A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megváltás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megváltás. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 6.

"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással ..."


"Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk."
 (2.Tim 1,9)

A megváltás Isten ajándéka Krisztusban


Timóteus, akinek a levél szólt, ebben az időben Efezusban vagy környékén lehetett, Pál pedig fogságban volt. Már nem reménykedett a szabadulásban, mint a Filippi levél írásakor, hanem várta a mártírhalált. Az volt a kívánsága, hogy kedves tanítványát, Timóteust még egyszer láthassa, ezért kérte, hogy jöjjön el hozzá hamarosan. A levél célja, hogy Pál bátorságot adjon Timóteusnak, aki megfáradt a szolgálatban, és akit az előre látható szenvedések is félelemmel töltöttek el. Ezért fontos, hogy Isten szabadító munkáját Timóteus is megértse, mert ha Isten elhív bennünket az ő szolgálatára, akkor mindig ad annyi erőt ahhoz, hogy feladatunkat el tudjuk végezni az ő akarata szerint.
A "szent hívás" az Úrtól jön, nem az igazság cselekedeteiből. Ez az, amit meg kell értenünk, ha komolyan akarjuk venni a Krisztushoz tartozásunkat. Pál ezt akarta Timóteussal is megértetni. Pál Isten kegyelmi kiválasztásának az eredményeiről beszél. Jézus legnagyobb cselekedete, hogy eltörölte és megsemmisítette az örök halált. Pál a kereszt prédikátoraként húsvét felől nézi Jézust, és a keresztet is így hirdeti, mert Jézus az élet fejedelme, akiben van az élet. Ő az élet világossága. Az élet és a világosság összetartozik. Pál Krisztusról tesz bizonyságot ebben az igeszakaszban. Ez a bizonyságtétel a tetteinken, cselekedeteinken keresztül is meg kell hogy mutatkozzék.
Arra kell törekednünk keresztyén emberként, hogy a nehézségek ellenére is ragaszkodjunk Krisztustól kapott elhívásunkhoz. A hétköznapi gondok közepette ugyanis mindig voltak, vannak és lesznek olyan nehézségek, amelyekkel meg kell küzdenünk. Ebben a küzdelemben segít bennünket a Jézus Krisztusban való hitünk. Kísértések között élünk, ezért van szükségünk arra a Krisztusra, aki mint a világ Világossága megvilágítja számunkra is azt az utat, amelyen járnunk szükséges.

Forrás

2016. február 3.

"Mindnyájan el fogunk változni."



"Mindnyájan el fogunk változni."
(1.Kor. 15: 51)

Nem fogunk elaludni a feltámadás reggelén. Hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó trombitaszóra érkezik meg az a nap. A világ sóvárog és vajúdik e változás után. Az emberi történelem lezárul. kiderül, hogy az ember hiába próbálkozott véget vetni a háborúnak, a keserűségnek és a viszálynak, kudarcot vallott. A betegség, a bánat és igazságtalanul szenvedők szomorúsága véget ér.
Jézus, a nagy Isten és a mi Megváltónk, vissza fog térni, ahogyan megmondta. A rossz jóvá lesz, a görbe egyenessé, a büntetések igazságosan kiosztatnak.
Az Úr, az igazságos bíró, a hatalom helyén jelenik meg. Minden korszak megváltottai a trón elé gyűlnek. Elismételheted: "mindnyájan el fogunk változni".

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. január 10.

"Nem volt ilyen nap sem azelőtt, sem azután."



"Nem volt ilyen nap sem azelőtt, sem azután."
(Józsué 10: 14) 
 
Ez lehetne minden nap, amikor az Úrral jársz. A keresztény élete mindig megújul. Bízz Istenben még ma, és ne csodálkozz azon, ha úgy találod, hogy ehhez semmi sem fogható.
Az Úr megállította a napot, valójában visszafele ment, és az eredményezett késleltetést megengedte Józsuénak, hogy teljesen legyőzze az emóriakat.
A legtöbb dolog a keresztény útján semmi sem hasonlítható össze. A Lélek nem látható dolgai valóságosak még akkor is, ha azokat tagadják azok, akik nem hisznek.
Vedd a megváltást például; nincs semmi hozzá fogható! A bűnök bocsánata, békesség Istennel, a Szentlélekben való öröm - minden nap valami újat tartogat, ha meglátjuk Istent a keresztény életében munkálkodni a kis és nagy dolgokban.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. december 13.

"Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van."



"Nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van."
(1. János 4:4) 
 
Összehasonlított számok - az, aki bennetek van, és az aki a világban van! Hitszemekre van szükséged, hogy megszámolhasd az Úr seregeit, amelyek készek teljesíteni a parancsát gyermekeiért.
Krisztus benned több annál, hogy része vagy egy egyháznak, gyülekezetnek, vagy a jó keresztény baráti körnek. Krisztus benned az igazi keresztény élet veleje, a dicsőség reménysége, és Isten minden áldása a gyermekeinek, akik hitben megragadták és elfogadták Jézust, mint Megváltójukat és Urukat.
A menny minden szolgáltatása a rendelkezésre áll, amikor az Úr úgy látja, hogy szükséged van rá. Azt mondja nekünk, hogy az angyalok szolgáló lelkek, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget. Imádkozz azért, hogy az Úr megnyissa a szemed, ha kételkedsz ennek igazságában.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. december 6.

"Ne félj, mert megváltottalak."



"Ne félj, mert megváltottalak."
(Ézsaiás 43: 1) 
 
A félelem lehet papírvékony, de lebéníthatja a legbátrabbakat is. Ha az örökkévaló Isten az oltalmad, miért is kellene félned? Jézus kifizette az árat, amit az isteni igazságszolgáltatás igényelt ahhoz, hogy visszakerüljünk Istenhez. Ő bevégezte azt a küldetést, amiért jött. Az ő kiontott vére a megváltás ára. A tökéletes bizalom, ahogyan a tökéletes szeretet is, elűzi a félelmet.
Mivel annyira törékenyek és gyengék vagyunk, szükségünk van az ő vigasztaló és biztató szavaira. Nos, itt vannak ebben a mai igeversben.
A te életed Krisztusban azon az alapon áll, hogy ő megszerezte a győzelmet. Bármilyen szükséged van ma, ha tudod, hogy meg vagy váltva, menj előre ebben az erőben, és ne félj!

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. október 12.

"Az Úrtól jön a szabadítás!"



"Az Úrtól jön a szabadítás!"
(Jónás 2: 10) 
 
Jónás rájött arra, hogy csupán az Úr tudja kiszabadítani abból a kényszerhelyzetből, amibe került. Bármi is az oka annak a válságnak, amibe estünk, ezek a szavak megadják a kiutat. Akkor van remény a változásra, ha a lélek az Urat keresi.
Valóban, a "megváltás" kifejezés arra emlékeztet minket, hogy elveszettek vagyunk Krisztuson kívül. Rajta kívül nincs mód a megváltásunkra. Ismerd fel, hogy el vagy vesztve, és Jézus megmenthet téged. Jónás engedetlensége egy hatalmas hal gyomrába vitte őt, és amikor odakerült, magához tért.
Jónás kiáltása az egész világnak szólt. És ez isten szavának gondos megőrzése nyomán vált lehetővé.
Mindazok, akik segítségül hívják az Urat, egyetértenek Jónás szavaival.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. szeptember 4.

"Nem pénzen váltalak meg."



"Nem pénzen váltalak meg."
(Ézsaiás 52: 3)

A próféta összehasonlítja azt, hogy Izrael eladta magát a semmiért, és most pénz nélkül váltatik meg.
A pénznek, ami olyan fontos szerepet játszik az életben, nincs része a lélek megváltásában.
Megváltásunk ára Krisztus vére, és ennek árát nem lehet felbecsülni. Ez Isten Fia önkéntes szeretet-ajándéka, aki elhagyta a menny dicsőségét, hogy lejöjjön közénk, aztán meghalt úgy, hogy magára vette azok bűneit, akiknek megváltásáért jött.
Nem pénzen, de költséggel igen. Olyan ár lett kifizetve, amit semmilyen világi számítógép nem tud felbecsülni - az ő kegyelméből ingyen megváltva. Isten úgy gondolta, hogy a jutalom megéri a díjat, ahogyan az Úr sok lelket bevezetett a dicsőségbe.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2014. április 22.

"Üdvözítő született ma."



"Üdvözítő született ma."
( Lukács 2: 11)

Király?
 Igen. A bölcsek hamarosan a zsidók királyát keresték.
Pilátus pedig azt kérdezte tőle: "Te vagy.e a zsidók királya?"
Próféta?
 Igen. Őbenne teljesedtek be a korábban megjövendölt próféciák, ő pedig gyakran beszélt az elkövetkezendő dolgokról.
Pap? 
 Igen. Jézus feláldozta magát a kereszten. Nem is csoda, hogy a templom kárpitja kettéhasadt fentről az aljáig. A Biblia azt mondja, hogy Jézus örökkévaló pap a titokzatos személy, Melkisédek rendje szerint, aki megáldotta Ábrahámot.
Megváltó? 
 Igen, Ő Megváltó.Ő megváltja mindazokat, akit őt segítségül hívják. Ő képes és kész megváltani. Megvált a bűntől, a romlásból, önmagadtól és mindattól, ami elrabolja tőled Isten áldását. Jézus a Megváltója minden hívőnek.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2012. augusztus 25.

"Semmit sem szólhattak."



"Semmit sem szólhattak."
 (Apostolok Cselekedetei 4:14)

Amikor a sánta, aki nap mint nap tehetetlenül ült a templom kapujában egy napon Jézus nevében meggyógyult tanulatlan és képzetlen emberek által, az őt kivizsgáló törvénytudók, vének és írástudók semmit sem tudnak szólni.
Az évek során Jézusnak ugyanez az ereje tett sántákat járóvá, rossz embereket jóvá és életeket mássá úgy, hogy ezek önmagukért beszéljenek. Az evangélium minden irányba terjed és virágzott a legvalószínűtlenebb helyeken, mert a szomorúkat boldoggá tette, az elesetteket győztessé, a lesújtottakat pedig felemelte.
Nincs mit mondanod, csak bőséges okod van arra, hogy higgy és elfogadd Isten megváltásának ajándékát.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2012. július 16.

"Milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön."



"Milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön." 
(Efézus 1:19)

A Jézusban való hit összeköt bennünket a legnagyobb erő forrásával, amit ez a világ valaha megismerhet. 
Az Atya Isten elküldte Fiát, hogy az ő helyettesítő halála által megváltsa mindazokat, akik csak hisznek benne. Amikor Jézus visszament a mennybe, az Atya az ő jobbjára ültette. Azóta biztosítja a hívőknek azt az erőt, ami szükséges az istenfélő, kegyes élethez.
Sok hívő bizonyságot tud tenni arról, hogy milyen mélységben volt, mielőtt Krisztus megváltotta volna: mások arról tanúskodnak, hogy milyen hatalmas az az erő, ami megóvja őket a botlástól és az eséstől. Mindezek arról a hatalmas Megváltóról szólnak, aki elég erős arra, hogy megtartson, és arról a dicsőséges Úrról, aki minden szükségletüket betölti. Ez egy olyan kapcsolat, amit soha nem szabad megszakítani !!!


Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 14.

"Vagy mást várjunk? "



"Vagy mást várjunk? " 
(Máté 11:3)

Mialatt Keresztelő János a börtönben ült, azon gondolkodott, nem tévedett-e , amikor Jézusra, mint Isten Bárányára mutatott, aki elveszi a világ bűneit. Kétezer év távlatából választ tudunk adni János kérdésére. A válasz minden kétségen felül áll: azóta számtalan ember ismerte fel, hogy szüksége van bűnei bocsánatára, segítségül hívta Krisztust és részesült a megváltásban. 
Amikor az evangélium üzenete a világ legeldugottabb sarkába is eljut, és mindenhol vannak emberek, akik bizalommal jönnek Krisztushoz, akkor a tények magukért beszélnek. Nincs senki másra szükség. Jézus csodálatosan képes megmenteni azokat, akik segítségül hívják. Az Ő vére minden bűntől megtisztít. 
Nem, senki másra ne várunk.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 13.

"És azonnal elengedi azokat"



"És azonnal elengedi azokat" 
(Máté 21: 3)

Jézus tudta, hogy a gazda azonnal átengedi szamarát és annak csikóját, amint megtudta, hogy Jézusnak van szüksége rájuk. Vajon tudja ezt minden olyan válasszal kapcsolatban, ami mi fogunk neki adni?
Az evangélium terjesztése Jézus követőire lett bízva. A  megváltás csodálatos tervét az Úr szolgái hirdetik.
E munkában mindenkire szükség van, aki csak Krisztus testének a tagja !
Senki sem felesleges ebben a szolgálatban. A szamár gazdája, amin Jézus bevonult Jeruzsálembe, már korábban értesülhetett erről a kérésről. Attól az időtől fogva várta a hívást. A kérdés nem az, hogy Isten tud-e téged használni, hanem sokkal inkább az, hogy meg van-e tisztítva az edényed és készen állsz-e arra, hogy az ÚR használja?
Az, hogy ez a szamár és csikója kész volt a szolgálatra, tanit bennünket valamire.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. július 11.

"Mert nem adatott az embernek az ég alatt más név."



"Mert nem adatott az embernek az ég alatt más név."
 (Apostolok  Csel. 4:12)

Az Atya elküldte Fiát, hogy legyen a világ Megváltója. Ha másban, vagy más valakiben keresed ezt , hasonlítasz Jézus példázatából ahhoz az emberhez, aki homokra építette a házát. Lehet , hogy minden jól néz ki, de nem rendelkezel biztos alappal.
Miközben sok név vonzza és hívogatja a bűnösöket, hogy bennük bízzanak, Jézus azt mondja, hogy Ő maga az ajtó, ami a mennybe vezet. Aki más úton próbál meg oda bejutni, az olyan, mint a tolvaj és rabló.
Nem csak annyit tudunk, hogy Jézus nevén kívül nincs más név, ami adatott; rendkívül fontos, hogy bizalmunkat belé vessük, ha üdvözölni akarunk. Isten úgy szerette e világot, hogy egyetlen Fiát adta érte. (János 3: 16) Nincs más mód az üdvösség elnyeréséhez. Ha akarod, hogy bűneid meg legyenek bocsátva, higgy benne és békülj ki Istennel !

Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2012. június 4.

"Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?"



"Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?"
(1. Mózes 3:1)

A "csakugyan" szó gyanakvást fejez ki, azt sugallja egy valós dologról, hogy az nem is olyan biztos. Erre akarta a Sátán rávenni Évát és ugyanezt akarja ma is a keresztényekkel. Ami Isten mond, az mind valóság: ígéretei igazak : a megjutalmazás is biztos. Ő ad és vezet, helyreállít és megtart mindenkit, aki csak bizalmát belé helyezi.
Ha valamilyen probléma merül fel, az azért van, mert a "valóban" szót kiragadjuk a megfelelő értelmezéséből. Számít ez egyáltalán, Hát nincsen következmény?
Figyelmen kívül hagyni "a valóságot" egy bűnnel és rendetlenséggel teli világot eredményez, amint látjuk is magunk körül.
Igen, a megváltás valóság, mivel a bűn is valóság, és Isten valóban azt mondta: "Ne tedd!".

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó