A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus halála. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus halála. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 1.

"Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia."



"Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia."
(János 12: 23)

Ezt a választ adta Jézus, amikor néhány görög Fülöphöz ment a jeruzsálemi ünnepen, mert Jézust szerették volna látni. Egészen addig Jézus azt mondta, hogy még nem jött el az órája. Most viszont elérkezett. Nem csupán görögök láthatták őt, hanem egész Jeruzsálem, aztán az egész világ láthatta őt meghalni a kereszten - ez volt az ő dicsőségének órája. Mivel életét, nekünk örök életünk lehet. Kereszthalálával a megváltás nagy terve beteljesült. Isten dicsősége megnyugodott a Megváltón, amint a Golgotára ment, és most örökké fel van magasztalva az Atya jobbján. Ő a mi feltámadt, megdicsőült Urunk. Nekünk dicsőítenünk és magasztalnunk kell az ő nagy nevét.

Forrás
Igazgyöngyök - A megújuló kegyelemből - A menny gazdagságából
ITM Kiadó

2015. július 9.

"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."



"Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk."
 (Efézus 1:7)

Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség lapjain, és egészen napjainkig, az élet küzdelem, bánat és kapzsiság terhe alatt sínylődik, ami meghiúsítja mindazok erőfeszítéseit, akik helyre akarják rakni a dolgokat. Természetéből adódóan az ember elhagyta Istent.A Sátán megvetette a lábát mindenkinek az életében. Megváltóra van szükségünk, hogy szabadok lehessünk.
AZ Ószövetség egy képet mutat a bűnért való engesztelésről a feláldozott állatok vérében.
Ezek csupán előremutattak arra az Egy Nagy Áldozatra, amikor Jézus meghalt a kereszten.
Nincsen megváltás senki másban. Az Ő vére engesztelést szerez, amikor a bűnös megvallja bűneit, és arra kéri Jézust, hogy szabadítsa meg. Mi semmit sem tehetünk: csak az Ő vérében van megváltásunk.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó
 

2014. augusztus 19.

"Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse."



"Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse." 
(Lukács 9: 56)
 
 Isten elpusztíthatta volna a világot már akkor, amikor a bűn először megjelent. Véget vethetett volna az emberiségnek már akkor, amikor Ádám vétkezett. Kis híján meg is tette az 1. Mózes 6-ban, amikor csak Noé és családja menekült meg az általuk felépített bárkában.
Az Ótestamentum évszázadai alatt, amikor a választott nép ismételten bűnbe és bálványimádásba süllyedt, az Úr türelmesen bánt velük.
Aztán eljött Jézus és szabadulást hozott. Halála által kielégítette Isten igazságát, amely a bűn büntetését kérte, bűnné lett értünk és bevállalta az emberiséget megillető helyet, és ott függött a kereszten. Mennyire másként is történhettek volna a dolgok! Az Ő bűntelen élete örökre kárhoztathatott volna minket! De nem ezt történt. Jézus eljött, hogy megmentsen. Áldjuk és magasztaljuk ezért az Ő nevét!

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2012. november 2.

"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat."



"Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat." 
(Lukács 22 : 42)

Jézusnak az Atyához intézett kérése az előtte álló szenvedések szörnyűségére utal. A sötétség óráiban elmondott imája és az azt követő események tükrözi azt, hogy az emberiség megváltása és szabadulása nem valósulhatott meg szenvedés és halál nélkül.
Ez nem egy átlagos haláleset volt - a világ bűne került a vállaira. Ő hordozta a mi vétkeinket, ahogy mindazokét is, akik hozzá térnek. Az egész világ vétke volt a vállain, de csak a megtérő bűnösöknek van haszna ebből, azoknak, akik segítségül hívják őt, mint Megváltót, és Úrrá teszik életük felett.
Nem az Atya akarata volt, hogy Krisztus szenvedjen, ám ez volt az egyedüli út az örök életre. Ezért tisztelettel állunk az Atya akarata előtt, aki hagyta, hogy Fia szenvedjen, és Jézus előtt, aki irántunk való szeretetből meghalt a bűneinkért. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2012. július 20.

"Halálra ítélik"



"Halálra ítélik"
 (Máté 20 : 18)


A tanítványok nem értették Jézusnak ezen szavait. És amikor kezdték felfogni, hogy Jézus mire gondolt, Péter, aki a tanítványok szószólója volt, azt mondta: ez nem történhet meg vele soha.
Meglepő, hogy azok, akikhez jött Jézus, hogy megváltsa őket, ilyet kiálthatnak: "El vele!" De ez benne volt Isten tervében, hogy mi az Ő halálában életet nyerünk. Meg volt jövendölve, hogy testét megverik, megtörik: az öt sebhely örök jelként mutatja szeretetét mindazok iránt, akik hisznek benne.
Amint egy földbe esett mag elhal, hogy új élet származzon belőle, hasonlóképpen Jézus is csodás feltámadása által örök életre kelt. Biztos lehetsz abban, hogy Jézus halála életet hoz!


Forrás
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
 ITM Kiadó