Elképzelni sem tudom, hogy amit szívvel-lélekkel teszünk, az ne volna örömteli. Az elmúlt napokban többször is szóba került beszélgetések alkalmával, hogy a gyermeki odaadást, belefeledkezést hogyan lehetne megőrizni felnőtt korra. Hiszen ez volna a célja, értelme életünknek: Isten nyomán teljes szívből, teljes lélekből, örömmel jót tenni felebarátainkkal. Akár önmagunkat, akár közösségünket tesszük nagyító alá, aligha azt találjuk, hogy a keresztyénség buzgón, célratörőn teljesíti hivatását. Márpedig sem a megszokásnak, sem az elvárásoknak, sem pedig a kényszerűségnek alávetett akarat nem termi meg az öröm gyümölcsét. Gondoljuk csak végig: életünk egyetlen valódi hatalma, Mennyei Atyánk önmaga példájával mutatja meg boldog életünk lehetőségét.
