2016. március 23.

"Ő pedig a vakok kézen fogva kivezette."



"Ő pedig a vakok kézen fogva kivezette."
(Márk 8: 23) 

Jézus úgy bánt vele, hogy ez az ember megértse.Nem integetett vagy gesztikulált neki, hiszen vak volt. Ne az utat mutasd meg neki, hanem fogd a kezét, és vezesd.
Az Úr a legmegfelelőbb módon vezet minket, ha engedjük neki. Ismeri sajátosságainkat, és többet tud rólunk, mint mi amit mi magunk. Ennek a vak embernek, akit Jézushoz vezettek gyógyulásért, ki kellett jönnie a tömegből, és ki kellett jönnie a faluból. Nem mondani kellett neki, hanem kivezetni, és Jézus ezt tette.
Csodálatos lépések lehettek azok, amelyeket együtt tettek, amint kéz a kézben mentek a teljes gyógyulás helyszínére. Ilyennek kell lennie a mi Jézussal megtett lépéseinknek is.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

Nincsenek megjegyzések: