2012. június 30.

"Hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől."



"Hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől."
 (Ézsaiás 59:2)

Ha olvassuk Ézsaiás könyvének ezt a részét, részletes leírást kapunk napjaink társadalmának viselkedésmódjáról.
Vérrel beszennyezett kezek, hazugságot szóló ajkak, gonoszt cél után futó lábak, ártó gondolatok és a békesség útja, amit nem ismernek.
Mindezek fel vannak sorolva itt, sőt még az is, hogy háttérbe szorul a törvény és távol áll az igazság.
Úgy néz ki, hogy a helyzet reménytelen, és az is maradna, ha nem lett volna a Szabadító, akinek az eljöveteléről prófétált Ézsaiás. Ezért most, ha odafordulsz Istenhez Krisztus által, kegyelmet és békességet kapsz Krisztus helyettesítő áldozata árán.


Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM KIadó.

"Előttük megy át királyuk, élükön maga az Úr."



"Előttük megy át királyuk, élükön maga az Úr."
 (Mikeás 2:13)

Mikeás ítéletet hirdet a nép felett, amely elfordult az Úrtól. Elmondja, milyen rettenetes lesz azok sorsa, akik hazudnak és gonoszt terveznek.
A nép olyan prófétát akart, aki akár hazudhat is nekik, addig amíg fülüknek kellemes üzenetet hoz.
Ám, mint oly sok prófécia esetében, az ítélet viharként elvonul és utána a nap újra kisüt: az Úr összegyűjti Izrael megmaradt népét és juhokként tereli őket vissza az akolhoz.
Mai igénk azt mondja, hogy maga az Úr megy élükön, és kivezeti őket. Alkalmazhatjuk ezt a Krisztus által nyert megváltásunkra is, arra, ahogyan Ő eljött és kiemelte a bűnöst leromlott állapotából, és a mennyek világába helyezte.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. június 29.

Kagyló művészet







"De keressétek először az Ő országát".



"De keressétek először az Ő országát". 
(Máté 6:33)

Nem nélkülözhetjük az olyan mindennapi dolgokat, mint a ruházat és élelem, de elkerülhetjük azt, hogy túl nagy figyelmet tulajdonítsunk ezeknek. Úgy tűnik, hogy Jézus napjaiban éppen olyan nagy gondot jelentett az öltözködés, az étrend és az életmód, mint ma. Jézus azt mondja, hogy a "pogányok futnak ezek után" - mint ahogyan ma is. A TV programok, könyvek és magazinok tele vannak reklámmal a divatról, táplálkozásról és életmódról. Az emberek valóságos megszállottai annak, hogy mit egyenek, mit hordjanak, hogyan éljenek, de nem foglalkoznak az élet értelmével. Jézus itt egy alternatívát kínál fel.
Ha életünket az Ő vezetése alatt éljük és ezt az első helyre tesszük, akkor minden másról egészséges szemléletmódunk lesz. Jézus tovább megy ennél és azt mondja, hogy mindaddig, amíg az Ő szabályai szerint élünk, nem fogunk hiányt szenvedni az élet alapvető szükségleteiben.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

"Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra."



"Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra."
 (Ruth 3:9)

Ruth nem tett semmi visszatetszőt, amikor előállt kérésével, s ezzel követendő példát állít elénk. Naomi bátorítására Boáznál keresett oltalmat. Kérése teljesült, és házassághoz vezetett, s ez a tény számomra és számodra is jelentőséggel bír. Ezen a vérvonalon született meg ugyanis Krisztus és lett a mi nagy Megváltónk. A szükség órájában Ruth megragadta az adódó lehetőségeket és Boáz segítségét igényelte.
Bármilyen időben és szükségben is legyünk, jöhetünk Krisztushoz szabadításért, oltalomért és segítségért. Kérésünk nem marad figyelmen kívül, és megtapasztalhatjuk azt a befedező békét, amelyet azoknak ad, akik segítségül hívják.

Forrás:
Igazgyöngyök - A hit ösvényén
ITM Kiadó.

2012. június 27.

"Ő semmi rosszat nem követett el."



"Ő semmi rosszat nem követett el." 
(Lukács 23:41)

Ez a nagyon értékes bizonyságtétel egy gonosztevőnek a szájából hangzott el, aki ugyanúgy függött a keresztfán, mint az Úr Jézus. Ő, akit bűncselekményeiért feszítettek meg, közvetlen halála előtt mondta eme szavakat. Ő kimondta azt, amit a vallási vezetők, írástudók és a Krisztus elítélését kérő tömeg elmulasztott. Meglátta Jézusban azt a tökéletes embert, aki a legnagyobb áldozatot vállalta. felismerte, hogy az ő vétkeiért is bűnhődött Jézus, és eme felismerés után segítségül hívta Őt.
Amikor a halál kapujához érsz, már semmi másnak nem lesz jelentősége. Ellentétben sokakkal, ez a gonosztevő kihasználta az első adandó lehetőséget és segítségül hívta az Urat, elnyerte ezzel a legcsodálatosabb ígéretet, amit csak Jézustól lehet megkapni.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

2012. június 26.

"Meghátráltak az ütközet napján."



"Meghátráltak az ütközet napján." 
(Zsoltár 78:9)

Ebben a zsoltárban Efraim fiairól találunk leírást. Egy egész sor olyan helyzetre utalhat, amelyben azt a hibát követték el, hogy nem vezették Izrael fiait.
Bár fel voltak fegyverezve és hordozták íjaikat, mégis meghátráltak az ütközet napján. Jézus követői is hozzáférnek olyan fegyverekhez, amelyekkel ellene lehet állni és megfutamítania gonoszt. sajnos, ezek a fegyverek gyakran a fegyvertárban maradnak, vagy ha hordozzák is, azokat, nem kerül sor a használatukra.
A fegyverek közt a legfontosabb Jézus vére. A Jelenések könyvében olvasunk azokról az emberekről, akik a Bárány vére által győztek a Sátán fölött. Azoknak, akik megtisztultak ebben a vérben, soha nem szabad meghátrálniuk az ütközet napján.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.