2014. április 1.

"Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti."



"Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti." 
(Lukács 9: 24)

Első látásra ellenmondásnak tűnik a fenti mondat. Tény azonban, hogy saját erődből nem vagy képes megmenteni életedet a rád váró ítélettől.. Jézus azért jött, hogy ezt megtegye. Jézusnak nevezték , mert ő szabadította meg a népét bűneiből.
Saját magad megmentése teljesen értelmetlen próbálkozás. Olyan vagy, mint a fuldokló, aki nem tud úszni, de harcol azzal, aki megpróbálja kimenteni. Egyedül Jézus képes arra, hogy megmentsen!
Tudom, hogy szeretnéd megmenteni az életedet, de hívd segítségül az Urat, és kérd, hogy mentsen ő meg. Békét találhatsz Jézus vére által, amely folyt azon a kereszten, ahol Krisztus meghalt a mi bűneinkért. Majd menj és dolgozz a Mesternek! Légy mások segítője és áldás a körülötted élők számára! Jó tetteiddel mutass Jézusra, amikor csak erre lehetőséged adódik.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2014. március 28.

"Amikor az a mezőn volt."



"Amikor az a mezőn volt." 
(Birák 13: 9) 

Ne lepődj meg azon, hogy milyen helyeken jelenik meg neked Isten. Sámson anyja éppen a mezőn volt mindennapi feladatait végezve, amikor Isten angyala másodszorra is megjelent neki. Nem egy szent helyen tartózkodott, nem is a térdein fohászkodott. Mindennapi tevékenységét végezte - és az Úr megjelent. Gyakran azt várjuk az Úrtól, hogy általunk meghatározott időben és helyen jelenjen meg nekünk, így aztán könnyen elszalasztjuk azokat a hétköznapi helyzeteket, amikor Istennel találkozhatnánk.
Akárcsak Jézus, aki munka közben kereste fel a tanítványait, hétköznap, úgy akar Isten találkozni velünk is munkánk közben, otthonainkban, vagy kint az utcán. Nem az a kérdés, hogy feltűnik-e az Úr vagy sem, inkább az, hogy nyitva van-e lelki szemünk és fülünk, hogy felismerjük Őt.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2014. március 25.

" Félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét."




"Félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét." 
(1. Péter 1: 17)
 
Élj mindig Isten mindent látó szemeinek tudatában. Péter a szentségről írt. A szentség nem a vallási előírások betartását jelenti, hanem Istennek félretett életet. S ez leginkább abban mutatkozik meg, ahogyan imádkozol. Fel kell ismerned, hogy Isten nem csupán egy mennyei tárház őrizője, aki kérésre készleteket szabadit fel. Annak vagy a bizalmasa, aki majd minden embert megítél, és akinek a tervei az ő Igéje szerint valósulnak meg.
Amennyiben az Istennel való kapcsolat a megfelelő helyre kerül, az Úrhoz való közeledésünket és a tőle kapott élet megélését az iránta való tisztelet és az ő félelme jellemzi. Közelebb kerülhetünk az Úrhoz, mint a saját lélegzésünkhöz, de a bizalmi kapcsolat ellenére sem feledkezhettünk meg soha arról, hogy ő Isten.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2014. március 21.

"Erőt és hatalmat adott nekik."



"Erőt és hatalmat adott nekik." 
 (Lukács 9: 1)

A démoni megszállottság és a különböző betegségek csapásként nehezedtek a Jézus idejében élő nőkre és férfiakra, s ez ma is így van. Az egyetlen különbség az, hogy mi be lettünk oltva a probléma valós oka ellen.
A démoni megszállottság és a betegségek az elme és a test betegsége is egyaránt. Azért mennek rosszul a dolgok, mert a baj van odabent. Jézus szabadítja meg a foglyokat. Ő megadta követőinek a megoldást arra, hogy miként szabadulhatnak meg a körülöttük élő emberek a gonosztól: aki segítségül hívja a z Úr nevét, megmenekül. Hívd őt segítségül hamar, őszintén és kitartóan! Mielőtt Jézus felment a mennybe, jól ismerve bennünket ezt a kijelentést tette: "Nekem adatott minden hatalom." Tanítványok, megkaptátok a küldetést! Járjatok aszerint!  

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2014. március 11.

"Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal."



"Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal."
 ( Jób 14: 1 )
 


Egy-egy nap alig vonszolja magát, az egyhangúság valóságos, ránk ül az unalom, de az idő ennek ellenére repül. Az élet csupán néhány nap az örökkévalósághoz képest.
És a nyugtalanság? Nem ismered bajaidat? Ha valami rosszul sikerül, az nem éppen veled történik meg?
Mindezekre csak azt mondhatom: bizonyosodj meg arról, hogy életed biciklijén helyén van a lánc. Más szóval: elkötelezted magad és lépésben vagy az Úrral. Attól függetlenül, hogy éppen milyenek a körülményeid azt teszed, amiről tudod, hogy Isten elvárja tőled.
Ha leesik a lánc a fogaskerékről, pedálozhatsz teljes erőbevetéssel, de semmit nem érsz vele, legalábbis ami a mennyei prespektivát illeti. Jézusban hinni olyan, mint amikor visszakerül a lánc a fogaskerékre.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2014. március 5.

"Nagy örömet szereztek minden testvérnek."



"Nagy örömet szereztek minden testvérnek." 
(Apostolok Cselekedetei 15: 3) 

Ez akkor volt, amikor Pál és Barnabás áthaladt Fönícián és Samárián, és elbeszélték ott a pogányok megtérését. Bárhol örömet szerezhetsz a hívőknek, ha elmondod nekik, hogyan talált rád az Úr, és miként mentett meg. Ehhez társul a többiek bizonyságtétele is, amely a tiedhez hasonló.Örömet jelent megtalálni az Urat, öröm őt szolgálni és öröm közösségben lenni a hozzád hasonló gondolkodásúakkal. Semmi sem fogható ahhoz az örömhöz, amit a megbocsátás által nyerhetünk, és az örömhöz, ami az Istennel kibékült kapcsolatban rejlik. Mélységes öröm ez, a benned élő Krisztus öröme. Ez egy felhőtlen öröm, amely kizárja a félelmet, és sohasem veszíthető el. Ez az öröm csak növekszik, amikor mások bizonyságtételét hallod.
Jézusért élni azt jelenti: mindennél jobban vágysz arra, hogy mások is meghallják a bizonyságtételedet, és higgyenek az evangéliumban.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó

2014. március 1.

"Én, az Úr a maga idejében megteszem ezt."


 

"Én, az Úr a maga idejében megteszem ezt."
(Ézsaiás 60: 22) 

A legkisebb és a legszerényebb család is erős és nagy nemzetté válhat.
A bezárt ajtók megnyílnak: Isten láthatóvá tesz erejét, jelét adja irántad való érdeklődésének és gondoskodásának. Meg kell értenünk, hogy az Isten által, és nem az általunk meghatározott időben teljesednek be az ígéretek.
A mi időzítésünk összefügg érzéseinkkel, megfigyeléseinkkel és vágyainkkal. Isten időzítése pedig az ő dicsőségére van. Ö felemeli az övéit és kialakítja útjait az emberek dolgaiban. 
Legtöbb esetben nem ismerjük az ő általa meghatározott időt. Az ő ideje, amiről a próféta itt ír, gyakran nagyon hirtelen jön el. Mint egy hirtelen kanyar az úton, egyszerre csak ott van előttünk. Az áldás megérkezett, a válasz megjött, s az erő is megadatott. Biztos lehetsz benne: a megfelelő idő elérkezik.

Forrás
Igazgyöngyök - Örök értékek
ITM Kiadó