"De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem."
( Filippi 3:7 )
Azt mondják, hogy „egyik ember szemete a másiknak kincse.” Amikor David Dudley megpróbált segíteni szüleinek kitakarítani a házat a „szükségtelen elemektől”, mielőtt kisebb otthonba költöztek volna, ezt ő nagyon nehéznek találta. Gyakran begurult szülei ellenkezésén, amikor meg kellett volna válniuk olyan dolgoktól, amelyeket már évtizedek óta nem használtak. Végül David apja segített neki megérteni, hogy még a kiszolgált, haszontalan dolgok is közeli barátokhoz és fontos eseményekhez kötődtek. Felszámolni a zűrzavart számukra olyan volt, mint kidobni az életüket.
Egy lelki párhuzamot szolgáltathat az otthoni szamárfészek felszámolásával az, amikor képtelenek vagyunk kitakarítani a szívünket azoktól a hozzáállásoktól, amelyek ránk nehezednek.
Éveken át a tarsusi Saul kapaszkodott abba az „igazságba”, amit Isten törvényének való engedelmességével ért el. Származása és teljesítménye kifizetődő volt, amíg egy vakító pillanatban Jézussal nem találkozott a damaszkuszi úton (Ap.Csel. 9:1-8). Amikor szemtől szemben volt a feltámadt Megváltóval, elengedte szeretett önnön erőkifejtését, és később azt írta:
„De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.”
(Fi l.3:7).
Amikor a Szentlélek arra késztet minket, hogy engedjük fel öklünk szorítását bármely hozzáállásunk terén, amely megakadályozza, hogy Krisztust kövessük, valódi szabadságot találunk, ha elengedjük azt.
( David McCasland )