2022. október 25.

"Nem késlekedik az Úr az ígérettel ..."



"Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen."
 (2.Péter 3,9)

Türelem
 
A kis-ázsiai gyülekezetek tagjai olyan tévtanítással találták szembe magukat, amelynek lényege az volt, hogy a tévtanítók a keresztyén szabadság hangoztatásával szabados életet éltek, és a Krisztus második eljöveteléről szóló apostoli tanítást semmibe vették. Szerintük ha Krisztus eddig nem jött vissza, akkor az ítélet is elmarad. Ne feledjük, az első keresztyének közül sokan még az elsõ generáció idejére várták Krisztus második eljövetelét. Azokat, akik józanságra próbálták inteni a tévtanítókat, csúfolódva igyekeztek elhallgattatni azzal, hogy a világ kezdete óta semmi sem változott, és semmi jele annak, hogy valaha is változni fog.
Péter először is a buzgó, hithű életre hívja követőit, majd a tévtanítókkal szemben a Szentírásra alapozva állítja: a világ már elpusztult korábban, de a jelen világ Isten szavára megmaradt, és áll hűségesen, hogy megvédje az oly méltatlan emberiséget a második, tűz általi pusztulásig.
Az apostol állítja továbbá, hogy Isten türelme sokkal tovább tart, mint amit elménk fel képes fogni: "Türelme hosszú, szeretete nagy." (Zsolt 145,8) Különösen azért, mert drága árat fizetett értünk. Éppen ezért türelmes az Úr, mert minél többeket szeretne megnyerni magának.
A világ stabilnak tűnik, de egyre gyakrabban vagyunk kénytelenek szembenézni törékenységével. Vajon a globális felmelegedés, a légkör és az ivóvízkészletek szennyeződése nem figyelmeztetés-e arra, hogy előbb-utóbb el kell számolnunk a ránk bízott földdel?
Összeszorul a szívünk, ha erre gondolunk. Pedig a keresztyén ember számára az ítélet napja nem a teljes pusztulás ideje, hanem valami újnak a kezdete, az üdvösségé, az örök életé. Isten ugyanis elpusztítja a jelenlegi világot, de csak azért, hogy valami jobbat, tartósabbat, neki tetszőbbet hozzon létre, és abban nekünk is helyet készített.

Forrás
Lelki útravaló a mai napra
 

2022. október 9.

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban .."


 
"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban  
és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. " 
(Filippi 4:6) 

Fel kell ismernünk, hogy mindennapi tevékenységeinkhez, küzdelmeinkhez erőre van szükség. A mi erőnk azonban véges, éppen ezért kell abból a forrásból meríteni, mely kiapadhatatlan! „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul” – ismerjük jól ezt az igét, de gyakran megfeledkezünk róla! Életünkben sokkal több aggódás, nyugtalanság van jelen, mint kellene! Mit teszünk ezekkel? Pál apostol azt javasolja, hogy semmiért se aggódjunk, egyszerűen csak vigyük Isten elé imáinkban életünket, és ha mindezt hálás szívvel és rendszeresen tesszük, akkor Isten rendíthetetlen békéjét kapjuk meg! Van egy olyan fegyver a kezünkben, amellyel életünket és mások életét is meg tudjuk változtatni! Ez a fegyver szó szerint a kezünkben, az összekulcsolt kezünkben van! Az imádság által ugyanis Isten erejét hozzuk életünkbe! Isten ereje körülményeket és kapcsolatokat tud megváltoztatni. Segít megbirkózni az élet napi problémáival. Meg tud gyógyítani testi és lelki bajokat. Segít házassági problémák és anyagi nehézségek legyőzésében. Tulajdonképpen mindenfajta nehézséget, válságot vagy csüggedést megold! Valaki azt mondta, hogy amikor dolgozunk, akkor mi tesszük a dolgunkat, amikor pedig imádkozunk, akkor Isten végzi a munkát! Természetfölötti ereje az imádkozók rendelkezésére áll, akiket az a meggyőződés hat át, hogy Isten mindent mássá tehet! A kételkedők érvelhetnek azzal, hogy a meghallgatott imádságok csak a véletlen művei, de amint egy angol érsek egyszer megjegyezte: „Csodálatos, mennyi a véletlen egybeesés, amikor valaki elkezd imádkozni.”