A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mózes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mózes. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 2.

"Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle ..."



"Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott."
 ( 4. Mózes 21: 34 )

Kánaán földje Isten ajándéka volt Izráel népe számára. Az izraelitáknak meg kellett küzdeniük az ott élő népekkel, hogy elfoglalhassák a földet. Végig kellett járniuk az odavezető utat, még akkor is, ha más népek útjukat állták. A mi keresztyén életünkben általában nem emberek ellen kell harcolni, hanem a bűn ellen (Zsid.12, 4), sötét erők ellen (Ef. 6,12) és azok ellen a gondolatok ellen, melyek Krisztus ellen irányulnak (2.Kor.10,5 ). Hogy állok én ezzel a harccal? Hagyom, hogy különböző akadályok utamat állják és feladom? Melyik fronton kéne felvennem a harcot, akár más keresztyének támogatását is igénybe véve? A győzelem nem magától értetődő, akkor sem, ha korábban már éltünk át Istentől kapott győzelmeket! Isten hatalmasabb, mint bizonytalanságunk. Így szól hozzánk: "Ne félj!" Szükségünk van Isten bátorítására, akkor is, ha a mi harcaink mások, mint Mózes harcai. Mózes itt áll a háborús események közepette anélkül, hogy egy kérés vagy könyörgéssel hagyná a száját. Ő Istenre irányította tekintetét és megkapta az ő ígéretét. 
"Ne félj" - ez a biztatás neked is szól, ma is. Ezzel a bizalommal nézhetünk szembe kihívásainkkal.

Isten az, aki győzelmet ad!


Ajánlott igeszakasz:
 Efézus 5: 10-20.

2018. május 6.

"Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta."



Boldog Anyák Napját kívánok!

"Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta."
(2. Mózes 2:9)

 Ez egy isteni megbízatás volt. Mózes édesanyjának fel kellett adnia gyermekét, belehelyezve őt egy kosárba a folyóban. De egy rendkívül csodálatos és valamelyest humoros módon Isten visszaadta őt neki - fizetséggel együtt! A szoptatás többet jelentett annál, hogy egyszerűen etesse és gondozza Mózest. Lehetőséget adott arra, hogy az izráeliták útjai szerint nőjön fel, így amikor felnőtt, felismerte az igazi hovatartozását. Azok a korai évek annyira fontosak, és mindannyiunknak, akik kisgyermeket nevelünk, fel kell ezt ismernünk. Keresztény alapot biztosítani az életre jelentheti saját törekvéseink felfüggesztését, de az Úr megtiszteli az áldozatot, amint azt keressük, hogy gyermekeinket "az Úr útjára tanítsuk".

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2017. március 5.

"Nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált."



"Nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált."
(2. Mózes 34, 29)

Mózes negyven napon át volt Isten jelenlétében, ezért nem lepődünk meg azon, hogy részben visszatükrözte sugárzását. Honnan is tudhatta volna, hogy sugárzott az arca? Nem állt szándékában felhívni magára a figyelmet, és amikor szóltak neki a mennyei sugárzásról, meglepődött. Szolgáld az Urat, kerülj közel hozzá, keresd az arcát. Arckifejezésed elárulja majd őt.
Jézus szépségét osztod meg azokkal, akikkel találkozol, miután imádságban és az Úrra várva töltesz el időt. Ezért mozdulj ki, kerülj a szükségben levők közé, és engedd , hogy megkóstolják a mennyei gyümölcsöket, amikor közéjük mész, hogy szolgálj fizikai és lelki szükségeikben.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2015. június 1.

"Elvitte a fáraó leányához."



"Elvitte a fáraó leányához."
 ( 2. Mózes 2: 10 )

Ez nem lehetett könnyű. Mózes édesanyja tudta, hogy ennek a napnak el kell jönnie. Mózes otthagyta Izráel közösségét, és része lett az egyiptomi elit társadalomnak. Édesanyja tisztában lehetett azokkal a befolyásokkal és csábításokkal, amelyekkel Mózesnek szembesülnie kellett, és mégis elengedte.
Minden szülőnek eljön az idő, amikor el kell engednie gyermekét, miközben tudja jól, mivel kell a világban szembesülnie. de ugyanaz az Úr, aki megőrizte Mózest, megőrizheti a mi gyermekeinket is, még több éven át is.
Ahogyan Mózessel történt, nehéz lehet, és hibákat követhetnek el, de az Úr felhasználhatja keresztény neveltetésünket, és emlékeztetheti őket az igazi hovatartozásunkra. Biztos vagyok abban, hogy Mózes édesanyja nem szűnt meg imádkozni a fiáért.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó