2021. augusztus 3.

"Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket. ..."



"Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben..."
 (János 15,9-10a)

Isten útja: megmaradás a szeretetben

Seneca írja Luciliusnak: "Aki barát, az szeret, aki szeret, az nem mindig barát." Jézus olyan barát, aki annyira kedvel bennünket, hogy életét adta értünk, és barátsága sohasem megkérdőjelezhető.
Az emberi látszatszeretet olykor önző jelenlétét megtapasztalva jogosan vetődhet fel a kérdés: létezik-e érdek nélküli, tiszta, őszinte, maradandó szeretet?
Isten egyszülött Fiát legjobban szerette, rajta keresztül övéit is. Az emberi szeretet érzelmeken alapul, rokonszenv, ellenszenv a mértéke, és nemegyszer egyéni érdekek irányítják. A krisztusi, önmagát mindenestől odaadó, érdek nélküli szeretetet gyakran hírből sem ismerjük, éppen ezért nem is lehetünk képesek gyakorolni.
Hiába írja Pál apostol 1Kor 13-ban: "ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok", vagy figyelmeztet Jézus: "maradjatok meg az én szeretetemben", mégsem ismerjük fel az élet valódi, meghatározó értékeit. Azt, hogy igazságom, rangom, pozícióm, elért eredményeim szeretet nélkül semmibe vesznek, üres erőfeszítések csupán.
A mi szeretetünk becsapható, időszakos, álságos, és nincsenek tartalékaink. Megmaradni az õ szeretetében a megújítását jelenti Isten akaratának fényében: áldozatvállalást, szolgálatkészséget, folyamatos készenlétet, döntéseink felülvizsgálatát.
Egyedül Jézus az, akinek olyan szeretettöbblete van, amelyből folyamatosan meríthetünk, amelyből mindennap megújulhatunk.
Élethelyzetünkön legtöbbször nem tudunk vagy nem akarunk változtatni, gyakran gonosz indulatok, békétlenség, ellenségeskedés viharában élünk. A változtatás, megújulás lehetősége abban áll, hogy tudunk-e a Jézustól kapott szeretetben folyamatosan felfrissülni, megújulni, megerősödni.
Jézus szeretetében megmaradni: ismeret, hit, tudatosság. A Krisztushoz kötődő, hűséges szeretet új lehetőségeket nyit számunkra, új célokért küzdhetünk. Megtalálhatjuk ránk szabott feladatunkat, szolgálatunkat, és így általunk megvalósíthatóvá lesz a szeretet vonzó, másoknak is reményt nyújtó csodája.


Forrás
Lelki útravaló a mai napra - 2015.

2021. július 25.

"Jó dolgot cselekedett énvelem"



"Jó dolgot cselekedett énvelem" 
(Márk 14: 6).

Ha a szeretet nem emel túl valakit önmagán, akkor nem is szeretet. Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcs, mindig okos és számító és nem mutat túl önmagán, akkor egyáltalán nem szeretet. Lehet vonzódás, meleg érzés, de nincs meg benne a szeretet igazi természete. 
Hajtott-e már a vágy valaha, hogy tegyek valamit Istenért, nem azért, mert kötelességem, vagy mert hasznos, hanem csak azért mert szeretem Őt!? Felismertem már, hogy Istennek olyasmit vihetek, ami értékes neki? Vagy csak ábrándozom az Ő váltságának nagyságáról, pedig ezalatt egy sereg tennivalót elvégezhetnék? Nem istenien nagyszerű, csodának tekinthető dolgokból, hanem közönséges, egyszerű emberi dolgok elvégzéséből láthatja meg Isten, hogy valóban odaszenteltem magamat neki. Felébresztettem-e már valaha az Úr Jézus szívében azt az érzést, amit betániai Mária?
Néha mintha arra várna Isten, vajon tanújelét adjuk-e valamiben iránta érzett tiszta, hamisítatlan, igaz szeretetünknek. 
Az Istennek átadott élet többet ér a személyes szentségnél. A személyes szentség középpontja a saját tisztaságunk; gondosan ügyelünk arra, nehogy megbántsuk Őt azzal, ahogyan járunk, szólunk, vagy a megjelenésünkkel. De a teljes szeretet kiűzi mindezt, amikor igazán odaszenteljük magunkat neki. 
Meg kell szabadulnunk attól a beállítottságtól, hogy "hasznos vagyok". Meg lehetünk győződve róla, hogy nem vagyunk azok; ezzel megközelítjük az igazságot. Sohasem a hasznosság a kérdés, hanem az, hogy magának Istennek mit érünk. Ha átadtuk magunkat neki, Ő állandóan munkálkodik rajtunk keresztül. 


Forrás
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett"

2021. július 13.

"Amikor hallották, hogy Jézus arra megy...."



"Amikor hallották, hogy Jézus arra megy...."
 (Máté 20:30)

Hallani és tudni, hogy Jézus melletted halad el egy életet átalakító megtapasztalás előkészítője lehet, amennyiben hittel felé nyújtod kezed.
A két vak kénytelen volt hinni, hisz semmit sem látott. A hit nem más tehát, mint Isten ajándékának gyakorlása. Legyen a lelked éber és érzékeny : Jézus él és ő még mindig "arra megy" el. A tömeg felismerte őt, a két vak viszont tudta is, hogy Jézus képes őket meggyógyítani. Ugyanígy történik ez velünk is. Jézus többet tehet értünk, mint amit mi gondolni vagy kérni mernénk.
Mi sem látunk olykor többet Jézusról, mint ezek a vakok. Amikor azonban tudjuk, hogy mellettünk halad, fel kell ismernünk jelenlétét és segítségül kell hívnunk őt.

Forrás
Igazgyöngyök - Amerre az Úr jár
ITM Kiadó

2021. július 4.

"Mert a testvérei sem hittek benne."



"Mert a testvérei sem hittek benne." 
(János 7: 5)

Bizonyos szempontból ez a kijelentés meglep bennünket, mert Jézus legközelebbi családtagjai ismerhették volna legjobban őszinteségét és a  valóságot. Ennek ellenére azt látjuk, hogy szűk családja sem tudta elhinni, hogy az ő testvérük az Istentől küldött Messiás. Sokszor épp azok nem tudnak hinni Jézusban, akiktől elvárnánk ezt. Nem létezik egy képlet, ami alkalmassá tesz a megváltásra.
Egyesektől elvárnád, hogy egy tisztességes és becsülete életét éljenek: valójában pedig éppen azok hívják segítségül Jézust megmentésük érdekében, akikről a legkevésbé gondoltad, hogy megteszik, és azok, akikről a legvalószínűbbnek tartottad ezt, nem teszik meg.
Senki sem mondhatja, hogy körülményei vagy neveltetése gátolja meg őt abban, hogy higgyen Jézusban. Aki meghallja Jézus szavát és hisz neki, majd segítségül hívja Őt, hogy könyörüljön rajta, az üdvözül.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.

2021. június 6.

"Teljes nyíltsággal szólunk."



"Teljes nyíltsággal szólunk." 
( 2. Kor. 3 : 12 )

Vannak idők, amikor fel kell hagynunk az ékes szóvirágokkal és a színes illusztrációkkal, és olyan egyszerűvé, világossá kell tennünk az evangélium üzenetét, amennyire csak lehet: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és a harmadik napon feltámadt. Jézus - a győztes megváltó - él. Bárki segítségül hívja, átéli a bűnbocsánatot, bizonyságot nyer az örök élet és reménységet a mennyország felől. Ez a reménység indította az apostolt a fenti szavakra. Csak akkor tudunk erővel és szenvedéllyel tanúskodni, ha a menny bizonyságának fénye erősen ragyog bennünk. Az egyszerű és világos beszédet pedig szent élet, mások iránti mély szeretet és gondolkodás kíséri.
Mi nem önmagunkat, hanem Krisztust hirdetjük minden beszédünkkel és cselekedetünkkel. 

Forrás
Igazgyöngyök - A keskeny úton
ITM Kiadó

2021. május 24.

"Tanúim lesztek."



"Tanúim lesztek."
(Apostolok Cselekedete 1:8)

Jézus nem azt mondta tanítványainak, hogy tegyenek róla bizonyságot, hanem hogy legyenek tanúi. A kettő között különbség van. Vannak, akik nehezen tudnak beszélni. De amikor a Szentlélek az ő mennyei erejével betölt bennünket, amikor bensőnket megtisztítja, az evangélium fénye kiárad belőlünk.
Tehát bárhová is megy Jézus tanítványa, oda egy  tanú megy. Megtérésed után az életednek meg kell változnia - mert egy új teremtéssé lettél.
Járj szorosan Jézussal, imában, dicsőítésben, bibliatanulmányozásban, és ezt az emberek észreveszik.
Legyél kész a szolgálatra és életed tanúskodni fog, akár keveset, akár többet beszélsz.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó

2021. május 9.

"Ezek követik a Bárányt, ahova megy."



"Ezek követik a Bárányt, ahova megy." 
(Jelenések 14:4)

A Jelenések könyve elénk tár néhány csodálatos leírást a megváltottak üdvös állapotáról, közülük az egyik legkiválóbbat ebben a fejezetben találjuk. A megöletett Bárány a mi csodálatos Megváltónknak, Jézusnak a neve. Előtte állnak mindazok, akiknek a homlokára Atyjuk neve van felírva. Hárfások kísérletével a megváltottak új éneket énekelnek a trónus előtt, dicsőítve az Urat.
Máshol azt olvassuk, hogy fehér ruhába vannak öltözve, ami a szentek igazságos cselekedeteit jelenti : Bocsánatot nyerve és megtisztulva a föld minden salakjától - örökre szemlélhetik az Ő arcát. Mindez nem egy múló álom, hanem örökké tartó állapot, mert követik a Bárányt, ahova megy. A menny egy mozgalmas hely lesz, ahol Jézus, Isten Báránya örökké tartó boldogságba vezeti népét.

Forrás:
Igazgyöngyök - Az Ige asztaláról
ITM Kiadó.