A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bizalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 3.

"Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram ..."



"Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, 
gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim!"
 (Zsoltárok 6: 3)

Meddig tart még?

Vannak olyan napok, amikor látszólag már nem bírjuk tovább. Minden szürke, a temérdek gond és probléma miatt úgy érezzük, mintha összecsapnának fejünk felett a hullámok. Ennek különböző okai lehetnek: egy sikertelen vizsga, egy tönkre ment barátság, vagy akár a saját magunkban való csalódás is. Felmerülhet bennünk ugyanez a kérdés a híreket nézve: meddig tart még? Meddig kínoznak még, és ölnek meg gyermekeket? Meddig lesz még ennyi igazságtalanság és szenvedés a világban? Úgy tűnik, a zsoltárírónak is hasonló gondolatai voltak. Még ha pontosan nem is tudjuk, hogy milyen szenvedéseken kellett keresztülmennie (talán betegség, harc vagy éppen elkeseredés a saját bűnei miatt), azt láthatjuk, hogy ereje végén jár. Gondjait Isten haragjának következményeiként értékeli, melyet "a mennyből nyilatkoztat ki a emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen" (Róm. 1,18). Istenbe veti bizalmát, aki a gyengék, az elesettek és az erejük végén járók megsegítője. A tehetetlenségből és reménytelenségből bizalom lesz. 

Elgondolkodtató: 
Isten megvigasztal és felsegít. Jézusban a legjobb barátot adja mellénk, az Üdvözítőt, aki valóban képes meggyógyítani.

"Azért jelent meg az Isten Fia,
hogy az ördög munkáit lerontsa."
(1.János 3,8b)


Ajánlott igeszakasz:
2.Kor. 1, 3-11.

Forrás
Fénysugarak - 2009.

2025. január 14.

"Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban."



"Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban."
(2. Kor. 1: 4)

Nincs olyan nagy baj, amely érhetne minket, s amelyben Isten ne tudna megvigasztalni, vagy átvezetni rajta. Egyetlen tehernek sem kell maga alá gyűrnie, semmilyen gyásznak sem kell lebénítania, és egyetlen üldöztetésnek sem kell azt eredményeznie, hogy feladd, ha a minden vigasztalás Istene az, aki veled van. Jézus megígérte tanítványainak, hogy velük lesz az idők végéig: ez a Szentlélek folytonos szolgálata, akit Jézus Vigasztalóként mutatott be.
Ő FELEMEL, AMIKOR MAGAD ALATT VAGY, BÁTORÍT, AMIKOR ELCSÜGGEDSZ, és BIZTOS HELYRE VEZET, AMIKOR VESZÉLYBEN VAGY. Nem az a kérdés, hogy segíthet-e Isten rajtad, hanem az, hogy RÁBÍZOD-E MAGAD AZ Ő KEZEIRE. EZT JELENTI A BIZALOM: ISTENBE VETETT HIT, AMI VIGASZTALÁST AD A NYUGTALAN LÉLEKNEK.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó
 

2025. január 10.

Áldott Újévet! - "Bármit mond nektek, tegyétek meg."



"Bármit mond nektek, tegyétek meg."
( János 2: 5 )

Jézus anyja jó tanácsot adott a szolgáknak. Határozd el, hogy engedelmeskedsz az Úrnak, még mielőtt konkrétan megtudnád, hogy mire hív ma az Úr.
Ne készíts listát arról, hogy milyen feladatokat is vagy kész megtenni, amikor Jézus utasításaira gondolsz. Bármit is kér tőled, minden a tarsolyodban lesz ahhoz, hogy megtedd. Ő soha nem biz meg olyan feladattal, amit ne tudnál teljesíteni. Többet tud rólad, mint amennyit te saját magadról.
Fel kell ismernünk, hogy Jézus utasításai hitet igényelnek a részünkről. 
Hinni kell benne és az ő beszédének igazságában, hogy amit ő megmondott, azt ő meg is cselekszi. Lehet, hogy először furcsán érzed majd magad, de a víz hamarosan borrá változik.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2022. szeptember 23.

"Én, az Úr, nem változtam meg". (Malakiás 3:6)



"Én, az Úr, nem változtam meg".
 (Malakiás 3:6)

A kormány nem állandó. Az éghajlat bizonytalan. A körülményeink változnak. A változás része az életünknek. Némely ezek közül jó, némely nem. Isten azonban ebben a változó világban is ugyanaz marad.
Gondold csak át. Szeretete nem változott. Kegyelme nem változott. Hűsége állandó. Igazsága mozdíthatatlan. Ígérete örökké tartóak. Terveit sem fenyegeti változás. A változás bizonytalanságot, kétséget hoz magával. Mennyivel másabb az, amit Jézus nyújt. Benne biztonságban lehetünk, bízva abban, hogy bármilyen változás is ér ebben az életben, Krisztus nem hagy el. Számíthatunk rá, bizhatunk benne, megnyugodhatunk benne és megismerhetjük az ő békéjét.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár 
ITM Kiadó

2022. május 6.

"Akik az Úrban bíznak."



"Akik az Úrban bíznak."
(Ézsaiás 40: 31)

A reménység képessé tesz arra, hogy szembenézzünk a jövővel: bizonyossá tesz afelől, hogy a dolgok jóra fordulnak, hogy imádságainkra válasz érkezik, és végül minden jól alakul. Az Úrba vetett bizalom sohasem szégyenít meg. Figyeljünk meg ezek áldását:
- ereje megújul,
- futnak, és nem lankadnak meg,
- járnak, és nem fáradnak el.
Ha megújulásra van szükséged, kiálts az Úrhoz. Ha erőtöbbletre van szükséged ahhoz a különleges erőfeszítéshez, amit elvárnak tőled - az Úrtól fog érkezni. amikor utadon csigalépésben kell haladnod, az Úr képessé tesz arra, hogy kitartással haladj, és közben ne fáradj el. Légy azok közt, akik az Úrban remélnek, bíznak és pihennek.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2022. február 18.

"Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget..."



"Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. 
Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig. 
Meddig támadtok egyetlen emberre, miért akarjátok mindnyájan megölni? Olyan, mint a düledező fal és a bedőlt kerítés! 
Csak azon tanácskoznak, hogyan taszítsák le a magasból. Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. (Szela.) 
Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. 
Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. 
Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Szela.) 
Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. 
Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el! Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; nálad van, URam, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint. " 
( 62. Zsoltár) 

   Bizonyára találkoztunk már ezzel a mondattal: „Csak itt, csak most, csak neked és ez vissza nem térő alkalom.” Ha belementünk már egy ilyen akciós hirdetésbe; tudjuk, az vagy öröm volt számunkra vagy üröm. „Ma van az üdvösség napja” (2. Kor 6:2) és „Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsolt. 95:7-8) Ezek az igeversek mindig készenlétre irányítják a figyelmünket, hogy öntsük ki szívünket az Úr előtt! Legyen tisztességes és őszinte minden tevékenységünk! Ha kísértés érne, mondjuk: most az egyszer ebből nem engedünk, de máskor sem. Nem engedünk hitünkből és nem megyünk bele fondorlatos cselekedetbe. Akkor sem, ha a körülmények „lovat adnak alánk”, azaz lehetőséget adnak azok elkövetésére.
    Adjuk át Istennek életünket és minden dolgunkat reménységgel, így lesz az életünk a „nyugalom szigete”, azaz az Úrral való kapcsolatunkon áldás. Megnyugszik a lelkünk és megerősödünk a benne való bizalom által. „Jézus, tiszta lényed nézve Lelkünk vágyik az égi fényre Jöjj, a szívünket átadjuk, néked Töltsön el öröm, mennyei béke Világíts, világíts !” 

(Erőm és énekem az Úr. Budapest: Harmat, 2001. 78. ének)

2021. március 23.

"Mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram!"



"Mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram!" 
(Zsoltárok 18:29)

Jézus követői közül legtöbben egyetértenek a zsoltáros szavaival. Voltak idők, amikor úgy gondolták, hogy az olaj mind elfogyott, az erő odalett és a remény elillant. És éppen akkor érkezett az utánpótlás, s ez egyedül az Atya gondoskodó szeretetének tulajdonítható, aki törődik gyermekeivel.
Ő látja szükségeinket, tudja mennyi erőnk maradt hátra és küld az ő kifogyhatatlan tartalékából. Hogyne gondoskodna rólunk éppen akkor, amikor az utolsó csepp olaj is elfogyni látszik.
Fontos felismernünk Isten kezét és bizonyságot tennünk az ő jóságáról. De nem csupán a gondoskodásában látszik, hanem elménk békességében és egy olyan életben, amely nyugalmat talál az Úrban.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2021. február 18.

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához..."



„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához,
hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk,
 amikor segítségre van szükségünk.”
(Zsid. 4: 16)

"... Hála legyen azért – amint a Zsidókhoz írt levél írója biztat bennünket –, hogy jöhetünk az Úr Jézushoz bizalommal, mert megérti helyzetünket, és a szükség idején kész segítséget nyújtani (Zsid 4,16). Gondoljunk kegyelmére, amely segít abban, hogy elviselhetők legyünk, irgalmára, győzelmes hatalmára, bölcsességére, amely utat mutat számunkra. Ne feledjük megnyugtató jelenlétét és békéjét, hogy megértsük, és túljussunk az élet viharain. Ezek mind teljesíthető kérések!
Így legközelebb, ha nehéz az életed, és nem tudod, hogy mit tegyél, fogadd meg a Biblia tanácsát: „ébreszd fel” Őt! Kimerült leszel és elveszíted a bátorságodat, ha megpróbálsz a csónakodból teljesen egyedül kilépni!..."

( Joe Stowell )

Forrás: 
Vetés és Aratás - 2012./2.

2019. október 7.

"Kegyelmet és dicsőséget ad az Isten."



"Kegyelmet és dicsőséget ad az Isten."
 ( Zsoltárok 84 : 12 )

A kegyelem és a dicsőséges a mennyei Atya két felbecsülhetetlen ajándéka gyermekei számára. A kegyelem a felénk áradó, meg nem érdemelt jóindulat, amely megmentett minket. A kegyelem az Isten szeretetének ajándéka, amely képessé tesz bennünket arra, hogy szembenézzünk ellenségünk, az ördög támadásaival és ellenálljunk ezeknek. A dicsőség pedig az az áldás, amelyben hamarosan részesülni fogunk. Olyan biztos ez, mint a felkelő nap, és oly reménység, amely soha nem szégyenít meg.
A kegyelem a Jézusban bízó lélek dicsősége. A menny a kegyelem dicsősége: a kiteljesedő kegyelemé.
A jelenre és a jövőre vonatkozó ígéret ez. Isten ma kegyelmet és dicsőséget ad, és a holnapra is ezt ígéri. A hitben járás nem más, mint Isten ígéretében való bizalom.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó


2019. augusztus 4.

"Légy csendben !"



"Légy csendben!"
 (Zsoltárok 37:7)

A hit nyugalmat jelent. Némelyek megkérdezték Jézust, hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy elvégezhessék Isten munkáját. Jézus azt válaszolta, hogy Isten munkálja az, ha valaki hisz abban, akit az Isten elküldött.
Szembenézhetsz az előtted álló nappal úgy, hogy az Úrban való nyugalom tölt be. A benne való hit békét szül. Isten nem valamilyen nagy önfeláldozó cselekedeteket keres: nem az önsanyargatást vagy az ónmegfeszítést, bár halottaknak kell lennünk a világ számára és élnünk kell az Istennek, mert Krisztussal együtt keresztre vagyunk feszítve. 
Az első és a legfontosabb lépés afelé, hogy megnyugvást biztosítsunk a lelkünknek, ez: bízzunk az Úrban ! Ő harcol érted: előre megy és készíti az utat. Ő a védőfal mindkét oldalról. Az élet konfliktusaiban nyugalmat találhatsz - a Jézusban való bizalom és békesség nyugalmát. 

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2019. június 21.

"Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet."



"Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet."
 (Jób 6 : 2)

Lehetetlen megmérni a bánatot és a gyászt. Ki tudná megmérni a nyomorúság és a szívfájdalom mértékét, amely sokszor hordozunk? A gyászt és a gyötrelmet viselni kell, nem dobhatjuk le magunkról, és nem mehetünk tovább nélkülük. A sínpólya segít az eltört csont helyrehozásában, a gyógyszer csillapítja a lázat, de mivel lehetne kezelni a bánatot?
Jób gyötrődött, mert elveszítette családját, vagyonát és fizikai egészségét. Nem értette mindezeknek az okát, és Isten sem válaszolt imáira.
Talán csak rosszabb lenne, ha gyötrelmeidet megmérhetnék. Amikor minden kilátástalan, egyetlen dolgot tehetsz: bízz az Úrban, tekints túl a mai napon és összpontosítsd figyelmedet arra a jövőre, amit Isten készített. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2019. június 17.

"Én ügyefogyott voltam és megszabadított engem."



"Én ügyefogyott voltam és megszabadított engem." 
(Zsoltárok 116:6)

A zsoltáríró korábban arról beszél, hogy az ÚR megőrzi az ügyefogyottakat, ennek bemutatására pedig saját megtapasztalását hozza fel. Ha az együgyűség Istenbe vetett hitet és bizalmat jelent, akkor a zsoltáros szívesen áll be ebbe  a sorba. Képtelenek vagyunk elkerülni, hogy egyszer-másszor ne kerüljünk nagy nehézségekbe. Az élet tengerének hullámai időnként olyan magasra csapnak, hogy nem tudunk egyedül megküzdeni velük. Ez az igevers bátorít, hogy nem szükséges magasszintű lelki jellegű ismeretekre eljutnunk. Isten üdvözít minket, de nem azért, mert akadémiai fokozatra tettünk szert; nem azok kapják a kegyelmet, akik képesek megfejteni a titkokat, s mégcsak nem is azok, akik meg tudják oldani a bonyolult képleteket. Ha épp most vagy valamilyen nagy szükségben, légy őszinte, elég, ha elhiszed: Ő megment téged és kérd, hogy tegye ezt meg.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2019. január 10.

„…higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem…”



„…higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem…”
( János 14: 1 )

Nincs e szakaszhoz pontosabb, ihletettebb magyarázat Ravasz Lászlóénál: „Tulajdonképpen az egész keresztyénségnek, a tanítványi létnek egyetlenegy problémája, a kegyesség gyakorlásának egyetlen tárgya, hogy ne nyugtalankodjék a mi szívünk, és ne féljen (1). Nyugtalanság, félelem, borzalom, közömbösség, eltompultság, érdektelenség az, ami a világi létből következik ránk.” Hol a megoldás? Higgyetek Istenben, higgyetek énbennem - válaszol Jézus Krisztus. Ez nem két hit, hanem egy hit. Az egész szakasz Isten és Jézus Krisztus egységéről beszél; hitünk leglényegesebb foglalatáról (6-12). Istenben hinni Jézus Krisztus nélkül pogány hit; Jézusban hinni Isten nélkül csak életpélda követés, olcsó, értelmetlen erkölcsösség; a kettő együtt azonban megváltás és üdvösség (2), e földi létben pedig értelmes és szilárd élet. 

Forrás
Ige mellett



2018. november 5.

"Túl sok ez a nép...."



"Túl sok ez a nép...."
(Bírák 7:2)

.... mondta Isten Gedeonnak, és a szavak arra kell késztessenek bennünket, hogy újraértékeljük azokat a helyzeteket, amelyek emberi erőforrást igényelnek. Tudniillik gyakran úgy érezzük, hogy nincsen elég férfi a gyülekezeteinkben és közösségeinkben, hogy elvégezzük Isten nagy volumenű munkáját. A munkához szükséges erőt emberi mértékkel mérjük - "emberi erőforrás", vagy egy motor esetében "lóerő". De Isten ereje többre képes egy emberrel, mint amit a teljes "emberi erőforrás" képes tenni Istenért. Gedeon emberi erőforrásban mérte fel szükségét, és attól félt, hogy 32000 nem lesz elég legyőzni Midjánt. Arra kényszerült, hogy "isteni erőforrással" számoljon, és meg kellett látnia, hogy 300 is elégséges. Ez a nap nagy problémákat tartogat számunkra, de mérd ezeket ahhoz, amit Isten tehet, és akkor felismered, hogy bizalmadat az Úrba kell vetned.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2018. június 20.

"Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk ...."



"Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk,
 távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban."
 (2.Kor. 5,6-7)

Böjti biztatás

Szeretjük a jól láthatót s a jól átláthatót. A világos gondolatmenetet s a tiszta helyzeteket. Pedig olykor íze van a ködnek, melege a tűz lángjának, ereje a meghitt beszélgetésnek is. Sőt sajátos üzenete a lucskos cipőnek és a csatakos arcoknak is. Vágyunk a szikrázó napsütésre, a hó fehérjére, de itthon kell érezni magunkat a borús ég alatt a szmogban is, szót kell érteni a problémák közepette, és csendet találni a könnyek fájdalmának is.
Jézus életét végigkísérte a meg nem értés árnya. Sokan hittek benne. De sokan voltak olyanok is, akik nem vették a fáradságot vagy a bátorságot, hogy ne csak a szem előtt lévőkre tekintsenek: gyanakodtak, s a világos, az egyértelmű jegyében elutasították a szem számára láthatatlan titkot, Isten alig felfogható, mindenkit felvállaló bűnbocsátó szeretetét. Böjti énekünk így panaszolja: "Nem látták benned, csak az ács fiát..." "Nem ismerték fel, bűnünk hordozod: / Világ reményét, üdvét Te hozod..." "Nem vették észre átfúrt kezeden: / Teremtő kéz az, gyógyít véresen..." Csak a szem előtt lévőkre tekintettek, s elsiklottak a lényeg felett, sőt hagyták azt elsikkadni.
Nem ismeretlen számunkra sem ez a sok mindent praktikusan leegyszerűsítő, de a lényeget elvétő viselkedés. Talán mi magunk is hajlamosak vagyunk rá... Még akkor is, ha saját életünkben kellene felismernünk a hozzánk érkező Isten látogatását, személyünkre szabott üzenetét. Olykor bánat vagy tragédiák felkiáltójele kell hozzá, hogy újra ne csak a szemünkkel akarjunk látni, de szívünkkel és főleg a hitünkkel.
A böjti ide ajándékaként igék sora nyitogathatja hitünket az érkező Király előtt. Hogy megtanuljuk hinni a most-ban is Isten határtalan, korlátlan és legyőzhetetlen szeretetének perspektíváját. Hogy ajándékként s lehetőségként éljük meg mindazt, ami most adatik: üzenet, kihívás, akadály, testvér, munkatárs. Szeretettel. Ami - vagy inkább aki - megszelídíti és megáldja a most-ot.
Hitben járunk, nem látásban. Higgyük hát és éljük az igét Istenben bízva!
"Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen / Fényedből fénysugár az életem, / Míg a homályon át a lelkem otthonát, / Világosságodat elérhetem!"

 (EÉ 389,4)

Forrás
 Lelki útravaló a mai napra

2017. augusztus 25.

"Jaj, elestek hőseink a harcban!"



"Jaj, elestek hőseink a harcban!"
(2. Sámuel könyve 1: 25)

Az öntelt hősök úgy gondolják, hogy legyőzhetetlenek, ám minél magasabbra jutnak, annál nagyobbat esnek! Dicsekvésük nagy, fegyverzetük viszonyt papírvékony, amikor az Úr ellen állnak ki. Amikor hevesebbé válik a harc , ők lehiggadnak: csak beszélnek, tartásuk nincs, s az Úr ellenségei elesnek a csatában. És az utolsó nagy ellenségnek, a halálnak sem tudnak semmit mondani. E világ hatalmasai az estek többségében számítanak Isten szemében nagyoknak. Csupán néhányuknak sikerül megalázkodnia, és elfogadnia a názáreti Jézust. Az Úr a közkatonákat, az egyszerű embereket és azokat védelmezi, akiket a világ semmibe vesz. Csupán azok állnak meg a csata napján, akik magukra öltik Isten fegyverzetét. (Efézus 6.fej.)

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2017. március 4.

"/Ezékiás/ bízott az Úrban, Izrael Istenében."



"/Ezékiás/ bízott az Úrban, Izrael Istenében."
 ( 2. Királyok 18: 5 )

Az Úrban bízni azt jelenti,hogy kapcsolatban vagyunk az Úrral, és elfogadjuk a tőle jövő utasításokat. Olyasmi, ami kihatással van egy személy egész magatartására. Többé nem önközpontú, hanem Krisztus-központú.
Ezékiás élete, amint belenőtt a királyi tisztségbe, nem volt problémamentes, és több hiba is jellemezte. De az Úrban való bizalma egy különleges kapcsolatról tanúskodott. Olyan volt, mint egy segélyvonal, amelyen keresztül vezetést és utasításokat kaphatott. Egy olyan kapcsolat volt, amely erőt adott neki, amikor a dolgok rosszra fordultak.
Amikor a körülötte levők látták az Úrba vetett hitét, tisztelték és megfogadták a tanácsát. Mindez áldás volt, amit ma is élvezhetnek mindazok, akik az Urat keresik.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2017. március 3.

"Bízzál ! "



"Bízzál !"
 (Márk 10 : 49)

Mindennap hallunk ilyen biztatást, olykor mégis milyen élettelenül és üresen csenghet. Sokszor mennyire lehetetlen alkalmazni!
Amikor a világ terhe a válladra nehezedik, a hírek lehangolóbbak, mint valaha, és amikor elveszted a földet a lábad alól, vagy a vak Bartimeushoz hasonlóan kéregetned kell, hogyan tudsz olyankor bízni ? Miért tennéd?
A nép egyszerűen azért biztatta Bartimeust, mert a Jézussal való találkozásra készült. Ez pedig elegendő ok a reménységre. Ha pedig Bartimeushoz hasonlóan te is hittel hívod segítségül Jézust, akkor van okod nemcsak bízni, hanem minden lépésedben hittel feltekinteni az életedben jelenlevő Úrra és az ő áldásaira.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2016. szeptember 8.

"Miután mind ettek, és jóllaktak."



"Miután mind ettek, és jóllaktak."
(Márk 6: 42)

Van bőségesen és még marad is Krisztus raktárában. Mindaz, aki éhen marad, nem az ő asztalánál ül. Jó, megnyomott, megrázott, megtetézett Isten gondviselésének ígérete. Ő megelégíti a vágyakozó lelket, és megtölti az éhes lelket jósággal. Ma is ugyanígy tesz. Ne maradj csupán az elmélettel, legyen a hited gyakorlati.
Az Úrban bízni azt jelenti, hogy az ő asztalánál étkezünk, jó dolgokat fogadunk el a kezéből, engedelmeskedünk Jézusnak, és Úrrá tesszük őt. Aztán elvisszük a Krisztus általi megváltás teljességének és megelégedettségnek igazságát a körülöttünk levő világhoz.
Azért találkozol azokkal, akikkel találkozol, hogy elmondd nekik: Jézussal enni és jóllakni lehet.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2016. augusztus 9.

"Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid."



"Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid."
  (Példabeszédek 16:3)

Tedd, amit ez az igevers mond, és sikerülni fognak a terveid. Lehet, hogy gyors sikert ígérő, könnyű receptnek tűnik, de vizsgáld meg közelebbről! A következő két mondat közé van beékelve: " az Úr megvizsgálja a lelkeket" és "minden rendeltetésének megfelelően készített az Úr". Ha azért teszünk dolgokat, hogy sikeresek (szó szerint megalapozottak) legyünk, akkor szívünk szándékának helyesnek kell lennie, és terveinket meg kell feleltetnünk Isten akaratának.
Nem ragyogó ötletek vár tőlünk az Úr, hanem arra való készséget, hogy életünket átadjuk a neki való szolgálatra. Nem arról van szó, hogy rávegyük Istent, hogy mindazt megtegye, amit el szeretnénk érni, hanem arról, hogy Istennel együtt dolgozunk azon, amit ő akar véghezvinni. Miközben életünket tervezzük, engedjük Istent kimunkálni akaratát bennünk és általunk.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó