"Nem jött el az idő".
( Haggeus 1 : 2 - Károli )
Ha azt mondod: ez most nem a megfelelő alkalom, azzal csak a semmitevést táplálod. A gyakran hangoztatott "majd" a lusta ember refrénje. Isten minden napra elkészített valamit az ő gyermekei részére. Ő kész ezt ki is nyilatkoztatni azoknak, akik akár belső meggyőződésből, akár a körülöttük levő nyilvánvaló szükségek miatt keresik az ő akaratát. Haggeus próféta azon bánkódott, hogy a nép nem látja még elérkezettnek az Úr háza megépítésének idejét, ők azonban továbbra is szépen megépített házaikban laknak, miközben a templom romokban áll.
Ma különösen nagy szükség van a lelki építkezésre: védelmet nyújtani a sebezhetőnek, ételt biztosítani az éhezőknek. Ideje, hogy felálljunk és cselekedjünk: hirdessük az igazság üzenetét, éljük Krisztus életét, mentsünk meg az embereket a kárhozattól.
Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó
