A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Efézus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Efézus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 3.

"Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erőnk szerint."



"Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erőnk szerint."
(Efézus 3:20)

Az imádkozó ember csak akkor fordul bizalommal Istenhez, ha Isten csodálatos erejének megtapasztalásában él. Pál apostol megtapasztalta ezt az erőt. Általa lett az üldözőből Jézus nevének hitvallója. Amit senki nem tartott lehetségesnek, amit maga Pál is kizártnak tartott, azt Isten megtette. Ez az erő szakadatlanul munkálkodott benne, ezért kiált fel így: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!" Máskor pedig:„Felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett." Ezért bízott abban, hogy Isten mindent megtehet (2 Kor 9, 8); az apostol sziklaszilárdan hitte ezt. Imádkozásán mint ragyogó korona, ott van Isten dicsőítése és imádása. Isten véghetetlen bőséggel mindent megtehet, azaz feljebb, mint valaha is megtapasztalhattuk.

Megtapasztaltuk már mi is Isten kegyelmének ezt a csodálatos erejét, amellyel új embert teremt? Új mederbe sodorta-e életünk folyamát ez az erő? Megtörtént bennünk is az a nagy változás, amit Pál ezekkel a szavakkal ír le: „A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden"? Amire semmiféle emberi rábeszélés vagy ékesszólás nem képes, amit az ember legjobb szándéka sem vihet véghez, azt elvégzi Isten hatalma. Elveszi belőlünk a kőszívet és ad helyette újat, mely készségesen követi az Õ vezetését. Azután naponta új erőt és új bátorságot ad arra, hogy legyőzzük a gonoszt. Segít elhordozni a nehézségeket. - Csak ha átéltük és mindig újra átéljük Istennek ezt az erejét, tudunk igazán bizalommal imádkozni.

Életünk legnagyobb csodája: az ember szívének megújulása. Aki ezt megtapasztalta, abban eldőlt az a kérdés, hogy léteznek-e csodák vagy sem, mert saját magában látjaIsten csodálatos hatalmának legnagyobb bizonyítékát. Halálosan beteg lelke csodálatosan meggyógyult és most naponta Isten gyógyító erőiből él. Aki a legnagyobbat megtette, hogyne tenné meg a többit is? És ahogyan megmentette az én lelkemet, úgy másokat is életre vezethet. Imádságunk meghallgatásában is túlmegy azon, amit kérünk vagy elgondolunk. Isten bennünk munkálkodó ereje által - ami által fenntart és mindenen átsegít - fogalmat alkothatunk arról, hogy ennek a hatalomnak nincs határa. Mindent úgy tud és úgy akar irányítani az életünkben, hogy célhoz érjünk.

Carl Eichorn

2014. január 18.

"Mindent megtehet."



"Mindent megtehet."
 (Efézus 3: 20)

Bámulatos az, amit Isten cselekszik. Figyeld meg az igeversben leírtakat:
"Sokkal bőségesebben." A bőséges elég is, - sokkal több annál, mint amire szükséged van -, de ez még azt is felülmúlja. El sem tudjuk mondani, milyen túlcsordulóan bőséges, de hisszük, hogy így van Krisztusban.
"Mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk." Hogyan lehet ez több annál, mint amit mi gondoljuk vagy kérünk? Elegendő vajon ahhoz, hogy fedezze álmainkat és elképzeléseinket? Valószínűleg azt jelentheti, hogy a mi elménk nem képes olyat kitalálni, amit az ő gondviselése ne tudna biztosítani.
Mindezek "a bennünk munkálkodó erő szerint" történnek. Eme erő által támadt fel Jézus a halottak közül, és támadnak majd fel azok is, akik hisznek.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2013. december 28.

"Hogy megismerjétek."



"Hogy megismerjétek."
( Efézus 1: 17 )

Jézus tanítványa számíthat rendkívüli növekedésre a tanulás folyamatában. Figyeld meg, mit kínál Isten azoknak, akik tanulnak ( eljutnak a megismerésre ):
"Az ő felhívásának reménységét."
Krisztusban nagyszerű kilátásaid vannak. Aki elhívott téged, képes meg is tartani, s majd hibátlanul és tökéletesen az Atya elé állítani életutad végén.
"Az ő dicsőségének gazdagságát."
Ha az Úrban vetetted a bizodalmadat az üdvösségedet illetően, örökséged van a mennyben. Ne a jelenlegi ingóságokra nézz, hanem keresd az odafelvalókat! Isten dicsőségének gazdagsága, amely a szentek rendelkezésére áll, szavakkal nem kifejezhető.
"Az ő mérhetetlenül hatalmát rajtunk, hívőkön."
Isten képes téged kivezetni jelenlegi nehézségeinkből, és eloszlatni a szívedből a holnap miatti félelmet. Ha erre van szükség, az egész menny segítségedre siet.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó