2015. december 13.

"Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van."



"Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van."
(1. János 4:4) 
 
Összehasonlított számok - az, aki bennetek van, és az aki a világban van! Hitszemekre van szükséged, hogy megszámolhasd az Úr seregeit, amelyek készek teljesíteni a parancsát gyermekeiért.
Krisztus benned több annál, hogy része vagy egy egyháznak, gyülekezetnek, vagy a jó keresztény baráti körnek. Krisztus benned az igazi keresztény élet veleje, a dicsőség reménysége, és Isten minden áldása a gyermekeinek, akik hitben megragadták és elfogadták Jézust, mint Megváltójukat és Urukat.
A menny minden szolgáltatása a rendelkezésre áll, amikor az Úr úgy látja, hogy szükséged van rá. Azt mondja nekünk, hogy az angyalok szolgáló lelkek, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget. Imádkozz azért, hogy az Úr megnyissa a szemed, ha kételkedsz ennek igazságában.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. december 6.

"Ne félj, mert megváltottalak."



"Ne félj, mert megváltottalak."
(Ézsaiás 43: 1) 
 
A félelem lehet papírvékony, de lebéníthatja a legbátrabbakat is. Ha az örökkévaló Isten az oltalmad, miért is kellene félned? Jézus kifizette az árat, amit az isteni igazságszolgáltatás igényelt ahhoz, hogy visszakerüljünk Istenhez. Ő bevégezte azt a küldetést, amiért jött. Az ő kiontott vére a megváltás ára. A tökéletes bizalom, ahogyan a tökéletes szeretet is, elűzi a félelmet.
Mivel annyira törékenyek és gyengék vagyunk, szükségünk van az ő vigasztaló és biztató szavaira. Nos, itt vannak ebben a mai igeversben.
A te életed Krisztusban azon az alapon áll, hogy ő megszerezte a győzelmet. Bármilyen szükséged van ma, ha tudod, hogy meg vagy váltva, menj előre ebben az erőben, és ne félj!

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. december 3.

"Én vagyok az élet kenyere."



"Én vagyok az élet kenyere."
(János 6: 35)

Annak, aki ismerni szeretné az örök életet,Jézusból kell táplálkoznia. A halálra születés életre születéssé változik, amikor Jézus Úr valakinek az életében.
A bűnök bocsánatából, Istennel való megbékélésből, és ígéreteinek megértéséből áll ez az új élet. Ha bárki hisz Jézusban, lelki kenyeret kap, ami kielégíti a legnagyobb vágyódását. Táplálkozz belőle! Az ő munkája és a Szentlélek bennünk levő szolgálata és közössége Istennek ajándékai azok számára, akik elfogadják azt.
Ez nem polcra vagy a vitrinbe szánt kenyér, hanem mennyei eledel, étel, amely életben tartja a lelket az örök életre. Arra az életre, amely csupán Krisztusban található meg. Táplálkozz belőle még ma!
Az evangelizáció úgy határozták egyszer meg, mint amikor az egyik koldus elmondja a másiknak, hogy hol kapható kenyér.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. december 2.

"Azt mondom az Úrnak : Én oltalmam"



"Azt mondom az Úrnak : Én oltalmam"
 ( Zsoltárok 91:2)

Erről kellene bizonyságot tegyen Jézus minden követője !
Az ÚR menedék, oltalom, vár és erős védelem a hívő életben előforduló támadás idején. Az Úr kiszabadítja gyermekeit és tökéletes védelmet biztosít számunkra. 
A problémák sűrűsödhetnek, kétségek és félelmek támadhatnak, de az a nyugalom és békesség, amit ő ad a bensőnkbe, elegendő, hogy azt mondjuk: minden rendben van.
Ha már segítségül hívtad az Urat, hogy megtisztítson, és bízol benne, hogy ő megtart, új életed el van rejtve Krisztussal együtt Istenbe. Ez biztos védelmet biztosít az élet viharai elől.
Bízz Istenben és bizonyságtételeddel bátoríts másokat is! Mondd el. hogy benne találtál oltalmat és erőt !

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó