"A poharat, amelyet az Atya adott nekem."

"A poharat, amelyet az Atya adott nekem."

 (János 18 :11)

Az Úr adja és tartja fenn az életet. Biztosak lehettünk abban, hogy nincs élet sem véletlenül, sem céltalanul.

A mi poharunk lehet egy feladat, amit ránk bízott az Úr , egy hely, amelynek betöltésére elhívott. Milyen csodálatos, hogy Jézus pohárként fogadja el az Atyától a bűnösökért való halált. Szörnyű volt, legszívesebben meghátrált volna, de felismerte: ez az egyedüli módja annak, hogy bárki is megmeneküljön.

A mi poharunk sokkal kisebb, össze sem hasonlítható a Jézuséval, mégis időnként ijesztő méreteket ölthet. A Mester nyomdokaiba lépünk, amikor magunkhoz vesszük a poharat és teljesítjük az ő akaratát. Amikor Istennek engedelmeskedünk, neki adjuk a dicsőséget, és áldás-poharunk túlcsordul.

Forrás

Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár

ITM Kiadó

"Mit féltek, ó kicsinyhitűek?"

 "Mit féltek, ó kicsinyhitűek?" 

(Máté 8: 26)

Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne. Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában. Úgy látszik, hogy Ő alszik, mi pedig nem látunk mást, mint hatalmas hullámokat.

"Ó, ti kicsinyhitűek!" Micsoda fájdalom járhatta át a tanítványokat! "Már megint elbuktunk!" És mennyire fog fájni a mi szívünknek is, amikor hirtelen ráébredünk, hogy micsoda örömet okozhattunk volna Jézusnak, ha megmaradtunk volna az iránta való bizalomban- nem nézve arra, mi lesz azután.

Vannak olyan időszakok is az életünkben, amikor nincs vihar, sem válság, amikor emberileg megtesszük, ami tőlünk telik. De csak a nehézségek idején derül ki, hogy kiben bízunk. Ha megtanultuk volna imádni Istent és bízni benne, a nehézségek azt tették volna nyilvánvalóvá, hogy elmehetünk a legvégsőkig is anélkül, hogy bizalmunk meginogna benne. Eddig itt sokat beszéltünk a megszentelődésről. Hová vezet hát mindez? Az Istenben való megpihenésre, ami azt jelenti: egyek leszünk Istennel annyira, hogy nemcsak feddhetetlenné leszünk a szemében, hanem mély örömet is jelentünk neki.

( Oswald Chambers )

"Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle ..."

"Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott."

 ( 4. Mózes 21: 34 )

Kánaán földje Isten ajándéka volt Izráel népe számára. Az izraelitáknak meg kellett küzdeniük az ott élő népekkel, hogy elfoglalhassák a földet. Végig kellett járniuk az odavezető utat, még akkor is, ha más népek útjukat állták. A mi keresztyén életünkben általában nem emberek ellen kell harcolni, hanem a bűn ellen (Zsid.12, 4), sötét erők ellen (Ef. 6,12) és azok ellen a gondolatok ellen, melyek Krisztus ellen irányulnak (2.Kor.10,5 ). Hogy állok én ezzel a harccal? Hagyom, hogy különböző akadályok utamat állják és feladom? Melyik fronton kéne felvennem a harcot, akár más keresztyének támogatását is igénybe véve? A győzelem nem magától értetődő, akkor sem, ha korábban már éltünk át Istentől kapott győzelmeket! Isten hatalmasabb, mint bizonytalanságunk. Így szól hozzánk: "Ne félj!" Szükségünk van Isten bátorítására, akkor is, ha a mi harcaink mások, mint Mózes harcai. Mózes itt áll a háborús események közepette anélkül, hogy egy kérés vagy könyörgéssel hagyná a száját. Ő Istenre irányította tekintetét és megkapta az ő ígéretét. 

"Ne félj" - ez a biztatás neked is szól, ma is. Ezzel a bizalommal nézhetünk szembe kihívásainkkal.

Isten az, aki győzelmet ad!

Ajánlott igeszakasz:

 Efézus 5: 10-20.