A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katona Béla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katona Béla. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 2.

"Nagy volt az örömöm az Úrban ..."



"Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok." 
(Filippi 4:10) 

Egyre jellemzőbb magatartásforma manapság a rezignáltság. Látunk fájdalmas, szomorú eseményeket, segítségre váró embereket, ám ahelyett, hogy a tettek mezejére lépnénk, vonunk egyet a vállunkon és belül azt kérdezzük: ugyan, mit tehetnék (és egyáltalán, miért pont én)? Sokszor hiányzik a ma emberéből a felbuzdulás és a tettekben megnyilvánuló segítségnyújtás. 

Bárki szorulhat segítségre közülünk, és jól esik, ha vannak emberek, akik felbuzdulnak a jó megtételére, akik észreveszik rászorultságunkat és mellénk állnak. Az apostol is így volt ezzel. Szorult helyzetében örömmel töltötte el, amikor azt tapasztalta, hogy a filippibeli gyülekezet tagjai felbuzdulnak az ő terheinek enyhítéséért.

Az ilyen élethelyzetekre nézve írja János apostol, hogy testvéreim, ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan. 

Mai igénk buzdítson bennünket arra, hogy ne csak észrevegyük a rászorulókat a környezetünkben, hanem tevékenyen vállaljunk részt életükből. 


(Katona Béla)

2024. december 4.

"Semmiért se aggódjatok..."



"Semmiért se aggódjatok..."
 (Filippi 4:6) 

Könnyű azt mondani! Mikor tele van az életünk megoldásra váró gondokkal, megvannak a magunk feladatai, hordozzuk keresztünket és akkor így szól az ige: semmiért se aggódjatok! Nem túlzás ez egy kicsit? Hiszen vannak aggasztó dolgok mind életünkben, mind a világban! Legalább egy kicsi aggódást engedhetne az ige... 

Semmi nem ér annyit, hogy aggódjunk érte? Nem ebből az irányból kell nézni a dolgainkat. Hanem Isten felől. Ha csak önmagunkra tekintünk, akkor bizony elfog az aggódás, a nyugtalankodás akár a feladataink, akár a szenvedések, akár a jövőnk kapcsán. De pontosan ezért kell önmagunk helyett Istenünkre nézni! Mert aggódásával senki sem tudja meghosszabbítani életét még egy arasznyival sem! Az aggódás, idegeskedés nem más, mint megfeledkezés az Úr hatalmáról! Arról, hogy Ő erős Isten, hogy tudta és akarata nélkül egy hajszál sem eshet le a fejünkről! 

Vizsgáld meg: mennyire vagy aggódós, nyugtalan, ideges típus? Aggódásunk és Istenbe vetett bizalmunk fordítottan arányos. Minél nagyobb az aggódás bennünk, annál kevésbé bízunk Urunkban, és minél inkább bízunk Istenünk jóságában, kegyelmében, annál kevésbé jellemez az aggódás! Isten bizalmat kér önmaga iránt, hogy megszüntesse aggodalmainkat! Bízzatok az Úrban örökké! 

(Katona Béla)


2024. február 11.

"Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá."



"Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá." 
(Jakab 1:17)

Vágyaink sokszor arra irányulnak, amit szeretnénk megszerezni, amink még nincs, de csak idő (és pénz) kérdése és birtokolni fogjuk! Talán ritkán szoktunk arra gondolni, hogy mennyi mindenünk van! Pedig nekünk hívő embereknek szükséges végig gondolni időnként azt is, hogy kinek köszönhetjük azt, amit a sajátunknak mondunk. A mai napod szóljon az Isten előtti elégedettségről. Akkor történhet ez meg, ha elkezdesz hálát adni életed felülről jövő ajándékaiért. Hogy mik ezek? Az életed, a szeretteid, a munkád, a lelki békéd, megváltottságod... Szükséges még sorolni? Gondold végig, hogy bár az elégedetlenség jó hajtóerő, de bűnös dolog hálátlannak lenni! Pál apostol is azt kérdezi egyik levelében: "Mid van, amit ne úgy kaptál volna?" (1 Kor 4:7) Ha pedig mindent kaptál - már pedig így van - akkor adj hálát érte! Adj hálát, mert Valakitől kaptad!

(Katona Béla)

2023. június 3.

"Egyél, fiam, mézet, mert jó, és a lépes méz édes az ínyednek. "



"Egyél, fiam, mézet, mert jó, és a lépes méz édes az ínyednek. "
(Példabeszédek 24:13) 

Isten Igéje még az étkezési szokásainkra nézve is tartalmaz hasznosítható üzenetet. Mai Igénk a mézet ajánlja figyelmünkbe. Mire jó a méz? Csak néhány példát írok le: hatféle szerves sav van benne, melyek segítik az emésztést. Nagy mennyiségben tartalmaz C-, B1-, B2-vitamint. Nyugtató hatása is van. Számos betegségre is hatásos… Ezzel a néhány gondolattal nem a méhészeknek akartam reklámot csinálni, de tény, hogy Isten Igéje is buzdít a mézfogyasztásra. Aztán ezzel kapcsolatban is rajtunk áll, hogy megfogadjuk-e az Ige útmutatását vagy nemet mondunk rá…
(Katona Béla)

2022. február 3.

"Boldog ember, aki mindig istenfélő, de a kemény szívű bajba esik."



"Boldog ember, aki mindig istenfélő, de a kemény szívű bajba esik." 
(Példabeszédek 28:14)

Az Úrhoz tartozni boldogság – mai Igénknek ez a legfőbb üzenete. Te is így érzed? Augustinus ókori egyházatya ezt így fogalmazta meg: Ha mindenem van, de Krisztusom nincsen, semmim sincsen. Ha semmim nincsen, de Krisztusom van, mindenem van. Te is így érzed? A múltkor olvastam egy idézetet mely szerint sok ateista szeretne hívő lenni, de egyetlen hívő sem szeretne ateista lenni. Megragadó gondolat…
 Sok ember (mindenki?) keresi a boldogságot. Megtalálni azonban csak az Úrban lehet. Rajta kívül csak kis örömök, boldogságfoszlányok várnak az emberre, Vele azonban teljes öröm és igazi boldogság. Te is így érzed? Ha igen, akkor ne felejts el bizonyságot tenni erről mások előtt!

(Katona Béla)

2021. május 5.

"Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem."



"Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem."
 (Zsoltárok 139:1)

Megvizsgálni az orvos szokta az embert, ha betegek vagyunk, vagy részt veszünk egy szűrővizsgálaton. Ahhoz, hogy egy-egy betegség beazonosítható legyen, szükséges a vizsgálat. Igen ám, de Igénk Istenről írja, hogy megvizsgál és ismer bennünket. Isten úgy is munkálkodik, mint egy orvos? Bátran írhatom, hogy igen. Többek között azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy Ő akkor is megvizsgál és ismer bennünket, ha ezt nem akarjuk. Ismer bennünket az Úr. Ez örömmel tölt el, vagy megrémít? Megrémít, ha van takargatnivaló életünkben. Örömöt jelent viszont akkor, ha tisztaságra, erényes életre törekszünk. Mert bár az utóbbi sem hibátlanságot, bűntelenséget jelent, de tudjuk a bűnbocsánat, lelki béke forrását. Örülj annak, hogy Isten ismer téged! Nemcsak tetteidet, szavaidat, hanem még a gondolataidat is! Vidd elé újra és újra háládat, bűneidet, gondjaidat, terveidet! Áldását és veled való kegyelmét napról napra megtapasztalod így! Ugye ez nem rémít meg?
(Katona Béla)

2021. január 29.

Mindenre van erőm a Krisztusban...

 

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem."  (Filippi 4:13) 

Amikor életünk terveinknek megfelelően, sőt olykor még attól is jobban alakul, akkor könnyű azt mondani, hogy mindenre van erőm! Aztán előbb-utóbb úgy is rájövünk, hogy azért ez nem egészen így van. Az a nagy tanulsága többek között igénknek, hogy Pál apostol nem az élet napos oldaláról fogalmazta meg. Éppen az árnyékos, hűvös börtöncellában fogan meg benne a megállapítás. Nem tagadja, hogy ereje - mind a szűkölködés, mind a bővölködés idején - nem önmagától, hanem Krisztustól van.
Lényeges gondolat, hogy mindenre lehet erőnk Krisztusban. Erőt kaphatsz a zsörtölődő főnök, a munkát szabotáló munkatárs, az állandóan panaszkodó ismerős, a dirigáló házastárs, a feleselő gyermeked elviselésére is! Ha mégsem sikerül az előbb felsoroltakat, vagy a fel sem soroltakat elviselned, akkor talán az a baj, hogy egyedül küszködsz, és nem kéred Jézus segítségét! Ő ugyanis csak olyan embereket és élethelyzeteket rendel mellénk, melyekhez elég erőt is kapunk Tőle! 

Csak csendesen teszem a gondolataink tárgyává, hogy vajon bennünket elviselni másoknak (házastársnak, testvérnek, szülőnek, gyermeknek, főnöknek, munkatársnak, szomszédnak, gyülekezeti tagnak...) mekkora erőkifejtést jelent?
Kívánom, hogy legyen sok erőd ma is mások szeretetben való elhordozására és ügyelj arra, hogy Te ne sok erőt vegyél el mások lelki energiáiból!

(Katona Béla)

 

2019. október 20.

"Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban."



"Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban."
 (Filippi 4:14) 


A mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít mondata után következik mai igénk. Ez azért lényeges, mert Urunk sokszor úgy ad erőt számunkra, hogy küld valakit, valakiket hozzánk. Pál úgy gondolkodott, hogy egyedül is el kell hordozza az igaztalan sérelmeket, szenvednie kell Krisztusért, merítve az Ő erejéből, de örömmel nyugtázta, hogy voltak, akik közösséget vállaltak vele. 
Ha szenvedésben van részünk, akkor gondolkodjunk úgy, mint az apostol: van erőnk Krisztusban elviselni. Ha nem néz rám senki, ha nem jönnek a régi jó lelki társak, barátok, szomszédok, akkor is kapunk erőt felülről. Ha pedig időnként mégis jönnek, meglátogatnak, akkor köszönjük meg az Úrnak is, és nekik is panaszmentesen! 

Milyen sok ember várja, hogy meglátogassuk! Szükséget szenved, műtötték, ágyhoz kötött, vagy másmilyen terheket hordoz: rohanó mindennapjainkban szakítsunk időt arra ezen a héten, hogy egy rég betervezett látogatást elvégezzünk, vagy valakinek örömöt szerzünk személyes megjelenésünkkel! Ez ugyanis azt jelenti, hogy közösséget vállalunk valakivel, annak ellenére, hogy milyen helyzetben van. Pál is örült, hogy nem a bilincseire tekintettek, hanem Jézus szolgáját látták benne azok, akik közösséget vállaltak vele. Lásd meg Isten gyermekét mindenkiben és szerezz örömet, akinek csak tudsz! 


(Katona Béla)


2019. augusztus 16.

"Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják ..."



"Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!"  
(Példabeszédek 31:28-29) 

A mai Igét olvasva azt lehet megállapítani, hogy a derékasszonyt tisztelik, megbecsülik családjában és férje nem felejti el megdicsérni sem. Bárcsak így lenne!
 Kedves férfiak! Mikor dicsértétek meg utoljára házastársatokat? Remélem, nem olyan régen! A dicséret ugyanis sok erőt tud adni. Akit dicsérnek, az szárnyakat kap, érzi, hogy fontos, értékes és értelme van fáradozásainak. Éppen ezért senkivel szemben – házastársunkkal szemben pedig különösen – nem szabad fukarkodni a dicsérettel. Ha ritkán, vagy egyáltalán nem szoktad megdicsérni házastársadat, akkor változtass a hozzáállásodon! Kezdj figyelmesebb lenni és dicsérj minél többször! A hatás nem marad el. Meg fogsz lepődni a következményeken: Te ugyanis nem leszel kevesebb azáltal, hogy dicsérsz, Társad viszont sok erőt kap buzdításaid által. Próbáld ki bátran az előbb javasoltakat és meglepően sok áldásban lesz részed! 
(Katona Béla)

2019. február 13.

"Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!"



"Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!" 
(Filippi 4:9) 

Tanulj és taníts! Keress jó példákat és légy jó példa! Röviden talán az előbbi gondolatok foglalják össze mai igénk üzenetét. Pál apostol maga is tanult szüntelenül Jézus élet-iskolájában, és a tanultakat igyekezett átadni másoknak. 

Keresztyén embernek lenni azt jelenti, hogy nemcsak szüntelen imádkozunk, de ugyanilyen rendszeresen tanulgatjuk is a szent életfolytatást. Lényeges kérdés, hogy bűneink ellenére igyekszünk-e előre haladni a hit útján és van-e szándékunkban átadni másoknak mindazt, ami nekünk fontos? Hiszen az Istenben gyökerező hitünk emberi életünk legfontosabb része, ezért nem lényegtelen, hogy legalább a családtagjaink látnak-e belőle valamit? Úgy veszem észre, hogy jó néhány keresztyén ember még a gyermekeinek sem meri átadni belső értékeit! De akkor kinek? Nem lehet békessége annak a magát hívőnek valló embernek, aki megtartja magának hitét, mert azt nem arra kaptuk! 

Legyen követendő példa az életed! A szavaid éppen úgy, mint a tetteid! Családban, munkahelyen, barátok közt: adj példát a Jézushoz tartozásodról! 

(Katona Béla)


2018. október 20.

"Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige." 2.



"Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige."
(Példabeszédek 25:11)

Vannak Bibliák (nálunk, reformátusoknál főleg a régebbi Károli fordításúak), melyekben a fontosabbnak tartott Igék másképpen vannak nyomtatva, kiemelésképpen félkövér betűvel vannak írva. Gimnazista koromban ezeket elkezdtem kiírni egy spirálfüzetbe, és igyekeztem megtanulni mindegyiket. Hatalmas lelki élmény volt! Valaki azt mondta, hogy ha megtennénk azt, hogy mindennap csak egy Igét megtanulnánk a Bibliából, egy év alatt nagyon sokra jutnánk. Olyan lelki töltést adna számunkra, és hitbeli megerősödést, hogy azt jelenleg elképzelni sem tudjuk! Ha egy év soknak tűnik, tégy próbát kevesebb idő alatt. A hatás, mely egész életedet érinti majd, nem fog elmaradni.

(Katona Béla)

2018. augusztus 31.

"Boldogok, akiknek szívűk tiszta, mert ők az Istent meglátják."



"Boldogok, akiknek szívűk tiszta, mert ők az Istent meglátják."
 (Máté 5:8)
Egy református lelkész fogalmazta meg a következőt. Mielőtt lelkész lett volna nagyon jómódú családban élt. Mindene megvolt, amit óhajtott, majd iskolai tanulmányai elvégzése után munkába állt. Mégis azt érezte, hogy nem lehet csak ennyi az élet értelme, hogy bemegyek a munkahelyre, elvégzem a munkát, majd hó végén felveszem a fizetésemet. Családot alapítok és elvagyok. Több kell legyen ettől az élet értelme! Később rájöttem – megtérésem után –, hogy több az élet, mert a boldogság forrása maga az élő Isten!
Testvéreim! Pál apostol ezt írja egyik levelében: a boldog Isten evangéliumát hirdetem. Ha az Isten boldog, akkor ez azt jelenti, hogy bennünket is szeretne boldognak látni. A boldog Isten nem boldogtalan követőket akar magának. Azt akarja Isten, hogy mindnyájan boldogok legyünk. Már itt, a földön! Bevallom nektek őszintén, hogy hibának érzem, hogy mi, lelkészek erről nagyon keveset beszélünk! Talán mi, keresztyén emberek keveset is láttatunk abból, hogy mennyi boldogság van az életünkben. Lehet, hogy kevés is van! Nem elég vonzó a mi hívő életünk azok számára, akik még nem ismerik az Istent! Pedig nagyon sok múlik rajtunk, Krisztus-követőkön, hogy vonzóvá tudjuk-e tenni mások számára is ezt az életformát minden nehézség ellenére! Hiszen keresztje mindenkinek van, de látják-e azt a belső boldogságot, amely a miénk lehet? Ki kell mondani azt a lényeges mondatot, hogy Jézus Krisztus nélkül nincs igazi boldogság!
(Katona Béla)

2018. augusztus 6.

"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért"



"Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért." 
(Filippi 4:3a)

Nem véletlen, hogy Ádám nem érezte magát jól egyedül még a paradicsomi állapotok közepette sem. Szüksége volt társra. S akkor lett teljessé az élete, amikor Isten hozzáillő segítőtársat adott mellé Éva személyében. 
Azóta is így van ezzel az ember. Társra van szükségünk az életben, a munkában, de még a hitben is. Ezért adta Isten a gyülekezetet, hogy ott éneklő, imádkozó, velünk együtt igét hallgató és igét megtartó társakra leljünk. 
S azért nem érzi jól magát sok-sok ember a földön, mert nincs társa! Társtalan a magánéletében, a munkahelyén, sokan még a családjukban is. Ebből a magányos állapotból hív ki minket hit által az Isten. Aki Atyjára lel a Mindenhatóban, annak embertársa is lesz a földön az Istene mellett. Mindig a szívembe hasít a 38 éve beteg története, aki így vallott Jézusnak: "Nincs emberem.". Ezért nem tudott időben belépni a Betesda tavába, mert nem volt, aki segítsen neki. S Jézus meglátta, rátalált, így lett Istene és lett embere! 
Akinek van Istene, van társa. Az Úr ad mellénk hűséges segítőtársat, munkatársat. Kérjük el Tőle, s adjuk hálát is értük Pál apostollal együtt! 

(Katona Béla)

2018. június 28.

"Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! ..."



"Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. "
(János 13:34-35) 

Mi a szeretet? Sokan sok mindent mondtak már róla. Legnagyszerűbb, ahogyan 
Jézus megélte és a világ elé tárta. Nekünk ezt kell a hétköznapi életünkben  felmutatni, megvalósítani. 
Lehet a következőképpen is:
- A szeretet az nem a nagy nyilatkozatok, hanem az egyszerű dolgok ok nélküli cselekedetei. 
Vagyis: - Kérsz egy kávét? - Fáradt vagy? - Miben segíthetek? 
- Vagy egy telefonhívás, egy váratlan levél, egy szívből szóló meghívás, egy séta kettesben. 
- Egymásnak minden ok és számítás nélkül megtenni dolgokat! 
- Elfogadni egymást olyannak, amilyen, hallgass a szívedre és ne siess! 
- Nézni egymást, a szív és a lélek szemével. A kimondott szó hazug is lehet, de a szemeink soha nem hazudnak! 
- Egyszerűen együtt lenni, nem csak testileg, hanem lelkileg is: ez a szeretet! Miért kell várni addig, míg meghal valaki, és akkor kimondani azt, hogy "Szeretlek"?
- A szeretet nem bíráskodás, nem kritizálás, és nem ítélkezés. Képesek legyünk azt kimondani: "A te helyedben én sem tudtam volna jobban csinálni" 
- vagy irigység nélkül mondani: "Csodálatos, amit tettél"! 
- Ez ennyire egyszerű, nem bonyolult. De ha szeretet nem lakozik bennünk, mindent elmulasztunk az életben! 
- Akiben szeretet van, és őt is viszont szeretik, az egy kiváltság és annak az élete rendkívüli, annak ragyognak a szemei és a lelke meleget sugároz! 

(Katona Béla)

2013. október 28.

"Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim ... "



"Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, 
és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR."
 (Ézsaiás 55 : 8)

Szerintem többeknek ismerős a következő írás: Isten másfajta mércével mér. Nem fogja azt kérdezni, hogy milyen autód volt, hanem azt, hogy hány embert vittél el vele. Nem fogja megkérdezni, hogy hány négyzetméteres lakásod volt, vagy, hogy hány hálószoba volt a házadban, hanem azt, hogy hogyan nevelted a gyermekeidet, és hogy bántál a családoddal. Nem fogja megkérdezni, hogy milyen márkájú ruhák voltak a szekrényedben, hanem azt, hogy hány embernek adtál belőlük. Nem azt fogja megkérdezni, hogy mennyi volt a fizetésed, hanem azt, hogy mennyit fektettél be belőle Isten Országának építésébe. Nem azt fogja megkérdezni, hogy milyen beosztásban dolgoztál, hanem azt, hogy a munkádat megpróbáltad-e kiválóan és becsületesen végezni. Nem azt fogja megkérdezni, hogy mennyi barátod volt, hanem azt, hogy te hány embernek voltál a barátja. Nem azt fogja megkérdezni, hogy milyen környéken éltél, hanem azt, hogy szeretted-e a szomszédaidat. Nem a politikai nézeteidre vagy a bőröd színére fog rákérdezni, hanem arra, hogy milyen a jellemed. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink, de jó lenne az emberi helyett minél inkább az isteni gondolatokat keresni!

(Katona Béla)

2013. szeptember 27.

"Istennek minden szava színigaz."



"Istennek minden szava színigaz." 
( Példabeszédek 30:5/a )

Isten sohasem hazudik. Ő nem lódít, nem beszél mellé, kegyes hazugságai sincsenek, hiszen ezek nem illenek hozzá. Személyétől ezek idegen dolgok. Minden szava színigaz. Ezért kell minden szavára odafigyelni. Nemcsak a Biblia bizonyos tanításai igazak, hanem a teljes egésze. Elfogadjuk-e az Úrtól származó keményebb beszédeket is? Ha megfedd, vagy int az Ige, akkor megsértődünk, vagy úgy teszünk, mintha nem is nekünk szólna? Magunk miatt is fontos lenne, ha Isten Igéjét teljes egészében komolyan vennénk. Ellenkező esetben eltévelyedünk. Keresd, olvasd, hallgasd az Úr szavát, mert Ő mindig igazat szól, ezért bízz Benne töretlenül!
(Katona Béla)

2013. szeptember 22.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál."



"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, 
azoknak minden javukra szolgál." 
(Rm 8:28)

Isten a rosszból is tud jót kihozni – vallja a hívő ember. Csakhogy, amikor benne vagyunk valami nem kívánt rosszban (már pedig életünk minden szomorú, fájdalmas, keserű pillanata ilyen), akkor nem ezt érezzük. Utólag viszont szabad erre rácsodálkozni. A legfrissebb történet ezzel kapcsolatban, mely bejárta a világot a chilei bányászoké, akik fél napra indultak a föld alá dolgozni és 70 nap lett belőle. Nem önszántukból, és nem azért, mert sokkal több volt a munka, mint azt előre elgondolták. De megszabadultak, és íme, egy újságcikk néhány sora erről: Könnyek, imádságok, örömujjongás, nemzeti zászlók, a himnusz eléneklése. „Viva Chile” táblák, megható jelenetek kísérték az eseményt. Mindegyik bányásznak külön története van, mindegyiknek megvolt a maga szerepe, hogy a kéthónapos megpróbáltatást egymás segítésével túléljék. „A történet tragédiával kezdődött és áldással végződött. Biztos vagyok abban, hogy nemcsak a bányászok, de az egész ország életét is megváltoztatta. Mi, chileiek nem leszünk ugyanazok, akik a szerencsétlenség előtt voltunk. A csapásból megtanulhattuk, hogy csak hittel és reménnyel érhetjük el céljainkat. - mondta Sebastian Pinera  elnök. Minden a javunkra van – írja Pál. Hidd el ezt Te is, akkor is, ha nehéz, mert minden nyomorúságtól nagyobb és hatalmasabb Istenünk van, aki még a rosszból is tud jót kihozni!

(Katona Béla)
Forrás: 
Napi Ige és Gondolat - 2010.

2013. február 8.

"Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az Övé."



"Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az Övé."
 (Zsoltárok 95:4)
 E zsoltár felirata az a Bibliában, hogy Buzdítás Isten dicséretére. Úgy gondolom, hogy Isten dicséretére hitelesen buzdítani olyan valaki tud csupán, aki megtapasztalta Isten hatalmát, kegyelmét egy-egy élethelyzetben. Az ilyet átélt hívő ember pedig megragadja a lehetőséget, hogy Istent dicsérje, hogy Róla bizonyságot tegyen. A chilei bányászokkal a közelmúltban történt eseményekről bizonyára mindenki hallott.  Több mint 600 méteres mélységbe mentek le dolgozni, ám a tervezett fél nap helyett 69-et töltöttek a föld alatt. Amikor kiszabadultak, az hatalmas bizonyságtétel volt. A Főnix nevű mentőkapszulából kilépő vájárok „Köszönöm, Uram!” feliratú pólót viseltek. Trikójuk hátulján ez állt: „Övé a dicsőség és a tisztelet!”; a Zsoltárok könyve 95,4. verséből pedig ez az idézet állt: „Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az Övé”. Neked milyen történeted van arra nézve, hogy másokat buzdíts Isten dicséretére? Nem baj, ha nem közvetítette a világ valamennyi jelentős tévétársasága, de ne hallgasd el mások előtt, hogy mit tett veled az Úr!
(Katona Béla)

2013. február 7.

"Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek ..."



"Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait."
 (Zsidó 4:12)
Néhány hete a következő hírt olvastam az egyik weboldalon:Hazánkban évente mintegy százezer Biblia jelenik meg és kerül kereskedelmi forgalomba. Ekkora példányszámban, pláne évről évre folyamatosan hasonló mennyiségben nem nagyon fogy más műből; az eladási adatok azt mutatják, még mindig ez a legnépszerűbb könyv. Ez egy örvendetes hír! Ettől örvendetesebb már csak az lenne, ha tudnánk, hogy ki milyen gyakran olvassa és hány ember élete változik meg, és indul el jó irányba a Biblia olvasásának hatására. Persze szerény meglátásom szerint még a templomba járó emberek is viszonylag keveset olvassák a Bibliát. Ha nehezen érthető szakaszhoz érnek, akkor különösen elkedvetlenednek. Pedig nyilvánvaló, hogy egyetlen sora sem véletlen a Szentírásnak. Ismertem egy idős nénit – már jó pár éve nincs az élő sorában – aki saját bevallása szerint negyvenegyszer (!!!) olvasta el életében a Bibliát. Idézgette is elég gyakran, ami alátámasztotta szavait. Nem kérdés: minden nap szükséges egy kis időt rászánnunk a Biblia olvasására, mert ezáltal közelebb kerülünk Istenhez, de jobban megismerjük önmagunkat is! Tudom, hogy elfoglalt vagy, de élj a lehetőséggel! Nem fogod megbánni!

(Katona Béla)

2013. február 6.

"Ha a nyomorúság idején gyenge vagy, kevés az erőd." 2.



"Ha a nyomorúság idején gyenge vagy, kevés az erőd." 
(Példabeszédek 24:10) 

Ismerek valakit, akinek néhány éve egy autóbaleset következtében amputálni kellett a jobb karját. Röviddel – kb. egy órával – az életmentő műtét után bementem hozzá. Nem volt még ilyen nehéz látogatásom lelkileg. Mit mondhatnék, ami vigasztaló, erősítő, bátorító lehet? S amikor beléptem a kórterembe, nem karjának hiánya döbbentett meg, hanem a mosoly, mely szélesen ült ki ajkára. Itt vagyok, élek és ezért is hála Istennek! – mondta ő. Vigasztalni mentem és én erősödtem. Nekem volt kevés az erőm az ő nyomorúságában. Ráadásul a történet szenvedő szereplője az egyik nővérem volt. Sok tanulságos dolgon mentünk át családilag mindnyájan akkortájt és azóta is…
(Katona Béla)