
„Ő
az élő Isten, aki megmarad mindörökké.”
( Dániel 6: 27
)
Dániel életét megmentette Isten, nem tépték szét az oroszlánok. Mikor
sértetlenül kihúzták a veremből, Dárius király kiadott egy rendelkezést:
mindenki tisztelje Dániel Istenét ! Miért? Mert "ő az élő Isten...
uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít... Ő mentette meg Dánielt is a
oroszlánok karmából."
Úgy tűnik merőben új volt Dárius számára, hogy van olyan Isten is, aki
valóban létezik. Aki megőrzi a benne bízókat, parancsol a vadállatoknak is, aki
ezek szerint hall, cselekszik, ténylegesen uralkodik. Úgy tartották, hogy
minden nemzetnek meg vannak a maga istenei, de azok nem szoktak úgy cselekedni.
Sőt egyáltalán nem szoktak cselekedni. Nem véletlen, hogy Dániel ennyire
ragaszkodik a maga Istenéhez, hogy még az oroszlánok vermét is inkább vállalta,
mint a hitehagyást, az élő Isten megtagadását.
Hinni, sokszor azt is jlenti, hogy életveszélyesen rábízzuk magunkat az
élő Istenre. Az egyetlen igazi életbiztosítás a hozzá való ragaszkodás, mert a
vele való hitbeli közösség maga az élet, a teljes élet, az örök élet, az
üdvösség. S a benne hívőt még a halál is hozzá viszi közelebb.
Persze azt a meggyőződést könnyen be lehet állítani úgy is, mint a többi
úgynevezett isten és az azokban hívők megvetését. Pedig ez a megalapozott hit
nem diszkriminál senkit, sőt éppen ez olt szeretetet és felelősséget az ember
szívébe, hogy bemutassa az élő Istent másoknak is. A Biblia nem a keresztyén
vallás kizárólagosságáról szól, hanem az élő Jézus Krisztus kizárólagosságáról.
Egyedül Jézus mondhatta el: "Én vagyok az út, az igazság és az élet;
senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (János 14,6) A sok emberi
vélekedés miatt is, és személyes üdvösségünk szempontjából is döntő, hogy
hisszük-e ezt teljes meggyőződéssel.
( Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja)