2018. augusztus 6.

"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért"



"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért." 
(Filippi 4:3a)

Nem véletlen, hogy Ádám nem érezte magát jól egyedül még a paradicsomi állapotok közepette sem. Szüksége volt társra. S akkor lett teljessé az élete, amikor Isten hozzáillő segítőtársat adott mellé Éva személyében. 
Azóta is így van ezzel az ember. Társra van szükségünk az életben, a munkában, de még a hitben is. Ezért adta Isten a gyülekezetet, hogy ott éneklő, imádkozó, velünk együtt igét hallgató és igét megtartó társakra leljünk. 
S azért nem érzi jól magát sok-sok ember a földön, mert nincs társa! Társtalan a magánéletében, a munkahelyén, sokan még a családjukban is. Ebből a magányos állapotból hív ki minket hit által az Isten. Aki Atyjára lel a Mindenhatóban, annak embertársa is lesz a földön az Istene mellett. Mindig a szívembe hasít a 38 éve beteg története, aki így vallott Jézusnak: "Nincs emberem.". Ezért nem tudott időben belépni a Betesda tavába, mert nem volt, aki segítsen neki. S Jézus meglátta, rátalált, így lett Istene és lett embere! 
Akinek van Istene, van társa. Az Úr ad mellénk hűséges segítőtársat, munkatársat. Kérjük el Tőle, s adjuk hálát is értük Pál apostollal együtt! 

(Katona Béla)

Nincsenek megjegyzések: