A következő címkéjű bejegyzések mutatása: imádság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: imádság. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 12.

"Hozzád imádkozom."



"Hozzád imádkozom."
 (Zsoltárok 5:3)

Imáinkat az Úr felé kell irányítsunk. A nyilvános imádságban megkísérthet minket az a vágy, hogy az emberek lássanak és halljanak bennünket imádkozni. Az is ott motoszkálhat bennünk ilyenkor, hogy hátha olyasvalaki hallja meg az imáinkat, aki segíteni is tud. 
Egy fiatal fiú hangosan kiáltotta imában:"Uram, kérlek, adj nekem egy biciklit karácsonyra!" Testvére így szólt hozzá: "Miért kiáltasz így? Isten nem siket." A fiú azt válaszolta: "Nem, de a nagymama az."
Az ima Isten felé történő irányítása annak élesítését is magában foglalja.
Tesszük ez azáltal, hogy megtisztítjuk életünket Isten előtt, megvizsgáljuk szívünket és motivációnkat, várunk Isten akaratára és tervének kinyilatkoztatására.
 Jó irányt adhatunk az imának éles szemek, szilárd kezek és megfelelő összpontosítás által. 

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2024. november 18.

„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle."



„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle." 
( Máté  6: 8 )

„Mikor válaszolsz, Uram?" – tesszük föl a kérdést Istennek. Sokszor türelmetlenül várjuk közbelépését és problémáink azonnali megoldását. Mi van akkor, ha nem lényegtelen dolgot kérünk Tőle, hanem olyat, ami igazi boldogságot adhat, de még mindig nem kaptuk meg? Akár válaszokért, akár kézzelfogható dolgokért imádkozunk, Isten meghallgat. Sőt nem csak odafigyel ránk: már a mi gondolatunk előtt tudja, hogy mire lesz szükségünk. Hiszen a jó apa tudja, mit adjon a gyermekének és mikor. Mert ha a gyerek biciklit kér, amikor még nem tud járni, nem tudna rajta tekerni. A jó apa azután ad neki kerékpárt, miután a gyermeke megtanulta használni a lábait. Sőt, az egyensúlyozásban is segít.

Az advent szólhat az Úr imádságban való eljöveteléről is. Amikor megmutatkozik az ima végeredménye, az Ő tettét látjuk meg benne. És miért lehetsz annyira biztos ebben a beteljesülésben és eljövetelben? Egyedül azért, mert Isten már cselekedett a te életedben is. Megőrzött a bajban, megsegített a nehézségben vagy akár felemelt onnan, ahonnan magadtól nem tudtál kijönni. Már legalább egyszer megmutatta neked jelenlétét és szabadítását, és ha erre emlékszel, rádöbbensz, hogy Ő előbb cselekedett, mint te. Ebből az Igéből is lehet meríteni: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja".

Légy kitartó az imádkozásban, és ne csüggedj el, ha a gondok közül nem látsz ki, mert Isten látja sorsodat, gondot visel rólad, akkor is, ha még ennek nincsenek látható jelei. Az bír igazán felemelő erővel, ha abban a pillanatban, mikor megadja Isten a kérést, rácsodálkozunk váratlan kegyelmére és gondosan eltervezett szeretetére, és életünk addigi titkos háttere megvilágosodik előttünk. Akkor pedig a könyörgés hálaadásba fog fordulni. Jézus Krisztus mondja: „Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik".

( Nagy Dávid )

Forrás

2023. augusztus 19.

"A reménységben örvendezzetek ..."


 

"A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók,
 az imádkozásban állhatatosak"
 (Róm. 12,12)

Te hogyan dolgozod föl?


Csodálatos tanítást kap ma az Úrnak szolgáló ember! Ez a megerősítő, bátorító mondat Pálnak, Jézus sokat küzdött és szenvedett apostolának mondata, aki életét odaszánva szolgálta Mesterét. Ez nem egy parancs, hogy amikor nehezen megy az élet, sok a gond, külső és belső feszültségektől vagyunk megfáradva, akkor összeszorított fogakkal is, de vidámkodjunk! Nem! Ez egy megharcolt, megküzdött, letisztult mondat, mely Isten igéjévé lett számunkra. Arról szól, hogy hogyan küzdjük meg a nehézségeket, melyekkel szembetaláljuk magunkat.
Fölharsan fülemben a sláger: "régóta megvan a gyógyszer, ha valami ér: jég dupla whiskyvel." Valaki más így mondta: "ha már nagyon sok, akkor kimegyek a pecabotommal a tóra és megszűnik számomra a világ". Másvalaki a kanyarvadászatot motorjával részesíti előnyben - ahogyan én is tettem régen - meghúzva a gázt és leelőzve mindenkit. És még sorolhatnánk, ki, hogyan oldja meg problémáit.
Azonban a világ nem szűnik meg, hanem Isten kegyelméből folytatódik tovább, a gondok pedig megoldatlanul, feldolgozatlanul várnak meg. Erre írja Pál sorait, mint aki látja a láthatatlant. Mint akit Jézus Krisztus bevont a róla szóló örömhír minden elsöprő csodálatos hirdetésébe. Mint akivel megláttatta, van szabadulás, van gyógyulás, van kiengesztelődés, van megbékélés: van bűnbocsánat! Isten végtelen szeretete emeli őt magához és meglátja evilág hamisságát, hazugságát, ámítását. Ezért tud Pál minden nehézség, baj, megaláztatás ellenére örvendezni, mert nem önmagára néz, nem erejében, bölcsességében bízik, de még lelkesedésében sem, hanem élete minden eseményét az Õt határtalanul szerető Isten kezében tudja. Az Ő kezéből veszi. Mert Neki szolgál. Életét beállítja Isten tervébe, melyről már magának is kimondta: jó. Ezért örvendezik, a nyomorúság ellenére kitartó és az imádságban nem restül meg. Mert látja a láthatatlant.
Ezt vettem észre magamon én is. Ha magamnak, de bárki más embernek szolgáltam, hamar kiégtem, elvesztettem a lendületem és Pál ezen szavai is értelmetlenül, üresen hangzottak fülemben. Meginogtam, mert elismerést, megbecsülést vártam emberektől, vagy megelégedést önmagamtól. De amikor szolgálatomat, férj-mivoltomat, apalétemet, életemet, szolgálatomat Jézustól vettem, minden megváltozott. Ehhez kell mindig mindenben megvizsgálnom magam.


Forrás


2022. október 9.

"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban .."


 
"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban  
és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. " 
(Filippi 4:6) 

Fel kell ismernünk, hogy mindennapi tevékenységeinkhez, küzdelmeinkhez erőre van szükség. A mi erőnk azonban véges, éppen ezért kell abból a forrásból meríteni, mely kiapadhatatlan! „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul” – ismerjük jól ezt az igét, de gyakran megfeledkezünk róla! Életünkben sokkal több aggódás, nyugtalanság van jelen, mint kellene! Mit teszünk ezekkel? Pál apostol azt javasolja, hogy semmiért se aggódjunk, egyszerűen csak vigyük Isten elé imáinkban életünket, és ha mindezt hálás szívvel és rendszeresen tesszük, akkor Isten rendíthetetlen békéjét kapjuk meg! Van egy olyan fegyver a kezünkben, amellyel életünket és mások életét is meg tudjuk változtatni! Ez a fegyver szó szerint a kezünkben, az összekulcsolt kezünkben van! Az imádság által ugyanis Isten erejét hozzuk életünkbe! Isten ereje körülményeket és kapcsolatokat tud megváltoztatni. Segít megbirkózni az élet napi problémáival. Meg tud gyógyítani testi és lelki bajokat. Segít házassági problémák és anyagi nehézségek legyőzésében. Tulajdonképpen mindenfajta nehézséget, válságot vagy csüggedést megold! Valaki azt mondta, hogy amikor dolgozunk, akkor mi tesszük a dolgunkat, amikor pedig imádkozunk, akkor Isten végzi a munkát! Természetfölötti ereje az imádkozók rendelkezésére áll, akiket az a meggyőződés hat át, hogy Isten mindent mássá tehet! A kételkedők érvelhetnek azzal, hogy a meghallgatott imádságok csak a véletlen művei, de amint egy angol érsek egyszer megjegyezte: „Csodálatos, mennyi a véletlen egybeesés, amikor valaki elkezd imádkozni.”
 

2020. január 12.

"Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az ÚR tanácsa valósul meg."



"Sokféle szándék van az ember szívében, 
de csak az ÚR tanácsa valósul meg."
(Példabeszédek 19:21)

Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. (Jakab 4:15) Neked is feltűnt már, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt elvárnád? Hogy néha Istennek van egy jobb ötlete? A Biblia ezt mondja a Példabeszédek 27:1-ben: "Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!" Semmi gond nincs azzal, ha terveket kovácsolsz. De mindig jusson az eszedbe, hogy az élet kiszámíthatatlan. Isten azt mondja, hogy ne vedd biztosra, hogy minden a terveid szerint alakul. Viszont aggódnunk sem kell emiatt, hiszen Ő mindig a kezében tartja az irányítást. A Jakab levelének 4. része megmutatja számunkra a helyes hozzáállást: "Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni." (Jakab 4:13-15) Ezzel azt mondja Jakab, hogy teljesen normális dolog tervezni, de tudatosuljon benned, hogy végül mindig Isten mondja ki az utolsó szót. A helyes hozzáállás az, ha a terveidet mindig Isten elé viszed. Amikor tervezgetsz, tedd hozzá: "Uram, ha ez a Te akaratod, akkor ebbe az irányba fogok menni. Formálható, rugalmas hittel fogok cselekedni." 
A Példabeszédek 16:9-ben azt olvassuk, hogy "Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását". Hogyan élhetjük ezt át? Az imádságon keresztül. Amikor reggelente felkelsz és csendességet tartasz, kérdezd meg Istentől: "Uram, mi a terved a mai nappal?" Ha ezek után váratlan akadályokba ütközöl, eszedbe fog jutni, hogy Isten az, aki irányít. Ez hihetetlen mértékben lecsökkenti majd a szorongást és a frusztrációt az életedben, hiszen tudhatod, hogy nem minden rajtad múlik.

Forrás: 
Napi remény - 2010.

2019. november 14.

"Hallgasd meg szavamat reggel, Uram!"



"Hallgasd meg szavamat reggel, Uram!" 
(Zsoltárok 5:4)

Minden reggel várakozással tekintünk az előttünk álló napra, nem tudva, hogy vajon mit tartogat számunkra. Bizonyára  vannak kéréseink, amelyekkel kezdenénk a napot: vannak, akiknek napját az üresség és monotónia fenyegeti, ők kérjék Istent, hogy töltse azt be. Mások nehézségnek ígérkező problémákra számíthatnak, helyzetekre, amelyekkel félnek szembenézni, ezért kérjük bölcsességet és erőt.
Egyesek szívében talán ott lapul a félelem, s az ő kérésük békességért és vigasztalásért száll Isten felé, aztán vannak, akik türelemre és megértésre van szükségük.
Isten napokra osztotta fel az életet, és minden napnak a kezdetét jellemeznie kellene az imádságnak, a dicséretnek és hálaadásnak. Olyan kezdés ez, amit nem fogsz megbánni !

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2019. november 11.

"Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom."



"Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom."
( Zsoltárok 38 : 10 )

A szenvedő és bajban lévő ember egyedüli kívánsága, hogy megszabaduljon. A legnagyobb baj a bűn, és elviselhetetlenségig tudja fokozni az általa okozott fájdalmakat (9. v.). A következményei miatt sokan bajban vannak, de kegyelem, amikor a z fáj, hogy rosszat tettem. Szégyenkezem, nem értem magam, bánkódom az elrontott dolgok miatt. Az ellenség ilyenkor szívesen kihasználja a lelkileg gyenge állapotot, és akkor úgy látszik, nincs kiút, csak a veszteség a veszteségre. Lehet, hogy ilyenkor magadba fordulsz. Ne tedd! Ez lenne a veszted! Nehogy elhidd, hogy már az ima sem segít! "Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt " (Jer.Sir 2,19) Mert van Isten az égben, aki várja, hogy segíthessen. A megfelelő lelkiállapot ilyenkor nem a lázongás, hibáztatás. Hanem az alázatos, hívő szív, ahogy az igeversünk kifejezte. Ha így jössz, megtapasztalod, hogy az Úrnak elmondott kívánságok nála megvannak, és meghallgattatik a felé irányított sóhaj is, ha már nincs erő a szóra.
Ha hozzá jövünk, ez a győzelem kezdete. A folytatása is, mert mi többet úgysem tehetünk, de ő, mivel meghallgatja az övéit, tovább munkálkodik a végső győzelemig. Ma reggel mi a te kívánságod, sóhajod? 

(Kelemen J. Sándor  - Erdély)

2013.

2019. március 27.

"Vessétek ki a hálóitokat!"




"Vessétek ki a hálóitokat!"
(Lukács 5: 4)

Nem fogsz semmit, amíg nem veted ki a hálót. Jézus azt ígérte tanítványainak, hogy amennyiben őt követik, emberhalászokká teszi őket. Ez, mint tudjuk, azt jelenti, hogy segítünk kiragadni az embereket az ördög fogságából és Krisztus tanítvánnyá válni. Hányan vannak, akik bár tanítványok lettek, mégsem tapasztalták meg ennek az ígéretnek a beteljesedését, csak azért, mert nem vetették ki a hálóikat! IMÁDKOZZ, ÉLJ ÉS TANÚSKODJ ÚGY, hogy emberhalászként jellemezzenek azok, akik látnak téged! Passzivitásnak nincs helye a lélekhalászatban. Ha szíveden hordod elveszett barátaidat és rokonaidat, imádkozni fogok értük, és továbbítom feléjük a meghívást. Az Úr tudja, hol vannak a halak, hova és mikor vesd ki hálódat

Forrás
Igazgyöngy - A hit ösvényén - ITM Kiadó

2017. március 5.

"Nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált."



"Nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált."
(2. Mózes 34, 29)

Mózes negyven napon át volt Isten jelenlétében, ezért nem lepődünk meg azon, hogy részben visszatükrözte sugárzását. Honnan is tudhatta volna, hogy sugárzott az arca? Nem állt szándékában felhívni magára a figyelmet, és amikor szóltak neki a mennyei sugárzásról, meglepődött. Szolgáld az Urat, kerülj közel hozzá, keresd az arcát. Arckifejezésed elárulja majd őt.
Jézus szépségét osztod meg azokkal, akikkel találkozol, miután imádságban és az Úrra várva töltesz el időt. Ezért mozdulj ki, kerülj a szükségben levők közé, és engedd , hogy megkóstolják a mennyei gyümölcsöket, amikor közéjük mész, hogy szolgálj fizikai és lelki szükségeikben.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2016. október 10.

"Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el."



"Amikor könyörögni kezdtél, egy kijelentés hangzott el."
 (Dániel 9: 23)

Ezzel bátorította Gábriel angyalt Dánielt, amikor elhozta a választ kérésére. Dániel azt kérte korábban, hogy Isten hallgassa meg a népet, és bocsássa meg bűneit. Gyakran történik meg ehhez hasonlóan, hogy késik a válasz, csak mi nem tudunk róla. Isten gyakorlatilag egyetlen Lélektől ihletett imát sem hagy megválaszolatlanul.
Isten mindenkit meghall, és mindenkinek válaszol, aki hozzá fordul. A mi gondunk azzal van, hogy a válasz nem az, amit hallani akarunk, vagy amire számítunk.
Imádkozz tehát Lélek által, higgy Istenben, és tudd, hogy az imádságod egy világméretű kép igen fontos része.
Ha nem látod jelét azonnali intézkedésnek, nem jelenti azt, hogy nem is történik semmi. Imádságod a lehető legnagyobb figyelmet kapja. Isten a legjobbakat tervezi gyermekeinek.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó


2016. június 2.

"De én könyörögtem érted."



"De én könyörögtem érted." 
(Lukács 23: 32)

Csodálatos! Még mielőtt bekövetkezett volna Péter tagadása, Krisztus már közbenjárt érte Istennél. Péter nem igazán ismerte fel még akkor ennek az imádságnak a fontosságát. A Római levél nyolcadik fejezetében Pál apostol arról beszél, hogy Krisztus most közbenjár érettünk a mennyekben. Valószínűleg, most még nem ismerjük fel teljes mértékben a különbséget, amit Krisztus értünk mondott esedezései jelentenek, de egy napon majd meglátjuk ennek áldását.
A Sátán tönkre akarta tenni Péter hitét, ahogyan ma is tönkre akarja tenni Isten munkáját, amelyet az életünkben végez - éppúgy, mint ahogyan próbálja ezt tenni az Édenkert óta. Viszont "aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus napjára." Csatlakozzunk Krisztushoz, és imádkozzunk mi is egymásért, főképpen azokért, akik éppen a "rostában" vannak.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. január 17.

"Bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket."



"Bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket."
(Ézsaiás 1: 15)

A sok imádságnál is többet ér egy engedelmes és odaszánt élet. A próféta Izráel fiainak képmutatása miatt kapta ezeket az igéket. Isten nem hallgatta meg őket, és abba kellett hagyniuk az imádkozást addig, amíg útjaikat meg nem jobbították. Jézus figyelmezteti azokat, akik úgy gondolják, hogy bőbeszédűségükért találnak meghallgatásra. Amíg a szív nem tiszta, addig az imádkozás értelmetlen.
Az Úr a szív nem tiszta, és azokra a dolgokra, amelyek abból kijönnek. Ebben a fejezetben Isten felrója az értelmetlen kéréseket, áldozatokat, és a pogány ünnepek és szokások megtartását; olyan dolgokat, amelyek ma is jellemezhetik bizonyos mértékben az istentiszteleteket.
Tedd jóvá a rosszat, és csak azután jöjj az Úr elé imádságban.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

 A kép forrása
Facebook - Ildi gyöngye

2014. november 2.

"Ablakai nyitva voltak."



"Ablakai nyitva voltak." 
( Dániel 6: 10 )

Dániel naponta háromszor imádkozott nyitott ablak előtt. Azt követően is tette ezt , hogy Dáriusz kiadta a rendeletet, miszerint bárki könyörög istenhez vagy emberhez a királyokon kívül, azt az oroszlánok vermébe dobják.
Ha Dániel csak ebben az időszakban imádkozott volna nyitott ablakkal, az provokatív lett volna, de mivel mindig ezt tette, ezzel Isten iránti elkötelezettségét jelezte. A nyitott ablak szívünket ábrázolja, amelynek nyitva kell lennie Isten áldásai felé. Dániel ablakai amolyan kirakatablakok voltak, amelyen át beláthatott a világ.
Mindkettő szükséges - nyitva kell lennünk a Szentlélek felé, hogy áldását átvegyük. És fontos, hogy nyitva legyünk a világ felé, hogy a Jézusról szóló bizonyságtétel olvasható legyen életünkből.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó
 

2013. november 23.

„…ahogy a szolgák uruk kezére…”



 „…ahogy a szolgák uruk kezére…”
( Zsolt. 123: 2 )

Az imádság várakozás Isten jelenlétében. Feszült figyelemmel nézek az Úr kezére, „…ahogy a szolgák uruk kezére…” (2). Várom, hogy mikor int. Lemondok arról, hogy „okosabb” legyek Istennél és a magam feje után cselekedjek, a magam módján szabadítsam meg magamat. Parancsára várok, akaratát kérdezem. Amit megértettem, abban kész vagyok azonnal, teljesen engedelmeskedni. Ilyen-e az imádságod?
Imádkozzunk azokért, akik még Istennek háttal élnek!
Hálaáldozatunk: Szánjunk időnkből valakire, akinek törődésre van szüksége!

Forrás: 
Református Bibliaolvasó Kalauz - 2013.


Zsoltárok 123.

1 Zarándokének. Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyben laksz!
2 Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgáló úrnője kezére néz, úgy nézünk mi Istenünkre, az ÚRra, míg meg nem könyörül rajtunk.
3 Könyörülj, URam, könyörülj rajtunk, mert torkig vagyunk a gyalázattal!
4 Torkig vagyunk már az elbizakodottak gúnyolódásával, a gőgösök gyalázkodásával.

Forrás: 
MAGYAR BIBLIATÁRSULAT ÚJFORDÍTÁSÚ BIBLIÁJA

2013. szeptember 2.

"Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám ..."



"Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, 
akkor meghallgatlak benneteket."
(Jeremiás könyve 29:12)

Olyan Isten teremtette a világot és benne minket, Aki szeretne minden jóval állandóan ellátni. Ez valóra is vált volna, ha az ember nem választja a bűnt - ami szabadságnak látszott kívülről, de a rabszolgaság legrosszabb formája belülről.

A bűn miatt Isten nem változott meg - Ő azóta is szeretne folyamatosan megajándékozni minden jóval. Mi emberek viszont megváltoztunk: egy torz szemüvegen keresztül nézünk Istenre. Ez a torzítás abban áll, hogy Istent olyannak tartjuk, Aki vagy nem hallgat meg, bármit teszünk, vagy azt gondoljuk, hogy valami nagyot kell produkálni a vágyott eredmény elérése érdekében.

Pedig Istennek nem azért van szüksége az imákra, hogy megnézze, van-e bármi a befektetés oldalon, hogy a nyereség serpenyőbe odadobhasson valamit.

Isten Maga is egy hatalmas küzdelem Egyik - bár a Leghatalmasabb és Legyőzhetetlen szereplője. Ebben a küzdelemben Istennek egy Lucifer nevű teremtménye azt állította magáról, hogy az "Isten" feliratú trónon tulajdonképpen neki kellene ülnie. Azóta az egész világegyetemnek próbálja bebizonyítani, hogy a szabadság és öntörvényűség jobb Isten törvényeinél. Még Jézust is kivégezte a Golgota keresztjén - az emberek közül megnyert támogatói segítségével. Mindent kifogásol, amit Isten a bűnösök megmentése érdekében tesz, és az igazság zászlaját lobogtatva kritizál és hibát keres mindenben, amikor Isten a segítségével avatkozik bele a történelem és az egyes emberek életébe.

Az imádság megvédi Istent a lázadó kritizáló kérdéseitől. Isten nem önkényesen avatkozik az imádkozó életébe, hanem kérésre cselekszik, ezzel nem vonható felelősségre a jókért, a segítségért, amit a gyermekei érdekében tesz. "Megkért, és én megtettem, mert szeretem". Ebbe még az ellenség sem tud belekötni.

Ennek tudatában egyet tehetünk: legyen szenvedélyünk az imádkozás! Istent nem fárasztjuk ki vele, nekünk pedig mindig szükségünk van rá! Egyébként pedig Isten azt ígérte, hogy meg fog hallgatni!

(Zoboki Nóra)

Forrás:
Reggeli dicséret-ből 
2011.

2013. augusztus 6.

"Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."



"Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra."
1.Thessz.  5: 18 )

Pál apostol életét átjárta a hála. Minden levele – egyet leszámítva – hálaadással kezdődik. Így indít tehát az apostol leveleiben, és az indítás meghatározza a folytatást is. Te hogy indítod Isten előtti imáidat? Rögtön a kérésekkel? Ugye nem? Először adj hálát! Vedd észre, hogy ki mindenkit, hogy mi mindent köszönhetsz meg az Úrnak. Pál nem véletlenül írja egy másik levelében: Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt… (Fil 4.6) Vagyis: kérj az Úrtól nyugodtan, de ezt mindig hálaadással tedd. S ne feledd, ha valamit nem ad meg az Úr számodra, az azt jelenti, hogy valami jobbat készített el neked! Az Úr jobban tudja, hogy mire van szükségünk, ez pedig sokszor nem esik egybe azzal, amit mi annak látunk és kérünk is tőle.

Forrás
Napi Ige és Gondolat

2013. július 22.

" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért ..."



" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
 (Jakab 5 :16)

Jézusról úgy tesznek bizonyságot az evangélisták, hogy sokat imádkozott. Minden munkáját megelőzte az Atyával való kapcsolat. Ha neki szüksége volt erre, mennyivel inkább nekünk. Saulról (Pálról) azt olvassuk: "mert íme, imádkozik" (Ap. Csel 9,11). Vajon addig soha nem tette? Lehet úgy is imádkozni, hogy azt ne hallják a mennyben? Bizonyára úgy van, hogy a damaszkuszi úton történt találkozás után Saul már másképp könyörgött! Emlékszem életem első ilyen imájára, amelynek következtében változás történt bennem. Szeretnék ma is hittel és meggyőződéssel imádkozni testvéreimért, a megfáradtakért, a betegekért, az elveszettekért. Az imádság létszükséglete hívő életünknek: segít a győzelmes életért vívott harcban.
Milyen jó, hogy Isten nekünk adta az imádság erejét, hogy általa megváltoztassuk a világot. Az első gyülekezet imádkozó gyülekezet volt. Szaporodtak is, Isten ereje munkálkodott közöttük.
 Valaki azt mondta: "a mai gyülekezetek elszáradnak lábaikon, mert nem élnek a térdeiken".
 Testvéreim, a Szentlélek az, aki segít abban, hogy éljünk az imádság nagy erejével az Isten dicsőségére. Legyünk imádkozó emberek! 

Forrás: 
Napi áhítatból - 2011.

2013. március 17.

"…igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése."



"…igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése."
( Jakab 5: 16 )

Az imádkozás azonban még ennél is több. A Szentírás nem csak arról tanít, milyen gyakran és hogyan szólítsuk meg Istent, hanem arról is, mit mondjunk neki. Ezen a ponton is , sok tanulnivalónk van: imáinknak egyre inkább változni kell abban, hogy azt kérjük, amelyek leginkább kedvesek Neki.

( Szabó Péter András )


2013. január 1.

„Imádkozzatok mindenkor!”



„Imádkozzatok mindenkor!” 
(Efézus 6:18)

Nemcsak az imádkozásra kitűzött időpontban kell imádkoznunk, jóllehet ezek értéke felbecsülhetetlen. Az „imádkozzatok mindenkor” azt az embert írja le, aki Istennel jár. . Az „imádkozzatok mindenkor” bemutatja azt az Istennel való kommunikációs csatornát, ami állandóan nyitva van. Nagyon gyakran használt csatorna ez, mivel minden döntést és minden lépést előbb megfürdetünk az imádságban. Lényeges kifelé ható szolgálat az is, amikor a szükségben levőket fölemeljük a kegyelem trónusa elé. Ezenfelül ezt az életet a kitartó hálaadás jellemzi, amiért megközelíthetjük az Urat az imádkozásban.
Az imádkozás egy folyamatos lelki gyakorlat, amibe soha nem szabad belefáradnunk, mert az így kapott áldás erősít és fenntart a legnehezebb körülmények között is.

Forrás
Igazgyöngyök – Lélekpercek
ITM Kiadó