
"A Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok."
( Rómabeliekhez írt levél 12: 11)
Pál
apostol itt éppen elemében van. Korábban arra bátorította a római
gyülekezetet, hogy élő áldozatként szánják oda magukat, és a közösség
javára használják ajándékaikat. Most pedig egysorosokat osztogat,
aszerint, ahogy a lélek készteti. Pál több fontos teológiai kérdéssel is
foglalkozott eddig, és számított rá, hogy a hívők majd teológiai
vitákba bonyolódnak, ahelyett, hogy megélnék az elmondott igazságokat.
Itt van, tehát, az "éljétek meg, emberek" felhívás. Buzgónak lenni ( szó
szerint "égni") az Úr szolgálatához kapcsolódik, egyértelmű tehát, hogy
cselekvésre vonatkozik. Arról a szenvedélyről van itt szó, amit az Úr
iránt éreztünk, amikor először hittünk benne. Az a vágy mozgatott, hogy
mindenestül Krisztus rendelkezésére álljunk, bármi lenne is ennek az
ára. Azt az elveszettek iránti szeretet éreztük, amely késztetett, hogy
megosszuk az evangéliumot. Ha nincs ott, akkor szerezzük vissza azáltal,
hogy a Szentlélek újbóli megtapasztalását kérjük életünkben.
Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése