"Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal."

"Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal."

 (Kolossé 3:1)

Jézus feltámadása egyedi eset volt. Erről a hírről először néhány nő vett tudomást, akik mentek, hogy megkenjék Jézus testét, majd a tanítványok  egy kisebb csoportja.

Ők és aztán többen a világon megtapasztalták, hogy Jézus feltámadása az ő feltámadásuk is, mert Krisztussal együtt ők is feltámadtak. Jézus keresztre feszítése és halála grafikusan szemlélteti azt, hogy bűneink miként lettek  megbocsátva. Testének eltemetése jelzi az óember végét és felkészít bennünket arra, hogy Krisztussal  egy új életre támadjunk fel. 

Ettől kezdve kereshetjük az odafelvalókat és a mennyei dolgokkal törődtünk. 

Jézus követői a jelenben meg vannak váltva, és feltámadtak Krisztussal. Ezt kell bemutatnunk új vágyainkkal és életvitelünkkel.

Forrás

Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról

ITM Kiadó.

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon ..."

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal,

 dícséretekkel, lelki énekekkel; 

hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek."

 ( Kolossé 3: 16 )

Istenfélelmünk helyességét formálja az apostoli felhívás: "Hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek!" Szükséges és méltó is, hogy folytonos hála legyen bennünk, és a szívünkben levő hála méltó kifejezést találjon az Úr előtt. Hatalmas dolog történt velünk: Isten gyermekeivé lettünk. Kárhozatra, leselejtezésre voltunk méltóak, de Krisztusért üdvösséget kaptunk. Mi erre nem voltunk érdemesek, hanem csak arra, hogy bűneink büntetését kapjuk. Úgy éltünk, jártunk az úton, mint sok ezer és millió Isten nélküli ember, de az Úr kiválasztott, magához vonzott, megváltott, és most népe, eklézsiája vagyunk. Csak az képes igaz hálaadásra, aki felismeri, hogy kegyelem által tartozik Istenhez, történetesen, hogy Isten előtt semmi elismerésre, dicséretre nem számíthatott, mégis a legnagyobb jótéteményben részesült: Isten gyermekévé fogadta, és Krisztusban örökösévé tette. Aki úgy érzi, hogy ő valaki, neki érdemei vannak, ő több, jobb másoknál, ezért neki jár az istenfiúság állapota,
 vele együtt az Isten gyülekezetéhez tartozás és a mennyei örökség, az ilyen nem fog hálát adni, legfeljebb olyan öntelten, mint az a farizeus, akiről Jézus szól a Lk 18,10-14-ben. Aki megértette, hogy egyedül Isten kegyelme adott esélyt az életre minden megtérőnek, így neki is, az kifogyhatatlan hálával éli meg napjait. 

( Lukács Tamás )