1.Kor, 1,4-9
"Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely
nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben
mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint
a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs
hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus
Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig,
hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az
Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi
Urunkkal való közösségre."
"... Ez az advent, ami most kezdődik, arra kell, hogy figyelmeztessen
minket, hogy sokkal nagyobb gondot fordítsunk az Úr Jézus váratlan
eljövetelének a reménységére, és arra, hogy csak most készülhetünk fel
rá. Ennek az előjelei rohamosan szaporodnak. A gonoszság folyamatosan
nő. Mindazok, amiket Jézus az említett fejezetben mond, itt a szemünk
előtt zajlanak le. Felelőtlenség, ha valaki nem készül tudatosan az Ő
eljövetelére és a vele való találkozásra.
A Biblia tehát azt tanítja az adventről, hogy az első advent
beteljesedett. Jézus eljött, hogy közösségünk legyen vele. - Jézus az
ajtó előtt áll. Boldog, aki már befogadta Őt és összeköltözött vele, de
ez a lehetőség mindig megvan, amikor halljuk az erről szóló örömhírt.
Kinyithatjuk előtte az ajtót. - Egészen bizonyos, hogy egyszer a mi
halálunk órája is elkövetkezik, hacsak előbb vissza nem jön Jézus, de
akkor meg egy pillantás alatt bekövetkezik ez. Kihez megyünk a halálunk
óráján? - Elég tudatos-e bennünk ez a várakozás, hogy Ő bármikor
megjelenhet, amikor egy pillanat alatt megáll minden óra, amikor véget
ér minden hazudozás, lopás, csalás, nyomorúság, szenvedés. De véget ér
annak a lehetősége is, hogy valaki vele közösségre jusson. Amilyen
állapotban ez a pillanat talál minket, az az állapot lesz véglegessé a
számunkra. Örökre Jézussal, boldog közösségben, vagy örökre nélküle,
szörnyű szenvedésben.
Szeretném csendesen javasolni, hogy legyen ez az első adventi
vasárnap a csend napja a számunkra. Gondoljuk ezt végig. Vegyük elő a
Bibliát. Ott vannak benne az utalások, elég ha egy ilyen adventi igét
megtalálunk, sok más igére is elvezet az bennünket. Ma ne csak az újság,
ne csak az ebéd, ne csak a pihenés legyen fontos (az is, mert csak
ilyenkor van lehetőség), legyen fontos az is, hogyan állunk meg a mi
Urunk előtt, és ezzel a négy adventtel hányadán állunk...."
Áldott adventi készülődést Mindenkinek!


