2018. november 5.

"Túl sok ez a nép...."



"Túl sok ez a nép...."
(Bírák 7:2)

.... mondta Isten Gedeonnak, és a szavak arra kell késztessenek bennünket, hogy újraértékeljük azokat a helyzeteket, amelyek emberi erőforrást igényelnek. Tudniillik gyakran úgy érezzük, hogy nincsen elég férfi a gyülekezeteinkben és közösségeinkben, hogy elvégezzük Isten nagy volumenű munkáját. A munkához szükséges erőt emberi mértékkel mérjük - "emberi erőforrás", vagy egy motor esetében "lóerő". De Isten ereje többre képes egy emberrel, mint amit a teljes "emberi erőforrás" képes tenni Istenért. Gedeon emberi erőforrásban mérte fel szükségét, és attól félt, hogy 32000 nem lesz elég legyőzni Midjánt. Arra kényszerült, hogy "isteni erőforrással" számoljon, és meg kellett látnia, hogy 300 is elégséges. Ez a nap nagy problémákat tartogat számunkra, de mérd ezeket ahhoz, amit Isten tehet, és akkor felismered, hogy bizalmadat az Úrba kell vetned.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2018. november 3.

"A magatok háza körül szorgoskodtok."



"A magatok háza körül szorgoskodtok."
(Haggeus 1: 9)

Annak ellenére, hogy szorgoskodott, Izráel kemény munkája hiábavalónak bizonyult. Minél többet tettek, annál kevesebbet értek el. Miközben a templom újjáépítésén dolgoztak, az embereket lefoglalta saját otthonuk építése, és a prioritásaik megváltoztak. Az Úr háza még várhatott. Az önmagukkal való törődés elfoglalta az Istenre figyelés helyét, és ennek eredményeképpen életük üressé vált. Elfoglalt életünk elvonhatja figyelmünket az Úrtól. Annyira összpontosíthatunk. Beszorítjuk őt a hátramaradt időbe, ahelyett, hogy mi magunk bocsássuk időnket az Úr rendelkezésére,
Izráel népének kifogása az volt, hogy még nem jött el az idő. Különös, hogy másra találunk időt! Legyen az ÚR AZ ELSŐ HELYEN, és Ő SEGÍT majd rendbe szedni az élet dolgait.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2018. november 2.

"Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod."



"Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod." 
 (Ézsaiás 60: 1)

Jézus emlékeztet minket arra, hogy ő a világ világossága. Aztán azt mondja, hogy mi vagyunk a világ világossága. Életünknek tükröznie kell az ő világosságát. Akárcsak a gyengébb fények, amelyek egy erősebb fényforrás sugarait gyűjtik össze, tündökölnünk kell ennek a világnak sötétségében. Éppen ez a célja annak, hogy egyesek sötét helyen élnek - hogy ott tündökölhessenek.
Amikor Mózes lejött a Sinai-hegyről, a törvénynek 40 napig tartó átvétele után, az arca tündökölt, és ő még csak nem is tudott róla.
Amikor az Úrral jársz, nem nehéz feladat tündökölni érte. "Kelj fel, tündökölj", szól az utasítás arra nézve, hogy felállj és elindulj hordozni az élet világosságát.
Ézsaiás próféta arról a napról prófétált, amikor a sötétség ideje megszűnik. Az evangélium világossága már most tündököl.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2018. október 20.

"Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige." 2.



"Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige."
(Példabeszédek 25:11)

Vannak Bibliák (nálunk, reformátusoknál főleg a régebbi Károli fordításúak), melyekben a fontosabbnak tartott Igék másképpen vannak nyomtatva, kiemelésképpen félkövér betűvel vannak írva. Gimnazista koromban ezeket elkezdtem kiírni egy spirálfüzetbe, és igyekeztem megtanulni mindegyiket. Hatalmas lelki élmény volt! Valaki azt mondta, hogy ha megtennénk azt, hogy mindennap csak egy Igét megtanulnánk a Bibliából, egy év alatt nagyon sokra jutnánk. Olyan lelki töltést adna számunkra, és hitbeli megerősödést, hogy azt jelenleg elképzelni sem tudjuk! Ha egy év soknak tűnik, tégy próbát kevesebb idő alatt. A hatás, mely egész életedet érinti majd, nem fog elmaradni.

(Katona Béla)

2018. október 10.

"Legyetek türelmesek mindenkihez."



" Legyetek türelmesek mindenkihez! " 
(1. Thessz. 5 : 14)

Ezek a szavak egy a hívőknek adott hosszú felsorolás részei: "ints", "biztass", "erősíts" és "légy türelmes". Intsd a rendetleneket magatartásuk következményével kapcsolatban. Biztasd a bátortalanokat és erősítsd őket. Karod fel az erőtleneket, akik közel vannak az eleséshez az úton. Végül légy türelmes mindenkihez. ezt az utóbbi utasítást a legnehezebb talán gyakorlatba ültetni.
Az intés világos és határozott, a bátorítás kézenfekvő. A támogatás aktív, de türelem azt jelenti, hogy engeded, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. A türelem nem vár el azonnali változást, de reménykedik és bizakodva várja a pozitív eredményt.


Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2018. szeptember 23.

"Dávid azonban Jeruzsálemben maradt."



"Dávid azonban Jeruzsálemben maradt."
 (2. Sámuel 11:1)

Jóábot és társait meghökkentette ez a döntés. Olyan időszakról olvassunk előző mondatban "amikor a királyok háborúba szoktak vonulni." Dávid a kor királyainak legsikeresebbje volt. Legyőzte vagy megfutamította az ellenséges seregek legtöbbjét. Most jött el az ideje annak, hogy növelje a birodalmát. de mialatt a katonái hadakoztak, ő otthon maradt. Talán fáradt volt. vagy túl kényelmessé vált. Bármi is volt az ok, a háttérben maradás unalomhoz vezetett, amely magával hozta a kísértést, ami pedig egy sor olyan eseményt váltott ki, amelyeknek a végkifejlete pusztulás és halál lett. 
Amikor Pál arra figyelmeztet, hogy az ördögnek talpalatnyi helyet se adjunk, akkor a fenti helyzetre gondolt. Amikor a lemaradás mellett döntesz, a Sátán kezére dolgozol, aki igyekszik azonnal valamivel kitölteni a sok szabadidőt.
A legjobb az, ha tevékenyen lefoglalod magad és serénykedsz az Úrért, minthogy csak sodródj, sokféle veszélynek kitéve.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM KIadó.

2018. szeptember 16.

" ... de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél." 3.



"Van ember, aki bajba juttatja embertársait,
de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél." 
(Példabeszédek 18:24)

Vannak olyan emberek, akik valóban arra törekednek, minden tettükkel, minden szavukkal, hogy a másikat bajba sodorják. Én azt hiszem ezek az emberek nincsenek békében  sem Istennel, sem saját magukkal. Az ő jelmondatuk lehetne, hogy legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység! De a káröröm, egyáltalán nem szabadna, hogy öröm legyen. A káron, más kárán nem szabadna örvendezni. Az ilyen emberek nem tudnak szeretni, ami azért lehetséges, mert még nem találkoztak az Istennel, és nem tudják, mi az agapé, a feltétel nélküli, megbocsátó szeretet. 

És hála legyen Istennek a barátokért. Egyszer valaki azt mondta, hogy a barátokat kárpótlásul adta Isten a rokonainkért. Néha én is úgy érzem, hogy van ebben valami, hiszen, sokszor egy barát nagyobb megértést mutat, több segítséget ad, mint a rokon, a testvér. Igyekezzünk tehát nem a mások kárán örvendezni, hanem testvérekké válni a Krisztus Jézusban, hiszen mi, keresztyének egy család vagyunk. 

(Forró Éva)


2018. szeptember 2.

"Jó látni szemünkkel a napot" .



"Jó látni szemünkkel a napot" .
 (Prédikátor 11:7)

Kevesen vannak, akik nem értenek egyet ezzel a kijelentéssel. Isten egyformán szétárasztja a napfényt igazakon és gonoszokon. A Prédikátor könyvének írója arra bátorít, hogy értékeljük a fényes napokat, hogy ezek során megerősödve később át tudjuk vészelni a sötéteket is.
Minden olvasóm tudja, hogy az élet sok olyan napot tartogat, amikor nem ragyog a nap. A bölcsek elraktározzák a napfényes idők erejét, hogy majd a sötét napokban felhasználhassák azt.
Amennyiben az élet csak arra korlátozódva, amit a napvilágnál lehet tenni, nem sok értelme lenne, mondja a könyv írója.
Hozz ki többet az életből a nap sugarainál. Féld az Istent és teljesítsd parancsolatait, ismerd meg az örök életet és várd a hamarosan bekövetkező beteljesedést azon a földön, ahol nincs szükség napra, mert maga Krisztus lesz a világosság.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.


2018. augusztus 31.

"Boldogok, akiknek szívűk tiszta, mert ők az Istent meglátják."



"Boldogok, akiknek szívűk tiszta, mert ők az Istent meglátják."
 (Máté 5:8)
Egy református lelkész fogalmazta meg a következőt. Mielőtt lelkész lett volna nagyon jómódú családban élt. Mindene megvolt, amit óhajtott, majd iskolai tanulmányai elvégzése után munkába állt. Mégis azt érezte, hogy nem lehet csak ennyi az élet értelme, hogy bemegyek a munkahelyre, elvégzem a munkát, majd hó végén felveszem a fizetésemet. Családot alapítok és elvagyok. Több kell legyen ettől az élet értelme! Később rájöttem – megtérésem után –, hogy több az élet, mert a boldogság forrása maga az élő Isten!
Testvéreim! Pál apostol ezt írja egyik levelében: a boldog Isten evangéliumát hirdetem. Ha az Isten boldog, akkor ez azt jelenti, hogy bennünket is szeretne boldognak látni. A boldog Isten nem boldogtalan követőket akar magának. Azt akarja Isten, hogy mindnyájan boldogok legyünk. Már itt, a földön! Bevallom nektek őszintén, hogy hibának érzem, hogy mi, lelkészek erről nagyon keveset beszélünk! Talán mi, keresztyén emberek keveset is láttatunk abból, hogy mennyi boldogság van az életünkben. Lehet, hogy kevés is van! Nem elég vonzó a mi hívő életünk azok számára, akik még nem ismerik az Istent! Pedig nagyon sok múlik rajtunk, Krisztus-követőkön, hogy vonzóvá tudjuk-e tenni mások számára is ezt az életformát minden nehézség ellenére! Hiszen keresztje mindenkinek van, de látják-e azt a belső boldogságot, amely a miénk lehet? Ki kell mondani azt a lényeges mondatot, hogy Jézus Krisztus nélkül nincs igazi boldogság!
(Katona Béla)

2018. augusztus 12.

"Munkatársaim ... ők vigasztaltak engem."



"Munkatársaim ... ők vigasztaltak engem." 
(Kolossé 4:11)

Nyilvánvaló, hogy Pál apostolnak jó kis szolgálócsoportja volt Kolosséban. Munkatársai többek voltak egyszerű kollégáknál, vigasztalást és támaszt nyújtottak egymásnak.
Így kellene ennek lennie minden otthonban, közösségben és gyülekezetben.  A vigasztalásra szükség van, és hol lehetne erre rátalálni máshol, ha nem melletted? Vagy, mint Pál esetében, vigaszt és támaszt lehet nyújtani a sokmérföldnyi távolság ellenére is.
Krisztus tanítványai nem alkalmazottak, bár az Úr kétségkívül a gazdájuk. Ők munkatársak, ezért akik közülük vitát szítanak és nehézséget okoznak, mindnyájukra szégyent hoznak. Krisztus munkatársait olyan szeretet köti össze, amely felülmúl bármit, ami megakadályozná az egymás felé áradó vigasztalást.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2018. augusztus 6.

"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért"



"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért." 
(Filippi 4:3a)

Nem véletlen, hogy Ádám nem érezte magát jól egyedül még a paradicsomi állapotok közepette sem. Szüksége volt társra. S akkor lett teljessé az élete, amikor Isten hozzáillő segítőtársat adott mellé Éva személyében. 
Azóta is így van ezzel az ember. Társra van szükségünk az életben, a munkában, de még a hitben is. Ezért adta Isten a gyülekezetet, hogy ott éneklő, imádkozó, velünk együtt igét hallgató és igét megtartó társakra leljünk. 
S azért nem érzi jól magát sok-sok ember a földön, mert nincs társa! Társtalan a magánéletében, a munkahelyén, sokan még a családjukban is. Ebből a magányos állapotból hív ki minket hit által az Isten. Aki Atyjára lel a Mindenhatóban, annak embertársa is lesz a földön az Istene mellett. Mindig a szívembe hasít a 38 éve beteg története, aki így vallott Jézusnak: "Nincs emberem.". Ezért nem tudott időben belépni a Betesda tavába, mert nem volt, aki segítsen neki. S Jézus meglátta, rátalált, így lett Istene és lett embere! 
Akinek van Istene, van társa. Az Úr ad mellénk hűséges segítőtársat, munkatársat. Kérjük el Tőle, s adjuk hálát is értük Pál apostollal együtt! 

(Katona Béla)

2018. július 12.

"Mit csinálsz itt, Illés?"



"Mit csinálsz itt, Illés?" 
(1. Kir. 19:13)

Van alkalom, hogy nem tudjuk megindokolni, miért épp azon a helyen vagyunk, ahol az Úr ránktalál. Úgy tűnik, Illés is rossz lábon állt, s ez bármelyikünkkel megtörténhet.
A hegytető élményét a kiábrándultság völgye követheti. Illésnek bátorsága és hatalma is volt arra, hogy mind lemészárolja a Baál prófétáit, de később életét mentve futásnak eredt, mivel megijedt egy nő fenyegetésétől.
Csak hálát adhatunk Istennek az ő szolgáló angyalaiért, akik szolgálnak felénk, talpra állítanak és megerősödve küldenek vissza a hétköznapokra. Jogos-e az ÚR kérdése feléd: "Mit csinálsz itt?" Isten őszintén érdeklődik szolgái hollétéről. Nem veti el azokat, akik kudarcot vallanak, hanem különleges figyelmet tanúsít irántuk lelki egészségük helyreállítása érdekében.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2018. július 1.

"Most azért az Urat féljétek, és Őt szolgáljátok tökéletesen és igazán."



"Most azért az Urat féljétek, és Őt szolgáljátok tökéletesen és igazán." 
(Józsué 24 : 14)

Isten nem akar maga mellett olyan embereket, akik szeszélyesen követik, s csak részidőben szolgálják, amikor éppen kedvük van. A szolgától megköveteltetik a hűség.
Sok minden elvonja a figyelmüket, s ezt jól tudják azok, akik ráléptek a menny felé vezető pályára. Ahhoz, hogy egyenes barázdát szánts, tekintetedet a mező egy távoli pontjára kell szögezned. Ahhoz, hogy hűséges tanítvány légy, tekintetedet Jézusra kell szögezned.
Józsué jó példát mutatott az izraelieknek azzal, hogy évek hosszú során hűségesnek bizonyult, de a népek személyesen kellett döntést hoznia és elköteleznie magát. Ez az, ami most a figyelmünket követeli. Az állhatatlannak el kell döntenie, hogy hűségessé válik, akik pedig még nem szánták oda életüket Krisztusnak, meg kell tenniük.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2018. június 28.

"Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! ..."



"Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. "
(János 13:34-35) 

Mi a szeretet? Sokan sok mindent mondtak már róla. Legnagyszerűbb, ahogyan 
Jézus megélte és a világ elé tárta. Nekünk ezt kell a hétköznapi életünkben  felmutatni, megvalósítani. 
Lehet a következőképpen is:
- A szeretet az nem a nagy nyilatkozatok, hanem az egyszerű dolgok ok nélküli cselekedetei. 
Vagyis: - Kérsz egy kávét? - Fáradt vagy? - Miben segíthetek? 
- Vagy egy telefonhívás, egy váratlan levél, egy szívből szóló meghívás, egy séta kettesben. 
- Egymásnak minden ok és számítás nélkül megtenni dolgokat! 
- Elfogadni egymást olyannak, amilyen, hallgass a szívedre és ne siess! 
- Nézni egymást, a szív és a lélek szemével. A kimondott szó hazug is lehet, de a szemeink soha nem hazudnak! 
- Egyszerűen együtt lenni, nem csak testileg, hanem lelkileg is: ez a szeretet! Miért kell várni addig, míg meghal valaki, és akkor kimondani azt, hogy "Szeretlek"?
- A szeretet nem bíráskodás, nem kritizálás, és nem ítélkezés. Képesek legyünk azt kimondani: "A te helyedben én sem tudtam volna jobban csinálni" 
- vagy irigység nélkül mondani: "Csodálatos, amit tettél"! 
- Ez ennyire egyszerű, nem bonyolult. De ha szeretet nem lakozik bennünk, mindent elmulasztunk az életben! 
- Akiben szeretet van, és őt is viszont szeretik, az egy kiváltság és annak az élete rendkívüli, annak ragyognak a szemei és a lelke meleget sugároz! 

(Katona Béla)

2018. június 20.

"Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk ...."



"Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk,
 távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban."
 (2.Kor. 5,6-7)

Böjti biztatás

Szeretjük a jól láthatót s a jól átláthatót. A világos gondolatmenetet s a tiszta helyzeteket. Pedig olykor íze van a ködnek, melege a tűz lángjának, ereje a meghitt beszélgetésnek is. Sőt sajátos üzenete a lucskos cipőnek és a csatakos arcoknak is. Vágyunk a szikrázó napsütésre, a hó fehérjére, de itthon kell érezni magunkat a borús ég alatt a szmogban is, szót kell érteni a problémák közepette, és csendet találni a könnyek fájdalmának is.
Jézus életét végigkísérte a meg nem értés árnya. Sokan hittek benne. De sokan voltak olyanok is, akik nem vették a fáradságot vagy a bátorságot, hogy ne csak a szem előtt lévőkre tekintsenek: gyanakodtak, s a világos, az egyértelmű jegyében elutasították a szem számára láthatatlan titkot, Isten alig felfogható, mindenkit felvállaló bűnbocsátó szeretetét. Böjti énekünk így panaszolja: "Nem látták benned, csak az ács fiát..." "Nem ismerték fel, bűnünk hordozod: / Világ reményét, üdvét Te hozod..." "Nem vették észre átfúrt kezeden: / Teremtő kéz az, gyógyít véresen..." Csak a szem előtt lévőkre tekintettek, s elsiklottak a lényeg felett, sőt hagyták azt elsikkadni.
Nem ismeretlen számunkra sem ez a sok mindent praktikusan leegyszerűsítő, de a lényeget elvétő viselkedés. Talán mi magunk is hajlamosak vagyunk rá... Még akkor is, ha saját életünkben kellene felismernünk a hozzánk érkező Isten látogatását, személyünkre szabott üzenetét. Olykor bánat vagy tragédiák felkiáltójele kell hozzá, hogy újra ne csak a szemünkkel akarjunk látni, de szívünkkel és főleg a hitünkkel.
A böjti ide ajándékaként igék sora nyitogathatja hitünket az érkező Király előtt. Hogy megtanuljuk hinni a most-ban is Isten határtalan, korlátlan és legyőzhetetlen szeretetének perspektíváját. Hogy ajándékként s lehetőségként éljük meg mindazt, ami most adatik: üzenet, kihívás, akadály, testvér, munkatárs. Szeretettel. Ami - vagy inkább aki - megszelídíti és megáldja a most-ot.
Hitben járunk, nem látásban. Higgyük hát és éljük az igét Istenben bízva!
"Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen / Fényedből fénysugár az életem, / Míg a homályon át a lelkem otthonát, / Világosságodat elérhetem!"

 (EÉ 389,4)

Forrás
 Lelki útravaló a mai napra

2018. június 13.

"A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábaitok alatt hamarosan"




"A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábaitok alatt hamarosan" 
(Rómabeliekhez írt levél 16: 20)

Ez volt Pál biztató szava a római hívőknek. A sátán elnyomása véget nem érőnek tűnhett számukra. amikor minden kavarog körölüttünk, emlékeznünk kell arra, hogy a mi Istenünk a békesség Istene, és az ő háborúja örök békével zárul majd. Pál bizonysága az volt, ás az ő római szentek ellenállása felülkerekedik a Sátán támadásain. Hamarosan a Sátán összezúzatik a lábuk alatt. Az Úr nevében le kell rombolnunk az ördög munkáját. Előre tőrünk, és erődítményeket romboljuk le, mivel a gyözelem biztosítva van azóta, hogy Jézus feltámadt a halálból. Élj a feltámadás tudatában ma, és legyél biztos afelől, hogy az Úr békessge győzni fog!

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2018. június 9.

"Légy erős és bátor!"



"Légy erős és bátor!"
 (5. Mózes 31: 23)

Mózes jól ismert szavai ezek, amikor továbbította Józsué felé a megbízatást. Légy erős és bátor, és az Úr majd gondoskodik arról, hogy mindened meglegyen, amire szükséged van ennek megvalósításához.
A felszerelés adott: csak fel kell venni és használni kell. Megvannak a keresztyén fegyverzetek (Efézus 6.) , de lényeges, hogy magunkra öltsük azokat.
A hitnek nem sok haszna van addig, amíg nem ültetjük gyakorlatba. A pajzs nem oltja ki az ellenség tüzes nyilait, amíg nem viseljük. Nincs okod a félelmre, amíg az Úr a te oldaladon áll. Jelenlétének bizonyossága, amely a Szentlélek közbenjárása által él a szívünkben, olyan erőt és bátorságot ad, amiről addig nem is tudtunk.
Egyikünk sem tudja, mivel kell még szembenéznie, de mindannyian tudhatjuk, hogy az Úr képessé tesz a győzelemre!

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2018. június 8.

"Akik Úrban bíznak..."



"Akik Úrban bíznak..., futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el" 
( Ésaiás 40: 31 )

A "járásban" nincsen nyugtalanság; ez a próbája a kitartásunknak. Az erő legnagyobb teljesítménye ez: jársz és nem fáradsz el. A Biblia ezt a szót: "jár" a jellem kifejezésére használja. János "ránézett Jézusra, amint ott járt, és mondta: Íme az Isten Báránya!" (Jn 1,36). A Bibliában semmi sem elvont, minden élő valóság. Isten nem azt mondta: "légy szellemi ember", hanem ezt: "járj énelőttem!" (1Móz 17,1).
Amikor fizikumunk vagy kedélyünk nem egészséges, mindig kívánjuk az izgalmakat. A test területén ez odáig vezethet, hogy megjátsszuk, mintha volna Szent Szellemünk; érzelmi életünk pedig rendezetlen szenvedélyekbe sodródik és erkölcsileg tönkremegyünk. Ha szellemi téren ragaszkodunk izgató élményekhez és szárnyalásokhoz: szellemi összeomlás lesz a vége.
Isten jelenlétének valósága nem függ valamilyen helytől, hanem attól az elhatározásunktól, hogy az Urat magunk elé állítjuk-e. Problémáink akkor támadnak, ha nem bízunk meg az Ő jelenlétének valóságában. Mi is tapasztaljuk a zsoltáríróval: "Azért nem félünk, ha..." (Zsolt 46,3). Ha egyszer végre a valóságra építünk, ha nemcsak tudatában vagyunk Isten jelenlétének, hanem valóság az Ő jelenléte. "Miért is félnék? Hiszen Ő itt volt egész idő alatt!"
Válságos időkben kell kérnünk az Ő irányítását, de felesleges folyton mondogatni: "Uram, vezess engem, Uram irányíts engem"! Bizonyos, hogy irányít. Ha emberi értelmünk döntései nem az Ő parancsai szerint valók, akkor megállít! Ilyenkor csendben kell maradnunk és várnunk kell az Ő jelenlétére.

Forrás
Oswald Chambers 
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

2018. június 4.

"Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket."



"Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket." 
(Márk 13,5)

Istenem, mennyi hazugság... Bekapcsolom a televíziót, és már hallom is, hogy egy mosóportól szebb lesz az életem. Csak nézek furcsán, és nem értem, hogyan függnek össze a dolgok... Miért bűnbeesés jégkrémet enni? Talán felismerte a reklámszakma a spiritualitás utáni vágyunk olthatatlanságát, és mindazt, amit már karakterénél fogva nem lehet a nemiség kihangsúlyozásával eladni, azt Isten utáni szomjúságunkkal próbálják meg ránk tukmálni. A kényelem világában élünk, ahol a "gyorsan", "többet" és "élvezetesen" fogalmak uralkodnak. Kinek van manapság már ideje a nyugdíjas nagymamákon kívül órákon át egy húslevest főzni  mikor kockából és porból húsz perc alatt elkészíthetjük? Kinek van kedve templomba menni és egy eseményszegény órában Istenre koncentrálni, mikor egy négyperces biztosítóreklámban átélhetjük az élet védettségének és szépségének megható élményét? Vagy egy ötperces videóklipben kellemes zenei aláfestéssel hallgathatjuk mások különös istenélményét. Ám a "zacskós levesnél" nyert óráknak hatalmas ára van; nem is a pénzbeli különbség, hanem az egészség területén, hisz ki tudja igazán, mit veszünk magunkhoz testi-lelki táplálékként? Ki a megmondhatója annak, mekkora árat fizetünk a reklámspiritualitásért, és később milyen betegségek köszöntenek ránk?

Én vagyok az igazi szõlõtõ.
 János 15,1a

Uram, kérlek, könyörülj rajtunk, kényelmes gyermekeiden. Te, aki odaszántad magad a szenvedésre és a szeretetre, aki nem sajnáltad értünk a valódi könnyet, a valódi verítéket, a valódi mosolyt és a valódi vért, kérlek, add, hogy mi is csak a valódi Isten imádatával érjük be, hamis istenpótlékok helyett. Ámen.


2018. május 26.

"Megerősítlek..."



"Megerősítlek..." 
(Ézs 41,10). 

Ha szolgálnunk vagy szenvednünk kell, összeszedjük minden erőnket, mégis úgy találjuk, hogy ez kevesebb, mint gondoltuk, és kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne. De amíg olyan ígéretünk van, mint ez a fenti Ige, amelyre valóban építhetünk, ne csüggedjünk, mert ez biztosít minket arról, hogy megkapjuk mindazt, amire szükségünk van. Isten ereje kimeríthetetlen; és ezt az erőt velünk is közölheti; és megígérte, hogy közölni is fogja. Lelkünk tápláléka, szívünk gyógyítója szeretne lenni, és így akar erőt adni nekünk. Kimondhatatlan, mennyi erőt tud adni Isten az embernek. Ha megkapjuk ezt az erőt, emberi gyöngeségünk nem akadály többé.

Emlékszünk még életünknek munkákkal és próbatételekkel terhes időszakaira, amikor olyan rendkívüli erőt nyertünk, hogy magunk is álmélkodtunk rajta? Veszély közepette tudtunk nyugodtak lenni, gyászban elcsöndesedni, rágalmazások tüzében is megállni, betegséget békén tűrni. Valóban úgy van az, hogy amikor váratlan próbatételek érnek bennünket, Isten különösen nagy erőt ad elhordozásához. Szinte kilépünk gyarló önmagunkból. A gyávák bátrak lesznek, a balgáknak bölcsesség adatik, a hallgatagok abban az órában megkapják, hogy mit kell mondjanak. Tulajdon gyöngeségem megrémít, de Isten ígérete felbátorít.

"Uram, erősíts meg engem a te ígéreted szerint!"
 (Zsolt. 119,25)

2018. május 20.

"Vegyetek Szentlelket."



"Vegyetek Szentlelket." 
( János 20: 22 )

Éppen ez volt az, amire a tanítványoknak szükségük volt. Jézus feltámadt, s az egész világ missziós terület lett. Az akkori hatalmak felsorakoztak ellenük. Tanulatlan embereknek tartották őket.
Azonban a helyen kellett tartózkodniuk, ahol megkaphatták a Szentlelket. Nem csupán a kijelölt helyen, Jeruzsálemben, hanem várakozó lelkiállapotban, hogy a Szentlélek kiáradhasson rájuk. A Lélek fentről való jövetelét várták, nem pedig valamilyen lelkesedés produkálását.
Aztán el kellett fogadniuk. Mások talán ellenálltak volna. Van, aki magyarázatra vár, s többen elmennek, hogy később talán visszajöjjenek. Ahhoz, hogy átvehessék a Szentlelket oda kellett helyezniük üres edényeiket az isteni erőforrás alá.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2018. május 14.

"Ó, Uram, Uram, te tudod!"



"Ó, Uram, Uram, te tudod!"
(Ezékiel 37:3)

Sok esetben mi sem tudunk többet mondani Ezékiel szavainál. Az, ahogyan Isten megoldást hoz arra, amit látunk, felülmúlja elképzeléseinket. A völgyben szétszóródott halott csontok egy lehetetlennek tűnő helyzetet mutatnak be. Isten azt kérdezte Ezékieltől: "Életre kelnek-e még ezek a csontok?"
Ne a körülötted fekvő halott csontokra tekints, hanem az Úrra! A menny felé irányítsd tekinteted, ahonnan születtél.
Egy másik esetben menetelés hangja hallatszik a szederfák tetején, amely a győzelem előjeléről beszél. Ne próbáld egymáshoz illeszteni a halott csontokat, az élet leheletét amúgy sem te leheled beléjük. Amikor hallatszik a szél fúvása, - mint Pünkösd napján -, életet látsz ott, ahol most halál van.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2018. május 6.

"Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta."



Boldog Anyák Napját kívánok!

"Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta."
(2. Mózes 2:9)

 Ez egy isteni megbízatás volt. Mózes édesanyjának fel kellett adnia gyermekét, belehelyezve őt egy kosárba a folyóban. De egy rendkívül csodálatos és valamelyest humoros módon Isten visszaadta őt neki - fizetséggel együtt! A szoptatás többet jelentett annál, hogy egyszerűen etesse és gondozza Mózest. Lehetőséget adott arra, hogy az izráeliták útjai szerint nőjön fel, így amikor felnőtt, felismerte az igazi hovatartozását. Azok a korai évek annyira fontosak, és mindannyiunknak, akik kisgyermeket nevelünk, fel kell ezt ismernünk. Keresztény alapot biztosítani az életre jelentheti saját törekvéseink felfüggesztését, de az Úr megtiszteli az áldozatot, amint azt keressük, hogy gyermekeinket "az Úr útjára tanítsuk".

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2018. április 6.

"Itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek."



"Itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek."
 (Róm. 13:11)

Nyilvánvalóan Pál úg y érezte, hogy a hívõk közössége, a gyülekezet elaludt. Vajon nem érvényes ez ma is? Ébredj fel és állj ki határozottan Isten Igéjének igazsága mellett!
Hirdesd az igazságot a bűnrõl, a megigazulásról és az eljövendõ ítéletrõl azoknak, akik fel akarják hígítani az evangéliumot!
Légy éber, hogy ellenállhass a gonosz hamis tanainak és mindenféle gonoszságának, a kapzsiságnak és társadalmunk romlottságának.
Ne csak mástól várd el, hogy hirdesse ezt az igazságot. Szóban és írásban, jó cselekedetekben, az elveszettekért való könyörgésben - ébredj fel eleget tenni a rád bízott felelõsségnek!
Elérkezett az idõ, amikor tenni kell valamit - terjeszd hát Krisztus fény ét a világnak abban a sötét zugában , ahol élsz!

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2018. március 10.

"Arról majd én is vallást teszek"



"Arról majd én is vallást teszek"
(Máté 10: 32)

Nem egyszerű biccentés lesz ez, hanem néven nevezés, szándékos és személyes. Amiképpen mi beszélünk Jézusról, mint Megváltónkról és Urunkról, úgy fog Jézus nyíltan vallást tenni mennyei Atyja előtt arról, hogy gyermekei vagyunk. Micsoda drága ígéret ez, amit nem szabad elmulasztani! Amikor nevünket említi, az mindig különleges esemény. Amikor azonban Jézus szólít minket a nevünkön, az üdvösséget jelent. A Pásztor ismeri a juhait, és nevükön szólítja őket. Több vagyunk egy névtelen juhnál a nyájból, egyének vagyunk, és Jézus  egyénenként, név szerint beszél rólunk Atyjának. Ha Jézus megemlíti a nevedet a mennyben, akkor beszélj te is másoknak arról, hogy Jézus a te Megváltód. Egy figyelmeztetés is elhangzik, hogy ha megtagadjuk Krisztust, ő sem fog ismerni minket. Krisztus követése nem passzív, hanem aktív ma abban, hogy Krisztusról beszélsz!

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2018. március 3.

"Jézus Krisztustól, a hű tanútól"



"Jézus Krisztustól, a hű tanútól"
(Jelenések könyve 1: 5)

Ő azért jött, hogy igazságról tanúskodjon. Ezért született. Azért jött, mert megváltásra volt szükségünk.
Közöttünk élt és járt, és addig volt itt, amíg küldetését teljesítette. A megváltást saját vérével írta. Feltámadt a halálból, hogy örökké éljen.
Jézus Krisztus ugyanaz ma is, bárkit meg tud váltani, aki hozzá jön, bárkit meg tud tartani, aki Benne bízik, az örökkévalóság útján vezetve, és helyet adva neki örök királyságában. Ő hűséges , és nekünk is annak kell lennünk.
Ő egy mellettünk szóló tanú - közbenjár értünk az Atyánál a mennyben. Tanúskodik az engesztelésről a szegek és lándzsa sebhelyeivel, amelyeket a kezén és az oldalán hordoz.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó
 

2018. január 14.

"Utánafutok, és szerzek tőle valamit"



"Utánafutok, és szerzek tőle valamit"
(2. Királyok könyve 5: 20)

Naamán úton volt hazafele, meggyógyult a leprából, és magával vitte annak emlékét, hogy Elizeus próféta nem fogadta el az ajándékát. Elizeus szolgája, Géházi úgy döntött, hogy nem szép dolog egy gazdag, idegen nemes ajándékát elutasítani, és utána futott, hogy megszerezze az ura által visszautasított jutalmat.
A minket körülvevő emberek mind-mind olyan dolgok után futkároznak olykor, amelyek nem az övék . Géházi úgy gondolta, hogy okos dolog az, amit tesz, végül azonban ez azt eredményezte, hogy leprás lett, és előkelő helyet foglalt el a Szentírásban található ostobák listáján.
Ha olyasvalaki vagy valami után futsz, amely olcsó jutalmat vagy előnyt ígér, állj meg, és gondolj meg jól, mit teszel. Géházinak nem vált javára az, ami után futott. Ügyelnünk kell arra, hogy ne járjunk pórul, ahogyan ő.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó