A következő címkéjű bejegyzések mutatása: örök élet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: örök élet. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 25.

"Ki tudod-e találni, mi az Isten titka?"



"Ki tudod-e találni, mi az Isten titka?" 
(Jób 11:7)

Nem igazán hatnak meg bennünket Cófár szavai, aki a Jóbot vigasztaló barátok közül  a harmadik volt, de beszédéhez fûzünk néhány megjegyzést.
Cófár körülbelül Isten mélységeinek kifürkészésére gondolt. Kérdése azonban helytelen, mivel õ sem ismerhette a kiindulási pontot. Az Üdvözítõ akkor még tûnt fel.
Mi már sokkal határozottabban kezdhetjük el a felfedezõ utat. A körülmények és az útvonal változhat, de csak Jézusban kezdheted el. Hiszen Õ mondta: "senki sem mehet az Atyához, csak is én általam." Krisztus az az ösvény, amelyik az örök tudás világosságába vezet. Mindenki, aki csak hisz Jézus Krisztusban, megkapja Istentõl az örök élet ajándékát.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2025. március 17.

"De az én szabadításom örökre megmarad."



"De az én szabadításom örökre megmarad." 
(Ézsaiás 51:6)

A próféta arra kér, hogy emeljük fel tekintetünket az égre, majd nézzünk a földre, és tudatosuljon bennünk, hogy az ég szétoszlik, mint a füst, a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig elhullnak, mint a legyek. Majd e megerősít bennünket afelől, hogy Isten szabadítása örökké megmarad és igazsága nem rendül meg soha. Többszáz évvel Ézsaiás próféta után Péter apostol a a mai  ismeretekhez képest prófétai kijelentést tesz: a jelenlegi ég és föld a tűznek van fenntartva.
Ma már jól tudjuk, hogy földünk elkopik, és ezt a folyamatot sietteti az ember pazarlás és a természeti adottságok helytelen használata.
Csak egy dolog maradandó, az örök élet, amit Jézus mindazoknak felkínál, akik elismerik, hogy szükségük van rá, hittel felé nyújtják kezüket és hálaadással elfogadják azt.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM KIadó.

2012. szeptember 11.

"Ragadd meg az örök életet."




"Ragadd meg az örök életet."
 (1. Tim. 6:12)

Ez azt jelenti, be kell vetnünk mindent annak érdekében, hogy megragadhassuk az Isten Fiában vetett hitet és elnyerjük az üdvösség ajándékát.
Az örök élet felbecsülhetetlenül fontosabb kell legyen, mint az életünk. S a parancs, hogy ragadjuk meg az örök életet, megóvni hivatott minket attól a veszélytől, amely fenyeget, ha halogatjuk Isten ajándékának elfogadását. A "holnap" olyan természetesen szokott érkezni, hogy el sem hisszük, hogy esetleges ma lehet az utolsó napunk. Ha a mát megragadjuk, azt jelenti, hogy a hátralevő napjainkban építhetünk az alapra és kincseket gyűjthetünk a mennyben.
Az örök élet Isten ígérete, amely már ma nekünk ad, ha elfogadjuk Krisztust. Ennek az életnek az áldását mi magunk és körülöttünk levők is élvezhetik.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
 ITM Kiadó

2012. június 8.

"Uram, merítõ edényed sincs."



"Uram, merítõ edényed sincs." 
(János 4:11)

Jézus az élet vizét, az örök életet ajánlotta fel a vízért jövõ samáriai asszonynak. Sem merítõ edénye sem szolgálója nem volt, ráadásul idegennek is tûnt. Betlehemben született, otthonától az összeírás miatt - távol. A názáreti ács házában nõtt fel, anélkül, hogy bárki felfigyelt volna rá, kivéve talán amikor tizenkét évesen írástudókkal elegyedett beszélgetésbe a templomban.
Hadd mondják az emberek még min dig, hogy Jézusnak nincs merítõ edénye, de vedd észre, hogy élete és szolgálata ma élõkre is hatással van, halála és feltámadása a bûnbocsánat bizonyosságát hozta és az Istennel való békességet mindenkinek, aki hisz. Csak akkor vond le a megfelelõ következtetést, amikor már ittál az általa kínált életvízéből!

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó