéséig, ahol a Bárány vére által megváltott mennyei sereg énekel dicséretet az Isten Fiának, aki megöletett a világ bűneiért.
Ráháb itt egyike a hosszú sor tagjainak. A kémek kihangsúlyozták az ablakra akasztott piros fonal fontosságát. E kép által Isten mindegyikünket emlékeztet, hogy bíznunk kell Jézus vérében, igy nyerjük el bűneink bocsánatát és az megváltást az istentelenek pusztulásának napján.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 12.

"Uram, taníts meg utadra."



"Uram, taníts meg utadra." 
(Zsoltárok 27:11)

Ahhoz, hogy megtanuljunk Isten útjain járni, nem akadémiai végzettségre van szükség, hanem készséges szívre. Az Úr útjai mindenki számára járhatóak, bárki megtanulhatja követni őket. Dávid kéréséből kiderül, hogy kész tanulni, ez pedig igen fontos, ha Krisztusnak szeretnénk engedelmeskedni. Ez tudniillik az ő útja, nem a mienk.
Nem mindig értjük meg és látjuk át, hova vezet, de ha ő az életünk Ura, akkor bíznunk kell benne. Ez személyes megtapasztalás. Mások is elmondhatják ezt nekünk, de tőlünk függ, hogy ismerjük-e ezt az utat, és mi magunk elindulunk-e rajta. Ez nem egy egyszeri lecke, hanem naponkénti együttjárás az Úrral. Követnünk kell őt, bármerre is vezet, ha az ő útján akarunk járni. "Uram, taníts meg utadra!"

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 11.

"Mert nem adatott az embernek az ég alatt más név."



"Mert nem adatott az embernek az ég alatt más név."
 (Apostolok  Csel. 4:12)

Az Atya elküldte Fiát, hogy legyen a világ Megváltója. Ha másban, vagy más valakiben keresed ezt , hasonlítasz Jézus példázatából ahhoz az emberhez, aki homokra építette a házát. Lehet , hogy minden jól néz ki, de nem rendelkezel biztos alappal.
Miközben sok név vonzza és hívogatja a bűnösöket, hogy bennük bízzanak, Jézus azt mondja, hogy Ő maga az ajtó, ami a mennybe vezet. Aki más úton próbál meg oda bejutni, az olyan, mint a tolvaj és rabló.
Nem csak annyit tudunk, hogy Jézus nevén kívül nincs más név, ami adatott; rendkívül fontos, hogy bizalmunkat belé vessük, ha üdvözölni akarunk. Isten úgy szerette e világot, hogy egyetlen Fiát adta érte. (János 3: 16) Nincs más mód az üdvösség elnyeréséhez. Ha akarod, hogy bűneid meg legyenek bocsátva, higgy benne és békülj ki Istennel !

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 10.

"A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt"




"A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt"
( Máté 27:51)

Ahogyan a Szentek Szentje elválasztó, tíz centiméter vastagságú kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt, csoda volt. Ez volt Jézus halálát kísérő jelek egyike, és arra utalt, hogy az Istenhez vezető út megnyílt. Az évszázadok alatt felhalmozódott bűnökre engesztelést szerzett Jézus vére, s mindazok élhetnek ezzel bűnökre engeszteléssel, akik megtérnek és átlépik jelenlétének küszöbét.
Korábban csak a főpap léphetett be a Szentek Szentjébe, évente egyszer, egy feláldozott állat vérével. Most bátran beléphet bárki, akit Krisztus engesztelő vére tesz elfogadhatóvá. A kettéhasadt kárpit olyan utat nyitott, ami azóta soha nem zárult be.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 8.

"Elrejtőzött az ember és felesége az Úristen elől a kert fái között"



"Elrejtőzött az ember és felesége az Úristen elől a kert fái között" 
 (1. Mózes 3:8)

Engedetlenségük, ami folytán ettek a tiltott fa gyümölcséből, késztette Ádámot és Évát arra, hogy elrejtőzzenek Isten elől az Éden kertben. A fákat, amiket Isten gondozásukra bízott, megpróbálták arra használni, hogy eltakarja őket a minden látó szemei elől. Az életben sok olyan fa van, ami mögé az emberek megpróbálnak elrejtőzködni.
Mindegy, hogy a te életviteledre nézve  kifogásnak vagy ésszerű indítéknak nevezed, a lényeg ugyanaz, és az eredmény éppolyan veszélyes. Isten mégsem gúnyolja ki az ember ostobaságát, hanem megszólítja: "Hol vagy?" Amikor rájössz, hogy bűneidet nem rejtegetheted, és előjössz a tettetés mögül, segítségül hívod Istent, megtapasztalod és helyreállitását, hogy elfogadhasd áldásait. Isten elől nem rejtőzhetsz el ! Amennyiben hozzá jössz, megtapasztalod az ő áldásait.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

"Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok."



"Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok."
 ( Máté 25:13)

Jézus nem azt kéri, hogy tűkön ülve éljünk, hanem azt, hogy legyünk készen. Bár sem a napot, sem az órát nem tudjuk, ez nem jelenti azt, hogy szükségszerűen meglepetésként kell érjen minket az elragadtatás. Végül is, Jézus kihangsúlyozza a Máté 24-ben, hogy mi fog eljövetele előtt bekövetkezni a világban, a gyülekezetben, a Közel-Keleten ás a mennyben. Figyelnünk kell ezekre a jelekre !
A vigyázás egyrészt magatartás, másrészt tevékenység. A szívünkről és a szemünkről szól. Lazán kell kötődnünk a földi dolgokhoz, de annál szilárdabban a Krisztusban nyert életünkhöz. Vigyázni annyit is tesz, mint figyelmeztetni másokat. Szánjuk hát arra hátralevő időnket, hogy elkészüljünk, és másokat is elősegítsük ebben.

Forrás.
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. július 7.

"Van erőm a szabadításhoz"



"Van erőm a szabadításhoz" 
(Ézsaiás 63:1)

Látomásában Ézsaiás próféta lát valakit jönni vérvörös és pompás ruhába öltözve, erőteljes léptekkel. Ez nem más, mint a mi Üdvözítőnk, Jézus, akinek vére kifolyt, amikor a kereszten bűneinkért szenvedett. A próféta megkérdezte, hogy miért vörös a ruhája, mint azoknak, akik a borsajtóban taposnak. A válasz az volt, hogy ő egyedül taposta a borsajtót.
Ez egy valóságos képe a mi csodálatos Szabadítónknak. Senki más nem hordozhatta a mi vétkeinket. Senki más nem osztozhatott volna vele abban, amit ő tett. Tanítványai elhagyták, az Atya is elfordult tőle, de ennek a tettének az a következménye, hogy megszabadítja mindazokat, akik hisznek benne.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

"Mert én új eget és új földet teremtek."



"Mert én új eget és új földet teremtek." 
(Ézsaiás 65:17)

Naponta hallunk a hírekben a klímaváltozásról. Egyesek legyintenek rá, mások eltúlozzák, sokan pedig bizonytalanok a témában. A Biblia világossá teszi, hogy világ nyög, romlásnak indult és megújításra vár. Ez a régi világ nem állhat fenn örökké, és Isten már Ézsaiás ideje óta megígérte, hogy egy új világot akar. Ez egy olyan ígéret, ami reménységgel tölt el. Jövőbe mutató  ígéret ez.  Ígéret, amely arra ösztönöz, hogy felelősséggel éljünk és készen álljunk Krisztussal együtt uralkodni és az új teremtés részeként élni.
A jelenlegi világ nem az otthonunk, de felelősségünk, hogy életvitelünkkel tiszteljük az Urat, aki egy napon mindent újjá tesz.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén 
ITM Kiadó.

2012. július 6.

"Nézzétek meg a kezemet és a lábamat."



"Nézzétek meg a kezemet és a lábamat."
 (Lukács 24:39)

Jézusnak a feltámadás napján mondott ezen szavai nem csupán a tanítványaihoz szóltak, hanem mindazokhoz, akik hozzá jönnek, keresve az ő áldását. A szegek helye az ő kezén és lábán az Ő szenvedéseinek a bizonyítékai, és ezek a szenvedések beszélnek az Ő nagy szeretetéről ás áldozatáról.
Ezek a szavak - "Nézzétek meg a kezemet és lábamat" - szólnak mindazokhoz, akik úgy érzik, hogy Isten nem érti meg őket és nem törődik velük.
Amikor arra gondolsz, hogy ezek azok a kezek, amelyek megáldották a gyermekeket, amelyek érintése sokakat meggyógyított, akkor jusson eszedbe, hogy ezek ugyanannak a személynek a kezei, aki közbenjár értünk a mennyben. Ezért érdemes hosszan elidőzni és emlékezni arra, amit Ő szenvedett, aztán pedig imádni, mint Urat és Üdvözítőt.

Forrás:
Igazgyöngyök -Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

"Ha te most néma tudsz maradni"



"Ha te most néma tudsz maradni"
 (Eszter 4:14)

A palota fényűző életmódja nem lehetett ürügy Eszternek arra, hogy csendben maradjon. Királynői volta nem rejtette el zsidó voltát. Bár csendben maradással elkerülhette volna az összetűzést, Hámán tervének megvalósulását mégsem akadályozhatta volna meg. A csendben maradás jogához való ragaszkodás nem szükségszerűen jó döntés. Isten azt kéri tőlünk, hogy só és világosság legyünk ebben az ízetlen és sötét világban. Ez pedig kiállás és  bátor fellépés nélkül lehetetlen. Jézus tanítványaként ki kell állnod amellett, ami helyes, le kell leplezned a gonoszt, és az igazságot kell szólnod. Ennek ára lehet, de Eszterhez hasonlóan készen kell állnunk megfizetni, amibe kerül ! A csendben maradás nyomása erős, de Krisztus követői számára ez nem választható lehetőség.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. július 4.

"Látni fogják az ő arcát."



"Látni fogják az ő arcát." 
(Jelenések könyve 22:4)

Jézus követői elfogadják és megismerik Isten Krisztusban megmutatkozó szeretetének igazságát. Szeretik őt, mert ő előbb szerette őket. Keresztyénségünket hitben élik meg - kegyelemből nyertek üdvösséget, a hit által. Azonban még soha nem látták annak az arcát, akit szeretnek, aki őket megváltotta. Ez megmagyarázza a fenti ige fontosságát, amit János apostol a Jelenések utolsó fejezetében ír le. Az Úr gyermekeinek élő reménysége az, hogy egy nap majd meglátják őt, hozzá hasonlókká lesznek, vele laknak, szeretik és szolgálják őt örökké.
Egyedül ezáltal a reménység által követhetjük Krisztus ösvényét, szolgálva őt és elérve a ma is szükségben levőket.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. július 3.

"Roskad a lábam"



"Roskad a lábam"
(Zsoltárok 94:18)

Ez mindnyájunkkal megtörténik. Evilági lábbelink nem a legalkalmasabb a mennyei úton való járásra. Nagyon gyakran, miközben megpróbálunk ítélkezni mások cselekedetei fölött, mi magunk csúszunk el. Néha ezek a megcsúszásaink észrevétlenek, azonban veszélyesek lehetnek nemcsak ránk nézve, hanem azokra is, akik mellettünk haladnak, ha nem lenne ott az Isten erős keze, hogy megtartson bennünket.
A fenti igevers emlékeztet arra , hogy Isten kegyelme az, ami támogat bennünket. Ha karöltve járunk Istennel, akkor ő megtart bennünket, amikor roskadnak lábaink.
Ha a megcsúszás valóságos veszély mai életutadon, támaszkodj az Úr erős kezére! Igy többé már nem a te ügyességed véd meg az elcsúszástól, hanem az Istenbe vetett bizalmad lesz, ami biztosítja számodra a győzelemről való tanúságtételt az életed útján.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

"Félt apja háza népétől,...ezért éjjel tette meg."



"Félt apja háza népétől,...ezért éjjel tette meg."
 (Bírák 6:27)

Gedeon még nem tudta, hogy miként fogja végrehajtani a feladatot. A félelem sok tervünket meggátol. Ha azonban szétnézünk, felismerjük, hogy minden akadályra van egy megoldás valahol. Az Úr azt parancsolta Gedeonnak, hogy rombolja le apja családi bálványát - az Asera-oszlopot - , majd építsen oltárt, és mutassa be rajta áldozatot az Úrnak. Bár tíz szolgája is volt, akire számíthatott, Gedeon mégis félt a családja haragjától. Ezért úgy döntött, hogy a sötétség leple alatt cselekszik. Igy tettének eredménye várhatott a reggeli fényig, hogy nyilvánvalóvá legyen: Isten képessé tette Gedeont, hogy megtegye, amit kért tőle. A bátorság az, aminek gyakran híján vagyunk, nem a képesség. Isten erőssé tud tenni, hogy legyőzzük a félelmet, és bátorsággal beszéljünk az ő nevében.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. július 2.

"Legyetek ti is készen"



"Legyetek ti is készen" 
(Máté 24:44)

Készen vannak a mai átlagkeresztények? Jézus nem arról beszél, hogy legyünk készen az ébredésre, bár azoknak, akik könyörögnek ezért, minden bizonnyal készen is kell állniuk rá. Nem is arról beszél, hogy legyünk készek tanúságot tenni azoknak, akikkel találkozunk, pedig erre is tanított korábban az Úr. Azt mondja, legyünk készen az ő eljövetelére. Tudjuk, hogy visszajön. Megígérte. Azonban eljövetelének sem napját, sem óráját nem ismerjük, ezért Jézus tanítványainak, bármelyik nemzedékhez is tartozzanak, készen kell lenniük.
Éld az életed, légy elfoglalt a jócselekedetekkel és mások megsegítésévél, ám légy mindig kész Jézus visszajövetelére. Ha mindig készen állunk, nem kell szégyenkeznünk azért, amit éppen teszünk, vagy nem teszünk az ő eljövetelének pillanatában.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. július 1.

"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez."



"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez." 
(Máté 13:44)

Földünk hasonlítható ehhez a szántóföldhöz: a mennyek országa itt van, ahol vagyunk, ám csak azok láthatják meg, akik szellemileg megvilágosíttattak. Néha teljesen váratlanul belebotlasz, máskor úgy találsz rá, hogy kitartóan keresed, azzal a hittel, hogy ott van. Nem szükséges, hogy a kincs látható legyen, értéket elrejtett állapota őrzi. A világ túlnyomórészt figyelmen kívül hagyja, összetévesztvén az élő szervezetet (a gyülekezetet - szerk.) annak épületeivel és szertartásaival.
Ha bizonyítékra vágysz, keresd azok örömét, akik megtalálták ezt a kincset. Keress és találj, hogy örömöd teljes legyen, ha eddig ez még nem történt meg. Ha feltekintesz Krisztusra, megtalálod, talán éppen ott, ahol állsz.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.