2016. február 16.

"Aki mást felüdít, maga is üdül."



"Aki mást felüdít, maga is üdül."
(Példabeszédek 11: 25) 
 
Ahogyan másokon segítesz életed folyamán, úgy fognak rajtad is segíteni. A legjobb üdítő, amivel megkínálhatnak valakit, az evangélium jó híre, egy olyan élet által bemutatva, amely e hír igazságáról tesz bizonyságot. Gyakran nem pihenésre vagy változásra van szükségünk, hanem arra a mélységes örömre, hogy hitünket a szükségben levőkkel osztjuk meg. Ha szükségét érzed a felüdülésnek, hordozz magadnál valamit, amit mások ajkához emelhetsz.
Ha mások szükségét helyezted előtérbe, megtörténhet, hogy saját igényedet már kielégítve találod, amikor a végén azzal is foglalkozni szeretnél.
Add át életedet az Úrnak, és ismerd meg naponta az ő vezetését. Az Úr figyelme egyformán irányul apró és a nagy dolgainkra. Hagyj helyet felüdülésnek a mai nap folyamán is.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. február 11.

"Az Úr angyala leszállt a mennyből."



"Az Úr angyala leszállt a mennyből."
(Máté 28: 2)

Az angyal, akit az Úr küldött azért, hogy elhengerítse a követ, minden bizonnyal sietett alászállni a feladat elvégzésére. Emlékezetes megbízatása volt. Isten támasztotta fel Jézust, de az angyal hengerítette el a követ, és utat nyitott az egész világnak, hogy megnézhesse az üres sírt.
Ennek az eseménynek, Jézus harminchárom éves földi szolgálata végén, örökkévaló következményei voltak. Az az angyal , aki elhengerítette a követ, elhengerítette a kételkedést és hitetlenséget, amely egyébként tovább időzött volna ott.
Az angyalok a megváltás szolgái, s az itt bemutatott szolgálatot senki sem végezhette el jobban, mint ez az angyal. nem mérhetjük meg a menny és a sír közötti távolságot, és azt a fellélegzést és örömet sem, amelyet azok élnek át, akik megtalálják a feltámadt Urat.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. február 5.

"Darabokra törette a rézkígyót is, amelyet Mózes készített."



"Darabokra törette a rézkígyót is, amelyet Mózes készített."
(2. Királyok könyve 18: 4)

Ezékiás istenfélő király volt, aki 25 évesen került Júda trónjára. Az Úrban bízott, és nem volt hozzá hasonló Júda királyai között. Meglátta, hogy imádja a nép a Mózes által emelt rézkígyót, és tömjénezik annak. S ugyanezt a hibát számtalanszor elkövették már azóta.
Az Úr nem az ereklyét, a csontok és a kegytárgyak Istene, függetlenül attól, hogyan használtál ezeket. Azt az élő Istent kell imádnunk, aki népe között munkálkodik és él. Az izraelitáknak meg kellett szabadulniuk attól a rézkígyótól, amelyet készítettek, és hálát kellett adniuk Istennek Ezékiásért, aki darabokra törette bálványaikat. Vigyázzunk arra, hogy ma se állítsuk vissza az általunk készített bálványokat.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. február 3.

"Mindnyájan el fogunk változni."



"Mindnyájan el fogunk változni."
(1.Kor. 15: 51)

Nem fogunk elaludni a feltámadás reggelén. Hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó trombitaszóra érkezik meg az a nap. A világ sóvárog és vajúdik e változás után. Az emberi történelem lezárul. kiderül, hogy az ember hiába próbálkozott véget vetni a háborúnak, a keserűségnek és a viszálynak, kudarcot vallott. A betegség, a bánat és igazságtalanul szenvedők szomorúsága véget ér.
Jézus, a nagy Isten és a mi Megváltónk, vissza fog térni, ahogyan megmondta. A rossz jóvá lesz, a görbe egyenessé, a büntetések igazságosan kiosztatnak.
Az Úr, az igazságos bíró, a hatalom helyén jelenik meg. Minden korszak megváltottai a trón elé gyűlnek. Elismételheted: "mindnyájan el fogunk változni".

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. február 1.

"Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának."



"Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának."
(Máté 14: 11)

A jelenetet még gonoszabbá teszi, hogy a lánynak kell Keresztelő János fejét egy tálcán odavigye anyjának. Ez azonban már nem is Keresztelő János volt. Az angyalok már korábban Isten jelenlétében vitték "az embertől született legnagyobbat", ahogyan Jézus jellemezte. Emlékeztet ez minket arra, hogy a világ tele van kibeszélhetetlen nyomorúságokkal és igazságtalanságokkal, nem is említve a betegségeket és az éhínségeket.
Az ehhez hasonló események elszomorítanak minket, nem utolsó sorban azért is, mert sokszor semmit sem tehetünk, hogy megakadályozzuk őket.
De tudhatjuk, hogy a sötétebb éjszakán, a leggonoszabb környezetben is, a legnehezebb próba közben is, az Úr dicsérete felszáll hozzá. Nem szabad engednünk, hogy János fejének ilyen módon történő elvitele elvonja figyelmünket Istennek mondott hálaadásunkról és dicséretünkről, amelyet Istennek ezért a rettenthetetlen hithőséért mondunk.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

2016. január 21.

"A ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül."



"A ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül."
(Máté 18: 14)

Jézus egyértelművé teszi számunkra, hogy a kicsinyekről való gondoskodás nagyon fontos. Mindazoknak, akik befolyást gyakorolnak a zsenge korban levő gyermekekre, óvatosnak és körültekintőnek kell lenniük. Minden gyermek hatalmas lehetőségeket rejt magában. Van olyasmi, amit nem írhatsz elő a fiatal léleknek, viszont Isten előírhatja. Isten akarata, hogy egyetlen gyermek se vesszen el. Elfogadni az Isten családjába való tartozást minden ember szabad választása, de az előkészített fiatal szív olyan, mint a jó talaj, amelybe Isten igéjét elvethetjük.
Ne hagyj mindent másokra. Ha nincs családi kötelezettséged, keresd annak a lehetőségét, hogy tanítsd az evangélium igazságát azoknak, akiket Isten az utadba helyez.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

A kép forrása
Facebook - Ibolya gyöngyei

2016. január 17.

"Bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket."



"Bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket."
(Ézsaiás 1: 15)

A sok imádságnál is többet ér egy engedelmes és odaszánt élet. A próféta Izráel fiainak képmutatása miatt kapta ezeket az igéket. Isten nem hallgatta meg őket, és abba kellett hagyniuk az imádkozást addig, amíg útjaikat meg nem jobbították. Jézus figyelmezteti azokat, akik úgy gondolják, hogy bőbeszédűségükért találnak meghallgatásra. Amíg a szív nem tiszta, addig az imádkozás értelmetlen.
Az Úr a szív nem tiszta, és azokra a dolgokra, amelyek abból kijönnek. Ebben a fejezetben Isten felrója az értelmetlen kéréseket, áldozatokat, és a pogány ünnepek és szokások megtartását; olyan dolgokat, amelyek ma is jellemezhetik bizonyos mértékben az istentiszteleteket.
Tedd jóvá a rosszat, és csak azután jöjj az Úr elé imádságban.

Forrás
Igazgyöngyök - AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN
ITM Kiadó

 A kép forrása
Facebook - Ildi gyöngye