A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. december 12.

" Akkor a balzsamillat helyén bűz lesz. "



" Akkor a balzsamillat helyén bűz lesz. " 
(Ézsaiás 3 : 24)

Isten ítéletének terjedelmesebb leírásában találjuk ezeket a szavakat. Júda és Jeruzsálem asszonyai ellen szól az ítélet: ékességük és díszüket letépik, mezítelenek lesznek, bőrüket pedig sebhelyek borítják.  
Szemléletes leírása ez annak, hogy mi vár mindazokra, akik elfordulnak az Úrtól. Annak a vonzereje, hogy elfelejtve Isten szabadon azt tedd, amit akarsz, később utálattá válik minden ilyen cselekedettel szemben. A tisztaság és erkölcsi szépség illata bűzzé válik Isten és az emberek orrában.
Bárhol is található, a bűnben, amely vonzónak és szépnek mutatkozik, felfedezhető a romlottság, ami elviselhetetlenné teszi. Egyedül a Jézusnak odaszentelt élet szépsége tartja meg a jóillatot még idős és beteljesedett korban is.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2019. szeptember 27.

"A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető..."


 

"A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató."
(Jakab 3,17)  

Onnan felülről 

Honnan van mindaz, ami körülvesz bennünket? Mi a forrása? És a célja? Bizony a "honnan hova tartunk?" kérdése komoly fejtörést és - valljuk be őszintén - bizonytalanságot okoz mindennapjainkban. Számos helyzetben egyáltalán nem könnyű eldöntenünk: mi a jó és mi a rossz; mi helyes és mi helytelen; mi szolgálja csupán saját érdekünket, és mi másokét is. Ha csak horizontálisan, földi keretek között keressük a választ, sok fájó, talán soha nem gyógyuló csalódást kell átélnünk. Közben pedig még ennél is több csalódást okozunk másoknak! 
Az emberekben felfoghatatlanul sok a harag, a félelem, a bizonytalanság, az önző érdek. Ezek pedig rossz tanácsadók. Ezért a Biblia szava alapján tájékozódó keresztyén ember nem csak horizontálisan lát és gondolkodik. A zsoltáros szavait komolyan véve tekint fölfelé - szemeit a hegyekre emeli (Zsolt 121). Oda, ahol Teremtője lakozik - amint azt már a régiek is vallották és hitték. 
Ugyanakkor azt is hisszük, hogy Isten - mindenhatóságánál fogva - nincs tér és idő fogságába rekesztve. Az összekulcsolt kézben, a lélekben felemelt tekintettel elmondott imában és az arra kapott válaszban is megtapasztaljuk az ő közelségét. Mert a legjobb mindig felülről jön. Attól, aki annyira szeret bennünket, hogy Fiát küldte és adta értünk. Értünk, akik halált érdemelnénk bűneink miatt. Aki elfogadja és befogadja ezt a szeretetet, soha többé nem a földi bölcsességet fogja kívánni, hanem csakis a felülről jövőt, hogy Istennek legyen kedves. Ráadásként pedig megtapasztalja, hogy az emberek viszonyulása is megváltozik. Hisz kétségbeesetten keresi és várja a világ a békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató felebarátot. Légy te is ilyen!

Forrás
Lelki útravaló a mai napra

2014. április 25.

"Minden tiszta a tisztának."



"Minden tiszta a tisztának."
  (Titusz 1: 15)

Pál apostol Krétában hagyta Tituszt, hogy tegye rendbe a dolgokat az ottani hívők között. Listát hagyott azokról a jellemvonásokról, amelyeknek meg kell lenniük a püspököknek. Óvva inti őt az engedetlen és fecsegő ámítóktól.
De mielőtt még a szentségtelen és a tisztátalan dolgokra figyelmeztetné, amelyek áthatják a társadalmat, felfrissíti emlékezetét azzal a gondolalattal, hogy minden tiszta a tisztának.
A gonoszság közepette, amely úgy tűnik, hogy napjainkban eláraszt bennünket, vigasztaló tudni, hogy a tisztaság olyan csillogó, mint egy tündöklő virágszál egy lebombázott terep közepette.
Tisztaságod, ami a Jézus vére által megmosott szívből fakad, magától nem szennyeződik be, környezetedben az élet és az istenfélelem illatát árasztja.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó
 

2012. november 13.

"Vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára."



"Vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára."
 (Máté 27 :24)

Pilátus gesztusa a felelősségtől való menekülés szimbólumává vált. Vajon Pilátus tényleg úgy gondolta, hogy a kézmosás bármit is megváltoztat vagy felmentheti rossz indítékainak terhe alól?
Sokszor mi is a kifogásokat keressük, ahelyett, hogy szembenéznénk a tényekkel. Sokkal egyszerűbb valaki vagy valami mást hibáztatni. Pedig ott legbelül jól tudjuk, hogy nem a kezünkkel kell mosnunk, hanem a szívünket.
 S erre nemcsak akkor van szükség, amikor először jövünk Krisztushoz üdvösségért (megigazulásért), hanem ez a bennünk lakozó Szentlélek mindennapos munkája (megszentelése). Nem is baj, ha kifogyunk a kifogásokból, ugyanis ha Krisztus Úr életünkben, már nem lesz szükségünk a kifogásokra. A tiszta szív tiszta kezeket eredményez.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó