2012. november 27.

Szünet



Decemberig szünetelek!

Mindenkinek áldott ünnepeket kívánok
testi-lelki jó egészséggel 
és minden jót felülről jövően !!!!

2012. november 25.

"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk."



"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk."
 (Jób 2 : 10)

Csakúgy, mint Jób barátai , mi is levonhatunk rossz következtetéseket, miszerint a nehézségek valamilyen korábban elkövetett rossz cselekedet eredményei. Bizonyos esetekben ez valóban igaz lehet, de időnként maga Isten engedi meg, sőt hoz életünkbe nehézségeket valamilyen okból kifolyólag. Ez nem csupán az életnek része, hanem Isten útjainak is, csiszolódásunk és formálódásunk záloga. Pál fegyelmezési módszerként beszél erről, az apa-gyermek viszonyt hozva példának. Péter finomítási folyamatként említi, és azt mondja, hogy a hitelesség érdekében próbáltatik meg a hitünk. Jakab szerint ez része annak a folyamatnak, amely tökéletessé tesz bennünket Krisztusban.
Mindegyik személyes megtapasztalásai alapján beszélt. A metszés nem egy kellemes megtapasztalás, de maradandó gyümölcstermést eredményez, Isten dicsőségére.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 23.

"Aki engem követ, nem jár sötétségben."



"Aki engem követ, nem jár sötétségben."
 (János 8: 12)

Miközben milliók bolyongnak, Jézus követőivel más a helyzet. Sokan tudják, hova szeretnének eljutni, de fogalmuk sincs arról, hogy valaha is elérkeznek-e oda.
Jézus visszament a mennybe. Az Atya Isten felmagasztalta őt. Azt is megígérte követőinek a Megváltó, hogy helyet készít nekik a mennyben. Fel sem tudjuk fogni, milyen csodálatos hely vár ránk. Jézus a világ világossága. Most ő a mennyekben van, de ez a világosság a Szentlélek által az egész világon szétterjedt. Jézus igaz követői elfordultak saját útjaiktól, megtértek bűneikből és ismerik a megbocsátás örömét. Semmiképp sem mondható, hogy ők még mindig sötétségben járnak.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 22.

"Ezt a becses értéket, amire engem becsültek ... a harminc ezüstöt."



"Ezt a becses értéket, amire engem becsültek ... a harminc ezüstöt."
 (Zakariás 11 : 13)

Zakariás arról az időszakról prófétál, amikor Iskóriátes Júdás harminc ezüstpénzért elárulja majd Jézust.
Sokan ma sem becsülik őt többre. Hogyan is kezelhetnéd megfelelően egy személy értéket, ha nem ismered és nem hiszel benne?
Jézus keresztrefeszítése óta van a történelem minden lapjának a főhelyén, de ma is feltehetjük Jeremiás kérdését: "Ez nem jelent nektek semmit? Nézzetek szét, szenved-e még így valaki, mint én?"
A harminc ezüstpénzt visszavitték és a földre dobták. Akik Istent szeretik és szolgálják, azoknak a jutalma soha nem fog ilyen módon elveszni.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 21.

"Engem sújtson az átok."



"Engem sújtson az átok."
 (1. Mózes 27 : 13)

Rebeka becsülte férjét, mint Isten szószólóját, mégis azt kereste, hogyan csaphatná be, hogy az áldást Jákob örökölje, ne pedig Ézsau. Mintha nem bízna abban, hogy Isten az ő segítsége nélkül is be tudja teljesíti az ígéretet, hogy "a nagyobbik szolgál a kisebbnek." S szörnyű bűnt követ el, csakhogy tervét bebizonyítsa. Anya és kisebb fia becsapja Izsákot, a csalásra való hajlam pedig továbbszáll Jákóbra.
Rebeka tudatában volt, hogy csalás átkot von maga után. Vajon nem csengett vissza később Jákób fülében a kijelentés : "Engem sújtson az átok", miközben testvére haragja elől menekült?
Istennek nincs szüksége segítségre ahhoz, hogy teveit megvalósítsa. Tegyük magunkévá ma ezt a leckét!

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 20.

"Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem."



"Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem."
 (Apostolok Cselekedetei 4 : 34)

Az első gyülekezetben nem voltak szükségben levők, s ennek titka inkább abban rejlett, ami ők tettek, s nem abban, akik voltak. Ez jellemezte a gyülekezet helyzetét hajdan: a tagok szabadon megosztották egymással javaikat. Azért olyan nagy a ma a nyomor és a szükség a világ különböző részein, mert nem vagyunk készségesek adni, abból, amink van.
A barátainknak adni nem nehéz, de a szükségben levőkkel osztozni már nem olyan népszerű. Amíg ez nem változik meg, mindig lesznek szükségben levők a földön.
Bárcsak ne ez jellemezné a családtagokat és a Krisztus testét. Igaz, talán az egész települést nem tudod rendben hozni, de legalább egy ember életét megkönnyitheted, ha alkalmazod Jézusnak ezt az alapelvét.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 19.

"Azért, hogy beteljesedjék az Úrnak, Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét."



"Azért, hogy beteljesedjék az Úrnak, Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét." 
(Ezsdrás 1: 1)

Nem Jeremiás, hanem az Úr Lelke tette érthetővé  Círus király előtt Isten üzenetét. Talán a király fel sem fogta, hogy Isten terve teljesedik be, amikor elrendelte Jeruzsálem templomának félépítését. Lapozd át a történelem könyveket, lépj hátrább és tekintsd meg a nagyobb képet ! Tedd ugyanezt a saját életeddel is. Lásd, hogyan vezetett Isten. Vedd észre azokat az eseményeket, amelyeket különleges módon neked készített és az áldásokat, amelyek ezekből származtak; csak az Úr tudja, hogy mennyi volt még, amiről nem is tudsz. Jeremiás és  Círus, Perzsia királya különböző egyéniségek voltak, Isten mégis mindkettőjük életében munkálkodott. Ez azt tükrözi, hogy az Úr mindent az uralma alatt tartott. Isten ma is uralkodik, ő téged is fel tud és fel fog használni.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 17.

"Maga a békesség Ura adjon nektek minden körülmények között békességet."




"Maga a békesség Ura adjon nektek minden körülmények között békességet." 
( 2. Thessz. 3 : 16)

Népszerű ígérete ez Isten Igéjének. Odakint vihar, bent békesség. Ez nem olyasmi, amit másodkézből kapsz, hiszen maga az Úr adja. Járj ma az Úr mellett engedelmességben, bízz benne, és elhozza a megígért békességet.
A mély békesség, amely a bűnbocsánatból és az  Istennel való közösségből fakad, soha sem kell megszakadjon. Pál olvasóinak írt imádsága szerint ez egy folyamatos békesség. Dühönghet a vihar a felszínen, de a mélyben a vizet soha sem kavarhatja fel.
Isten békességére "minden körülmények között" számíthatunk. Isten nagyon sokféle forrásából juttatja el neked is a békességet.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 13.

"Vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára."



"Vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára."
 (Máté 27 :24)

Pilátus gesztusa a felelősségtől való menekülés szimbólumává vált. Vajon Pilátus tényleg úgy gondolta, hogy a kézmosás bármit is megváltoztat vagy felmentheti rossz indítékainak terhe alól?
Sokszor mi is a kifogásokat keressük, ahelyett, hogy szembenéznénk a tényekkel. Sokkal egyszerűbb valaki vagy valami mást hibáztatni. Pedig ott legbelül jól tudjuk, hogy nem a kezünkkel kell mosnunk, hanem a szívünket.
 S erre nemcsak akkor van szükség, amikor először jövünk Krisztushoz üdvösségért (megigazulásért), hanem ez a bennünk lakozó Szentlélek mindennapos munkája (megszentelése). Nem is baj, ha kifogyunk a kifogásokból, ugyanis ha Krisztus Úr életünkben, már nem lesz szükségünk a kifogásokra. A tiszta szív tiszta kezeket eredményez.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 12.

"Meddig késtek még elmenni és birtokba venni a azt a földet?"



"Meddig késtek még elmenni és birtokba venni a azt a földet?" 
(Józsué 18 : 3)

Hét törzs még nem kapta meg az örökségét, így Józsuénak cselekvésre kellett ösztönöznie őket. Valószínűleg gyakran mondogatták, hogy "majd holnap teszünk ennek érdekében valamit", de a holnap mindig a jövő zenéje. Józsué törzsenként három embert jelöltetett ki velük, és elküldte őket, hogy szemügyre vegyék a földet. Nekünk is szükségünk van valakire, aki időnként kiküld bennünket számbavenni a területet, hogy aztán birtokba vehessük azt az Úrért. Szorítsd vissza az ellenség erődítményének a korlátait. Ragyogd be az evangélium világosságával azokat a sötét sarkokat, amelyekről még hallani is szégyen. A "Meddig?" kérdést magaddal hordozhatod életed hátralevő napjain, vagy akár már holnapra megszabadulhatsz tőle.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 10.

"Megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket."



"Megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket."
 (Apostolok Cselekedetei 16 : 23)

Az elöljárók talán nem is mérték fel a börtönőrnek adott utasításuk következményeit. Az evangélium Európába jött, és nem az elöljárók, sem az ütések nem állíthattak meg. Először a börtönőr tért meg, majd az egész háznépe, és még valószínűleg számos fogoly. Filippiben és a környező városokban gyülekezetek alakultak.
A börtönőr biztonságba helyezte őket, de olyan biztonság volt ez, amelyre az elöljárók nem számítottak. Az evangélium igazsága fellángolt a bizonyságtevők tanúk által.
A "gondos őrizet" éveken át lehetővé tette az evangélium biztonságos hirdetését, s ezért ma hálásak lehetünk Istennek.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 7.

"Nem volt neki sem apja sem anyja."



"Nem volt neki sem apja sem anyja."
 (Eszter 2 : 7)

Mielőtt csodálkoznál az árva Eszter nevelésén, először az Úr  előtt kell csodálkozva megállnod, aki az Ő életén tartotta a kezét. Először is, hála Istennek a nagybácsi Mordokajért, aki istenfélelemben nevelte őt. Másodsorban, hála azért, mert Eszter magáévá tette a tanítást és bátran a király elé állt, közbenjárva népért.
Mindezek mellett látnod kell Isten kezét, amely oly sok, Eszter hatókörén kívül eső dologban megmutatkozott: abban, hogy rendkívüli természetes szépséggel rendelkezett, abban, hogy királynővé vált, vagy abban, amilyen méltóságba került.
Hála Istennek mindazokért, akik gondoskodnak az árvákról, és hála Istennek a zsoltár igazságáért: " Amikor apám és anyám elhagynak, az Úr magához fogad engem."

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 6.

"A nép ott állt és nézte."



"A nép ott állt és nézte."
 (Lukács 23 : 35)

Az emberek ma is csak állnak és néznek. Jól tudják, mi történt a Kálvárián, de annak jelentőségét nem mérik fel. Sokan azért nem, mert vakok, csakhogy mikor az ítélőszék előtt állnak, nem mondhatják majd, hogy nem tudták vagy nem láttak semmit.
Több festmény készült a golgotai jelenetről, mint bármilyen más jelenetről, a drámaírók megpróbálták párbeszédbe önteni, a prózaírók szemléletes leírást adtak róla.
Volt valaki, aki nemcsak szemlélte az akkori eseményeket, hanem tett is valamit. Ő pedig nem más, mint a megtérő bűnös, aki látott és hitt.
Mindezek láttán ne légy csak "nézelődő", hanem légy "mélyen megrendülő". A mennybe vezető út a Kálváriától indul.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 5.

"Az Úr akaratát nem kérdezték meg."



"Az Úr akaratát nem kérdezték meg." 
( Józsué 9 : 14)

Talán azt gondolták, hogy nem érdekli Istent ez az ügy? Istent azonban minden érdekli, amit teszünk. Mindig mi járunk pórul, ha nélküle igazgatjuk életünket.
Gibeon lakói egyezsége jutottak a területükre betörő izráeliekkel, csak azért, mert Izráel gyermekei nem kérdezték meg az Urat. Elhitték a gibeoniak történetét a hosszú utazásról - miközben ennek ellenkezője volt igaz, hisz a közelben laktak -, és békét kötöttek velük. Tudjuk, hogy semmi sem túl nehéz az Úrnak, így azt se felejtsük el, hogy semmi sem túl apró a számára.
Izráel népe zúgolódni kezdett vezetői ellen, amikor nemsok idő múlva Gibseon városához érkeztek, de ezzel együtt megtartották ígéretüket. Ennek következtében favágókká és vízhordókká tették őket.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 3.

"Hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától."



"Hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától." 
(Zsid. 3:13)

A pusztában folytatott küzdelmek között Izráel népének a szíve megkeményedett Istennel szemben. Fel is lázadtak az Úr ellen, és szenvedniük kellett ennek következményeit. A Sátán mestere a megtévesztésnek, a megtévesztés pedig veszélyes, mert úgy tűnik, mintha igaz is lenne.
A mai keresztényeket sok veszély fenyegeti, különösen azokat, akik jómódú társadalomban élnek. Ha nem vigyázunk, a világ úgy rászed ígéreteivel és vonzerejével, hogy szívünk keménnyé és érzéketlenné válik a Szentlélek hangja iránt. Ezért van szükségünk egymásra, nem azért, hogy legyen kire ujjal mutogatnunk, hanem hogy kezet nyújtsunk és buzdítsuk egymást a keskeny, de  helyes úton való előrehaladásra. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. november 2.

"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat."



"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat." 
(Lukács 22 : 42)

Jézusnak az Atyához intézett kérése az előtte álló szenvedések szörnyűségére utal. A sötétség óráiban elmondott imája és az azt követő események tükrözi azt, hogy az emberiség megváltása és szabadulása nem valósulhatott meg szenvedés és halál nélkül.
Ez nem egy átlagos haláleset volt - a világ bűne került a vállaira. Ő hordozta a mi vétkeinket, ahogy mindazokét is, akik hozzá térnek. Az egész világ vétke volt a vállain, de csak a megtérő bűnösöknek van haszna ebből, azoknak, akik segítségül hívják őt, mint Megváltót, és Úrrá teszik életük felett.
Nem az Atya akarata volt, hogy Krisztus szenvedjen, ám ez volt az egyedüli út az örök életre. Ezért tisztelettel állunk az Atya akarata előtt, aki hagyta, hogy Fia szenvedjen, és Jézus előtt, aki irántunk való szeretetből meghalt a bűneinkért. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó