A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus vére. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus vére. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 18.

"Hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust ..."



"Hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; 
a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne."
( Róm. 13,14) 

A legtávolabbi célt is úgy érhetjük el, hogy mindig teszünk egy lépést felé, egyiket a másik után, előre. Amíg a sok kicsiből összeáll az út, s elérkezünk a végéhez. Így van ez Krisztus követésével is, ahol az üdvösség a cél. Úgy haladunk, mint a hosszútávfutók. Összpontosítva a távra, rajtunk a jelzés, hogy mindenki lássa és mi is bizonyosak legyünk abban, hogy versenyben vagyunk, a legnagyobb díjért, az élet hervadhatatlan koszorújáért küzdve.
A hitvalló keresztségben Krisztust öltöttük fel, s ez bátorít, hogy szakítottunk a múlttal. Nem azok vagyunk, mint a többi járókelő, aki cél és jutalom nélkül bolyong az élet útvesztőiben. Ezért ránk más szabályok vonatkoznak, s a fehér ruhánk emlékeztet bennünket, hogy fussunk végig hűségesen a hit szabályai szerint.
A jelek a szívünkben emlékeztetők. Jézus vére eltörölte bűneinket, Lelke erőt ad, és igazságra biztat, átszegzett keze felemel a mélyből. Ezért hát küzdj, tarts ki mindvégig igazságban és szentségben! Aztán egyszer csak előtted lesz a cél, s ott vár Mestered, kezében a te győzelmi koszorúddal. Ma reggel nézz tükörbe, lásd meg a Krisztus jelét magadon, fehér ruhádat, s lendülj neki újra teljes erőből, hozzá méltóan, s vele győzni fogsz.

( Újvári Ferenc )

2024. szeptember 5.

"Aki szeret minket és vére által megszabadított bűneinkből."



"Aki szeret minket és vére által megszabadított bűneinkből."
 (Jelenések könyve 1:5)

Az Ótestamentum tele van a mózesi törvény által megkövetelt áldozatokra vonatkozó leírásokkal. Sok állat vérét ontották, ez azonban csak előképe volt a Szabadítónak, akinek el kellett jönnie, hogy a Golgotán kiontott vérével megszabadíthassa bűneiktől mindazokat, akik őt segítségül hívják. Ennél nagyobb szeretetet nem lehet találni. Áldozattá lett Ő, és ezért is nagyobb volt az áldozatokat bemutató főpapnál. Nincs okod megkérdőjelezni a megtisztulásod, ha Jézust hívtad segítségül. A vérben elég erő van ahhoz, hogy minden bűntől megtisztítson és az új életedet tisztán tartsa. Felöltöztet a megigazulás öltönyével és ígérete szerint folt nélkül állít majd a Krisztus ítélőszéke elé. 

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2024. június 18.

"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak."



"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, 
akik a Krisztus Jézusban vannak." 
(Róm.8:1)

 A Biblia úgy írja le a nem újjászületett embert, mint aki egész életében fogságban van, s a szabadságért folyamatosan harcol.
Jézus mondja, hogy aki nem hisz , az már ítélet alatt van, mivel nem hit az Isten Egyszülött Fiában. Tulajdonképpen ez az ítélet, hogy a világosság a világba jött, de az emberek inkább szerették a sötétséget.
Micsoda változást eredményez az, amikor meglátod Krisztus világosságát és hiszel ! A Biblia azt mondja : elrendelt dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak és utána az ítélet következik, de már nincs kárhoztatás, ha Krisztusban vagy. Jézus vére megtisztít minden bűntől és az ő igazságának palástja és dicséret lelki öltönye lesz.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2019. május 1.

"Váltattatok meg... drága véren."



"Váltattatok meg... drága véren." 
(1. Péter 1:18-19)


Nem a Krisztus élete és szolgálata által kinyilatkoztatott isteni nagyság és jóság váltja meg a bűnöst. Nem is egy új evangéliumi igazság kinyilatkoztatása, hanem Jézus vére tesz lehetővé a szabadulást. Nem az ígéret, amit a bűnös kap a bocsánatra, vagy az erkölcsileg gyengének felkínált erő, s nem a mennyei halhatatlanság bizonyossága, hanem egyedül Krisztus vére teheti jóvá bűneinket.

Ha Krisztus vére nem folyt volna azért, hogy a bűnös megtérhessen, nem jött volna békeüzenet Istentől, és nem adott volna reményt a dicsőség kinyilatkoztatása az elveszőnek. A bűn sötétsége áthatolhatatlan maradt volna. És a Szentlélek áldott szolgálata sohasem lett volna nyilvánvalóvá.
Csatlakozz az örökkévaló mennyei dicsérethez a Bárányért, aki megöletett!

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2017. december 1.

"Ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által"


"Ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által"
(Efézus 2:13) 
 
Csak miután Isten szeretete felolvasztja jéghideg szívedet, leszel képes valamelyest felmérni, mennyire messzire voltál az Úrtól, aki eljött, hogy megkeressen és megmentsen. "Elidegenedett" és "gonosz cselekedetek miatt ellenségek" így jellemzi a Biblia a meg nem tért bűnöst. Fogadd a kegyelem útját, és aztán ismerd fel a megváltás fundamentumát, amikor rajta állsz. Nem a pénzünk vagy érdemünk vittek vissza Istenhez, hanem a hitből való megigazulás Jézus vére által, amely azért lett kiontva, hogy engesztelést szerezzen a bűnösöknek. Ez elégséges és teljes tisztulást ad, amikor a bűnös irgalomért kiált, és felnéz Krisztusra,hogy megváltsa őt.
Amikor hit által megtisztulunk Jézus vérében, azonnal felhatalmazást kapunk arra, hogy Isten gyermekeinek neveztessünk.
 
Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó
 

2017. július 11.

"A test lelke a vérben van."



"A test lelke a vérben van."
(3. Mózes 17:11)

És a vér az, amely engesztelést szerez a lélekért. Nem lehet eléggé hangsúlyozni Mózes törvényének ezt a tételét, és a vér fontosságát. Ugyanez megtalálható az Újszövetségben is, ahol nem csupán Krisztus halálát szemlélhetjük, hanem bűneinkért engesztelést szerző vérét is. Ez a forrás, amely a Golgotán a fakadt a bűn és a szenny miatt, soha nem apadt el. Jézus azért él, hogy közbenjárjon a megtérő bűnösért, és ezt saját vére érdemének felmutatása által teszi. A bűn engesztelése nem került kevesebbre, mint Jézus vére. Az élet a vérben van, és az ő életét adta értünk. A vér ereje megtisztít a bűn szennyétől, és megváltja a lelket a pusztulástól.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó
 

2015. szeptember 4.

"Nem pénzen váltalak meg."



"Nem pénzen váltalak meg."
(Ézsaiás 52: 3)

A próféta összehasonlítja azt, hogy Izrael eladta magát a semmiért, és most pénz nélkül váltatik meg.
A pénznek, ami olyan fontos szerepet játszik az életben, nincs része a lélek megváltásában.
Megváltásunk ára Krisztus vére, és ennek árát nem lehet felbecsülni. Ez Isten Fia önkéntes szeretet-ajándéka, aki elhagyta a menny dicsőségét, hogy lejöjjön közénk, aztán meghalt úgy, hogy magára vette azok bűneit, akiknek megváltásáért jött.
Nem pénzen, de költséggel igen. Olyan ár lett kifizetve, amit semmilyen világi számítógép nem tud felbecsülni - az ő kegyelméből ingyen megváltva. Isten úgy gondolta, hogy a jutalom megéri a díjat, ahogyan az Úr sok lelket bevezetett a dicsőségbe.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó

2015. július 9.

"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."



"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."
 (Efézus 1:7)

Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség lapjain, és egészen napjainkig, az élet küzdelem, bánat és kapzsiság terhe alatt sínylődik, ami meghiúsítja mindazok erőfeszítéseit, akik helyre akarják rakni a dolgokat. Természetéből adódóan az ember elhagyta Istent.A Sátán megvetette a lábát mindenkinek az életében. Megváltóra van szükségünk, hogy szabadok lehessünk.
AZ Ószövetség egy képet mutat a bűnért való engesztelésről a feláldozott állatok vérében.
Ezek csupán előremutattak arra az Egy Nagy Áldozatra, amikor Jézus meghalt a kereszten.
Nincsen megváltás senki másban. Az Ő vére engesztelést szerez, amikor a bűnös megvallja bűneit, és arra kéri Jézust, hogy szabadítsa meg. Mi semmit sem tehetünk: csak az Ő vérében van megváltásunk.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó
 

2014. április 25.

"Minden tiszta a tisztának."



"Minden tiszta a tisztának."
  (Titusz 1: 15)

Pál apostol Krétában hagyta Tituszt, hogy tegye rendbe a dolgokat az ottani hívők között. Listát hagyott azokról a jellemvonásokról, amelyeknek meg kell lenniük a püspököknek. Óvva inti őt az engedetlen és fecsegő ámítóktól.
De mielőtt még a szentségtelen és a tisztátalan dolgokra figyelmeztetné, amelyek áthatják a társadalmat, felfrissíti emlékezetét azzal a gondolalattal, hogy minden tiszta a tisztának.
A gonoszság közepette, amely úgy tűnik, hogy napjainkban eláraszt bennünket, vigasztaló tudni, hogy a tisztaság olyan csillogó, mint egy tündöklő virágszál egy lebombázott terep közepette.
Tisztaságod, ami a Jézus vére által megmosott szívből fakad, magától nem szennyeződik be, környezetedben az élet és az istenfélelem illatát árasztja.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó
 

2012. szeptember 5.

"Minden testnek a lelke a vére."




"Minden testnek a lelke a vére." 
( 3. Mózes 17:14)

Felismerve ezt az igazságot, rájössz, milyen hatalmas érték van a Megváltó Jézus vérében. Ez a vér az,s amely megtisztít a bűn tisztátalanságától.
Jézus engesztelést szerzett, mert ő Isten bűntelen Fia, aki áldozatként adta életét a bűneinkért. A legnagyobb bűnös is igénybe veheti ezt, ha segítségül hívja őt.
A teste töltés nem csupán Isten látogatásáról szólt, amikor tanításával új vallást alapított és  ezt csodatételekkel erősítette meg. Jézus emberi formát öltött, emberi természetbe öltöztette az Istent. Majd saját életének vérét ontotta.
Magasztaljuk és dicsőítjük őt, aki annyira szeretett minket. Jézus vérének tisztító ereje ma is hatalmas.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2012. augusztus 22.

"Az ekéhez való szerszámokból tüzet rakván."



"Az ekéhez való szerszámokból tüzet rakván." 
(1.Királyok 19:21-Károli fordítású)

Az Istentől kapott elhívás Elizeus életének egészére kihatással volt. A régi élet ezennel véget ér, ezt világosan bejelentette az ekéhez való szerszámok elégetésével. Akár félre is tehette volna őket, hogy kéznél legyenek, amennyiben változik a helyzet. Vagy továbbadhatta volna valaki másnak. De nem, el kellett őket engedni. Pál beszél arról, hogy a régi élet elmúlt, és íme új jött létre. Sok esetben mi megpróbáljuk a régit az újjal összekeverni, de ez egyszerűen nem működik.
Mindegyikünknek vannak olyan szerszámai, amelyeket el kell égetnünk. Volt idő, amikor a szántóföld nagyon vonzó volt Elizeusnak, különösen az ellenállás idején. De már nem volt visszaút. Teljesen megválni a régi élettől nem könnyű, de csak ez teszi lehetővé a Jézussal való továbbhaladást.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2012. július 14.

"Vagy mást várjunk? "



"Vagy mást várjunk? " 
(Máté 11:3)

Mialatt Keresztelő János a börtönben ült, azon gondolkodott, nem tévedett-e , amikor Jézusra, mint Isten Bárányára mutatott, aki elveszi a világ bűneit. Kétezer év távlatából választ tudunk adni János kérdésére. A válasz minden kétségen felül áll: azóta számtalan ember ismerte fel, hogy szüksége van bűnei bocsánatára, segítségül hívta Krisztust és részesült a megváltásban. 
Amikor az evangélium üzenete a világ legeldugottabb sarkába is eljut, és mindenhol vannak emberek, akik bizalommal jönnek Krisztushoz, akkor a tények magukért beszélnek. Nincs senki másra szükség. Jézus csodálatosan képes megmenteni azokat, akik segítségül hívják. Az Ő vére minden bűntől megtisztít. 
Nem, senki másra ne várunk.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 13.

"A piros fonálból font kötelet arra az ablakra."



"A piros fonálból font kötelet arra az ablakra." 
(Józsué 2: 18)

A Biblián végig halad a vörös fonal. Kezdve az Éden-kerttől, ahol Isten egy állatot áldozott fel, hogy Ádám mezítelenséget elfedezze, át a véren, amely kifolyt, amikor a katona a kereszten függő Jézus oldalát átszúrta, egészen a Jelenések könyvének feljegyzéséig, ahol a Bárány vére által megváltott mennyei sereg énekel dicséretet az Isten Fiának, aki megöletett a világ bűneiért.
Ráháb itt egyike a hosszú sor tagjainak. A kémek kihangsúlyozták az ablakra akasztott piros fonal fontosságát. E kép által Isten mindegyikünket emlékeztet, hogy bíznunk kell Jézus vérében, igy nyerjük el bűneink bocsánatát és az megváltást az istentelenek pusztulásának napján.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó

2012. július 10.

"A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt"




"A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt"
( Máté 27:51)

Ahogyan a Szentek Szentje elválasztó, tíz centiméter vastagságú kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt, csoda volt. Ez volt Jézus halálát kísérő jelek egyike, és arra utalt, hogy az Istenhez vezető út megnyílt. Az évszázadok alatt felhalmozódott bűnökre engesztelést szerzett Jézus vére, s mindazok élhetnek ezzel bűnökre engeszteléssel, akik megtérnek és átlépik jelenlétének küszöbét.
Korábban csak a főpap léphetett be a Szentek Szentjébe, évente egyszer, egy feláldozott állat vérével. Most bátran beléphet bárki, akit Krisztus engesztelő vére tesz elfogadhatóvá. A kettéhasadt kárpit olyan utat nyitott, ami azóta soha nem zárult be.

Forrás
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó