2012. augusztus 13.

"Hiszen ki fogható hozzám, ki vonhat engem felelősségre?"



"Hiszen ki fogható hozzám, ki vonhat engem felelősségre?" 
(Jeremiás 49:19)

Az Ószövetség prófétái ismétlődően hirdették Isten transzcendens szuverenitását. Itt a próféta azt kérdezi, hogy ki hasonlítható az Úrhoz, ki sajátíthatná ki az ő helyét? Tudjuk, hogy Sátán , korábbi nevén Lucifer, a hajnal fia, lazítást szított a mennyben az angyalok között. Ezzel azonban csak azt érte el, hogy a kezdetét vette a történelem, amit a hívők úgy ismernek, hogy a megváltás tervének kinyilatkoztatása. Amikor ez kiteljesedik, nyilvánvaló lesz Krisztus gyönyörű menyasszonya.
Minden nemzedékben voltak olyanok, akik megkérdőjelezték a személyes Isten létezését. Sokan faragtak saját maguknak isteneket. Pedig egyedül az élő Isten az, aki páratlanul kimagaslik mindenek fölött és megelégíti mindazok lelkét, akik segítségül hívják őt. Uralkodik az Úr!

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár   
ITM Kiadó

"Ettek és jóllaktak mindnyájan".



"Ettek és jóllaktak mindnyájan".
 (Lukács 9:17)

Nem egy-két mozsáról van szó - hogy éppen elmondhasd, hogy te is ott voltál és ettél. Nem olyan ez, mint amikor váratlan vendégek érkeznek és a leleményes háziasszony felduzzasztja a négy személynek készített ebédet úgy, hogy hat embernek is elégséges lesz. Nem. Az ötezer ember megelégedve ment el egy kiadós ebéd után.
Ha arra gondolsz, hogy Jézus megáldott pár morzsát, amit az emberek megettek és valamilyen csoda folytán megelégedtek, akkor magyarázd meg a tizenkét kosárnyi felszedett kenyérdarabot. Majd  felteheted a kérdést: mi lett azokkal a kosarakkal, hisz Jézus azt megparancsolta, hogy semmi nem menjen kárba.
Ha Jézusból és az ő Igéjéből táplálkozol, akkor számíthatsz arra, hogy megelégedsz. Ez különösen így van, amikor hallod az Igét, megérted és engedelmeskedsz annak.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár   
ITM Kiadó

2012. augusztus 12.

"De túl sok mézet ne egyél."



"De túl sok mézet ne egyél." 
(Példabeszédek 25: 16)

Lehet - e túl sok a jóból? A példabeszédek írója szerint igen. A túl sok méz beteggé tesz, a megfelelő mennyiségnek viszont jó hatása van.
Gyakran túl sok ideig ragaszkodunk bizonyos jó dolgokhoz, miután azok hasznosságának 
szavatossága már lejárt. Az alváshoz vagy a kikapcsolódáshoz hasonlóan a méz azoknak a jó dolgoknak az édes izéről beszél, amelyeket Isten nekünk adott. Akárcsak a hegycsúcs élménye, amely felkészít bennünket a völgybeszállásra, a méz elfogyasztása erőt biztosít a továbbhaladáshoz.
Az élet legtöbb javainak adott az adagolási ajánlata. A túladagolás igencsak visszaüt. Fogadd Istentől a jót,oszd azt meg másokkal és hagyj helyet a többi jónak is! 

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár   
ITM Kiadó

2012. augusztus 11.

"Megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem válaszolt."



"Megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem válaszolt."
 (1. Sámuel 28:6)

Saul Izrael első királyaként jól kezdte. A tiszteletet parancsoló megjelenés, a mindenkinél magasabb testalkat mellett Isten felkentje volt  és a prófétákkal együtt szolgált.. Mégis lázadóvá vált , mert nem engedelmeskedett Istennek az amálékiek kiirtásában. Ettől kezdve Isten elutasította őt, mint királyt. Még imádkozott ugyan az Úrhoz, de válasz nem érkezett. Engedelmessége miatt ütközött akadályba.
Saul vétkezett, de igazából soha nem tért meg. Gonosz szellemi erők, uralma alá került és még jósnőhöz is folyamodott tanácsért. Olyat tett, amit évekkel korábban halálra méltónak tartott.
szándékosan megmaradni a lázadás bűnében ilyen kommunikációs töréshez vezetett. Az Úrhoz kell megtérő szívvel fordulni, nem gonosz erőkhöz! 

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2012. augusztus 10.

"Én vagyok az élet kenyere."



"Én vagyok az élet kenyere." 
(János 6:35)

Jézus arról az életről beszél, amely örökké tart. Egy örök élet, ami a sír után folytatódik. Az újjászületéssel kezdődik, amikor a megtérés és a  Krisztusban való hit lelki születést hoz létre a fizikai élet mellett.
Az új életnek szüksége van táplálékra: Jézus  az élet kenyere. Jézus vére által megváltást nyertél, lelki növekedésed érdekében pedig táplálkoznod kell Jézusról. Ő majd az Atya színe elé állít, amikor munkáját befejezte rajtad.
Ne tölts az időt azzal más adalékok és ételkiegészítők után nézz, mert ilyenek nincsenek. Tápláld lelked az Úrral! Legyen jó étvágyad! Jézus a mennyei kenyér, ez az egyedüli eledel, ami a naponkénti erőt és a továbbhaladáshoz szükséges reményt biztosítja. Táplálkozz belőle!

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár   
ITM Kiadó

"Felesége azonban hátratekintett."



"Felesége azonban hátratekintett."
 (1. Mózes 19:26)

Nem úgy vált közismertté, mint Lót felesége, hanem, mint aki hátratekintett. Bár úgy tartjuk, hogy Lótot bosszantotta a körülötte levő bűn, mégis megkérdőjelezhető a  hozzáállása, hiszen ott maradt a gonosz városban. Mivel nem igen sietett a meneküléssel, a megmentésére küldött angyalok szinte ki kellett vonszolják őt onnan.
Bár férjével együtt valahogy ő is elindult a menekülés útján, Lót felesége visszatekintett, mert az ő szíve Sodomában maradt. Sóbálvánnyá lett, figyelmeztetésül mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy megmenekülhet, miközben még mindig vágyakozik a régi élete után. A rideg megkövült sóbálvány és Lót feleségének emléke figyelmeztet minket, hogy meg kell változnunk elménk megújulása által.

Forrás
Igazgyöngyök -  Amerre az Úr jár   
ITM Kiadó

2012. augusztus 1.

"Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy távozzon közülük."



"Gadara vidékének egész népe kérte őt, hogy távozzon közülük."
 (Lukács 8: 37)

Elszomorító volt: Gadara lakói a meredekről a tóba veszett disznók tetemeit nézték, ahelyett, hogy figyelembe vették volna az ördögtől megszállottat, aki meggyógyulva, felöltözve , ép elmével ült Jézus lábainál. Felismerték, hogy valamilyen csoda történt és megrémültek. Annyira elfogta őket a félelem, hogy nem akarták, hogy bármi közük is legyen az ilyen dolgokhoz.
Az Úr Jézus csodát tesz az emberek életében. Megteszi azt, amire mások nem képesek. Letöri a bűn és a gonosz bilincseit, meggyógyítja a megtört szívűeket, helyrehozza az összetört életeket. Lehet, hogy nem éppen akkor és úgy teszi ezt, ahogyan te elképzeled, de mindenképpen késztessen az Isten iránti magasztalásra és dicsőítésre!  Ez volt az, amit a gadaraiak elmulasztottak.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár   
ITM Kiadó