"Jézus rátekintett, megkedvelte őt."
(Márk 10:21)
Az egyik legnagyobb felismerésünk az, amikor tudatosul bennünk: Isten személyesen és egyénileg szeret minket. Ez a igevers Jézus szeretetével kapcsolatos, amely egy fiatal ember felé irányult, akinek mindene megvolt, kivéve azt a békességét, hogy tudja lelkének végső jó sorsát. Ez az ember azt gondolta, hogy Jézus megadja neki a választ, és Ő meg is adta. De az ár nagyobb volt annál, amit hajlandó volt fizetni. Jézus Úrrá tételét jelentette, és önmaga mások szolgálatára való odaszánását - éppen azt, amit Jézus tett, és amit azóta minden tanítványnak tennie kell.
A nagyszerű dolog az, hogy Jézus rátekintett, és
megkedvelte őt. Ő minden bizonnyal látta, mivé válhat és mire képes.
Csak remélhetjük, hogy ez a fiatal ember megtért, és követte Krisztust.
Nem tudjuk. Az esete azért van feljegyezve, hogy tanulság legyen nekünk.
Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése