"Talán az ő révén lesz fiam".
(1. Mózes 16: 2)
Sára, Ábrahám felesége mondja ezeket a szavakat, amikor ki akarja segíteni Istent. Férjével együtt ők tették le a hit ösvényének első köveit. Tudatában volt Isten ígéreteinek, miszerint nagy nemzet a anyja lesz, de valahogy nem számított Isten időzítésének csoda- jellegére.
Úgy gondolta, hogy be kell segítenie egy kicsit. Megengedte Ábrahámnak, hogy szolgálójától, Hágártól szerezzen magának utódot. Fájdalmak útján tanulta meg, hogy tévedés így besegíteni Istennek. Később meg kellett kérje Ábrahámot, hogy bocsássa el Hágárt a szolgálatából.
Mindannyian tanulhatunk Sára hibájából és így elkerülhetünk sok nehézséget és szomorúságot. A lényeg az, hogy bízzunk az Úrban, aki saját időzítése és terve szerint beteljesíti nekünk tett ígéretét.
Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó
