A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentlélek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentlélek. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. január 3.

"Lélekben és igazságban kell imádniuk."



"Lélekben és igazságban kell imádniuk."
 (János 4:24)

A samáriai asszony arról szeretett volna beszélgetni, hogy hol van Isten imádásának helye: Jézus megmutatta neki az Isten-imádás hogyanjának fontosságát. Felszentelhetünk egy épületet, elnevezhetjük az imádás házának, és mindazokat, akik oda bemennek, Istent imádóinak tekinthetjük. Mégsem az teszi igazivá az istentiszteletet, ahol vagyunk, hanem az, hogy ahogyan vagyunk. A bűnös - és mind azok vagyunk -, aki megtalálja a Megváltót, imádja az Egyetlent, aki megmentette. Azok a szívek, amelyek átélik a bűnbocsánatot és az Istennel való békességet, imádni fogják az Urat, aki megváltotta őket, és megbocsátott nekik. Azok, akik nagy megpróbáltatásból és nehézségből jönnek, imádják az Egyetlent, aki megszabadította őket minden ellenségükből. És azok, akik tudják, hogy el voltak veszve, de Jézus megtalálta őket, imádják a jó Pásztort.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó
 
ÁLDOTT ÚJÉVET KEDVES OLVASÓIM! 
 

2022. június 2.

"Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet."



"Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet."
 ( János 6 : 63 ) 

Jézus szavai új élethez, új szellemi dimenzióhoz vezetnek, új születéshez és élethez, amelyet reménység és boldogság jellemez.
Az Úr Lelke az, aki Krisztus életévé alakul át bennünk. Ő nem csak fenntartja szavaival a világmindenséget, hanem bátorítja és vigasztalja gyermekeit. Igyunk bőven a megváltás forrásából, adjunk teret Krisztus beszédének, hogy lakozzék bennünk gazdagon. Azokban az időszakokban, amikor Krisztus beszédét elfelejtjük, és figyelmen kívül hagyjuk, lelki pusztaság jellemez minket, és mennyei vonatkozásban élettelenekké válunk.
Jézus szólhat hozzád az írott Ige vagy belső meggyőződés által, de mindig a Szentlélek munkája révén, aki Krisztust dicsőiti meg. Igy lesznek beszédei lélek és élet.

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2018. május 20.

"Vegyetek Szentlelket."



"Vegyetek Szentlelket." 
( János 20: 22 )

Éppen ez volt az, amire a tanítványoknak szükségük volt. Jézus feltámadt, s az egész világ missziós terület lett. Az akkori hatalmak felsorakoztak ellenük. Tanulatlan embereknek tartották őket.
Azonban a helyen kellett tartózkodniuk, ahol megkaphatták a Szentlelket. Nem csupán a kijelölt helyen, Jeruzsálemben, hanem várakozó lelkiállapotban, hogy a Szentlélek kiáradhasson rájuk. A Lélek fentről való jövetelét várták, nem pedig valamilyen lelkesedés produkálását.
Aztán el kellett fogadniuk. Mások talán ellenálltak volna. Van, aki magyarázatra vár, s többen elmennek, hogy később talán visszajöjjenek. Ahhoz, hogy átvehessék a Szentlelket oda kellett helyezniük üres edényeiket az isteni erőforrás alá.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2017. április 17.

"A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által."



"A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által."
(Róm. 5:5) 

Az éltető szeretet 

Jézus feltámadása után negyven napon át bátorította a csüggedő tanítványi közösséget. Beszélt Isten országának valóságáról, az Atya gondoskodó szeretetéről, és szívükre helyezte küldetésük célját. Mennybemenetele előtt a következő szavakkal biztatta őket: "...ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek..." (Ap.Csel. 1,8) Nem maradtak egyedül, mert Jézus gondoskodott róluk. Ami emberi ésszel korábban elképzelhetetlennek tűnt, az pünkösd ünnepén megtörténhetett. A zárt ajtók mögül kilépve a tanítványok eszközei lettek Isten újjáteremtő munkájának, és adták mindazt, amit maguk is ajándékba kaptak. Hirdették a bűnbocsánat evangéliumát, gyógyították a betegeket, a gyülekezet közössége pedig napról napra erősödött hitben és lélekszámban egyaránt.
Egyesek a szűkös időbeosztásra hivatkozva, mások csalódások vagy fájdalmas veszteségek miatt kerülik a személyes találkozást Istennel. Pedig éppen ezek a mély párbeszédek, csendes imádságok, kétségbeesett kérdések óvnak meg bennünket attól, hogy a keserűség meggyökerezzen az életünkben. A vigasztaló Szentlélek munkája nyomán ma is élet fakad. Pál apostol nem csalfa reménységről beszél, hanem arról az Istenről, aki a reménység egyetlen forrása. Ezért lehetséges, hogy szorult helyzetünkben is észrevegyük azt az ösvényt, amelyet a mi Urunk készített a számunkra. Nem a menekülés lehetőségét, hanem a szabadulást, mert Krisztus az életünkért az életével fizetett. Amikor a Lélek megvilágosítja a szívünket, szembesülünk a saját mulasztásainkkal, be nem teljesített ígéreteinkkel. Azt is felfedi előttünk, hogy az ő erejével lehetséges változni és változtatni az adott helyzeten. Isten Lelke gyámolítja és bátorítja mindazokat, akik hiszik, hogy Isten nem személyválogató. A gazdagon áradó isteni szeretet kimossa a szívünkből mindazt, ami hamis, ami csalárd, amiből élet nem fakadhat, a reménység pedig az emberi világ szűkös látóterét az örök élet valósága felé irányítja. Ezért nem mindegy, hogy kiben hiszek és miben reménykedem. Álljanak példaként előttünk történelmünk viharainak keresztyén mártírjai, akik nem tagadták meg a hitüket, mert tudták, hogy az örök élet reménységétől senki nem foszthatja meg őket. Erre a tiszta látásra saját erőnkből nem juthatunk el. Az Atya és a Fiú Lelke azonban "úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja" (1Kor 12,11).
Isten szövetséget kötött ezzel a világgal, ezért a Krisztus keresztje előtt leboruló ember nem távozik onnan üres kézzel. Ott találunk választ vívódásunkra, megválaszolatlan kérdéseinkre. Ne késlekedjünk kitárni az életünket a szívek vizsgálója előtt, engedjük, hogy ő töltse meg tiszta látással és megbocsátó szeretettel! Emlékezzünk a zsoltáríró vallomására: "Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet." (Zsolt 62,6) A megtapasztalt bizonyosság azonban nem maradhat magánügy, ezért továbbadja és hirdeti: "Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!" (Zsolt 63,9)

Forrás
Lelki útravaló a mai napra

2016. november 23.

"Juhok pásztor nélkül."



"Juhok pásztor nélkül."
(Máté 9: 36)

Így mutatja be az ige a sokaságot, akik Jézus köré gyűltek, hogy hallgassák, és ez ma is érvényes.
Tudjuk, hogy a juhoknak pásztorra van szükségük, mégis kevesen ismerjük fel azt, hogy a férfi és nők lelkének is szüksége van pásztorra.
Amikor nem tudod, hogy mit akarsz, magad elé képzelhetsz sok mindent, amiről azt hiszed, hogy jót tesz neked. Ne próbáljunk ki mindent mielőtt a tanács és segítség kútjához, és az igazi forráshoz fordulnánk.
Isten igéje, a Szentlélek munkája és azok bizonyságtétele, akik szeretik és ismerik Jézust, elmondják nekünk, hogy Jézus a Jó pásztor, és legnagyobb szükségünk az, hogy nyájhoz tartozzunk.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2016. november 8.

"A Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok."



"A Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok."
 ( Rómabeliekhez írt levél 12: 11)

Pál apostol itt éppen elemében van. Korábban arra bátorította a római gyülekezetet, hogy élő áldozatként szánják oda magukat, és a közösség javára használják ajándékaikat. Most pedig egysorosokat osztogat, aszerint, ahogy a lélek készteti. Pál több fontos teológiai kérdéssel is foglalkozott eddig, és számított rá, hogy a hívők majd teológiai vitákba bonyolódnak, ahelyett, hogy megélnék az elmondott igazságokat. Itt van, tehát, az "éljétek meg, emberek" felhívás. Buzgónak lenni ( szó szerint "égni") az Úr szolgálatához kapcsolódik, egyértelmű tehát, hogy cselekvésre vonatkozik. Arról a szenvedélyről van itt szó, amit az Úr iránt éreztünk, amikor először hittünk benne. Az a vágy mozgatott, hogy mindenestül Krisztus rendelkezésére álljunk, bármi lenne is ennek az ára. Azt az elveszettek iránti szeretet éreztük, amely késztetett, hogy megosszuk az evangéliumot. Ha nincs ott, akkor szerezzük vissza azáltal, hogy a Szentlélek újbóli megtapasztalását kérjük életünkben.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2016. május 3.

"Lelkünknek biztos és erős horgonya".



"Lelkünknek biztos és erős horgonya".
(Zsidókhoz írt 6: 19)

Hihetetlenül gyorsan fejlődő és változó korban élünk. Bizonyos területeken olyan sok változás következik be, hogy alig bírunk lépést tartani velük. A hagyományos meggyőződéseket újraértékelik, és egy részüket elvetik. Sokan nem tudják, miben higgyenek, ezért az éppen népszerű véleményt teszik magukévá, és teljesen hitüket vesztik. Ezért olyan fontos a lélek horgonya, ha nem akarjuk, hogy ez a sok változás elsodorjon vagy kivessen.
Tekintsd a Jézusban, a mi Urunkban való reménységet a lelked horgonyának, és vesd ezt a horgonyt Isten igéjébe. Ha Isten igéje az a biztos szikla, amin állsz, az Úr Lelke sugalmazni fogja neked az Úr szavát, és biztonságban megőriz téged.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. március 6.

"Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják."



"Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják."
(Lukács 8: 21) 
 
Isten családja, Jézus Krisztus igazi egyháza, azokból tevődik össze, akik megbánták bűneiket, és egyedül Krisztusban bíznak megváltásukat illetően. A tömegből néhányan szóltak Jézusnak, hogy a családja nem tud hozzáférni, és ekkor mondta Jézus ezt az igeverset.
Lélektől születni vagy Istentől születni ugyanolyan valóságos és értékes kapcsolat, mint a földi családi kapcsolatok is. Sőt, még inkább az, mivel Jézus drága vérével van megpecsételve.
Meg kell említenünk, hogy nem azokról van itt szó, akik hallják Isten igéjét, s azokról sem, akik hallják és megértik, hanem azokról akik, megtartják, cselekszi azt.
Az igazán fontos kérdés számomra ez: gyakorlatba ültetem-e, ülteted-e hitedet ma?

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2015. október 5.

"Az Isten teljes akaratát."



"Az Isten teljes akaratát."
(Apostolok Cselekedetei 20: 27)
 
 Pál elmondhatta az efézusi gyülekezetnek, hogy nem vonakodott hirdetni nekik az Isten akaratát. Ha kereszténység különböző részeit figyeljük, amint a legkedveltebb tantételükre építenek, rádöbbenünk, mennyire aktuális volt Pál bizonyságtétele a "teljes akarat"-ról. Nagyon nehéz mindent elmondani anélkül, hogy valamit kihangsúlyoznánk.
A Szentlélek vezetésére van szükségünk, hogy sikerüljön üzenetünket úgy elmondani, hogy az Isten teljes akaratát tartalmazza. Valamit kihangsúlyozni egy másik rovására fanatizmushoz vezet, és ez idővel eltérít az útról. Csakis a Szentlélek tanítása és vezetése által hirdethetünk teljes evangéliumot, prédikálhatunk egész üzenetet, és lehetünk eszközök abban, hogy megszülethessenek Jézus kifejlődött és felkészített tanítványai.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. október 1.

"Éljetek Istenhez méltó módon."



"Éljetek Istenhez méltó módon."
(1. Thessz. 2: 12) 

Életet kaptunk, és a legtöbbünk számára adott a választások széles skálája, hogy mit kezdünk vele. Bölcs dolog megfontolni, hogy tetszik-e Istennek az, ahogyan életünket éljük. Annak eldöntését, hogy mi a helyes, nem bízhatjuk a saját ítélőképességünkre. Isten szava, a Biblia, a lelkiismeret és az Urat keresőknek adott kinyilatkoztatás fontos tanítást tartogatnak nekünk ebben a vonatkozásban.
Isten arra hív minket, hogy osztozzunk vele a királyságában és a dicsőségében. Ez egy csodálatos elhívás. Nagyon jó, ha felismerjük, hogy az Ő tetszésére teremtettünk. Odaadást  és szorgalmat igényel az, hogy megismerjük és cselekedjük az akaratát. De ez adja a legnagyobb boldogságot és beteljesedést; mindezt a Szentlélek teszi lehetővé és elérhetővé. Életbevágóan fontos a rendszeres önvizsgálat és az ennek megfelelő változtatás alkalmazása.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

A kép forrása
Facebook - M - Erika gyöngyei

2013. november 26.

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.”



Kaptam egyik testvérnőtől ezt a drága megerősítő igei gondolatokat!

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” 
(Róma 8:14)

Isten segít neked, hogy bármi lehess, ami csak lehetsz, de soha nem segít abban, hogy valaki más légy. Amikor valaki más próbálsz lenni, elveszíted saját magadat. Isten azt akarja tőlünk, hogy bele illeszkedjünk az ő tervébe, nem pedig azt, hogy engedve a nyomásnak megpróbáljunk beleilleni valaki más életére vonatkozó tervbe. Teljesen természetes az, hogy te más vagy; a különbség természetes dolog! Fedezd fel, miben vagy jó, vesd bele magad teljes szívből, és meg fogod tapasztalni a valódi örömet. Viszont ha megpróbálsz olyasmit tenni, amiben másvalaki jó, általában kudarcot vallasz, igaz? Ez azért van, mert Isten nem rád bízta azt a feladatot, hanem rájuk, de legalábbis rád nem úgy, ahogy, őrájuk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy te semmiben nem vagy jó. Íme, a titok nyitja: a lehetőségeidre összpontosíts, ne a korlátaidra! Mindenkinek vannak korlátai, ezeket el kell fogadnunk. Ez nem rossz dolog, csupán az élet velejárója. Igazából csodálatos dolog másnak lenni a nélkül az érzés nélkül, hogy velem valami nem stimmel. A lelkileg érett emberek tudják, hogy Isten szereti őket olyannak, amilyenek, és hogy az életüknek célja van, ezért nem érzik fenyegetve magukat mások képességei és eredményei miatt. Örülnek annak, amit más emberek tesznek, mert szívesen végzik azt, amit ők maguk csinálnak. Pál azt írja: „Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők”(Galata 5:26). 
Végül úgyis csak az fog számítani, hogy elmondhasd, amit Jézus mondott: „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem”(János 17:4). Ha ezt ki tudod mondani, akkor jól csináltad! 

2013. július 22.

" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért ..."



" Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
 (Jakab 5 :16)

Jézusról úgy tesznek bizonyságot az evangélisták, hogy sokat imádkozott. Minden munkáját megelőzte az Atyával való kapcsolat. Ha neki szüksége volt erre, mennyivel inkább nekünk. Saulról (Pálról) azt olvassuk: "mert íme, imádkozik" (Ap. Csel 9,11). Vajon addig soha nem tette? Lehet úgy is imádkozni, hogy azt ne hallják a mennyben? Bizonyára úgy van, hogy a damaszkuszi úton történt találkozás után Saul már másképp könyörgött! Emlékszem életem első ilyen imájára, amelynek következtében változás történt bennem. Szeretnék ma is hittel és meggyőződéssel imádkozni testvéreimért, a megfáradtakért, a betegekért, az elveszettekért. Az imádság létszükséglete hívő életünknek: segít a győzelmes életért vívott harcban.
Milyen jó, hogy Isten nekünk adta az imádság erejét, hogy általa megváltoztassuk a világot. Az első gyülekezet imádkozó gyülekezet volt. Szaporodtak is, Isten ereje munkálkodott közöttük.
 Valaki azt mondta: "a mai gyülekezetek elszáradnak lábaikon, mert nem élnek a térdeiken".
 Testvéreim, a Szentlélek az, aki segít abban, hogy éljünk az imádság nagy erejével az Isten dicsőségére. Legyünk imádkozó emberek! 

Forrás: 
Napi áhítatból - 2011.

2012. augusztus 31.

"Eszter mégis mindenkinek megtetszett, aki csak látta."



"Eszter mégis mindenkinek megtetszett, aki csak látta." 
(Eszter 2:15)

Eszternek nem csak a külseje volt szép. A "szép termetű szűz lányok" közül volt, "termete és arca is szép volt", de ezenkívül személyiségében volt valami megnyerő annak, akinek csak dolga volt vele. Isten ezt fel tudta használni terve és célja megvalósítása érdekében. Micsoda követendő példa !
Az első gyülekezetről azt olvassuk, hogy mindenki kedvét találta benne, nyilvánvalóan jó hatást gyakorolt a helyi társadalmi közösségre. A bennünk élő Szentlélek jelenlétét meg kell érezzék a körülöttünk élők. Eszter a különböző kihívások közepette is jó hatást gyakorolt környezetére. Bárcsak Krisztus valódi természete látszana meg bennünk is és hozna dicsőséget az Atya Istennek.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó