A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Galaták 6.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Galaták 6.. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. július 5.

"Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót ..."



"Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel,
 leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."
( Galaták 6: 10 )

A vetés dolgában meghatározó szerepe van az időnek. Nem úgy, hogy majd vetünk, ha lesz rá időnk. Ha ugyanis esedékes a magvetés, akkor késedelem nélkül időt kell szakítanunk rá, mert különben nemcsak a vetést szalasztjuk el, hanem vele együtt az aratás lehetőségét is. Ne feledjük, a megtérést sürgető "ma" szócska érvényes a megtérés gyümölcseire, a jó cselekvésére is. (Ez utóbbi nemcsak anyagi támogatásban, hanem együttérzésben, oltalmazásban, hitre segítésben is megnyilvánulhat.)
Segítő szeretetünk köréből a tőlünk távol élőket sem szabad eleve kirekesztenünk, de elsősorban mégis a hozzánk legközelebb álló hittestvéreinknek kell jótetteinkből részesedniük. Az a gyülekezet ugyanis, amely saját rászorultjait elhanyagolja, elveszti a Krisztus-hirdetéshez lényeges erkölcsi hitelét. 
Istenem, segíts, hogy a jót időben és bölcsen, de mindenképpen megcselekedjem!

( Győri Kornél )

2016. december 12.

"Egymást terhét hordozzátok"



"Egymást terhét hordozzátok"
(Galaták 6: 2)

Nem könnyű ez, főleg amikor még magad terhét is cipelned kell! Többről van itt szó együttérzésnél vagy megértésnél. Szoktuk mondani, hogy többet ér egy kis segítség egy szekérnyi szánalomnál!
Mint hogy csupán bámuljunk valakit, amint nehéz csomagjaival küszködik, sokkal jobb, ha segítünk neki vinni azokat.
Tudjuk, hogy az itt említett terhek nehezebbek, mit a bevásárlószatyrok. Arcunk nem mindig árulja el a szívünk terheit.
A világ tudja, hogy Krisztus nagy teherhordó, és ha valaki meglátja Krisztust benned, valószínűleg hozzád fordul majd segítő kezéért. 
Sokszor csak egy nyitott fülre, egy megértő szomszédra vagy egy törődő kapcsolatra van szükség, amely betöltheti a szeretetparancsot, Krisztusban.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2016. szeptember 26.

"Vigyázz magadra."



"Vigyázz magadra."
 (Galaták 6: 1)

Egyesek annyira elfoglaltak a másokra való figyeléssel, hogy nem marad idejük magukra. csupán akkor ébrednek rá a valóságra, amikor már kísértésbe estek, és Krisztus nevére szégyent hoztak. Az ilyenek megmagyarázhatatlan indítást éreznek arra, hogy mások dolgaival foglalkozzanak. Másokat helyre raknak, de nem gondolnak arra, hogy a saját magaviseletük kívánni valót hagy maga után.
Úgy találjuk, hogy minél többet van valaki olyanokkal, akik elbuktak, annál inkább megnő annak az esélye, hogy ő maga is kísértésbe esik, és elbukik. Senki nem nyert eddig versenyt úgy, hogy másokra nézett.
Elhívásunk arra szól, hogy szeressük és szolgáljuk az Urat, és jó, ha gyakrabban feltesszük saját magunknak a kérdést: "Én hogy vagyok?" Vigyázz másokra, vigyázz lépteidre (az útra, amely jársz) , és vigyázz magadra a benned levő gyengeségek miatt.

Forrás
Igazgyöngyök - Az Úr szolgálatában
ITM Kiadó

2015. szeptember 5.

"Egymás terhét hordozzátok."



"Egymás terhét hordozzátok."
(Galaták 6: 2)

Az élet útján sokan vannak, akik terheket hordoznak, és akik jó néven vesznek bármilyen segítséget.

Ha saját gondod bőven elég számodra, akkor az igazi tanítványság lelkületét nem birtokolod.
A dolgok gyorsabban haladnak, ha segítő jobbot nyújtasz a melletted levőnek. Megfeledkezel a saját gondjaidról, ha segítesz testvérednek megoldani az övét.
Erődet  felhasználhatod arra, hogy erősítsd azt, aki gyenge. Másokon segíteni olyan szolgálat, amit mindannyian tehetünk.
Akkor vagy Jézus jó követője, amikor jót téve jársz-kelsz, és mindenhol segítesz, ahol csak tudsz.
Ne siess el észre sem véve mások szükségeit. Ne tiporj le másokat azért, hogy haladhass. Egymás terhét hordozzátok.

Forrás
Igazgyöngyök - Az élet kisebb és nagyobb dolgaiban
ITM Kiadó