"Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse."
(Lukács 9: 56)
Isten
elpusztíthatta volna a világot már akkor, amikor a bűn először
megjelent. Véget vethetett volna az emberiségnek már akkor, amikor Ádám
vétkezett. Kis híján meg is tette az 1. Mózes 6-ban, amikor csak Noé és
családja menekült meg az általuk felépített bárkában.
Az Ótestamentum évszázadai alatt, amikor a választott nép ismételten bűnbe és bálványimádásba süllyedt, az Úr türelmesen bánt velük.
Aztán eljött Jézus és szabadulást hozott. Halála által kielégítette Isten igazságát, amely a bűn büntetését kérte,
bűnné lett értünk és bevállalta az emberiséget megillető helyet, és ott
függött a kereszten. Mennyire másként is történhettek volna a dolgok!
Az Ő bűntelen élete örökre kárhoztathatott volna minket! De nem ezt történt. Jézus eljött, hogy megmentsen. Áldjuk és magasztaljuk ezért az Ő nevét!
Forrás
ITM Kiadó



