A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten beszéde. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten beszéde. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 20.

"Életnek forrása az igaz ember szája."



"Életnek forrása az igaz ember szája."
(Példabeszédek 10: 11)

Az igazán megtért ember életében megtapasztalható, hogy beszéde és tanácsa életnek forrásává válik.
Megtértnek lenni az az állapot, amikor a bűnt és engedetlenséget a szeretet és az istenfélelem váltja fel. Változásra számítasz.
Hallgasd meg azt a és a nőt, aki találkozott az élő Úr Jézussal, és a szavaik úgy hatnak, mint a hideg víz a szomjas léleknek. Odavezetni férfiakat és nőket Krisztushoz annyi, mint elvezetni őket az élet forrásához. A Jézusra való mutatás a bizonyságtétel legfontosabb része. Hallgasd meg a megigazult ember üzenetét, mert akkor ihatsz az életnek forrásából.
Ez nem saját magunk által megvalósított igazság, hanem az Isten által beszámított igazság. Ez a Jézusba vetett hit által érthető el. Ő a mi igazságunk, aki minden bűntől megmos minket.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2021. június 6.

"Teljes nyíltsággal szólunk."



"Teljes nyíltsággal szólunk." 
( 2. Kor. 3 : 12 )

Vannak idők, amikor fel kell hagynunk az ékes szóvirágokkal és a színes illusztrációkkal, és olyan egyszerűvé, világossá kell tennünk az evangélium üzenetét, amennyire csak lehet: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és a harmadik napon feltámadt. Jézus - a győztes megváltó - él. Bárki segítségül hívja, átéli a bűnbocsánatot, bizonyságot nyer az örök élet és reménységet a mennyország felől. Ez a reménység indította az apostolt a fenti szavakra. Csak akkor tudunk erővel és szenvedéllyel tanúskodni, ha a menny bizonyságának fénye erősen ragyog bennünk. Az egyszerű és világos beszédet pedig szent élet, mások iránti mély szeretet és gondolkodás kíséri.
Mi nem önmagunkat, hanem Krisztust hirdetjük minden beszédünkkel és cselekedetünkkel. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2019. április 2.

"Ha valaki szól nektek"



"Ha valaki szól nektek"
(Máté 21:3)

Ha Jézus tanítványa vagy és parancsát teljesíted, minden bizonnyal lesznek olyanok, akik megjegyzéseket tesznek rád. Egyesek kritizálni fognak, hogy túl lelkes vagy, mondván: "visszavehetnél egy kicsit a buzgóságból!" Mások nyíltan szembeszállnak majd veled, mert nem akarják hallani az evangéliumot és másoknak is legszívesebben megakadályoznának ebben. Lesznek, akik azért háborognak majd, mert úgy véli, hogy miközben Isten beszédét továbbítod, beavatkozol személyes meggyőződéseikbe.
Aztán ott lesznek azok, akik áldják az Urat, amikor veled találkoznak, mert régóta várták a cselekvési lehetőségre - éppen úgy, mint ez a férfi, aki lehet, hogy régóta várta, hogy Jézus rendelkezésére bocsáthassa a szamarát. Egy-két ilyen példa is felbátorít majd, hogy többet tégy.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén - ITM Kiadó

2015. szeptember 6.

"Nyisd ki szádat, és én megtöltöm!"



"Nyisd ki szádat, és én megtöltöm!"
(Zsoltárok 81: 11)

Eszembe jut egy édesanya, aki etetni akarta éppen elválasztott gyermekét, és ismételgette neki, hogy "nyisd ki a szádat". A gyermek vagy nem jött rá arra, hogy ezt meg kell tennie ahhoz, hogy a kanál bejusson a szájába, vagy pedig nem tartotta fontosnak az étkezés szükségét.
Sokan vagyunk így lelki értelemben. Istennek vannak jó dolgai, amiket adni akarna: a lelki növekedéshez éppen megfelelő ételt. Ilyen vagy olyan ok miatt jövünk rá, hogy szükséges "kinyitnunk a szánkat". Örömmel fogadnánk mindazt a jó dolgot, amit az Úr adni akar nekünk, de valami miatt elhanyagoljuk azok megszerzésének útját.
Hit az ígéretekben; hangot adni buzgó imádságban szükségeinknek;megtagadni világi kívánságokat; gyakorolni magunkat az istenfélelemben. Ezeknek kellene lenniük a mai adag összetevőinek.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. január 7.

"... valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi ..."


 

"Ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőitessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen."  
(1.Péter4,11) 

Istent dicsőítse szolgálatunk!

Ez az ige a szolgálatról szól. A szavakkal végzett és a kézzel fogható, látható szolgálatról. Könnyű lenne azt mondani, hogy ez az ige csak és kizárólag a lelkészi munkát akarja leírni, keretek közé zárni, vagy meghatározni. Minden jószándékú emberi cselekedet lehet isteni indíttatású! A legegyszerűbb, a kimondott szó és a legnagyobb fáradozással járó törekvés is. Vagyis minden emberi megnyilvánulásunk.
De valóban, a prédikáció leginkább a lelkészi feladatok közé tartozik, s mint ilyen sokak által elérhető, látható. De egy-egy igéből kiindulva minden ember adhat igei tanácsot, segítséget, mintegy "prédikálhat" bárki. Péter azt mondja, hogy az az ember, aki megszólaltatja Isten beszédét, annak azt felelősséggel és végtelen alázattal kell megtennie. Gyakran nem is tudjuk mekkora felelősség ez.
Sokszor halljuk ezt: "A szó elszáll...". Hogy mennyire nem így van ezt, az is bizonyítja, hogy a legtöbb, évekig, évtizedekig fájó sebek egy-egy meggondolatlan szótól származnak. S igen, egy rosszul megfogalmazott igeinek tűnő üzenet is hozhat lelki sebeket, amikor az igét valaki félre érti, s ezek után önkéntelenül, vagy akarva félre is magyarázza. Helytelen, ha valaki a saját meggyőződését akarja a Szentírással igazoltatni. "Ha valaki prédikál..." mondja az ige. Igen, ha valaki ezt a felelősséget elvállalja, vagy magától az Úrtól ezt megkapja, csak úgy és akkor lesz hiteles szavaiban, ha az élete lesz pecsét a szavain.
"Úgy szolgáljon". Sokszor a szavak nélküli szolgálat még nehezebb, mint a verbális. Mert gyakorta nem sikerül eléggé türelmesnek lennünk, nem vagyunk elég toleránsak, s sajnos nem tűnünk sokszor Krisztus arcúnak sem! Amikor bírálat, vagy negatív kritika ér bennünket a világ felől, akkor az esik rosszul, az fáj legjobban, amikor azt halljuk: "Tőled, mint keresztyén embertől nem ezt vártam volna!" Mert igen, a világ valóba várja-lesi a keresztyének megnyilvánulásait. S ki a világ? A hitetlen szomszédod, főnököd, családtagod.
Isten őrizzen attól, hogy miattad, vagy éppen miattam fordítson hátat valaki az Istennek, egyháznak! Mert nem tudtál, mert nem tudtam jól, jót mondani, tenni! Hiszem, hogy ha kérjük, akkor Isten Szentlelke valóban alkalmassá teheti és teszi a szavainkat és tetteinket, hogy méltók legyenek Jézus Krisztus nevéhez!


Forrás
 Lelki útravaló a mai napra

2013. október 26.

"Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek."



"Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek." 
 (Példabeszédek 30:5)

Menekülsz valaki vagy valami elől? A múltad, a bűneid elől futsz? Szeretnél megnyugodni, de nem tudsz? Menekülj az Úrhoz! Ha türelmetlenség, idegesség, aggódás, nyugtalanság jellemez mostanság bármi miatt, akkor az Urat keresd. A hozzá menekülőknek pajzsa ő. Vagyis védelmet nyújt. A védettségben élő ember pedig biztonságban van. Kimondva-kimondatlanul minden ember vágyakozik a biztonságra. Ez megkapható, a mienk lehet. Mindnyájunké. Az Úrban. A tied már? Így élsz? Ha nem, akkor bízz az Úrban, nem ér csalódás! Próbáld meg! Ha igen, akkor boldog vagy, és ne feledd el megosztani ezt másokkal is!

Forrás:
Napi Ige és Gondolat - 2010.

2013. március 30.

„Mert Isten igéje élő és ható ... "



„Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait”
( Zsid. 4,12.)

A gondolkodás helye a szív és nem az agy. Az ember igazi szellemi erői a szívben lakoznak, amely a fizikai, a lelki és szellemi élet központja. A gondolkozás kifejezései az agyra és a szájra utalnak, mivel ezek segítségével válik a gondolat érthetővé. A Szentírás szerint a gondolkodás helye a szív, ez az a hely, ahol a Szentlélek munkálkodik. Szinte törvényként fogadhatjuk el, hogy Jézus Krisztus soha nem válaszol agyunkból kipattant kéréseinkre, hiszen azok rendszerint valamilyen könyvből vagy valakitől kölcsönvett gondolatok, de az igazi kérésekre amely szívünkből fakadnak, amelyek valóban izgatnak Jézus Krisztus mindíg válaszol. 
Lehet, hogy ezeket a problémákat nehéz szavakba foglalni, de ezek azok a problémák, amelyeket Jézus Krisztus meg akar oldani.

( Oswald Chambers )

2012. június 6.

"Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét."



"Te pedig most állj meg, hogy elmondjam neked az Isten beszédét." 
(1. Sámuel  9:27)

Vajon te nem rohansz-e annyira, hogy Isten nem tudja elmondani neked, amit akar? Nem izgulsz-e jobban azért, hogy befejezd a munkát, semmint hogy arra figyelj, miként is végzed azt?
Saul jó megjelenésű, tehetséges, megnyerő külsejű fiatalember volt. Bármilyen munkával könnyen megbirkózott. Zavarta az elveszett szamara esete, és miután megtalálta azokat, sietett volna vissza az apjához, hogy teljesítse a soron következő feladatot.
De Sámuel próféta igyekezett lelassítani őt. Sokunknak ránkférne ma is egy ilyen utasítás: "Állj meg már egy percre! " Ha Saul akkor nem állt volna meg, elveszítette volna Isten legfontosabb áldását a jövőjére nézve.
Igyekezzünk arra, hogy maradjunk csöndben legalább annyira, amennyire nagy port kavarunk és zajt csapunk magunk körül sürgölődésünkkel.

Forrás:
Igazgyöngyök - z Ige asztaláról
ITM Kiadó