"Mert hitben járunk, nem látásban"

"Mert hitben járunk, nem látásban"
 (2.Kor. 5: 7)

Egy ideig tudatában vagyunk annak, hogy Isten törődik velünk, csak amikor Isten elkezd bennünket felhasználni vállalkozásaiban, szánalmas képet vágunk, próbákról és nehézségekről beszélünk. Holott Isten egész idő alatt a kötelességünket végezteti velünk, jelentéktelen emberekkel. Senki nem szeretne szellemileg-lelkileg jelentéktelen lenni, ha segíteni tudna magán. De elvégezhetjük-e kötelességünket, amikor Isten már bezárta az üdvösség kapuját? Sokan közülünk mindig szeretnének dicsfényben kivilágított szentek lenni, túláradó ihletettséggel, hogy Isten angyalai folyton velünk foglalkozzanak. Az aranyba metszett szent nem jó semmire; nem igazi, nem alkalmas a hétköznapi életre. Mi itt férfiak és nők vagyunk, nem földre szállt angyalok, hogy elvégezzük a munkát a világon, mégpedig azzal a végtelen hatalommal, amely szembe tud nézni a nehézségekkel, hiszen felülről születtünk.

Ha megpróbáljuk visszaidézni az ihletettség ritka pillanatait, ez annak a jele, hogy nem Istent magát keressük. Bálványunkká lettek azok a pillanatok, amikor Isten jött és beszélt hozzánk, és makacskodunk, hogy tegye meg újra, holott Isten azt kívánja, hogy hitben járjunk. Sokan közülünk leheveredve megállapítjuk: "Addig mit sem tehetek, míg Isten nem jelenik meg nekem". Nem fog megjelenni, és ihletettség nélkül kelünk majd fel anélkül, hogy Isten csak átfutóan is érintett volna. De azután meglepődünk  "Ó, hiszen Ő egész idő alatt itt volt és én nem is vettem észre". Ne élj a ritka pillanatoknak, azok csak meglepetések. Isten megér int majd minket sugallatával, amikor látja, hogy már nem vagyunk abban a veszélyben, hogy az elfordítana minket tőle  Nem kell szabályt csinálnunk a sugalmazás pillanataiból; szabályunk a kötelességteljesítés.

 ( Oswald Chambers )

"Jó dolgot cselekedett énvelem"

"Jó dolgot cselekedett énvelem" 

(Márk 14: 6).

Ha a szeretet nem emel túl valakit önmagán, akkor nem is szeretet. Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcs, mindig okos és számító és nem mutat túl önmagán, akkor egyáltalán nem szeretet. Lehet vonzódás, meleg érzés, de nincs meg benne a szeretet igazi természete. 

Hajtott-e már a vágy valaha, hogy tegyek valamit Istenért, nem azért, mert kötelességem, vagy mert hasznos, hanem csak azért mert szeretem Őt!? Felismertem már, hogy Istennek olyasmit vihetek, ami értékes neki? Vagy csak ábrándozom az Ő váltságának nagyságáról, pedig ezalatt egy sereg tennivalót elvégezhetnék? Nem istenien nagyszerű, csodának tekinthető dolgokból, hanem közönséges, egyszerű emberi dolgok elvégzéséből láthatja meg Isten, hogy valóban odaszenteltem magamat neki. Felébresztettem-e már valaha az Úr Jézus szívében azt az érzést, amit betániai Mária?
Néha mintha arra várna Isten, vajon tanújelét adjuk-e valamiben iránta érzett tiszta, hamisítatlan, igaz szeretetünknek. 

Az Istennek átadott élet többet ér a személyes szentségnél. A személyes szentség középpontja a saját tisztaságunk; gondosan ügyelünk arra, nehogy megbántsuk Őt azzal, ahogyan járunk, szólunk, vagy a megjelenésünkkel. De a teljes szeretet kiűzi mindezt, amikor igazán odaszenteljük magunkat neki. 

Meg kell szabadulnunk attól a beállítottságtól, hogy "hasznos vagyok". Meg lehetünk győződve róla, hogy nem vagyunk azok; ezzel megközelítjük az igazságot. Sohasem a hasznosság a kérdés, hanem az, hogy magának Istennek mit érünk. Ha átadtuk magunkat neki, Ő állandóan munkálkodik rajtunk keresztül. 

Forrás

Oswald Chambers

"Krisztus mindenekfelett"

"Mit féltek, ó kicsinyhitűek?"

 "Mit féltek, ó kicsinyhitűek?" 

(Máté 8: 26)

Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne. Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában. Úgy látszik, hogy Ő alszik, mi pedig nem látunk mást, mint hatalmas hullámokat.

"Ó, ti kicsinyhitűek!" Micsoda fájdalom járhatta át a tanítványokat! "Már megint elbuktunk!" És mennyire fog fájni a mi szívünknek is, amikor hirtelen ráébredünk, hogy micsoda örömet okozhattunk volna Jézusnak, ha megmaradtunk volna az iránta való bizalomban- nem nézve arra, mi lesz azután.

Vannak olyan időszakok is az életünkben, amikor nincs vihar, sem válság, amikor emberileg megtesszük, ami tőlünk telik. De csak a nehézségek idején derül ki, hogy kiben bízunk. Ha megtanultuk volna imádni Istent és bízni benne, a nehézségek azt tették volna nyilvánvalóvá, hogy elmehetünk a legvégsőkig is anélkül, hogy bizalmunk meginogna benne. Eddig itt sokat beszéltünk a megszentelődésről. Hová vezet hát mindez? Az Istenben való megpihenésre, ami azt jelenti: egyek leszünk Istennel annyira, hogy nemcsak feddhetetlenné leszünk a szemében, hanem mély örömet is jelentünk neki.

( Oswald Chambers )

"Akik Úrban bíznak..."

"Akik Úrban bíznak..., futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el" 

( Ésaiás 40: 31 )

A "járásban" nincsen nyugtalanság; ez a próbája a kitartásunknak. Az erő legnagyobb teljesítménye ez: jársz és nem fáradsz el. A Biblia ezt a szót: "jár" a jellem kifejezésére használja. János "ránézett Jézusra, amint ott járt, és mondta: Íme az Isten Báránya!" (Jn 1,36). A Bibliában semmi sem elvont, minden élő valóság. Isten nem azt mondta: "légy szellemi ember", hanem ezt: "járj énelőttem!" (1Móz 17,1).

Amikor fizikumunk vagy kedélyünk nem egészséges, mindig kívánjuk az izgalmakat. A test területén ez odáig vezethet, hogy megjátsszuk, mintha volna Szent Szellemünk; érzelmi életünk pedig rendezetlen szenvedélyekbe sodródik és erkölcsileg tönkremegyünk. Ha szellemi téren ragaszkodunk izgató élményekhez és szárnyalásokhoz: szellemi összeomlás lesz a vége.

Isten jelenlétének valósága nem függ valamilyen helytől, hanem attól az elhatározásunktól, hogy az Urat magunk elé állítjuk-e. Problémáink akkor támadnak, ha nem bízunk meg az Ő jelenlétének valóságában. Mi is tapasztaljuk a zsoltáríróval: "Azért nem félünk, ha..." (Zsolt 46,3). Ha egyszer végre a valóságra építünk, ha nemcsak tudatában vagyunk Isten jelenlétének, hanem valóság az Ő jelenléte. "Miért is félnék? Hiszen Ő itt volt egész idő alatt!"

Válságos időkben kell kérnünk az Ő irányítását, de felesleges folyton mondogatni: "Uram, vezess engem, Uram irányíts engem"! Bizonyos, hogy irányít. Ha emberi értelmünk döntései nem az Ő parancsai szerint valók, akkor megállít! Ilyenkor csendben kell maradnunk és várnunk kell az Ő jelenlétére.

Forrás

Oswald Chambers 

"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

"Hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti"

"Hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti" 
(Zsoltárok 37,5)

A borús napokkal se számolj előre. Mi baj érhet egy borús napon, ha Jézus Krisztusban bízol? Az Úr Jézus mondja: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Ján. 14,1). (Szó szerint: "Ne engedd nyugtalankodni...".)
 Isten nem őrzi meg szívedet a nyugtalanság lehetőségétől. A parancs így szól: "Ne engedd..." Dobd ki magadból az aggodalmaskodást naponta akár százegyszer is, míg meg nem szokod, hogy Istennel számolj, Őrá nézve készítsd terveidet.

Forrás
Oswald Chambers
 "Krisztus mindenekfelett"

"És most így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott..."



"És most így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott..." 

(Ésa. 49,5)

Miután tudatára ébredünk annak, hogy Isten Krisztus Jézusban kiválasztott minket magának, először leromboljuk előítéleteinket, szűklátókörű véleményünket, a hozzátartozóink és hazánk iránti elfogultságot és azután szolgálni kezdünk Istennek. Csak ezért jött létre az emberi nemzetség, hogy Istent dicsőítse és örökre benne örüljön, de a bűn az emberiséget más vágányra kapcsolta át. Ezzel azonban semmit se változott Isten célja, és amikor újonnan születünk, minket is belevon nagy tervének a megvalósításába: "Isten önmagának teremtett." "Ő alkotott engem." Isten kiválasztásának ez a meg valósulása a legörömteljesebb valóság a földön. Meg kell tanulnunk ráhagyatkozni Isten roppant nagy teremtő céljaira. Az első, amit Isten tesz velünk az, hogy beleplántálja szívünkbe az egész világ iránti érdeklődését. Megkapjuk Isten szeretetét, Isten igazi természetét. A Mindenható Isten természetét János 3,16 fejezi ki: "Úgy szerette Isten a világot..."

Tartsuk nyitva lelkünket Isten teremtő céljai előtt, ne keverjük össze saját céljainkkal. Ő úgyis félretolja ezeket, bármennyire fáj is nekünk. A szolgáló testvér azért van teremtve, hogy Istennek olyan szolgája legyen, akiben Ő megdicsőül. Amikor megértettük, hogy Jézus Krisztus váltsága által Isten szolgálatára tökéletesen alkalmassá lettünk, akkor azt is megértjük, miért olyan könyörtelenül következetesek Jézus Krisztus követelései. Szolgáitól feltétlen egyenességet kíván, mert Isten természetét oltotta beléjük. 
Vigyázz, ne felejtsd el, mi Isten célja veled!

Forrás

Oswald Chambers

"Krisztus mindenekfelett" c. könyvébõl



„Mit tartozik rád?”

„Mit tartozik rád?”

 ( János 21 : 22 )

A tanítvány nem törődik a maga dolgával, sem a másokéval, egyedül Jézusra figyel és Őt követi. Könyveket olvasunk mások megszentelődéséről, de ez csak kirakat, ennek mind menni kell, és eljön az idő, amikor semmi más dolog nem marad mint követni Jézust. Egyik legkeményebb leckénket akkor kapjuk, amikor makacsul visszautasítjuk annak felismerését, hogy nem szabad mások életébe beleavatkoznunk.

Elég sok időbe kerül annak felismerése, hogy veszélyes dolog amatőr gondviselésnek lenni, beleavatkoznunk Isten rendjébe. Látunk bizonyos embereket szenvedni és azt mondjuk: „Nem fognak szenvedni, majd mi gondoskodunk róla, hogy ne szenvedjenek” és megakadályozzuk Isten megengedő akaratát.

És akkor Ő azt mondja: „Mi gondod vele?” Hátráltatjuk Isten útjait, amikor kitartóan a magunk elképzelése szerint cselekszünk.

Forrás
Oswald Chambers

„Napi Gondolatok” 

"Vigyétek véghez a ti üdvösségteket..."

"Vigyétek véghez a ti üdvösségteket..."

 ( Filippi 2:12-13 )

Akaratod megegyezik Istennel, de van a testedben olyan hajlam, ami tehetetlenné tesz, noha tudod, meg kellene tenned azt a dolgot. Amikor az Úr megszólal a lelkiismeretünkben, lelkiismeretünk először akaratunkat rázza fel. Akaratunk pedig mindig megegyezik Istennel. Azt mondod erre: ,De én nem tudom, hogy akaratom összhangban van-e Istennel?" Nézz Jézusra és rájössz, hogy akaratod és lelkiismereted mindig megegyeznek vele. Ami ezt mondatja veled, hogy "nem teszem", az nincs olyan mélyen, mint az akaratod. Az romlottság és megátalkodottság, s ez soha nincs egyértelemben Istennel. Az akarat mélyebben van az emberben, mint a bűn. Isten az embernek a teremtésnél főelemként az akaratot adta; a bűn mint megromlott hajlam, utólag jutott be az emberbe. Az újjászületett emberben az akarat forrása mindenre képes: "...mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből" (13). Figyelemmel és gonddal kell véghezvinned, amit Isten munkál benned. Üdvösségedet nem megszerezned, hanem véghezvinned kell, mialatt szilárd elhatározással, rendíthetetlen hittel állsz rá Urad teljes és tökéletes váltságára. Ha ezt teszed, nem lesz ellentétes akaratod Isten akaratával, az Ő akarata a te akaratod lesz. Saját önkéntes választásaid Isten akaratának vonalába esnek, életed pedig olyan természetes, mint a lélegzés. Akaratodnak Isten a forrása, ezért viheted véghez az Ő akaratát. A megátalkodottság, értelmetlenség visszautasítja a világosságot. Egyet lehet csak vele tenni: dinamittal a levegőbe röpíteni. Ez a dinamit: a Szent Lélek iránti engedelmesség.

Hiszem-e, hogy a Mindenható Isten az akaratom forrása? Isten nemcsak várja tőlem, hogy cselekedjem az Ő akaratát, hanem Ő maga az bennem, aki megcselekszi.

Forrás
Oswald Chambers 
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

„Mert Isten igéje élő és ható ... "

„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait”

( Zsid. 4,12.)

A gondolkodás helye a szív és nem az agy. Az ember igazi szellemi erői a szívben lakoznak, amely a fizikai, a lelki és szellemi élet központja. A gondolkozás kifejezései az agyra és a szájra utalnak, mivel ezek segítségével válik a gondolat érthetővé. A Szentírás szerint a gondolkodás helye a szív, ez az a hely, ahol a Szentlélek munkálkodik. Szinte törvényként fogadhatjuk el, hogy Jézus Krisztus soha nem válaszol agyunkból kipattant kéréseinkre, hiszen azok rendszerint valamilyen könyvből vagy valakitől kölcsönvett gondolatok, de az igazi kérésekre amely szívünkből fakadnak, amelyek valóban izgatnak Jézus Krisztus mindíg válaszol. 

Lehet, hogy ezeket a problémákat nehéz szavakba foglalni, de ezek azok a problémák, amelyeket Jézus Krisztus meg akar oldani.

( Oswald Chambers )