A következő címkéjű bejegyzések mutatása: állhatatosság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: állhatatosság. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 28.

"... állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát."



"Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát..."
(Zsid.12 : 1)

"Mi a cél?

A Biblia arra tanít minket, hogy ez a bizonyos cél egy élő személy, maga Jézus Krisztus. A keresztyén ember Krisztust akarja egyre jobban megismerni, mert tudja, hogy a vele való közösségben kapja vissza mindazt, amit elveszítettünk, amikor Isten ellen fellázadtunk. A Krisztussal való közösség adja vissza azt, amit Baranyi Ferenc így fogalmazott: "Mi életté tenné a létet."
Mert Jézus nélkül maradt nekünk a puszta lét. Sokszor mi magunk is keserű legyintés kíséretében azt mondjuk: nem élet ez. Nem vesszük komolyan, hogy milyen igazat mondunk. Ugyan így nem veszik komolyan sokan azt, hogy amit Jézus mond, az is igaz: "Én vagyok az élet..." Aki vele kapcsolatba kerül, az kap vissza mindent, ami nélkül szűkölködünk. Azt a biztonságot, azt a bőséget, azt a békességet, azt a boldogságot, amire Isten az embert teremtette. Értelmes élete annak lesz, aki Jézussal közösségre jut. Az értelmes ember pedig értelmes életet szeretne élni."