2019. szeptember 1.

"Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből."



"Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből." 
(Józsué 21:45)

Voltak olyan idők is, amikor minden nagyon kilátástalannak tűnt. Józsué és Káleb hittek Isten ígéreteiben, akkor is, amikor mások kételkedtek az Ígéret földjére való belépésben.
Századok teltek el, amióta Isten először beszélt Ábrahámmal, és Józsué ezt a kijelentést akkor tette, amikor az izráeliták beléptek Kánaánba. Isten ígéretei még mindig igazak. Most már tudjuk, hogy az Izráellel megtörtént dolgok csak árnyékai az eljövendőnek, és az Ő ígéretei akkor jutnak el a kiteljesedésre, amikor Jézus visszajön.
Jelenleg, Jézus által nekünk is szólnak az ő örök ígéretei. Mi is nézhetünk előre az igazság honára, az új égen és új földön örökké tartó Ígéret földjére. Lehet bár az út göröngyös és fárasztó , de az , Aki megígérte, hűséges és nem csap be bennünket.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

Nincsenek megjegyzések: